A 30Y egy 2000-ben alapított öttagú pécsi alternatív rockegyüttes, amely tavaly ünnepelte volna fennállásának huszadik évfordulóját. A járványhelyzet miatt a koncertsorozatot az idei évre halasztották, melynek csúcspontjaként július 2-án a Budapest Parkban összegzi eddigi pályáját a zenekar.
Zenei Gyökerek és Filozófia
Zenéjükre a Nirvana és a Red Hot Chili Peppers mellett egyértelműen nagy hatással volt a Rage Against the Machine, a Pearl Jam, a Muse, a Radiohead és a Blur. Kalandozó hangzásvilágukban felfedezhető a Queens of the Stone Age-től kezdve a U2-n és a Depeche Mode-on át a Cardigans-ig szinte minden kísérletező hajlamú, ezredforduló környéki zenekar lenyomata. Ők maguk a 30Y sarokpontjának az 1990-es évek amerikai zenekarainak életérzését tartják. Magukról így vallanak:
„A 30Y öt fiúból áll. Kettő testvér, három nem. A 30Y nem szereti kategorizálni, milyen zenét játszik, minthogy nem hisz abban, hogy a zene dobozolható lenne. Illetve két részre talán: jóra és rosszra. A 30Y jó zene. A 30Y nem szereti a telet, mert nincs megfelelő fűtés a próbatermében, csúszósak az utak, és gyakran köd van hajnalban. A 30Y szerint a tél balesetveszélyesebb, mint a többi évszak. A 30Y szeret szánkózni. A 30Y beteg. A 30Y szereti a nyarat, mert a lányok rövid szoknyákban és trikókban járnak. A 30Y mosolyog. A 30Y sokat káromkodik. A 30Y nem vallásos. A 30Y apolitikus. A 30Y érzékeny. A 30Y szereti az egyszerű mondatokat. A 30Y asszociatív. A 30Y szokott olvasni.” Forrás: Wikipédia
Kiemelkedő Dalok és Történetük
Puhatalpú Lányok
Ez a dal már a Csészényi téren túlra mutat. A Puhatalpú tette világossá, hogy a zenekar sokféle módon tud fogalmazni, amit a mozaikszerű szerkezet, a sok ki-beváltás, a nagy dinamikai és tempókülönbségek, az egyedül hagyott ének, vagy épp a többszólamúság is bizonyít. És miközben a dal zúz - koncerten főleg brutálisan -, a szöveg végtelenül lírai. Az ebből fakadó feszültség a 30Y egyik jellemzője. Amikor Endi lehozta az indulótémát, egyszerűen csak élveztük játszani. Aztán ahogy újabb témákat forgattunk bele, rájöttünk, hogy olyan témák jönnek ki a zenekar keze alól, amelyek tinédzserkorunk zenei terének a lenyomatai. Szinte szó szerint hallatszódtak bennük az amerikai rockzene alapriffjei. Ennek a következménye lett az a végtelen ártatlanság, amivel a „Tudod, én átölelném az egész világot” sorai szólnak. Amit úgy vettünk fel, hogy bementünk az akkor már elsős kislányom osztályába, és megkértük a gyerekeket, hogy énekeljék el velem. Ettől lett egy gyerekkórus-élményünk, amibe belehallottuk a Red Hot Chili Aeroplane-jét is, miközben a nyitóriff meg a Pearl Jam előtt tiszteleg. A kilencvenes évek seattle-i forradalmának nyomai nagyon erősek voltak rajtunk - a srácokon inkább, mint rajtam. Máig az van, hogy a rocklogikájú 30Y kicsit oda gyökereztethető, a beatlogikájú pedig a magyar beatzene és a britpop - Blur és tsai.
