A magzat méreteinek ismerete rendkívül fontos fejlődésének nyomon követése szempontjából. A babák már a terhesség korai szakaszában különböző ütemben növekedhetnek, ezért a táblázatokban szereplő számok csak átlag értékek.
Világszerte többféle módszert is alkalmaznak a magzati méretek számítására, amelyek különböző nemzetiségű orvosok állítottak össze. Magyarországon talán legelterjedtebb az amerikai Hadlock szerinti számítás, de hasonlóképpen használatban vannak a német Hansmann és az angol Campbell nevéhez fűződő adatok is.
A várandósság három szakaszból, azaz trimeszterekből áll. Az első trimeszter a terhesség első 3 hónapját jelöli, ami a 12. hétig tartó időszak.

Az első trimeszter (1-12. hét): Az alapok lefektetése
A terhesség 1-3. hete: Az apró, sejt nagyságú embrió
A terhesség első három hetét visszamenőleg állapítják meg, az utolsó menzesz első napjától számolva. Az első héten a petefészkek és a méh felkészülnek a termékenységre. A második héten történik a petesejt és a spermium találkozása/egyesülése, és ekkor már eldől a baba neme. Ha a spermium nyaki részében X kromoszómát hordoz, a baba lány lesz, ha Y kromoszómát, akkor fiú.
4-8. hét: Az embrió formát ölt
- 4. hét: Megkezdődik a menstruáció elmaradása utáni időszak.
- 5. hét: Az embrionális telep már kialakult, és a petefészkek készen állnak arra, hogy fenntartsák a terhességet az általuk termelt sárgatesttel.
- 6. hét: Az embrió borsószem nagyságú. A terhességi teszt szinte egyértelműen pozitív, a HCG hormon szintje napról-napra emelkedik, lehetővé téve a beágyazódást. Kialakulnak a gerinc kezdetleges gyöngyei és a belső szervek is elkezdenek kifejlődni. A magzat mérete az ötödik-hatodik hét határán eléri a 2-3 millimétert. Már kialakult a parányi szív, az erek gazdagon behálózzák a kis testet. Láthatóak a bimbószerű végtagkezdemények, a fej és a test többi részéhez képest hatalmas farok.
- 7. hét: Kifejlődnek a preembrió csigolyái, valamint a felső és alsó végtagjai, először nyúlványok formájában. A felső végtagok valamivel korábban alakulnak ki, mint az alsó végtagok. A baba ilyenkor a fejétől a faráig már 7-9 mm. Jelen vannak a nemi szervek kezdeményei, de ilyenkor még nem lehet tudni, fiú lesz-e vagy lány. Alakulnak az orrcimpák. Ebben az időben igen gyors fejlődésen mennek át a magzatok, a vesék kialakulásának három fázisából most tart a másodiknál.
- 8. hét: Mostanra már magzatnak nevezzük, és akkora, mint egy málnaszem. A végtagok tovább növekednek. Az arcon kialakul az orrcsont, az orrsövény és az eredetileg széles szájüreg kisebbedik. Már 8-11 mm-es a baba. Világosan látható a hátsóagy. A gonádokból ezen a héten alakulnak ki vagy a herék vagy a petefészkek. Elkezdődik a spontán mozgás. Megjelennek a könyökök, elkezdődik a csontosodás folyamata. Már majdnem meg lehet számolni a lábujjakat is!

9-12. hét: Az emberi forma megjelenése és a szervek fejlődése
- 9. hét: A magzat olívabogyó nagyságú, érzékeli a hangot és a fényt. Az alsó végtagokon még nem, de a felső végtagokon már kifejlődnek az ujjak. A kisbaba most körülbelül 13-17 mm, a súlya egy gramm! Alakulnak a lábujjak, a gonádokból pedig már herék és petefészkek lettek. Ha a méhfalon keresztül megérintik, már elhúzódik, és spontán mozgásokra is képes. Folytatódik a csontosodás is.
- 10. hét: A magzat mérete akkora, mint egy szilva. Fejlődik az arca, teste egyenesebb alakú lesz, emiatt már kialakul az emberi formája. Most már belépett a magzati szakaszba. Átlagos mérete megközelítőleg 27-35 mm, súlya 4 gramm. Kialakultak az apró lábujjak, a szem jórészt nyitva van, de kezdenek összenőni a szemhéjak, és ez a 25-27. hétig így is marad. Differenciálódnak a külső nemi szervek. Teljesen kész a külső fül, valamint a felső ajak is. A hét legnagyobb eseménye, hogy eltűnt a farok! A tízhetes baba szíve körülbelül 160-at ver percenként.
