A 6 hónapos baba kommunikációjának és fejlődésének csodálatos világa

Hat hónaposan a baba már félúton jár az első évében - ez az egyik legizgalmasabb időszak. Ilyenkor jelennek meg az egyre sajátosabb személyiségjegyek, a kuncogásból nagyokat nevetnek, és napról napra újabb készségek tűnnek fel. A hatodik hónap nagy mérföldkő a baba életében. Sok szülő vallja, hogy ekkorra lesznek könnyebbek és kiszámíthatóbbak a mindennapok, és az újszülöttkori nehézségek szép lassan kikopnak az életükből.

Fizikai fejlődés és mozgás

Hat hónaposan sok baba egyre jobban tudja irányítani a mozdulatait. Ha eleinte nehéz volt a hason fekvés, most itt az idő, hogy játékossá tegye. A baba mozgása ilyenkor hatalmas változásokon mehet keresztül. Ha korábban soha nem gondoltad volna magadról, hogy hosszasan fogsz drukkolni egy másik embernek, hogy forduljon az egyik oldalára, vagy üljön fel - hát ez az idő is elérkezett.

  • Hason fekvés: A hason fekvés igazán rutinos, hát-, váll- és karizomzata kellőképp megerősödött. Két kezével tenyéren támaszkodva tartja fent magát, sőt, magasra is emeli mellkasát, főként akkor, ha másik kézzel játékért szeretne nyúlni. Próbáljon játékokat picit elérhetetlenül elhelyezni, hogy ösztönözze a mozgásra.
  • Ülőpozíció: Támassza meg a babát szoptatós párnával vagy egy puha takaróval, hogy biztonságosan gyakorolhassa az ülőpozíciót.
  • Rugózás: Sok hat hónapos baba élvezi, ha felemelve rugózhat.
  • Kézmozgás: A baba kezei most igazán elfoglaltak - mindent megfog, összenyom, a szájához húz. Sok 6 hónapos már tudatosan nyúl a tárgyakért, a korábbi cuki tétova csápolás helyett, és előszeretettel a szájához is veszi őket. Amikor egy játék után nyúl, és eléri, akkor könnyen átrakja a másik kezébe is. Így már egyszerre két tárgyat tud egyszerre.
  • Fordulás és kúszás: A legtöbb baba ilyenkorra már rutinosan hasról hátra és hátról hasra fordul. Sokan elkezdik próbálgatni az első kúszómozdulatokat is - néha ez úgy sikerül, hogy egy helyben tempóznak, körbe-körbe forognak, vagy épp tolatni kezdenek. Pár nap-hét múlva már ráéreznek az ízére, és vagányul fognak kommandózni a lakásban! Néhány kisbaba szereti ezt a fázist átugrani, és rögtön a mászással kezdeni. Páran kúszás helyett az oldalra fordulás mellett teszik le a voksukat, ha helyváltoztatásról van szó, és sebesen gurulnak a kitűzött cél felé. Akárhogy is közlekedjen a babád, egy a biztos: most már nem fogod ugyanott találni, mint ahova pár perce letetted!
  • Fejtartás: Egy 6 hónapos baba már úgy tartja a fejét, mint egy felnőtt. Érdemes a fejtartásra figyelni, mert információt árul el a fejlődéséről, idegrendszeréről, ugyanis féléves korra a fejtartása végleges évessé válik, lezárul.

A babádat otthon is motiválhatod a mozgásra. Ösztökéld a kúszást-mászást izgalmas játékokkal, amiket egy kicsit messzebb raksz tőle - így könnyebben fogja magát rávenni, hogy megtegye a plusz erőfeszítéseket. 6 hónapos kor környékén nagyon oda kell figyelni arra, hogy a kúszás, mászás ne maradjon ki, a megfelelő mozgásfázisok a megfelelő sorrendben meglegyenek. Ha úgy tűnik, hogy ezzel a probléma lehet, például a baba nem szeret hason feküdni, akkor forduljunk egy baba mozgásfejlesztő szakemberhez, aki személyre szabott tornagyakorlattal egy előzetes felmérés után speciális segítséget tud adni. Ezzel elkerülhetjük, hogy a gyermeknek később tanulási nehézségei legyenek.