30Y - Puhatalpú lányok
Sötét van
Ez az első 30Y-dal, amit közösen írtunk a Sárközy Papával, miután 2002-ben átköltözött Szegedről Pécsre. Számomra ez a dal a zongora megérkezését jelenti a zenekarba. Máig játsszuk szinte minden koncerten, ami azt jelzi, hogy folytonosan újra tudjuk értelmezni a magunk számára. Ez a dal azt akarja elbeszélni, mit jelent zenekart csinálni, alkotóközösséget vállalni emberekkel. Szándékosan nem a barátságról beszélek, mert ebben a viszonyban sokkal erőteljesebben kell feltárnod magad a másik előtt, és kikövetelned, hogy föltárhasd a másikat. Jóleső élmény volt, amikor a Körös-toroknál játszottunk még a 2000-es évek elején, a Kispál és a Borz volt a főzenekar, és utána a Lovasi odajött hozzánk, hogy szerinte ez a dal nagyon jó, ezt szereti a zenekartól. Amiben nem akartuk meghallani, hogy melyiket nem szereti, csak azt, hogy ezt igen. Ebben nekem benne van picit a Pécsre költözésünk, a pécsi identifikációnk egyik eleme, az akkor még működő DÉDÁSZ, a Dél-Dunántúli Áramszolgáltató finom couleur locale-ként. Sokáig pakolgattuk ide-oda a koncertműsorban, de minekutána úgy kezdődik, hogy „Sötét van, amikor vége van”, nem engedte magát elmozdítani a záró pozícióból. Emiatt lett kicsit himnikus dallá is, pedig a dal maga sokkal fanyarabb, mint amekkora a pátoszereje. Egyik koncertünk után a Papp Szabi azt mondta, hogy a 30Y nem koncertezik, hanem misét ad, van egy szertartásjellege a koncerteknek, és ebbe a szertartásosságba beletartozik az is, hogy tudjuk, hol a végpontja.
Teremtős
A 30Y beatdala. Van húzása, de nem a rock logikájában gondolkodik. A dob a twistre épül, a „kettő pergő, egy pergő” kalandra, és nincsenek benne vészesen torzított gitárok, annál sokkal líraibb, melodikusabb. A 30Y zenei nyelvének egyik alapdala, amely a zenekar karrierútjában is fontos szerepet tölt be. Sok felfedezőnk közül az egyik DJ Nesta volt, aki rátalált a Teremtősre, és elkezdte játszani a Radio Caféban. Ez volt az első dalunk, amit nagy intenzitással jelenített meg és a kedvenceként játszott egy rádió. Ehhez készült életünk első videoklipje, amit Seres Tomi forgatott. A Magyar Televízió egyik kulturális műsorában kellett élőben zenélnünk, főcímzenét játszottunk, improvizálgattunk, és eljátszottuk az Egy perccel tovább-ot is. Nagy bátorság kell kezdő zenekarra bízni ilyen feladatot, és amikor a vezérlőből leszólt az adásrendező (ez volt a Tomi), hogy a zenekar várja meg, gondoltuk, le leszünk cseszve, biztos elrontottunk valamit vagy bénán játszottunk.
Bogozd ki
A 30Y emblematikus dala. Egy nagyszerű újságíróbarátunk, Papp Andris mondta, hogy nem érti, a tinédzserek miért szeretik a Bogozd ki-t, mert ezt csak a 30 fölötti férfiak érthetik. Persze az emberek szeretik a csúnya szavakat, a Sötét van-ban is a „kurva nagy fényesség”-et a legjobb üvölteni, és valószínűleg a Bogozd ki-ben is szuper érzés kimondani valami blaszfém dolgot, de a dal valódi tétje mégis az, hogy a maga képeiben meg tudja ragadni a magunkkal való szembesülést, a kényszeres föltárást, a magunk hazugságait: magunkról magunknak. Sokan vannak, akik a 30Y-t nem ismerik, de a Bogozd ki-t igen. Volt is egy korszak, amikor volt Bogozd ki-közönsége a zenekarnak. Érdekes, hogy vannak emberek, akik nem mélyednek el a zenekar életművében, de egy sláger megragadja őket, és megjelennek a koncerteken. Ennek megvan a veszélye is, mert könnyen egyslágeressé válhat a zenekar, és utána nem tud érvényes közléseket tenni, vagy ami még rosszabb, ha erre a sikerre vágyott mindenáron, és újraírja a maga Bogozd ki-jét minden évben, csak egyre rosszabbul. Szerencsére ez a mi gondolkodásunkban nem volt meg, így elkerült minket ez a veszély. Előfordul, hogy kihagyjuk a műsorból, de a koncertek javában játsszuk.
