A 9 hetes terhesség és a tünetek hiánya: Amit minden kismamának tudnia kell

A várandósság a nők életének egyik legkülönlegesebb időszaka, amely számos testi és lelki változással jár. Azonban nem minden kismama éli meg a terhesség első heteit a tankönyvekben leírt tipikus tünetekkel, mint például a reggeli rosszullét, hányinger vagy fáradtság. Sokan aggódnak, ha a 9. hétben sem tapasztalnak markáns jeleket, pedig ez gyakori és általában nem utal problémára. Fontos megérteni, mi történik a kismama testében és a magzattal ebben az időszakban, és mikor van szükség orvosi konzultációra.

Az embrionális fejlődés a 9. héten

Az embrionális szakasz a fogantatástól a nyolcadik hétig tartott, ezt követően a 9. héten új szakasz kezdődik a fejlődésben. Ekkor már magzatról beszélünk, amely nem olyan sérülékeny, mint korábban az embrió. Minden fontos szervrendszer kialakulása elkezdődik a 9. hétig. A magzat már a méhlepényen keresztül táplálkozik. A placentát, ezt a lapos, puha, szivacsszerű szervet egy hullámos, dimbes-dombos, hajszálerekkel teli fátyol borítja. A táplálék az innen kiinduló érnyúlványokon keresztül jut az embrióhoz, és a salakanyag is ennek segítségével szállítódik el.

Magzati fejlődés 9. hét

A magzat fizikai fejlődése

  • A fej tovább nő, így a törzshöz képest meglepően nagy, és egyelőre a mellkasra simul.
  • A nyelv fejlődése megindul, és folytatódik az emésztőrendszeri fejlődés is, vagyis a belek egyre hosszabbak, kialakul a végbélnyílás.
  • Megkezdődik a belső nemi szervek - a here vagy a petefészkek - kialakulása. A majdani külső nemi szervek bimbója már megjelent a 9 hetes embrión, de még nem mutat nemi jellegzetességet.
  • Megkezdődik az ízületek és a csontok fejlődése, és a kialakuló izmok segítségével az embrió mozgásokat is végez. Noha ultrahangos vizsgálaton akár már el lehet kapni ezeket az apró mozgásokat, ahhoz, hogy az anya megérezze őket, még jó néhány hétnek el kell telnie.
  • A magzat kinézete és mozgása egyre emberibb lesz. A fejével felfelé nyújtózkodik és a kialakulóban lévő végtagjait próbálja mozgatni.
  • Az ujjak és a lábujjak tovább fejlődnek és a 9. héten kifejlődik a csukló. A lábujjak közötti hártya már majdnem teljesen eltűnt.
  • A gerincoszlop és a csigolyák intenzívebb fejlődésével a faroknyúlvány eltűnik. A baba születéséig kb. 33 - 34 csigolya fejlődik ki, amelyeket intervertebrális lemezek kötnek össze. Ezek a lemezek a mozdulatok lengéscsillapítójaként szolgálva biztosítják a hát flexibilitását.
  • A sérülékeny agy védelme érdekében a 9. héten kialakulnak az ún. csontos koponyacsontok, amelyek korábban rostos kötőszövetből álltak. Más csontok is tovább fejlődnek, amelyek még puhák és még nem nyerték el végleges formájukat.
  • Az agyfejlődés is megindul: az agy azon területei kezdenek fejlődni, amelyek a szervrendszereket és a hormonháztartást szabályozzák.
  • Az embrionális farok végleg eltűnik a 9. hétre, így a babád megjelenése határozottan emberszerűvé válik. Az apró fülcimpa és orrcsúcs is látható profilból, valamint a szemhéjak is teljesen kialakultak, bár a 28. hétig még zárva maradnak.
  • Működésbe lépnek az ízületek, a könyök, csukló, térd és boka is hajlik, egyesek már fityiszt is tudnak mutatni, vagy a hüvelykujjukat szopó pozícióban tartják, bár az igazi ujjszopásra csak picivel később képesek.
  • A 9. hétre a baba szíve négy külön kamrára oszlik és a szívbillentyűk is kezdenek kialakulni. Az idegek, izmok és az emésztőrendszer is gyorsan fejlődik, valamint az apró fogcsírák is megjelennek.