- 11. hét: Ebben az időszakban már hallható a magzat szívverése, mely egyre hangosabb és élénkebb. A magzat eper nagyságú, pici körmei nőnek. A fej a test méretének körülbelül a fele. Ezek a héten alakul ki a szivárványhártya, és megjelennek a kézen a körmök. A baba súlya körülbelül 7 gramm.
- 12. hét: A baba minden belső szerve kialakult. Szopogatja a hüvelykujját, mérete olyan, mint egy lime. Bár a baba agyának mérete nem ugyanakkora, mint amekkora majd születéskor lesz, a szerkezete pontosan megegyezik. Ekkorra már megindult az epekiválasztás is.
A magzat korának meghatározása ultrahanggal
A magzat korát legpontosabban az ülőmagasság (CRL) méretével lehet kiszámítani. A CRL a fejtetőtől a farokcsontig mért hosszt jelenti. Például egy 12 hetes magzat mérete 57 mm. Az alábbi táblázatban foglalt értékek csak támpontként szolgálnak, hogy körülbelül mikor, mekkora lehet a babád.
Hogyan mérjük a koronafar hosszát (CRL) ultrahanggal | Méhen belüli terhességi ultrahangvizsgálat
Magzati ultrahang, CRL méretei (ülőmagasság)
| Terhességi idő | CRL (mm) | Terhességi idő | CRL (mm) |
|---|---|---|---|
| 5 hét 2 nap | 1 | 10 hét | 34 |
| 5 hét 3 nap | 2 | 10 hét 1 nap | 36 |
| 5 hét 4 nap | 3 | 10 hét 2 nap | 37 |
| 5 hét 5 nap | 3 | 10 hét 3 nap | 38 |
| 5 hét 6 nap | 4 | 10 hét 4 nap | 39 |
| 6 hét | 4 | 10 hét 5 nap | 39 |
| 6 hét 1 nap | 5 | 10 hét 6 nap | 40 |
| 6 hét 2 nap | 6 | 11 hét | 44 |
| 6 hét 3 nap | 7 | 11 hét 1 nap | 45 |
| 6 hét 4 nap | 8 | 11 hét 2 nap | 47 |
| 6 hét 5 nap | 9 | 11 hét 3 nap | 48 |
| 6 hét 6 nap | 10 | 11 hét 4 nap | 52 |
| 7 hét | 11 | 11 hét 5 nap | 55 |
| 7 hét 1 nap | 11 | 11 hét 6 nap | 56 |
| 7 hét 2 nap | 12 | 12 hét | 57 |
| 7 hét 3 nap | 12 | 12 hét 1 nap | 58 |
| 7 hét 4 nap | 13 | 12 hét 2 nap | 60 |
| 7 hét 5 nap | 14 | 12 hét 3 nap | 61 |
| 7 hét 6 nap | 15 | 12 hét 4 nap | 63 |
| 8 hét | 17 | 12 hét 5 nap | 64 |
| 8 hét 1 nap | 18 | 12 hét 6 nap | 65 |
| 8 hét 2 nap | 19 | 13 hét | 68 |
| 8 hét 3 nap | 20 | 13 hét 1 nap | 70 |
| 8 hét 4 nap | 21 | 13 hét 2 nap | 72 |
| 8 hét 5 nap | 22 | 13 hét 3 nap | 74 |
| 8 hét 6 nap | 22 | 13 hét 4 nap | 76 |
| 9 hét | 23 | 13 hét 5 nap | 77 |
| 9 hét 1 nap | 24 | 13 hét 6 nap | 80 |
| 9 hét 2 nap | 26 | 14 hét | 81 |
| 9 hét 3 nap | 27 | 14 hét 1 nap | 84 |
| 9 hét 4 nap | 28 | 14 hét 2 nap | 85 |
| 9 hét 5 nap | 29 | 14 hét 3 nap | 86 |
| 9 hét 6 nap | 31 | 14 hét 4 nap | 87 |
A második trimeszter (13-28. hét): Növekedés és érés
13-20. hét: Gyors növekedés és funkcionális fejlődés
- 13. hét: Már kialakult mind a húsz fog, és csöndben várakozik. A baba körülbelül 28 gramm súlyú, és ugyanennyi most a méhlepény súlya is. A baba belei a köldökzsinórból levándorolnak a hasába. Alakulnak a bélbolyhok is, ezek segítik elő a perisztaltikus bélmozgásokat és az emésztést.