Semmi szédítő
A lemez megjelenése után játszottuk párszor, de nem tudtuk igazán elkapni a koncerteken. Nem értettük, miért nem működik, mikor a lemezen nagyon is, és talán az egyik legjobban szóló 30Y-dal evör. Azóta viszont stabil koncertdallá vált, mert rájöttünk, hogy nem kell semmit kezdenünk vele. Van egy kényszer a zenekarban, hogy azon gondolkodik, hogyan csinálja meg a dalokat élőben, és érje el azt a hatást, amit a lemezen, ezért állandóan valami manír kerül a dalba, amitől az nem lesz önazonos. Mára rájöttünk, hogy egyszerűen el kell játszani, mert ennek az az ereje, hogy csak meg van szólaltatva minden hang. A Semmi szédítő azon a lemezen egy rockdal, de logikájában beatdalt kell játszanunk. Az is problémát okozhatott, hogy Ádival fordítva értelmeztük a dalt: szerinte a verze a refrén és a refrén a verze, szerintem meg a verze a verze és a refrén a refrén. Én szövegszerűen gondolkodtam a dalról, ő meg zenei értelemben, és az emelkedettebb részt érezte refrénnek, és a kevésbé emelkedettet verzének. Egy dalt játszottunk, de nem ugyanazt gondoltuk róla, talán ezért sem tudtuk sokáig megfogni.
Mentés másként
Talán a legmonumentálisabb dalunk. Koncerten nagyon jó játszani, nagy az improvizációs tere, de nem az az improvizáció logikája, hogy dicsekedjünk a hangszeres tudásunkkal, hanem hogy belefeküdjünk a hangulatba, és a végletekig lecsöndesítsünk vagy felhúzzunk egy témát. Ez inkább dinamikai gondolkodás. Sokáig ezt a dalt is a koncertek vége felé tartogattuk, mert nem lehetett tudni, merre szaladunk vele. Voltak olyan koncertek, amik dobfelszerelés-építéssel folytatódtak, mert Zaza a szám végére minden dobtestet lerugdosott. Olyan dal, amit nem lehet mindennap eljátszani. Nem vagyunk rá készen mindig, hogy beledőljünk. Az talán kiderült már a 30Y húsz évéből, hogy nem vagyok egy reflektálatlan punk arc, aki fékevesztett vadállattá válik, ha megszólal a zene, és átadja magát mindenestől a szuperrezgésnek. Kontrollált alkat vagyok, és ez néha eléggé zavar, de a Mentés másként fölszólít arra, hogy ebből a kontrolláltságból sokat elengedjek, átadjam magam a pillanatnak, és ne akarjam intellektuálisan megfejteni a dalt, mert amikor ott volt az ideje, már megtettem. És ha ennek az elengedésnek a vágya nincs meg a koncert előtt, akkor félek műsorba rakni, mert féltem magamtól, magunktól a dalt.
Rubikernő
A másik nagy. Élmény koncerteken is, főleg érzelmi szempontból. Ha Sárközy Papa az Ül és várral érkezett meg a zenekarba, akkor a Rubikernővel mutatta meg, hogy otthon is van benne. Úgy íródott az alaptémája, hogy a hülye lüktetésén gondolkodtam, és mutattam dobozgitáron Papának a témát, ami forog az ének alatt, hogy ezt álmodja meg zongorán. Papa elkezdte forgatni, és megszületett ez az elképesztő intro, amit első körben improvizált, aztán egyre jobban kidolgozott. Ebben az a truváj, hogy egy dalt, ami beszorulhatott volna az idétlen nosztalgiába is, ez a zongorajáték alapvetően emelte el a hétköznapi és kissé sivár nosztalgiadalok világától, valami sokkal árnyaltabb és pontosabb identitásválságra lökve rá.