A 6 hónapos baba mozgásfejlődési mérföldkövei

Kommunikáció és beszédfejlődés

A 6 hónaposok egyre nyitottabbak a külvilágra. Felismerik Önt, reagálnak a hangjára, és akár gagyogással válaszolhatnak is. A beszédfejlődés egy igen összetett folyamat. Egészséges gyermekek között is nagyon sok egyéni variáció lehetséges a különböző fejlődési szakaszok elsajátítási idejét tekintve, de a folyamat sorrendje általában adott. A beszédfejlődés első lépései az észlelés és a megértés, ha ezeket elsajátította a gyermek, kezdődhetnek az önkifejezés különböző formái (beszédmegértés -> beszédhasználat).

A beszédfejlődés szakaszai

  1. Elemi kommunikáció (magzati életben és újszülöttkorban): Már a magzati életben megfigyelhetők az elemi kommunikáció formái, kellemes (anyai szívdobogás) és kellemetlen ingerekre (erős hirtelen zaj) eltérő reakció észlelhető. Szülés után a legfontosabb kommunikációs kapocs a sírás. A sírás a baba elsődleges kommunikációs eszköz. Megfigyelhető, hogy a saját gyermeke sírására az Édesanya különösen érzékenyen reagál. Ezt a természet nem véletlenül alakította így, hiszen a baba létezése teljes mértékben a környezetétől függ.
  2. Gagyogás előtti hangok (2-4 hónap): A baba olyan hangokat ad ki, mint az „oo” és az „ahh”. A 4 hónapos babák kommunikációja során a gyermek elkezdheti utánozni azokat a hangokat, amelyeket születése óta hall. Ezt gyakran gügyögésnek nevezik, ami tulajdonképp egy másik jele a fokozatos fejlődésnek.
  3. Gagyogás (4-7 hónap): Megjelennek a mássalhangzókat is tartalmazó hangok, például a „ba” vagy a „da”. Az eddigi gőgicsélést felváltja a gagyogás, ami már létezik és felismerhetőbb hangokat, hangkapcsolatokat jelent. Tudatosan igyekszik anyanyelvünk hangjait képezni, és ezeket össze is rakja szótagokká (papapa, tetete).
  4. Kommunikatív gesztusok és első szavak előtti próbálkozások (7-12 hónap): A baba integet, mutogat és egyre pontosabban reagál a beszédre. Egy-két egyszerű hangcsoport, például a „mama” vagy „baba” jelentőséggel bírhat. Fontos tudni, hogy nem minden baba integet már ebben a korban, nem szabad következtetéseket levonni abból, ha esetleg minden próbálkozásod ellenére sem akar pápázni a babád, ha közben egyébként egyre több mindent megért és más módokon kifejezi magát.
  5. Első szavak (10-16 hónapos kor között): Ebben a korszakban jut el a gyermek a szótag majd szóismétléstől, az önálló jelentéshez nem köthető szavakon át, a jelentéssel bíró szavakig. Egy-egy szónak ezen a ponton több jelentése is van. Először a gyermek főneveket kezd használni.

A beszédfejlődés üteme más-más lehet a gyerekeknél és lehetnek kisebb késések a fejlődésben anélkül, hogy problémát jeleznének. Normális, ha a babák kissé eltérő tempóban érik el a mérföldköveket.

A kommunikáció ösztönzése 6 hónaposan

Meséljen például pelenkázás közben, énekeljen fürdetéskor, vagy nevezze meg a tárgyakat séta alatt. Ha a babája hangot ad ki, ismételje vissza neki. A babák imádják nézegetni az arcokat - beleértve a sajátjukat is. Üljenek baba-biztos tükör elé, és mutassa meg neki a testrészeit vagy különböző arckifejezéseket. A beszédfejlődés serkenthető mondókázással, énekes játékokkal, meséléssel, vagy pusztán azzal is, ha sokat beszélünk a gyermekünkhöz. A gesztusok és a nyelv közötti kapcsolat kialakítása segíthet a beszédfejlődésben. A beszédértése is hatalmasat ugrik ebben az időben! Jó, ha sokat beszélsz hozzá, mondókázol és énekelsz neki, imádattal fogja figyelni. Az egyes alap kulcsszavakat ismételd el neki sokszor, tagoltan, az egyes cselekvésekhez vagy tárgyakhoz kapcsolódóan (pl. „hami”, „cica”, „lámpa”), így fogja őket jelentéshez kötni. A babád már talán ismeri pár ismerős tárgy nevét, és ha megnevezed, akkor arrafelé fordítja a fejét. Nagyon szeret ismételgetni egy-egy mozdulatot, élvezi, hogy meg tudja csinálni.

