A „Királyi ház titkai” (koreaiul: 동이, Dongi) című történelmi drámasorozat, amelyet a dél-koreai MBC TV készített 2010-ben, Szukdzsong király uralkodásának időszakába kalauzolja el a nézőket. A sorozat a Csoszon-dinasztia 19. uralkodója, Szukdzsong (1661-1720) idejében játszódik, aki 1674-től 1720-ig, közel fél évszázadon át ült a trónon. Szukdzsong királyt zseniális politikus hírében állt, aki megreformálta az adórendszert, és a kínai Csing-dinasztiával együttműködve pontosan meghatározta a két ország határát a Jalu és a Tumen folyó mentén. Uralkodására jellemzőek voltak a heves politikai harcok, a pártok hatalomért való csatározása, ami a királynékat és az ágyasokat sem kerülte el. Ebben a zűrzavaros időszakban bontakozik ki a sorozat főhősének, Cshö Dong Inak, a későbbi Szukbin úrnőnek a története.
Cshö Dong I felemelkedése és hercegeinek születése
A történet Szukdzsong király uralkodásának 7. évében, 1681-ben kezdődik, amikor az alacsony sorban élő boncsegéd, Cshö Hjovon okos és szép lánya, Dong I egy holttestet talál. A halott egy magas rangú úr, nem egyedüli áldozata a királyi udvarban történő intrikáknak. A különböző érdeksövetségek szinte nyíltan csapnak össze a hatalomért, félrevezetve a királyt és becsületes tanácsadóit. A szegényeket egyedül a Penge Szövetség védelmezi, amelyet - az ármánykodásoknak köszönhetően - bűnbakként kezelnek a hatalmaskodók. Így Dong I hamarosan elveszti családját, de nem feledkezik meg édesapjának tett utolsó ígéretéről, és kideríti az igazságot, tisztára mossa édesapja és testvére nevét.
Dong I árván marad, és eközben a legjobb barátjával bujkál a csendőrség elől, Gedórával. Dong I-t elkapják, de Szó csendőr megkegyelmez neki. Így új életet kezdhet, melyben segítségére van bátyja egykori szerelme, Szolhi, aki segít neki és Gedórának. Gedórát kimenekíti Szolhi a fővárosból, de Dong I ott marad, és a Zeneakadémia szolgálója lesz. Eltelik hat év, és Dong I-ből egy okos és fiatal lány lesz. Mindenkit bámulatba ejt szépségével és okosságával. Még a királyt is, akinek ágyasa lesz.
A sorozat szerint Szukdzsong király akkor találkozott vele, mikor a gyenge egészségű Inhjon királyné őfelségének gyógyulásáért imádkozott. A király megszerette és ágyasává tette 1693-ban. Fia, Jongszu herceg 1693. október 6-án született, de hamarosan, december 13-án elhunyt. Egy évvel később, 1694. szeptember 3-án született meg Joning herceg (Yi Geum), aki később Jongdzso néven ült Csoszon trónján. Dong I-ből Cshö Szukbin, a király legelső ágyasa lett. Bár egyes történelmi feljegyzések vitatják, lehet, hogy 1689-ben született. Nem érte meg fia trónra lépésének napját. 1718-ban, 49 évesen magánrezidenciáján halt meg.
A királyi udvar intrikái és a taegyo szerepe
Szukdzsong király uralkodásának második évtizedében, amikor őfelsége a Déli Frakció támogatását élvezte, Dzsáng úrnő 1688-ban életet adott a király első szülött fiának. A trónöröklés kérdése heves vitákat váltott ki. Az ellentétek kiéleződésének következtében Inhjon királynét és családját száműzték, a helyébe pedig Dzsáng ágyas került. Később, 1694-ben, miután Szukdzsong király megbánta korábbi elhamarkodott döntését, egy újabb összeesküvés és tisztogatás után Dzsáng királynét ágyassá fokozták vissza, és a Nyugati Frakció támogatását élvező Inhjon-t ismét beiktatták királynőként. Cshö Dong I számvevőszéki udvarhölgy pedig királyi kegyben részesült.