Idegrendszeri fejlődés a 9. héten

A várandósság 9. hetében az idegrendszer kialakulása megkezdődik, ennek köszönhetően a magzat képes észlelni és reagálni a körülötte lévő ingerekre és ezt az elkövetkező hetekben és hónapokban folyamatosan gyakorolja. A következő hetekben észlelt ingerek által is fejlődik az agy, mert ezeket fel kell dolgoznia. Az idegrendszerből az agy felé történő ingerületátadás miatt fejlődnek az idegpályák. A baba megszületésével az agyfejlődés még nem fejeződött be. Az első életévben a gyermeknek sok képességet és készséget el kell sajátítania, amelyek segítik a világban való tájékozódását.

Hogyan alakítja át drámaian az agyat a terhesség - BBC REEL

Így érzi magát a kismama a 9. héten - vagy éppen nem

A 9. héten a tipikus tünetek és panaszok enyhülnek, mert a szervezet már alkalmazkodott a megváltozott hormonokhoz. Talán a fáradtság az, ami továbbra is fennáll, de a harmadik hónap végére ez is megszűnik. A kismamák többségénél a terhességért felelős hormonok hirtelen megnövekedése előidézi, természetes folyamatként, a kellemetlen tünetek megjelenését. Azonban, sok nőnél a tünetek enyhülnek, vagy egyáltalán nem is jelentkeznek.

Terhességi tünetek hiánya 9. héten

Fizikai változások a terhesség 9. hetében

  • Emésztőszervi változások: A legtöbb kismama ekkor már felfedezheti magán a várandósság két alapvető tünetét, ami az emésztőszervi változásokban nyilvánul meg. Ezek a puffadás és a székrekedés. Ennek alapvetően két oka van: az egyik, hogy a méh növekedéséhez a simaizmok ernyedt állapotára van szükség. A beleket szintén simaizmok építik fel, és mivel a szervezet nem tesz különbséget köztük, egy relaxin nevű hormonnak köszönhetően a bélmozgás is lassúbb, „lustább”. Ám van ennek jó oldala is, mégpedig a tápanyagoknak több idejük marad a felszívódásra, ezért több jut belőlük az embriónak is. A várandósság második szakaszát érintő ok a növekvő babával hozható összefüggésbe. Az egyre nagyobb méh, amely a szülésig csaknem ezerszeresére tágul, összenyomja és kiszorítja helyükről a környező beleket.
  • Gyomorégés: Előfordulhat gyomorégés is, ami néha olyan kellemetlen lehet, hogy a kismama inkább kerüli az étkezéseket. Ez elsősorban a későbbi stádiumban lép fel a gyomorra nehezedő nyomás miatt. Ennek egyik jele lehet a reggeli torokfájás. Enyhítheti a panaszokat az ágy fejének megemelése.
  • Bőr és haj: A 9. héten gyakran megváltozik a kismama bőre és a haja. Néhány kismamának dúsabb és fényesebb lesz a haja, néhánynak pedig vékonyabb, ezek a jelenségek a hormonváltozásokkal vannak összefüggésben. A bőr is reagál a kismama szervezetében uralkodó hormonokra. A bőr puha és rózsaszínű lesz a fokozott vérkeringésnek köszönhetően. Ugyanakkor itt-ott pattanások keletkezhetnek.
  • Fogíny érzékenység: Azok a hormonok okozzák a fogíny érzékenységét, amik miatt a mellek megnagyobbodnak és a kötőszövet lazább lesz. Fogmosás közben enyhe fogínyvérzés tapasztalható. Általában a terhesség második trimeszterében jelentkezik az ún. terhességi fogínygyulladás. A nyál is (a gyomorsavhoz hasonlóan) erőteljesebben károsíthatja a fogakat.
  • Orrvérzés: Orrvérzések előfordulhatnak a várandósság során. Enyhe orrvérzés esetén nem szükséges orvosi kezelés.
  • Mellek változásai: Míg a mellérzékenység a terhesség egyik legelső tünete, most a méretének növekedésével viszketést és fájdalmat tapasztalhatsz. Ennek oka kettős: egyrészt a tejtermelő mirigyek növekednek, készülnek a szoptatásra, másrészt az ösztrogén, hCG, progeszteron és a tejtermelést elősegítő prolaktin hormonok teljes gőzzel tombolnak a szervezetedben, ami a mellszövet növekedését okozza. A bőr pedig, ha nyúlik, viszket. A gyors ütemű mellnövekedés még nagyjából egy hónapig folytatódik, és a mell vérereinek tágulásával jár, ami jól látható kék erek formájában jelenik meg.
  • Keringési változások: A keringés is megváltozik a magzat oxigénellátásának biztosítása érdekében, ami már most gyorsabb kifulladáshoz vezethet.