Hosszú nap elé
Tulajdonképpen ez az első apukadalom. Az ovis lányomat vittem táncórára a Nevelési központba - a NEVKO-ba -, és amíg a gyerekek ugrabugráltak, én kint vártam az előtérben, ahol épp a szalagavatóra készültek a gimisek. Hétről hétre néztem, ahogy alakul a tánckoreográfia, és azzal szórakoztattam magam, hogy elképzeltem az amúgy nagyon kedves tánctanáruknak egy életet. Pécsett később mindenki mondta, hogy ő tudja, ki is az a tánctanár, akiről a dal szól.
A Dal (önéletrajzi dal)
Ez véletlenül került erre a lemezre. Már 2003 körül felvettem az első verzióját. Nem egészen tudtam, hogy zenekari dalnak szánom-e, de úgy képzeltem, hogy ennek a lemeznek az önvallomásosságához illik. Felkerült a Szentimentáléra is, de egyik lemezen sincs igazi változata. Talán mert nem is lemezdal, hanem olyan, amiben kiáll egy csávó a színpadra és elmesél valamit az életéből. Zenei értelemben tulajdonképpen egyetlen viszonylag rövid zenei kör, amelyik egy adott életszakaszt beszél el és tágítja ki az ember önmagára való rákérdezésére. Különleges pillanat volt, amikor a fiatalkorúak börtönében játszottuk, és énekeltem, hogy „Van ez a szar élet, bár szebb is lehetne / Ha nem volna kényszer, hogy minden szar este / Eljátsszam milyen szar nekem ez az élet / Hogy örülj, ha hozzáméred majd a tiédet”. Velem szemben pedig 150 elítélt ült, az első sor ráadásul kézláb-bilincsben, a terem sarkaiban kutyás őrök. Én pedig arra gondoltam, hogy ez tulajdonképpen micsoda bölcsésznyöszörgés. Hogy van benne valami végtelenül önző és elitista, miközben nekem azt kellett volna énekelnem, hogy van ez a jó élet, mert sokkal szarabb életek is vannak, amikről én nem is tudok, vagy nem kell hozzá viszonyulnom.
Városember
A Városember a mi válságlemezünk. 2008-ban, a No.4. felvételei alatt elvesztettük a hangmérnökünket, [Bóra] Dávidot, amivel együtt - bár nem ebből fakadóan - az is világossá vált, hogy kezdtünk eltávolodni egymástól Endivel. Ez hallatszódik a Városemberen, amin sok dal lehetősége van meg, de végtére is kevés forrott ki igazán. A címadó dal viszont nemhogy kiforrott, hanem az egyik legfontosabb 30Y-dal lett. Személyesen két dolgot is köszönhetek ennek a dalnak: egy nagy barátságot, mert Alex barátom a Városember lemezt meghallgatva ismeretlenül felhívott, hogy ő nagyon szereti ezt a dalt és szeretne segíteni a zenekarnak, amit persze nem kellett, de találkoztunk, és kiderült, hogy egyfelé gondolkodunk, és rájöttünk, hogy gyerekkori barátok vagyunk, csak felnőttkortól. A másik Steve Swindelli, egy kiváló zenei producer, aki itt volt Magyarországon, tanított is nálunk, és azzal szórakozott, hogy végighallgatta a magyar underground zenéket, és megkeresett minket, hogy a Városember az általa hallott legjobb magyar dal. Erről akkoriban nem tudtunk semmit, hiszen az nálunk tulajdonképpen annyi volt, hogy a próbateremben eljátszottuk a dalokat, majd ha összegyűlt valamennyi pénzünk, akkor felvettük egy stúdióban a dalt abban az állapotban, amiben volt. Nálunk a producer nem feltétlenül a dalt keresi, nincs ez a luxusa, hanem a közepesen jól vagy közepesen szarul felvett sávokból valami értelmezhetőt próbál kihozni. Ehhez képest Steve-vel egy napot ültünk úgy, hogy egy készülő dal első versszakának a végéig jutottunk, és még nem is hangszereltünk, csak megnéztük, miért pont az a dallam, mit akar közölni a szöveg, milyen az érzelmi viszony benne.
