Időről időre fellángol a közéleti „lombikvita”, amelyet a Katolikus Egyház egy-egy képviselőjének megnyilvánulásai indítanak el. Ez és a hasonló reakciók azt mutatják, hogy a katolikus értékítélet nagyságrendekkel több embernek számít, mint a gyakorló katolikusok száma.
A Katolikus Egyház hivatalos álláspontja
A Katolikus Egyháznak nincs a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban véglegesen kötelező érvényű dokumentuma, ám vannak nagy tekintélyű útmutatásai. A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.
- Azok a technikák, amelyek a házaspár számára idegen, harmadik személy bevonásával (sperma vagy petesejt adományozásával, méh bérbeadásával) a közös szülőséget fölbontják, súlyosan erkölcstelenek. Ezek a technikák (idegen spermával való [heterológ] megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen.
- Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtermékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától. A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be.
- A Katekizmus ebben a fejezetben nem tér ki a lombikmódszerre, sem a fölösleges vagy nem egészséges embriók elpusztításának erkölcsi elfogadhatatlanságára, más helyen azonban leszögezi: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.” (2270)
- „A magzati vizsgálat erkölcsileg megengedett, ha tiszteletben tartja az embrió és az emberi magzat életét és épségét, és minden egyes magzat megtartására vagy gyógyítására irányul.”
Más keresztény felekezetek álláspontja
A reformált történelmi felekezetek és kisebb gyülekezetek osztják a Katolikus Egyház aggodalmát a fölös számú megtermékenyült petesejtek elpusztításával és az idegen sejtes megtermékenyítéssel kapcsolatban, ám a többi ellenérvhez hasonló nyilvánosan ritkán hangzik el.
Evangélikus Egyház
Az Evangélikus Egyház hozzáállását tükrözi például Szebik Imre bioetikai tankönyve, amely mérlegeli a katolikus egyházi aggályokat: a „fölös” embriók megsemmisítését szintén elfogadhatatlannak tartja, ám a többi ellenérvet súlytalanítja. Orosz Gábor Viktor, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnöke így fogalmazott: „Azok az orvosi beavatkozások, amelyek férfi és nő saját gyermek utáni vágyát beteljesíteni igyekeznek (homológ megtermékenyítés), teológiai szempontból is alapvetően örvendetesek.”
„Én a lombikprogramra úgy tekintek, mint amiben az orvostudomány segít és asszisztál a természetnek, az Isten által teremtett világnak, hiszen mindannyian hálásak vagyunk azért, hogy oly sok területen van lehetőségünk a gyógyulásra, betegségeink kezelésére” - nyilatkozta dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet igazgatója, aki katolikusként így értékelte etikailag a módszert: „Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! A katolikus bioetikusok sem ítélnek egységesen a lombikeljárással kapcsolatban.”
Somfai Béla jezsuita szerzetes véleménye
Somfai Béla, a 2015-ben elhunyt jezsuita szerzetes, bioetikai könyvek szerzője így vélekedett: „Rövidtávon ugyan kár származhat az életadás és a szeretet szexuális kifejezésének szétválasztásából, de ezt az egy esetre korlátozott kárt a terméketlenség orvoslása, valamint a gyermekáldás és nevelés értékei hosszú távon bőven kárpótolják.” Persze ehhez az eljárásnak házastársak között kell történnie; nem járhat ez emberi élet pusztulásának jelentősebb arányával, mint a természetes folyamat; nem használhatnak adományozott pete- és ivarsejteket; a magzatban felfedezett fejlődési rendellenességek esetén is kizárják a terhességmegszakítás lehetőségét, és nem hagynak felhasználatlan embriókat.
A vallásos zsidóság álláspontja
Érdekességként: a vallásos zsidóság alapvetően engedi a mesterséges megtermékenyítés formáit, éppen a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsnak megfelelve. Bizonyos feltételekben különbség van a megreformált zsidók álláspontja és az ortodox rabbik álláspontja között. Általában egyezik a többség véleménye abban, hogy csak házasság keretein belül történhet, tilos az idegen ondó- vagy petesejt használata, a saját hímivarsejtek összegyűjtését pedig csak aktus közben, gumióvszerrel vagy megszakított közösüléssel tartják elfogadhatónak. A fölös számú embrió orvosi felhasználásával szemben többnyire nem támasztanak aggályokat, sokkal fontosabbnak tartják az elcserélés kockázatának elkerülését.