Fejlődési vészjelzések, amelyekre figyelni kell 6 hónapos korban (minden szülőnek tudnia kell)

Érzelmi és szociális fejlődés

Ebben a korban az érzelmi fejlődés középpontjában a bizalom, a kiszámíthatóság és a megnyugtató környezet áll. A babák a figyelmes, reagáló gondoskodástól is sokat fejlődnek. A baba számára már kezd fontossá válni a társaság: szereti, ha beszélnek hozzá, és ő maga is élvezettel próbálgatja a legkülönfélébb cuki babahangokat. A babád már cukin ki tudja fejezni a kötődését, ami hatalmas boldogságot tud jelenteni, és megszínesíti a napjaitokat.

A baba testbeszéde

A kisbabánk beszéd-próbálkozásai és gügyögése nemcsak imádnivalóak, de jelentéssel is bírnak. Még egy csecsemő által kiadott hangok is segítenek megérteni azt, hogy mi zajlik pontosan az életükben. A babák arckifejezése teljesen spontán jön, nincs benne semmi mesterkéltség.

Arckifejezések

  • Boldogság, öröm: Széles mosoly, csillogó szem.
  • Megnyugvás, elégedettség: Nyugodt arc, halvány mosoly. Legtöbbször evés után láthatjuk rajta ezt a kifejezést, mely azt jelenti, hogy jóllakott, teljesen elégedett.
  • Undor, ellenszenv: Arca olyan, mintha valami savanyút kóstolt volna. A száj és a szem körüli izmok megfeszülnek.
  • Ijedtség, meglepetés: Szemei tágra nyílnak, szája kicsit nyitva, arcizmai erősen megfeszülnek. Kezeit kinyitja, háta ívben feszül, karjai és lábai ölelő mozdulatot tesznek. Arcán az ijedtség félreérthetetlen torzulása látszik.
  • Félelem: Szemei tágra nyílnak, a szája zárva van, de merev. A kutatások szerint a kisbabák három hónapos koruktól éreznek félelmet.
  • Düh, harag: Szemei szűk résre nyitottak, szája is enyhén nyitott, ajkai kicsit szétválnak, de feszesek. Kisbabánk számos dolog miatt érezhet dühöt, a legjellemzőbb dühforrás, ha korlátozzuk a mozgásában.
  • Szomorúság: Szája zárt, szemei nyitva, szemöldökét ráncolja. Sok babának alvás előtt ilyen az arckifejezése. Ha azonban tudjuk, hogy a kisbabánk nem álmos, akkor arra kell gondolni, hogy nagyon szerencsétlennek érzi magát.
A baba különböző arckifejezései és jelentésük

Sírás okai

A kisbaba sírásának mindig oka van. A sírásával mindig valami kellemetlen érzését hozza a tudomásunkra.

  • Éhség: Ismétlődő sírással jelez, ami azt jelenti, hogy sír, majd egy pillanatra abbahagyja, levegőt vesz, újra sír, újra levegőt vesz, és folytatja, míg nem kap enni.
  • Tele pelenka: A sírás ilyenkor halkan indul, majd egyre erősödik, a baba egyre hangosabban sír. Izeg-mozog az ágyacskájában, jelzi, hogy csípi valami.
  • Fájdalom: Ez a sírás éles, szinte sikító. Valószínűleg könnyen megkülönböztethető a többi sírástól. Ilyenkor levegő után kapkod, és újra elkezd sikítani.
  • Unatkozás: A sírása ilyen esetben a figyelem felkeltésre szolgál, így inkább kiáltozásra hasonlít, mint sírásra. Ha sírásba hajlik, akkor szomorú, és nem haragos a sírása.
  • Álmosság: Nyafog, mérgelődik, nem találja a helyét, a fejecskéje előre bukik, a szemét és az arcocskáját dörzsöli az öklével.
  • Betegség: Amikor már mindent végigpróbáltunk, és a kicsi sírása nem csillapodik, betegségre kell gondolnunk. A betegséget jelző sírás lehet éles, és általában letargikus, fásult mozgás kíséri.

Táplálkozás és hozzátáplálás

Hat hónaposan sok szülő elkezdi bevezetni a szilárd ételeket. A nemzetközi ajánlások általában 6 hónapos kortól javasolják a hozzátáplálás megkezdését (ha a babád korábban tápszeres volt, a védőnő akár már 5 hónapos korban is javasolhatja). A biztonságos és kényelmes kóstolgatás egyik alapja a megbízható etetőszék. Teljesen függőleges tartást igénylő baba etetőszéket csak azután érdemes használni, hogy a babád már önállóan tud ülni. Ha előbb el szeretnéd kezdeni a kóstoltatást, használj olyan műanyag vagy fa etetőszéket, aminek megdönthető a háttámlája. Mivel a legelején a baba még szó szerint csak pár falatot eszik, praktikus előre elkészíteni egy „nagyobb” adagot, és a finomság egy részét tárolóedénybe kiporciózva eleve a hűtőben tárolni a következő étkezésig vagy lefagyasztani későbbre.