- 14. hét: A magzat már mintegy 12,5 cm. Már tud vizelni, és bele is pisil a magzatvízbe. Ebben gyakorolja tüdővel való légzést is.
- 15. hét: A baba súlya körülbelül 70 gramm. Alakul a koponyán a haj mintázata, a szív pedig naponta mintegy 28 liter vért pumpál, ez a terhesség végére megemelkedik.
- 16. hét: Szépen kifejlődtek már a baba körmei, van, akinek rögtön a szülés után le kell vágni a körmét. A fülek a nyakról átvándoroltak a fejre. A baba 40-45 percenként üríti a hólyagját. Koordináltabbak lettek a végtagmozgások. A kicsi testsúlya 85 gramm körül van, hossza 16 cm. A magzat nemét ultrahangos vizsgálattal már meg lehet állapítani.
- 17. hét: A baba bőre alatt ún. barna zsírréteg rakódik le, a terhesség végére ez teszi ki testsúlya 2-6 százalékát. Ez segít fenntartani a születéskor a testhőmérsékletüket. A kicsi súlya ilyenkor körülbelül 142 gramm, ami azt jelenti, hogy már nehezebb, mint a méhlepény.
- 18. hét: A magzat igen gyorsan fejlődik az anyaméhben, már 205 cm és 198 gramm. A csontosodási folyamat folytatódik, kialakulnak az ujjbegyek és az ujjlenyomat is.
- 19. hét: Ezen a héten ugyancsak imponáló a baba fejlődése. Súlya már 227 gramm, ha kislányról van szó, a petefészkek már tartalmaznak kezdetleges petéket is. A baba testén megjelenik a lanugo, a magzatpihe, ami egészen a szülésig megmarad.
- 20. hét: Lehet, hogy már észreveszed, mikor alszik a baba, és mikor van ébren. Súlya már a 282 grammot is elérheti, teljes hossza pedig 25 cm.

21-28. hét: Felkészülés a külső világra
- 21. hét: A kicsi még mindig szabadon mozoghat a magzatvízben. Ennek a trimeszternek a végén megállapodik, befordul, általában fejjel lefelé. A kicsi súlya most körülbelül 369 gramm.
- 22. hét: A magzat egyre nagyobb lesz, és készül a méhen kívüli életre. Már kialakult a szemöldöke is! Súlya 425 gramm, hossza 27,5 cm.
- 23. hét: Már majdnem teljesen kialakultak a kézkörmök, és sötétebb árnyalatú a magzatpihe. A baba készülődik a nagy útra, és egyáltalán nem zavarják az összehúzódások. Alakul a magzatszurok, a baba első széklete.
- 24. hét: A kicsi már majdnem teljesen kialakult, most kezd lerakódni testében a barna zsír, aminek célja a hőmegtartás. Az újszülöttnek híresen rossz a hőszabályozási készsége, ami különösen a koraszülött babáknál jelenthet problémát.
- 25. hét: Már 700 gramm a súlya, a csontjai egyre keményebbek lesznek.
- 26. hét: A baba bőrén keresztül látszanak az erek, bár a bőr az átlátszóból mostanára már áttetszővé vált. A kicsi hall Téged, és a körülötte levőket. A méhben zajok veszik körül: a szívverésed, bélmozgásaid és más testfunkcióid zaját, csakúgy, mint a külvilág hangjait.
- 27. hét: A kicsi bőre meglehetős ráncos, hiszen vízben lebeg. Ez a születés után néhány héttel múlik majd el, ha a baba kitölti a bőrét. Már 900 gramm a súlya.
- 28. hét: Kifejlődtek a kicsi szempillái, lerakódik a bőr alatti zsírréteg. Amennyiben kisfiúról van szó, a herék valószínűleg elkezdenek leszállni. A baba most körülbelül 35 cm hosszú a súlya pedig 1 kilogramm. Az ilyenkor született babáknak az orvosi technológia segítségével jó esélyük van a túlélésre.
A harmadik trimeszter (29-40. hét): A végleges felkészülés a születésre
A várandósság 29. hetében a kismama a nyolcadik hónapban van, amely a harmadik trimeszter. Ez a várandósság utolsó és leghosszabb szakasza. A nyolcadik hónapban ugrásszerű fejlődés várható. A magzat most már nagyon hasonlít arra, amilyen újszülött korában lesz. A test arányai és a vonásai az elmúlt hetekben sokat fejlődtek és a szülésig már nem változnak meg jelentősen.