Ahogy elképzeltem
Életmentő dal. Az ahogy elképzeltem volt az, ami számunkra egyszer csak világossá tette, hogy vagyunk, méghozzá a létezésünk valaha volt legjobb formájában. Amikor az alapfordulatában felismertem a John Lennon-logikát, elkezdtünk arrafelé haladni, olyannyira, hogy az ahogy elképzeltem szükségszerűen asszociálja az Imagine-t, ami számomra egy nagyon fontos dal. Ligeti Gyuri úgy fogalmazott, hogy beleértem a John Lennon-korszakomba. Hát igen, ilyen egy lassú beatdal. Nem a hatvanas évek twistalapú beatje, amit a Teremtős is képvisel, hanem ami a maga tiszta akkordjaival, melódiáival tulajdonképpen konzervatív, mégis képes új módon beszélni a világról.
Szívemhez szorítom
Azért EP-sorozatot csináltunk, és nem nagylemezt, mert szinkronban akartunk maradni önmagunkkal. Máskor az történik, hogy az ember írja a dalokat egy-két évig, fölveszi, és mire megjelennek, addigra eltávolodik tőlük valamelyest. Aminek az egyik fontos tulajdonsága az volt, hogy tulajdonképpen triókat kezdtünk el írni. Triózenekar vagyunk négyen, amit hol a zongora-dob-basszus, hol a gitár-basszusgitár-dob trió határoz meg, és mindig marad egy hangszerállás, amelyik atmoszférákat, szabad melódiákat játszik. Ettől a daloknak sokkal nagyobb levegője, szabadsága lett. A szívemhez szorítom is ilyen: a basszusgitár-dob-gitár trió játszik, és a billentyű hozza az atmoszférát.
Lemezek és Közösségi Gesztusok
Szentimentálé
A Szentimentálé az a lemez, ami lemaradt rólunk. 2003 óta minden évben eljátszottuk a Szentimentálé-programot egy „ünnepi” koncerten - 2009-től a Müpában -, de mire megtanultunk nagy biztonsággal bánni ezekkel a dalokkal, és magunkhoz tudtuk húzni őket és ezzel együtt el is engedni, 2015 lett. Az én fejemben ez a lemez van a Városember helyén. Valószínűleg szüksége volt rá a zenekarnak, hogy Városemberrel csináljon még egy hangos rock and roll-lemezt, de arra már nem tudtunk igazán dalokat formálni, mert nem álltunk úgy a viszonyrendszereinkben, csak ezt még nem ismertük föl. A Szentimentáléra felismertük, és deklaráltan az utolsó lemeze lett ebben a felállásban a zenekarnak. A stúdióban is akadtak problémák: kiderült, hogy az egyik mikrofon membránja hibás volt, ami nem jött ki a felvételen, de a keverésnél igen, ezért újra fel kellett énekelnem a teljes lemezt, 9 óra alatt mind a 23 számot. Zsinórban löktem végig, nem tudtam belehelyezkedni a dalokba, egy dalból 2 vagy 3 take-et énekeltem legfeljebb, mert annyira volt idő. Egy éven át minden koncertünkön egy lepedőt feszítettünk ki a koncerthelyszínek előterében, amikre az emberek üzeneteket írhattak egymásnak vagy maguknak, és mi ezeket a lepedőket egyfelől elolvastuk, másfelől ezzel borítottuk a stúdióteret feljátszáskor, hogy együtt legyünk ezekkel az emberekkel, majd feldaraboltuk a lepedőket, és a lemezborítókba kerültek. A Szentimentálé egy hangsúlyos közösségi gesztus akart lenni, de a zenei magot nem tudtuk elég jól megcsinálni. Ezt azért is sajnálom, mert elképesztő zenészekkel szerepeltünk együtt a lemezen (Symphonic Brass Quintet, Szűcs Qka Krisztián, Csalló Rolland, Rozs Tamás, Bóra Áron), akik döbbenetesen nagyot játszanak - és mi se játszunk szarul. Sok lényeges dalunk került fel rá, az egypár, a suhanjon, az elrobog, a cipeld helyettem, a hatmilliárd, a papírsárkány, ami nem is a mi dalunk, de imádjuk és játsszuk koncerteken azóta is. Ezt a lemezt felszabadultan kellett volna felvennünk, és akkor csoda.
tags: #30y #puhatalpu #lanyok #riffstation