Személyes történetek és tapasztalatok
A Katolikus Egyház álláspontjának vizsgálata mellett érdemes betekinteni abba is, hogy keresztény meddő párok felekezetük tanítása és saját lelkiismeretük alapján hogyan állnak a mesterséges megtermékenyítéshez. A közéleti vita sajátos és szintén nagy erkölcsi súlyú megszólalója volt 2017-ben az azóta elhunyt dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet igazgatója, aki inkább érzelmes és nem szakmai írásában kijelentette: „a meddőség betegség, 1988-ban a WHO annak nyilvánította”.
Anna, katolikus édesanya
Anna katolikus, férjével mindketten gyakorló katolikusok. 22 évesen házasodtak össze, és azonnal készen álltak gyermekvállalásra. Két év hiábavaló várakozás után jelentkeztek örökbefogadó szülőnek, és hamarosan egy kislányt fogadhattak örökbe. A vágy azonban nem múlt el, hogy saját testükből származó gyermekük is legyen. Egy katolikus orvos ismerősük biztatására elindultak a meddőségi vizsgálatokra.
„A férjemmel átimádkoztuk és átbeszéltük a lehetőségeinket, azt, hogy meddig megyünk el. Addig, amíg az én egészségem nem csorbul, más donorsejtjeit nem vesszük igénybe, a megfogant életek „kidobása” pedig szóba se jöhet. Az ondósejteket testi-lelki együttlét során nyertük ki, és nem rögtön, de az én testembe kerültek. A mi szexuális együttléteink mindig nyitottak voltak a gyermekáldásra - csak éppen segítséggel értük ezt el. A „méltóság” sokféleképpen érthető fogalom, és szerintem nem itt kezdődik annak az elvesztése. A tudomány lehetőségeit igénybe vettük, hogy elhárítsa az akadályt a foganás elől, de a gyerekünk - mindkét gyermekünk - életét, lelkét Isten adta, nem az orvosok és nem mi.”
Rita, katolikus, gyermektelen asszony
Rita katolikus, idén lesz húszéves házas. Korán kiderült, hogy nem lehet gyermeke, ezért tíz éven át mindenféle kezelésre járt. Sok pénz és lelki erő ment el kúrákra, műtétre, zarándoklatokra. A lombik csak 2010 körül merült fel, de addigra annyira belefáradtak, hogy Rita nem vállalta. Teológiai aggályai is voltak, ráadásul féltette testét a hormonkezelések következményeitől, lelkét pedig a kudarcoktól. Nagy volt rajtuk a nyomás a közösségük részéről, hogy fogadjanak örökbe, de se ő, se a férje nem tudott volna megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy idegen gyermeket fogadjanak be. Mindkettőjüknek sok testvére van, bő gyermekáldással, sok az unokahúg, unokaöcs - ez egy kicsit pótolja a hiányérzetüket.