Pszichológiai és érzelmi változások

Úgy érezheted, érzelmi hullámvasúton ülsz, de ne feledd, a hangulatingadozások a 6-10. hét között a legerősebbek, és majd csak a harmadik trimeszterben jelentkeznek újból, amikor mentálisan és fizikálisan is a szülésre készül a szervezet. A hangulatingadozásokért az ösztrogén és progeszteron hormonok szintjének ingadozása a felelős. Ezek a hormonális változások befolyásolják a hangulatot szabályozó vegyi anyagok, vagyis a neurotranszmitterek szintjét. Mindemellett a várandóssággal járó fizikális és érzelmi stressz, a kimerültség és az anyagcsere változása is hozzájárul az érzelmek ingadozásához. Bizonyára kavarog benned az izgalom, a megkönnyebbülés, a szorongás, a félelem és a bizonytalanság. Ez mind teljesen normális! A várandóssággal megváltozik az életed, és a tested fizikai változásai az érzelmeidre is kihatnak.

Általánosan észlelhető tünetek a terhesség 9. hetében

  • székrekedés
  • szédülés hirtelen felálláskor
  • orrdugulás, orrvérzés
  • fogínyvérzés
  • fáradtság
  • gyakori vizelés
  • émelygés, hányinger, hányás
  • étvágytalanság

A méhed most körülbelül akkora, mint egy narancs. Nagyobb helyre tehát nincs szüksége, ennek ellenére már szűk lehet a ruha a hasadon. Ennek oka sok nőnél a hormonfüggő puffadás. A magasabb progeszteronszint hatására ugyanis elernyed a simaizomzat - ez többek között a gyomor-bél traktust és az érfalakat érinti.

Amikor nincsenek tünetek - aggodalom vagy szerencse?

Sok kismama örül, ha nincsenek terhességi tünetei, és sokan irigylik őket. A terhesség nem törvényszerűen jár rosszulléttel vagy egyéb kellemetlenségekkel. Azok a kismamák, akik tünetmentesek, gyakran szerencsésnek érzik magukat, és nem kell aggódniuk, ha az ultrahang vizsgálatok rendben vannak.

„Örülj neki, és ne aggódj. A terhesség nem a tünetekről szól. Én két gyermek - egy lány egy fiú boldog anyukája vagyok, és engem mindkét esetben elkerültek ezek a dolgok. Semmiféle - úgymond - tünete nem volt a terhességeimnek. Ettől függetlenül van két gyönyörű gyerekem, az egyiktől éppen nem nagyon tudok írni, de ez a legnagyobb boldogság.”
„Nincsen arra szabály, hogy rosszul kell érezni magát egy kismamának! A terhesség nem betegség, természetes állapot az egészséges nő életében! Örülj neki, hogy te azok közé tartozol, akiknek nem okoz gondot a babavárás!”

Azonban fontos, hogy a tünetek hiánya ne vezessen a terhesgondozás elhanyagolásához, mivel a rendszeres orvosi ellenőrzés elengedhetetlen a baba és az anya egészségének biztosításához.

Tünetmentes terhesség

Terhességi vizsgálatok a 9. héten

Az első ultrahangot a 6. és a 10. hét között végzik el, amelynek célja a terhesség tényének igazolása, a beágyazódás vizsgálata, a szívhang ellenőrzése és a szülés leendő időpontjának meghatározása. Az orvos megállapítja, hogy a kismama egy gyermeket, vagy ikreket vár.

Amennyiben az első várandóssági vizsgálat a 9. héten van, érdemes átolvasni a 8. heti összefoglalót. Ha már megtörtént a vizsgálat, jó tudni, hogy ha minden rendben van, a 12. hétig nem kell újabb kivizsgálás. Ugyanakkor, ha bármilyen kérdés vagy aggály felmerül, akkor nyugodtan fel lehet keresni a választott nőgyógyászt. Ha ultrahangvizsgálaton vennél részt mostanában, akkor azt várhatóan még a hüvelybe bevezetett ultrahangfejjel végzik, és nem a hasfalon keresztül.

Közelgő orvosi vizsgálatok

Az első terhesvizsgálaton az orvosod valószínűleg említette, milyen szűrővizsgálatokat lehet a 14. hétig elvégeztetni. Ezek a vérvizsgálatok és ultrahangos szűrések a Down-szindróma markereit, azaz a betegség fennállásának esélyét vizsgálják. A szűrővizsgálatokat általában 35 éves kor alatt csak ajánlják, míg a 35 év feletti kismamáknak a diagnosztikai tesztek ajánlottak. Ha a szűrővizsgálat fokozott kromoszóma rendellenesség kockázatát mutatja, magzatvízvizsgálat (amniocentézis) vagy további szűrések válhatnak javasolttá.

