Nincs boldogabb és izgalmasabb időszak egy nő életében, mint amikor egy reggelen megjelenik a várva várt másik csík is a terhességi teszten, mert ez azt jelenti, hogy méhében egy új élet indult útra, és várhatóan 9 hónap múlva egészséges kisbabát tarthat a kezében. A várandósságot három trimeszterre szokták osztani: az első trimeszter 1-12. hétig, a második 13-27. hétig, és a harmadik 28-40. hétig tart.
Vizsgálatok a terhesség során
A legelső vizsgálat a gyanújelek (várt időben elmaradó menzesz) megjelenése után otthoni terhességi teszt elvégzése. A nőgyógyászati vizsgálat eredményének birtokában kell a területileg illetékes védőnőt felkeresni, aki kiállítja a várandós kiskönyvet, mely tartalmazza az elvégzendő vizsgálatok listáját és majdan az eredményeket is. Ide vezeti fel a védőnő, illetve a nőgyógyász szakorvos az általa mért értékeket (pl: vérnyomás, testsúly, stb.).
Az első genetikai vizsgálat 11-13. hét között történik az öröklődő betegségek kizárása céljából. Ez egy genetikai ultrahang vizsgálatból és sok esetben vérvizsgálatból áll (önköltségesen választható a kombinált genetikai teszt).
A következő időszakban havonta kell a védőnőt meglátogatni. Ilyenkor történik vérnyomásmérés, súlymérés, és tesztcsíkkal végzett vizeletvizsgálat. A kismama a védőnővel megbeszéli a következő hónapban lévő vizsgálatokat, az anyai szervezet várható változásait és az esetlegesen felmerülő problémákat.
A második genetikai ultrahangvizsgálat 18-20. hét között esedékes, míg a cukorterheléses vizsgálat 24-26. hét között. A patikai glükózzal történő terhelés során három vércukorértéket vizsgálnak, 0, 60 és 120 percenként. Az eredményből kiderül, hogy fennáll-e terhességi diabétesz. Ha igen, akkor kérdés, hogy az milyen mértékű.
A harmadik trimeszter: Változások és vizsgálatok
A várandósság utolsó szakaszában megszaporodnak a vizsgálatok és a védőnői látogatások.
A harmadik trimeszterben a kismama energiája, súlyából fakadóan egyre kevesebb. A járás nehezebb, a láb vizesedhet, visszerek jelenhetnek meg, illetve a hát és a medence egyaránt fájhat. A vizelettartás szintén nehézségekbe ütközik, hiszen a baba ekkorra már igencsak nyomja a hólyagot.
A 36. héttől kezdve a baba szívhangjának vizsgálatára, valamint a méh összehúzódásainak ellenőrzésére (CTG vizsgálat) hetente kerül sor. Az NST (non-stress test) vizsgálat 36. héttől hetente, 40. hét után naponta-kétnaponta történik a szülés beindulásáig, vagy a szülés beindításáig. A gép, melynek érzékelői a kismama hasára vannak erősítve, a magzat mozgását és a méh összehúzódását érzékeli és rögzíti azt egy papírra. Ez a vizsgálat nagyjából 20-30 percet vesz igénybe. A vizsgálat előtt vagy után egy vérnyomásmérés és egy vizeletvizsgálat történik stick-szel.

A hüvelyváladék vizsgálat (GBS-szűrés) a 36. hét környékén történő nőgyógyászati vizsgálat alkalmával levett kenetből esetleges fertőzés jelenlétét vizsgálja. A B csoportú streptococcus baktériumot a kismamák 10-25 százaléka hordozza a hüvelyében. A baktérium az újszülöttet többnyire a szülés során, a szülőutakban fertőzi meg, ritkább esetben a fertőzés azonban a terhesség alatt is előfordulhat.
Terhességi cukorbetegség: Miért tesztelnek minden nőt, hogyan kezelik, és mit jelent ez a baba számára?
Laborvizsgálatok a harmadik trimeszterben
A terhesség alatti laborvizsgálatok célja a szűrés és ellenőrzés, melyet a területileg illetékes labor fog elvégezni. A 36-37. héten végzett harmadik trimeszteri vérvétel során a vérkép, máj- és vesefunkciós paraméterek újbóli ellenőrzése történik. A kötelező előírás szerint ezen vizsgálatnak nem része az éhgyomri vércukor mérése, így protokoll szerint nem kötelező éhgyomorra érkezni. Ezt érdemes egyeztetni a gondozó orvossal, mert gyakori jelenség, hogy mégis szerepel a labor kérések között a vércukor is.
Kötelezően újravizsgálják a vércsoportot és a hozzá tartozó ellenanyag szűrés is megtörténik ilyenkor. A vércsoport meghatározása azért kiemelten fontos, mert a magzat vércsoportja eltérhet a kismamáétól, ezért a várandós nő szervezete idegenként azonosíthatja és védekezésként ellenanyagot termelhet. Szintén nem kötelező, de gyakori, hogy ezen vérvétel során véralvadási paraméterek ellenőrzésére is sor kerül. Amennyiben a várandós elektív császármetszésre készül, ez a vizsgálat kötelező, az altatóorvos által előírt, akár külön időpontban.