Egy 35 éves katolikus nő története
„Ezelőtt 22 évvel szembesültem azzal a problémával, hogy nem esem teherbe. Egyházi iskolában, gyakorló vallásos kollégák között dolgoztam - egyikük, akinek két orvos lánya van, ajánlotta figyelmembe az egyik klinika asszisztált reprodukciós osztályát. A rendelőben, ahová két évig szinte hazajártunk, tele volt a fal azoknak a gyerekeknek a fényképeivel, akik az osztály munkatársainak segítségével, inszemináció vagy lombikprogram után születtek. Én akkor 35 éves voltam, és a férjemmel különösebb hezitálás nélkül kezdtünk bele a programba, nem gondolkodtunk arról, hogy a mesterséges beavatkozás összeegyeztethető-e hitünkkel, keresztény szemléletünkkel, hiszen épp az jelentette számunkra a keresztény hozzáállást, hogy családot, gyerekeket szerettünk volna. Hívő környezetünkből senki nem fogalmazott meg olyan véleményt, hogy ne lenne vállalható ez a program, nekünk ebben nem kellene részt vennünk. A férjemmel nagy egyetértésben, egymást segítve éltük végig ezeket a hosszú hónapokat, s nem túlzok, ha azt mondom, még az is egy közös emelkedett pillanat volt, amikor ki kellett nyerni a hímivarsejteket - mert tudtuk, hogy mindez a gyermekünkért, a közös családunkért történik így. A klinika munkatársai között is voltak gyakorló keresztény emberek; több olyan tanítványom van, aki az én biztatásomra jutott el ugyanide, és a lombikprogram segítségével válhatott szülővé. Ma úgy gondolom, e témával kapcsolatban a sokkal toleránsabb evangélikus állásfoglalást inkább magaménak érzem, mint a saját felekezetem álláspontját.”
Egy protestáns nő tapasztalatai
„Meddőségi kivizsgálásra mentem, mert évek óta vártuk a férjemmel a gyermekáldásra. Kiderült többek között, hogy elhegesedett mindkét petevezetékem, átjárhatatlan, hiába próbálták megnyitni, nem sikerült. Az én esetemben csak a lombik jelenthetett megoldást. Úgy tudom, a protestáns felekezetek hivatalosan nem utasítják el a mesterséges megtermékenyítést, de nekem komoly előítéleteim voltak korábban a lombikos gyerekekkel és az egész eljárással kapcsolatban - persze úgy, hogy csak a felével voltam tisztában egy ilyen eljárásnak. Ahogy érdekeltté váltam a témában, egyre többet tudtam meg, és kerestem közben Isten álláspontját erről. Egyre nyitottabb lettem arra, hogy a lombikmódszer is lehet a gyermekáldás útja, egy Istentől megáldott lehetőség. Egy keresztény barátnőm, akinek született egy lombikbabája, mondott nekem néhány mondatot, ami sokat segített abban, hogy elkezdjek máshogy gondolkodni a lombikról: »Úgyis Isten dönti el, hová ad életet, ezt mi nem kényszeríthetjük ki mesterségesen, mi csak olyan feltételeket tudunk teremteni, amelyben az élet létrejöhet.« Nekivágtunk az államilag finanszírozott lombiknak. Sajnos nem sikerült túl jól a stimuláció, vagyis a hormonális felkészítésem, mindössze két petesejtem indult osztódásnak a háromból, ezeket be is ültették, de nem ágyazódtak be - Isten nem adta az életükre az áldását, hiába adtunk meg mi akkor minden lehetőséget erre. Az elmúlt három évben speciális diétán éltem, és szedtem gyógyszert is, ma már rendes peteéréseim is vannak. Itt lehetne az ideje egy újabb, szerintem sokkal esélyesebb próbálkozásnak. Életünk minden területén áldás, fejlődés van, csak ezen az egy területen nem látható, és sokat imádkozunk azért, hogy legyen. Nyitottak vagyunk a lombikra, az örökbefogadásra és a gyermektelenségre is. Mit akar Isten? - ezt keressük. Most azt a sugallatot kaptuk, hogy bízzunk őbenne. Várok rá, mert eddig minden emberi lehetőséget megtettem, amit tudtam, a lombik mellett tornák, gyógymódok hadával próbálkoztam, most lenyugszom. Hiszünk Isten gyógyító erejében, abban, hogy akár a nem átjárható petevezetékeimet is megnyithatja. Most azt az időt, amit eddig minden más gyógymóddal töltöttem, imára, hitmélyítésre, bibliaolvasásra fordítom.”