Szűrővizsgálatok a terhesség alatt:

  • Tarkóredőmérés: Ezen az ultrahangos vizsgálaton a magzat tarkója mögött elhelyezkedő folyadékgyülem vastagságát mérik meg. Ha ez meghalad egy bizonyos méretet, az kromoszómaeltérésre (pl. 21-es triszómia) utalhat.
  • Kombinált teszt: A tarkóredőmérést anyai vérvizsgálattal ötvözi. Legjobb a 11.
  • Vérvizsgálat a Down-szindróma kiszűrésére: Megvizsgálják az anya vérét, hogy kiderítsék, van-e a magzatnak Down-szindrómája (21-es triszómia). A tesztet 2012 óta végzik Európában. A legtöbb teszt a 11./12. terhességi hét körül végezhető - ezek azonban se nem szükségesek, se nem kötelezőek. Ezenkívül a chorionboholy-biopszia - invazív eljárás lévén - olyan kockázatokat is rejt magában, mint pl. a vetélés.

Életkörülmények változásai és tanácsok

Mindannak ellenére, hogy a várandósságok 90-95%-a problémamentes szüléssel és egészséges babák születésével zárul, minden várandós kismama fejében megszületik számos olyan gondolat és kérdés, ami megválaszolásra és átbeszélésre ad okot.

Tanácsok a 9. héten:

  • Étrend: A puffadás és a gyomorégés legjobb ellenszere a gyakori, kis mennyiségű étel fogyasztása. Fontos, hogy a kismama elég időt szenteljen az étkezésnek, alaposan megrágja a táplálékot, és lehetőség szerint kerüli a zsíros ételeket.
  • Gyógyszerek: Mivel a gyomorégés sokszor kellemetlen lehet, így a kismama inkább kerüli az étkezéseket. Ez természetesen a baba fejlődését is befolyásolhatja, ezért mindenképpen érdemes konzultálni a kezelőorvossal, aki savkötő gyógyszert írhat fel. Nem tanácsos viszont recept nélküli gyógyszert vásárolni anélkül, hogy arról a háziorvos, szülész-nőgyógyász tudna.
  • Szájhigiénia: A várandósság alatt kiemelten fontos a szájhigiénia és a rendszeres vizsgálat.
  • Hajápolás: Érdemes ügyelni ebben az időszakban a kímélő hajápolásra. A hajszárítás rendben van, de a kismama kerülje a hajfestést és a tartós göndörítést, mert a vegyi anyagok a hajgyökereken keresztül bekerülhetnek a vérkeringésbe és károsíthatják a magzatot. Vannak már természetes anyagokból készült hajfestékek, amelyek ártalmatlanok a magzatra.
  • Mellápolás: A fájó, viszkető mellek tüneteit enyhítheted jeges pakolással, hideg fürdővel, mentolos vagy kámforos kenőcsökkel. Ezek hűsítenek, hidratálnak, csökkentik a gyulladást és fájdalmat. A megfelelő támaszt biztosító kismama melltartó viselése enyhíti a növekvő mellek okozta kényelmetlen tüneteket.
  • Folyadékfogyasztás: Továbbra is legalább napi 8-12 pohár vizet fogyassz.
  • Vitaminok: Folytasd a magzatvédő vitaminok szedését.

Pajzsmirigyproblémák és terhesség

Más hormonok hiánya, mint amilyen a tiroxiné, előidézhet hasonló panaszokat, sőt. Felelős lehet más szimptómák megjelenéséért is, mint amilyen az elhízás, különböző bőrproblémák, izomfájdalmak és görcsök, csökkent libidó, emlékezetkiesés, fokozott izzadás (főleg a tenyéren és a talpon). Még egy gyakori tünet kíséri: a hidegre való túlérzékenység (ami különös, hiszen a terhes kismamáknak általában túl melegük van, nem pedig fáznak).

Mivel a tünetek nagyon hasonlóak a terhességet egyébként is jellemzőkéhez, ezért előfordulhat, hogy az orvos nem veszi észre a hipotireózis kialakulását (a pajzsmirigy által termelt tiroxin hormon hiányát, ami a pajzsmirigy alulműködését eredményezi). Ez az állapot minden 50. nőnél van jelen, és kedvezőtlen kihatással lehet a várandósságra. A hipertireózis (pajzsmirigytúltengés) nagyon ritka terhesség alatt, de okozhat komplikációkat, ha nincs kezelve.