29. hét: Súlygyarapodás és immunrendszer fejlődés
A 29. héten a magzat súlya nő, mert a zsírszövetből tartalékot képez. Ennek köszönhetően a súlygyarapodása folyamatos egészen a születéséig. A zsírtartalékra szüksége van, mert születése után az édesanya szervezetében kezdetben még nem termelődik teljes értékű anyatej. Ekkor az újszülött némi súlyt veszít, majd a harmadik napon kezd újra hízni, amikor már a szoptatás során az anyatejből értékes kalória és zsír jut a szervezetébe.
Ebben a hónapban az immunrendszer fejlődése fontos szerepet játszik. A kismama szervezetéből egyre több antitest kerül a magzatba a placentán keresztül, amelyek erősítik az immunrendszerét és elősegítik annak működését. A magzatnak szüksége van saját immunrendszerre, hogy születés után képes legyen védekezni a baktériumokkal szemben.
A lanugo szőrzet megvastagodott és majdnem a magzat egész testét beborítja. Lehetséges, hogy már teljesen kinőtt a haja, amivel a világra jön.
A magzat folyamatosan mozog, amit a kismama egyre jobban érzékel, ahogy a magzat növekedése és megerősödése miatt egyre kisebb a hely az anyaméhben. Amíg a magzatnak van helye, aktívan mozog. A 29. héten is jelentkezhetnek a szokásos panaszok, mint a hátfájás, a magzat erőteljes mozgása miatti kellemetlenségek, valamint a lábfájás és a lábduzzadás. A terhesség első heteiben előforduló panaszokat a mozgásszervi panaszok váltották fel.
A magzat súlya a kismama idegrendszerére is hatással lehet, ami további kellemetlenségekhez vezethet: izomgörcsök léphetnek fel a kismama lábában, fenekében, csípőjében és a has felső részében. Ezek a tünetek főleg stresszes állapotban jelentkeznek, mert a stressz felemészti a magnéziumot.

30-36. hét: A baba súlyának és méreteinek ugrásszerű növekedése
- 30. hét: A kicsi nagyon is tudatában van a környezetének. A magzat mérete már kb. 1,36 kilogramm, hossza kb. 37,5 cm.
- 31. hét: A baba szivárványhártyája már kitágul és összehúzódik a fényre. A bőr alatti fehér zsírpárnáknak köszönhetően a bőr színe már nem vörös, hanem rózsaszínű, a baba súlya körülbelül 1,5 kilogramm. A kézen a körmök elérhetik az ujjak végét.
- 32. hét: Ezen a héten mozog a legtöbbet, ettől kezdve a mozgásnak mind a minősége, mind a mennyisége megváltozik. A baba arcáról eltűnik a legtöbb ránc, és valószínűleg sok haja is van már. Az utóbbi időben hihetetlenül sokat gyarapodott a súlya, most már 1,7 kilogramm és 40 centi.
- 33. hét: A magzat súlya már 1,8 kilogramm körüli. A méhben körülbelül 1 liter magzatvíz van.
- 34. hét: A kicsi egyre nagyobb lesz, már 2 kilogramm és 42,5 centi.
- 35. hét: A kicsi súlya most 2,15 kilogramm, bár a terhesség késői szakaszában nagyobbak lehetnek az eltérések ezen a téren, mint a terhesség elején. A baba hetente átlagosan 20 dekát hízik.
- 36. hét: A baba 2,3 kilogramm, és 45 centi, bár ilyenkor a vége felé itt is nagyobbak a különbségek.
37-40. hét: Az utolsó simítások
- 37. hét: A kicsi úgy gyakorolja a légzést, hogy beszívja a magzatvizet. Néha még csuklik is.
- 38. hét: Ilyenkor már akár napi 30 grammot is hízhat a baba.
- 39. hét: A kicsi már hetekkel ezelőtt elkezdte a légzést gyakorolni a magzatvízben, készülődvén a nagy eseményre.
- 40. hét: A baba valószínűleg ahhoz a 96 százalékhoz tartozik, akik fejjel lefelé helyezkedtek el, és mélyen beálltak a medencekimenetbe. A baba immunrendszere még mindig fejletlen, és a kicsi a méhlepényből kapja az antitesteket, szülés után pedig az anyatejből jut hozzá. A testéről már lehullt a pihe legnagyobb része. Az átlagos baba a születéskor 3,4 kilogramm súlyú és 50 centi hosszú. A méhlepény súlya a baba súlyának körülbelül az 1/8-a, a köldökzsinór hossza megegyezik a babáéval. A kicsinek születéskor és 5 perccel később megmérik az Apgar-pontszámát.