1701-ben Inhjon királyné elhunyt. Nem sokkal később fény derült Dzsáng ágyas ármánykodásaira és arra, hogy a király uralkodásának 7. évében történt Penge Szövetség ok nélküli kivégzésére - melynek háta mögött szintén a Déli Frakció állt. Dzsáng úrnőt méreg általi halálra ítélték. Dzsáng ágyas halála után a Déliek annak fiát, a Nyugatiak pedig Szukbin úrnő fiát, Joning herceget támogatták. Ugyanis a néhai Inhjon királyné és a későbbi Invon királyné gyermektelenül hunyt el. Szukdzsong örökébe végül Dzsáng ágyas fia, Gjongdzsong koronaherceg lépett. Viszonylag rövid ideig uralkodott (1720-1724), mert magtalan volt.
Amit Camilla nyaralójában találtak, az teljesen sokkolta a királyi családot!
A királyi házban zajló események és a hercegek születése kapcsán érdemes megvizsgálni a taegyo (태교) kultúrát, amely a gyermek születés előtti jólétével és nevelésével foglalkozik. Mint oly sok más koreai hagyomány, a taegyo is kínai eredetű, viszont annak a mindenkori koreai királyságokra kivetített, sajátságos változata. A Koreai-félszigeten a taegyo-kultúra nyomait a Korjo királyság (918-1392) idejében jegyezték fel először. A következő dinasztia, a Csoszon idején az elmélet még népszerűbbé vált, és egy kiváló akadémikus, Lee Szajudang tollából a XIX. században „Taegyoshingi” címmel megjelent egy könyv is. A könyv merészen nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a magzat közel tíz hónapos anyaméhen belüli „neveltetése” sokkal többet nyom a latban, mint a megszületést követő tíz év együttvéve.
A követendő gyakorlatok azon a tézisen alapulnak, hogy a magzat már élőlény, akinek élete magában a fogamzás pillanatában kezdődik. Egyes változatok szerint a taegyo már jóval a fogamzás előtt megkezdődik, mégpedig a megfelelő apa kiválasztásával. Ahhoz, hogy okos, kedves és helyes gyermek szülessen, a nőnek „eszes, egészséges és jóképű” férjet kell választania, aki megbízható társként osztozik a kismama terhein, és mindenben a segítségére lesz, különösen a várandóság ideje alatt. A taegyo-gyakorlatokkal kapcsolatos életmód követése és a szabályok betartása persze elsősorban a nő feladata volt és ma is az.
A királyi taegyo szigorú szabályai
A régi, koreai hagyományos orvoslás úgy tartja, minden olyan inger, ösztönzés és hatás, ami a mamán keresztül a magzatot éri, nagyon komolyan befolyásolja majd a gyermek személyiségét a megszületése után. Így aztán a Csoszon korban a leendő koronahercegek és hercegnők anyukáinak hihetetlenül szigorú előírásokat kellett követnie annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebb királyi utódot hozzák a világra. Ez volt a feladatuk.
A királyi ház várandós úrnője például nem alhatott az oldalára fordulva, nem ülhetett kicsit sem görbén, nem ereszthette le ülés közben a vállát, nem állhatott csak az egyik lábán és nem fogyaszthatott „fura illatú”, erős ételeket. Tilos volt az úgynevezett „gonosz” színek megpillantása, a durva szavak meghallgatása. Nem emelhette fel a hangját, nem engedhette meg magának, hogy bánat vagy harag uralkodjon el rajta. Nos, szabad, sőt kötelező előírás volt költemények felolvasása és szavalása, és természetesen a kifinomult, tiszteletteljes, de határozott, világos beszéd. Varrhattak, hímezhettek, festhettek, készíthettek babakelengyét - mindezt persze az udvarhölgyek és az anyakirálynő (vagyis az anyós) szigorú felügyelete mellett.
Az áldott állapotban lévő királynék maguk is részt vettek költészet- és művészet tanórákon, és minden reggel jáde kőbe vésett bölcsességeken kellett meditálniuk, hiszen a jáde színe a csendet, a megnyugvást jelenti. S hogy ez az elmélyülés még hatásosabb legyen, a háttérben udvari muzsikusok csendben, finoman pengették a geomungo húrjait.
A taegyo-kultúra a 21. században is virágkorát éli Dél-Koreában. Klubok, utazási irodák, helyi vállalkozók tucatjai foglalkoznak azzal, hogy a régi jó filozófiából üzletet csináljanak. A gyermekek arcára olyan nagyon könnyű boldog mosolyt varázsolni, és csakis a felnőttek világa tehet azért, hogy ez a mosoly nagyon sokáig ott ragyogjon.