Amennyiben a kismamának a terhessége előtt is gondjai voltak a pajzsmiriggyel (még akkor is, ha azok idő közben megszűntek) vagy terápia alatt áll, fontos a továbbiakat megbeszélni az orvossal. Amennyiben a kismamának nem voltak pajzsmirigy gondjai, de a tünetek közül valamelyek kifejezésre jutnak (főleg, ha a családban van ilyen jellegű betegség, mert a genetika nagyon erős), akkor fontos ezeket jelezni az orvos felé.

Pajzsmirigy problémák és terhesség

Szexuális élet a terhesség alatt

Amennyiben a nőgyógyász normális, egészséges terhességet állapított meg, semmi akadálya a várandósság alatti szexuális együttléteknek a terhesség 9. hetében sem. Ezt akár a 40. hétig lehet folytatni, kivéve, ha a kismama váratlan hüvelyi vérzést tapasztal, méhnyaki elégtelensége van (kb. 24. héttől), fennáll a placenta previa (azaz az elölfekvő méhlepény) veszélye (kb. 20. héttől) vagy egyéb komoly szövődmény alakul ki. Sokan aggódnak, hogy a várandósság alatti szex árt a babának, de ez nem igaz. A méhnyak, amely a méh bejárata, a hüvely végén úgy helyezkedik el, hogy biztonságos távolságban tartson bármit a magzattól. Emellett a babát védi a magzatvíz, az anya hasa és a nyákdugó is, mely lezárja a méhnyakat. Noha orvosilag nincs akadálya a szexnek, a kimerültség, mellfájdalom, hányinger és egyéb terhességi tünetek miatt a kismama libidója alacsony lehet. Ez teljesen normális, és fontos, hogy megtaláljátok a fizikai és érzelmi összetartozás kifejezésének más módjait is.

Amikor a terhesség észrevétlen marad

Akadnak olyan anyák, akikben a szülés pillanatáig nem realizálódik, hogy babát hordanak a szívük alatt. Az észre nem vett terhességeknek 2 fő típusát különböztetjük meg: a szándékosan félelmi okokból, kényszeres tagadás miatt eltitkolt terhesség, mely pszichológiai problémákra vezethető vissza. A nem észlelt terhességeknél a másik eset, amikor az anya rohanó életvitele miatt nem figyel vagy félremagyarázza a terhesség jeleit.

Előfordulhat, hogy a terhesség tünetei bizonyos testi körülmények miatt nem észlelhetőek. A túlsúlyos nőknél a menstruációs ciklus egyébként is rendszertelen lehet, így a vérzéselmaradást nem tartják feltétlenül a terhesség jelének. Tinédzsereket és érett nőket egyaránt érinthet a nem észlelt terhesség problémája. Sokan az egészen a terhesség második szakaszáig vagy a szülésig elhúzódott észlelésnél a magzati mozgást félreértelmezik és bélmozgásnak vélik. A várandósság nem jár jelentős hangulatváltozással, vagy ekkor sem a terhesség ideje alatt tapasztalható lelki változásokra gyanakodnak. Egyesek terhességi tesztet csinálnak otthon, de az nem mutatja ki a terhességet, ezért ezt követően kizárják ennek a lehetőségét. Ezek az otthoni terhességi tesztek a vizeletben található, megemelkedett HCG hormon jelenlétét jelzik, amely hormon normál esetben megnő a terhes nők vizeletében.

Egy szerb kutatás megállapította, hogy a terhesség első 20 hetében nem észlelt terhességek aránya 1 a 475-höz, a várandósság második feléig nem észleltek aránya 1 a 2455-höz. Dr. Rajnai László, szülés-nőgyógyász már többször is találkozott észre nem vett vagy eltitkolt terhességgel. Elmondása szerint fontos elkülöníteni a szándékosan eltitkolt és a bizonyos pszichológiai, fizikai körülmények miatt nem észlelt várandósságot. Nem csak első terhességeknél fordul elő ilyen eset. „Éppen ellenkezőleg, több gyermekes édesanyáknál jóval gyakoribb ez a típusú terhesség” - mondja Dr. Rajnai László. Az anya érdektelensége, az hogy kevésbé figyel testének jeleire jellemzi ezeket a terhes nőket. Jellemző, hogy az újszülött az egészségesnél alacsonyabb testsúllyal, korábban érkezik vagy kóros fejlődési rendellenességgel jön világra. Ez a terhesgondozás hiányára, az anya egészségtelen életmódjára vagy betegségére vezethető vissza. Kevésbé gyakori, hogy mindenféle komplikáció nélkül, teljesen egészséges csecsemő születik a 9. hónap végén.

tags: #9 #hetesen #nincs #tunet