Egy 42 éves keresztény nő története
„27 éve vagyok keresztény. Egy evangelizáción tértem meg, férjem pedig katolikus nevelést kapott. Jelenleg 20 éves házasok vagyunk. 35 éves voltam, amikor elkezdtünk meddőségi vizsgálatokra járni, de nem derült ki, miért nem esem teherbe. Rengeteget imádkoztak értünk, és mi is. Örökbefogadási határozatunk is volt, de nem csörgött a telefon, mert hiába álltunk készen akár nagyobb gyermek befogadására is, a pszichológus azt írta rólunk, hogy mivel még nem gyászoltuk el a vér szerinti gyermek lehetőségét, nekünk csak újszülött babát javasol. Újra és újra Isten elé vittük ezt a kérésünket, elengedtem, visszavettem, megint elengedtem. Nem az Istenbe vetett bizalom hiányzott, inkább nem tudtam, hogy nekem mennyit kell tennem. Féltem, hogy kifutunk az időből. Rokonomnak sok próbálkozás után végül a győri Kaáli Intézetben lett lombikbabája, így az elhatározást követően mi már egyenesen oda mentünk. A mélyen hívő katolikus Kőrösi Tamás doktorhoz kerültem. Mire bejutottam hozzá, majd az általa kért összes új vizsgálat lezajlott, már negyvenéves voltam. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a hímivarsejt eljutása a megfelelő helyre nálunk nem gond, viszont az egészséges sejtek szempontjából az életkorom miatt időnk fogytán volt, ezért azt javasolta, próbáljuk meg a lombikot. Amikor az első injekciókat beadtam magamnak, még tele voltam kétséggel. Átimádkoztuk a férjemmel - aki mindvégig csodálatosan állt mellettem -, és arra jutottunk, hogy az Ige is azt mondja: »Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem minden épít.« (1.Kor. 10:23) Gyakran hallottam azt is a testvéreimtől és prédikációkban, hogy Isten akaratát arról is felismerhetjük, hogy mindig öröm és békesség kíséri - és ez megvolt bennünk. Muszáj hallgatnunk az Isten közelségében élő lelkiismeretünkre. Nem a máséra! „…Mert miért kárhoztassa az én szabadságomat más lelkiismerete?” (1.Kor. 10:29) Én úgy hiszem, hogy a tudomány lehetőségeit is Isten adja, az embernek kell jól élni velük. A meddőség egy betegség, amelynek az akadályait az orvosok megpróbálják mesterséges eszközökkel leküzdeni - de attól még ugyanúgy az én petesejtem és a férjem ivarsejtje termékenyül meg, mintha természetes úton történne. Kőrösi doktor is elmondta: az embriót ők beültetik, de attól kezdve fogalmuk sincs, miért ágyazódik be és mitől válik kihordhatóvá az új élet. Erre nincs ráhatásuk. A harmadik beültetésem sikerült 42 évesen. Minden alkalommal várandós lettem, de csak a harmadik alkalommal maradt velünk a baba, hogy megszülessen. A lombikozók közössége kétségbeesett meddő nőkből áll. Egy kisebb részük valóban hozza azt a sztereotípiát, hogy karriert építenek negyvenéves korukig, aztán hirtelen észbe kapnak, hogy szeretnének gyereket is, de akkor már nem jön. Ám a többség, akit ismerek, nem ilyen, hanem csak harmincas éveik végére találják meg a társukat, akivel családot mernek alapítani. Sokuknak pedig évek telnek el azzal, hogy küzdenek a hormonális betegségeikkel, például az endometriózissal. Vagy egészen korán kiderül, hogy fizikailag lehetetlen a gyermekáldás. Két stimulációmból kilenc embrióm lett, nyolcat már beültettek. Maradt még egyetlen embrióm lefagyasztva, és érte is visszamegyek januárban, mert vár engem. Ő belőlünk van, hozzánk tartozik, annak idején könyörögve imádkoztunk azért, hogy megtermékenyüljön, aztán rendben osztódjon, fejlődjön. A beültetéssel esélyt adunk neki az életre, és Isten majd eldönti, hogy élhet-e. Ha Isten úgy dönt, én 45 évesen is megszülöm. A megtermékenyített petesejt emberi élet. Neked kell aláírnod azt a papírt, amelyben a lefagyasztott embriók sorsáról rendelkezel.”