A hozzátáplálás újfajta mozgásokat fejleszt ki a gyermek száj körüli izomzatában. Megtanul harapni, rágni, elfogadni a kanalat, pohárból inni. Nyelvével egyre ügyesebben továbbítja a falatot, és egyre kevesebb kerül az arcára, ruhájára.

Tippek a hozzátáplálás elkezdéséhez

Alvás és napirend

A kicsid alvásigénye kb. 14 óra. Átlagosan napi kétszer alszik, és már jóval többet van ébren, mint korábban. Ha beálltak az alvásai, az nagy megkönnyebbülés lehet számotokra a mindennapokban. Viszont bekavarhat ilyenkor a fogzás (sok babánál ilyenkor bújnak ki az első fogacskák), és a sok-sok új inger, valamint a mozgásfejlődés nekiindulása, amit mind fel kell dolgoznia az agyának éjszakánként. Ezért időlegesen nyűgösebb lehet, illetve sokszor megriadhat éjszaka. Időlegesen az altatása is picit hosszabb lehet, hiszen ki akarna aludni, amikor végre vár rá a nagyvilág?

A jól kialakított és következetesen betartott napirend meghálálja magát - számodra és a babád számára is. A jó napirend 6 hónapos babának nem svájci óra pontossággal időponthoz kötött, csak az egyes események megszokott rendben követik egymást. Az esti rutinnál is szuper, ha van egy bejáratott menetrend: például este félhomályban összebújás, csendes játék-meseolvasás, majd a fürdés után ugyanazt a kedves altatódalt énekled el neki öltöztetés közben. Jó, ha az esti rutint nagyjából ugyanabban az időben kezditek, így egy idő után megszokja, és könnyebben elaltatható.

Játékok és fejlesztés

A 6 hónapos csecsemő már érdeklődve fordul a különböző játékok felé, szereti kézbe venni, matatni, rázni őket. Klasszikus sláger az aktívkocka, aminek minden oldala más-más érdekességet tartogat a számára. A különböző aktívszékeink játéktálcával ellátottak, így amellett, hogy hosszasan el tud játszani bennük, az ülést is gyakorolhatja. Ezek 3 az 1-ben változatát etetőszékként is tudod használni, egészen 3 éves koráig. Ha a mozgásfejlődését támogatnád meg, szuper ötlet lehet egy többfunkciós Scoot and Ride My First, amit tolhat is, de rajta ülve csúszkálhat is vele.

Fejlesztő játékok 6 hónapos babáknak

Utazás és biztonság

Ahogy a babának kezd beállni a napirendje, és tervezhetőbbé válik vele az élet, ti is jobban mertek majd utazásokkal tervezni. Akár csak a város másik felén élő barátnődet látogatnád meg, akár egy több napos útra mennétek a családdal, a 6 hónapos babával már sokkal könnyebb lesz nekivágni, mint korábban. A gondos előre tervezés azonban itt sem árt. Készíts be egy praktikus pelenkázó táskába mindent, amire csak szükség lehet menet közben.

Attól függően, hogy milyen típusú gyerekülésben vagy hordozóban foglalt eddig helyet a bébi az autóban, érdemes már most feltérképezni a nagyobb korosztálynak való gyereküléseket. Az újszülötteknek való autósülések és hordozók ugyanis márkától és típustól függően más életkori, magassági és súlybeli határig ajánlottak. Érdemes ezt ellenőrizni, hogy időben le tudd cserélni egy, a babád aktuális méretének megfelelő, számára biztonságos gyerekülésre.

A babakocsis séták is kezdenek ilyenkor más jelleget ölteni. Eddig a babád valószínűleg békésen elheverészett a hátán, illetve nagyrészt aludt - most viszont már őrülten elkezdi érdekelni a külvilág. Sok kisbaba felháborodottan tiltakozik is ilyenkor, ha a mózeskosárban kell feküdniük, ahonnan nem látnak semmit. Ha már kezd stabilan felülni, akkor tudtok váltani sportkocsira, ahonnan kényelmesen szemlélheti a számára őrült érdekességgel bíró környezetét.

tags: #6 #honapos #baba #kommunikacioja