Magzati ultrahang méretek a 11. héttől
Az ultrahang vizsgálat során mért adatokból számolható ki a magzat kora. Ezek az adatok tartalmazzák a fejátmérőt (BPD), fejkörfogatot (HC), haskörfogatot (AC) és a combcsont hosszát (FL).
| Betöltött terhességi hét | BPD fejátmérő (mm) | HC fejkörfogat (mm) | AC haskörfogat (mm) | FL combcsont hossz (mm) |
|---|---|---|---|---|
| 11 | 16 (+/- 2,0) | 59 (+/- 15) | 52 (+/- 10) | 8 (+/- 2,0) |
| 12 | 20 (+/- 4,0) | 70 (+/- 15) | 63 (+/- 10) | 10 (+/- 2,5) |
| 13 | 24 (+/- 4,0) | 84 (+/- 15) | 74 (+/- 10) | 11 (+/- 2,5) |
| 14 | 28 (+/- 4,0) | 96 (+/- 15) | 84 (+/- 10) | 15 (+/- 3,0) |
| 15 | 31 (+/- 4,0) | 108 (+/- 15) | 96 (+/- 10) | 17 (+/- 3,5) |
| 16 | 36 (+/- 5,0) | 128 (+/- 15) | 106 (+/- 10) | 22 (+/- 4,0) |
| 17 | 39 (+/- 5,0) | 141 (+/- 15) | 120 (+/- 15) | 25 (+/- 4,0) |
| 18 | 42 (+/- 4,0) | 151 (+/- 20) | 131 (+/- 15) | 28 (+/- 5,0) |
| 19 | 45 (+/- 5,0) | 160 (+/- 20) | 140 (+/- 15) | 30 (+/- 5,0) |
| 20 | 47 (+/- 4,0) | 170 (+/- 20) | 151 (+/- 15) | 32 (+/- 6,0) |
| 21 | 49 (+/- 4,0) | 176 (+/- 20) | 164 (+/- 20) | 34 (+/- 6,0) |
| 22 | 52 (+/- 5,0) | 188 (+/- 20) | 176 (+/- 20) | 37 (+/- 5,0) |
| 23 | 57 (+/- 5,0) | 210 (+/- 20) | 186 (+/- 20) | 43 (+/- 5,0) |
| 24 | 60 (+/- 6,0) | 220 (+/- 20) | 201 (+/- 20) | 45 (+/- 4,0) |
| 25 | 64 (+/- 6,0) | 231 (+/- 20) | 212 (+/- 20) | 48 (+/- 5,0) |
| 26 | 67 (+/- 4,0) | 238 (+/- 20) | 223 (+/- 25) | 49 (+/- 5,0) |
| 27 | 68 (+/- 5,0) | 250 (+/- 20) | 230 (+/- 25) | 50 (+/- 5,0) |
| 28 | 72 (+/- 4,0) | 263 (+/- 20) | 242 (+/- 25) | 54 (+/- 4,0) |
| 29 | 75 (+/- 4,0) | 269 (+/- 25) | 259 (+/- 25) | 55 (+/- 5,5) |
| 30 | 76 (+/- 4,0) | 274 (+/- 25) | 262 (+/- 25) | 58 (+/- 6,0) |
| 31 | 80 (+/- 6,0) | 284 (+/- 25) | 272 (+/- 30) | 59 (+/- 5,5) |
| 32 | 81 (+/- 4,0) | 288 (+/- 25) | 283 (+/- 30) | 62 (+/- 6,0) |
| 33 | 84 (+/- 6,0) | 300 (+/- 25) | 294 (+/- 30) | 65 (+/- 4,0) |
| 34 | 86 (+/- 6,0) | 305 (+/- 25) | 305 (+/- 30) | 66 (+/- 4,0) |
| 35 | 88 (+/- 6,5) | 310 (+/- 25) | 315 (+/- 30) | 67 (+/- 6,0) |
| 36 | 90 (+/- 6,0) | 317 (+/- 25) | 325 (+/- 35) | 69 (+/- 6,0) |
| 37 | 92 (+/- 6,5) | 321 (+/- 25) | 333 (+/- 35) | 72 (+/- 5,0) |
| 38 | 93 (+/- 6,0) | 328 (+/- 25) | 342 (+/- 35) | 73 (+/- 5,5) |
| 39 | 95 (+/- 8,0) | 336 (+/- 25) | 356 (+/- 35) | 75 (+/- 6,0) |
| 40 | 96 (+/- 8,0) | 340 (+/- 25) | 362 (+/- 35) | 76 (+/- 4,0) |