A laborvizsgálat rámutathat arra, hogy a páciensnél fennáll-e a májbetegségek valamelyik formája.
Fontos tudnivalók a laborvizsgálatokról
- Mindig éhgyomorral érkezz a vizsgálatokra, mert az éhgyomri vércukor szintet csak így tudják ellenőrizni.
- A vizsgálatok alkalmával otthonról is viheted a vizsgálathoz az összegyűjtött vizeletedet.
- Tiszta, jól zárható üveget használj, tisztálkodj meg előtte, aznap reggeli első vizelet kell, „Középsugaras vizeletet” gyűjtsél (a vizelet elejét engedd el, a középső részt gyűjtsd be és a végét is engedd el).
A laborvizsgálatok kapcsán több dologra is érdemes a várandósok figyelmét felhívni. Az egyik, amely terhességtől függetlenül is igaz, hogy labor kérés kizárólag orvosi kérésre történjen, annak terápiás megfontolása szerint! Szintén tudni érdemes, hogy egyes laborok néha eltérő laborparaméter tartományokkal vagy változó mértékegységgel dolgoznak, így az adott értékek kielemzése mindig a gondozó orvos feladata. Emellett, a labor paraméterek normál tartományát egészséges, nem várandós páciensekre határozzák meg. A terhesgondozó orvos számol vele, hogy élettani körülmények között is változik a várandós hematológiai státusza, ezáltal egyes normál tartományi értékek nem lesznek rá érvényesek, mégsem számítanak kóros jelenségnek.

Terhesség alatti laborvizsgálatok áttekintése
Az itt leírt vizsgálatok tájékoztató jellegűek, az Ön egészségi állapota, betegségei, kórtörténete, családi kórelőzménye, vagy egyéb okok miatt kezelőorvosa még ezeken felül is javasolhat szükséges vizsgálatokat, ezért minden esetben végeztesse el a kezelőorvosa által javasolt vizsgálatokat is! Amennyiben a terhesség alatti vizsgálatok során eltéréseket találnak, természetesen ezek miatt is változhat a javasolt vizsgálatok köre.
Ha a terheléses vércukor vizsgálateredménye eltér a normálistól, orvosa további vizsgálatokra irányít: dietetikushoz, szakorvoshoz.
| Mikor? | Miből? | Mit néznek? |
|---|---|---|
| I. trimeszter: 10-12. hét | Vérből | Vérkép vizsgálata: vérszegénység, vas ellátottság, hemoglobin, hematokrit, vörösvértest indexek, vérlemezkék, fehérvérsejt szám. |
| Vérből | Vércsoport és ellenanyag Rh összeférhetetlenség (Rh- anya Rh+ magzata van), ellenanyag titer, vércsoport meghatározás. | |
| Vérből | Wassermann vizsgálat (veleszületett formája magzatkárosító hatású): szifilisz, lues, VDRL, TPHA. | |
| Vérből | Hepatitis B vizsgálata: fertőző májgyulladás (magzati korban és szülés közben fertőzhet), HBsAg. | |
| Vérből | Éhgyomri vércukor mérés: éhgyomri vércukor szint. | |
| Vizeletből | Terhességi toxémia szűrése, cukorbetegség szűrése, húgyúti fertőzések szűrése, vesebetegség szűrése, máj és epe betegségre szűrése: fehérje, genny, cukor, aceton, urobilinogén, üledék. | |
| II. trimeszter: 24-28. hét | Vérből | Vérkép vizsgálata: vérszegénység, vas ellátottság, hemoglobin, hematokrit, vörösvértest indexek, vérlemezkék, fehérvérsejt szám. |
| Vérből | Vvt ellenanyag szűrés Rh összeférhetetlenség (Rh- anya Rh+ magzata van), ellenanyag titer. | |
| Vérből | Terheléses vércukor vizsgálat (75 glükóz bevitele): terhességi cukorbetegség szűrése, éhgyomri vércukor szint, 120 perces vércukor szint. | |
| Vizeletből | Terhességi toxémia szűrése, cukorbetegség szűrése, húgyúti fertőzések szűrése, vesebetegség szűrése, máj és epe betegségre szűrése: fehérje, genny, cukor, aceton, urobilinogén, üledék. | |
| III. trimeszter: 36-37. hét | Vérből | Vérkép, máj- és vesefunkciós paraméterek, vércsoport, ellenanyag szűrés, véralvadási paraméterek (császármetszés esetén kötelező). |
| Hüvelyváladékból | Streptococcus-B baktérium fertőzés kizárása érdekében, mely súlyos újszülöttkori fertőzést okozhat. | |
| 38. héttől | CTG vizsgálat | Magzati szívfrekvencia és méhtevékenység vizsgálata. |
| 40. hét | Szülésindítás | Betöltött 41. hét után már bármikor választható, 42. hét betöltésekor viszont már mindenképpen javasolt. |
tags: #3 #trimeszter #vervetel #ehgyomorra