A várandósság 26. hetében a magzat már közel 36 centiméter hosszú és körülbelül 760 grammot nyom. A baba testét egyre inkább beborítja a bőr alatt fejlődő zsírréteg, ami majd a születés után tartalékként szolgál. A hajszálak és a körmök folyamatosan fejlődnek, és bár a magzat megkarmolhatja magát az anyaméhben, ezek a sérülések nyom nélkül gyógyulnak. Az ínyben lévő tejfogakat már zománc is borítja.
A magzat szemhéjai felnyílnak, és már képes a pislogásra, így még jobban érzékeli a nappal és az éjszaka közötti különbséget. A látása is tovább fejlődik, szemei összekapcsolódnak az agy vizuális ingereket feldolgozó területével, így már különbséget tud tenni a fény és a sötétség, valamint a különböző formák között. Ha a kismama hasát erős fény éri, például nyári napsütésben, a magzat megijedhet, felébredhet, vagy egyéb módon jelezhet az édesanyjának.
A tüdeje folyamatosan fejlődik, megjelennek a léghólyagok, amelyek felelősek lesznek az oxigén és a szén-dioxid cseréjéért. A magzat már folyamatosan be- és kilélegzik kis mennyiségű magzatvizet, ami fontos a tüdeje kifejlődéséhez. Ezek az úgynevezett lélegző mozdulatok jó gyakorlást jelentenek majd arra az időre, amikor már megszületik és elkezd levegőt lélegezni. A baba fülében található ideghálózat már fejlettebb és érzékenyebb, mint valaha, így már akár a szülők hangját is hallhatja beszélgetés közben.
A magzat orrlyuka kinyílik a 26. héten, így elkezdi gyakorolni a méhen belüli „légzést” egészen a születéséig az orrlyukakon keresztül beszívott magzatvíz segítségével. Később az újszülött ennek segítségével tud levegőt venni az anyaméhen kívüli világban.
A magzat biológiai órájának megfelelően az ébrenléti időszakban a magzatmozgások száma jelentősen eltér az alvási periódusok során észleltekhez képest. Ezeket az édesanya a hetek során megismeri, kitapasztalja, és már ő maga jelzi környezetének, ha változást érez. Érdekes észlelés a kismama számára a magzat csuklása - ekkor ritmikusan ismétlődő mozgást érezhet a várandós nő néhány percig. A jelenség teljesen normális, egyáltalán nincs semmilyen kórjelző értéke.
A képalkotó eljárásoknak (például ultrahang, MRI) köszönhetően a magzat fejlődése már a korai időszaktól nyomon követhető. Tisztában vagyunk vele, hogy már a 8-9 hetes magzat is mozoghat, és a végtagok kifejlődésével a 12-13. terhességi hét után a kéz- és lábmozgások is látványosak lehetnek, holott ezek intenzitása még nem éri el azt a szintet, hogy az anyai szervezet ezt jelezze, és az anyában tudatosuljon a mozgások ténye. Első terhesség esetén előfordulhat, hogy a baba mozgása később, a 20-25. hét során válik teljesen felismerhetővé a kismama számára. Második vagy többedik várandósság alatt jellemzően hamarabb felfedezhetővé válnak a megmozdulások.
A magzatmozgások ismerete révén az anya egyre inkább megismeri a születendő gyermek méhen belüli állapotát, a baba biológiai óráját. A mozgások nemcsak az alvást vagy ébrenlétet jelzik, hanem a magzat reakcióit az anyai stresszhelyzetekre is, amelyeket már a méhen belül észlel, ezáltal a magzati-anyai egység a biológiai történéseken túl már pszichés vonásokkal is gazdagodhat.
A 26. terhességi hétre a magzat agyhullámai már az újszülöttekére hasonlítanak, és kialakul az alvás-ébrenlét mintázatuk is. A hallás már teljesen fejlett. Előfordul, hogy egy hirtelen zajra „ugrik” egyet, de az is megfigyelhető, amint édesanyja hangjára megnyugszik.
A terhesség előrehaladásával növekszik a magzatmozgások száma és intenzitása. A növekvő méh kiemelkedik a kismedencéből, és a méhfal és hasfal egyre közelebb kerülve egymáshoz, a kezdetben gyengébb mozgásokat a későbbi hetekben már erőteljes kéz- és lábmozgásokban érzékelheti a kismama. Ekkor fogalmaznak úgy, hogy „rúg a baba”.
A 26 hetes magzat már majdnem 1 kg és a hét végére körülbelül 33 cm hosszú. Bár a szervei majdnem teljesen kifejlettek, még mindig sok minden történik. Már 760 gramm a súlya, és közel 36 centiméter hosszú (akkora, mint egy újhagyma).
A magzat elhelyezkedése, a magzatvíz mennyisége is befolyásolja a pocak alakját és méretét. Bármilyen méretű a kismama pocakja, észre fogja venni, hogy a 26. héten a hasa annyira megnő, hogy a háta homorúbb lesz. Bár ez fiziológiailag normális jelenség, de a helytelen testtartás gyakran okozhat hátfájást.
A stria (terhességi csík) a bőr felső rétegének megrepedése, amelynek oka, hogy a bőr alatti kötőszövet nem tud ugyanolyan gyorsan nyúlni. Ha gyenge a kötőszövet, egy ideig nyúlik, majd elszakad. Elvileg nem lehet teljes mértékben megelőzni a striák kialakulását, mert a várandósság alatt a kötőszövet olyan nagy terhelésnek van kitéve, mint semmilyen más esetben. Megelőzésképpen használjon rendszeresen kismamáknak ajánlott bőrápoló krémeket, amelyek használata hozzájárul a bőr rugalmasságának megőrzéséhez és a terhességi csíkok megelőzéséhez. Naponta többször krémezze be bőrét. A rendszeres krémezés legyen a mindennapi rutin része, így elkerülheti a bőrviszketést és megelőzheti a striák kialakulását.
A pocak körfogata minden kismamánál más és más. Második várandósság esetén gyorsabban nő a pocak, mint az első esetén, mert a kötőszövet korábban már kitágult. Néhány kismamának természetes módon rugalmasabb a kötőszövete, ebben az esetben is gyorsabban nő a pocak, mint feszesebb kötőszövet esetén.
A 26. hétre a kismama hasa átlagosan egy sárgadinnye méretével vetekszik, így egyre inkább viszket, ami leggyakrabban a bőr feszüléséhez köthető. A rettegett terhességi csíkok - striák kialakulása elsősorban hajlam kérdése, ugyanis aki gyengébb kötőszövetekkel rendelkezik, annál nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek. Ettől függetlenül nagyon fontos a bőr mindennapi ápolása. A kezelőorvosnak akkor kell szólni a hasi viszketésről, ha az tartósan fennáll.
A terhesség egyik leggyakrabban előforduló bőrelváltozása lehet a csalánkiütésre emlékeztető kiemelkedések megjelenése (ez a bőrgyógyászok által gyakran diagnosztizált „PUPP”), de ritkán a máj kóros működésével van összefüggésben, és ekkor mindenképp részletes kivizsgálást igényel.
A méh nyomást gyakorol a környező szervekre, amely a gyomor-bél traktust is irritálja. A várandósok immunrendszere kevésbé hatékony, mivel a várandósság fokozottan igénybe veszi a szervezetet. A vizelési inger ekkor már egyre gyakrabban jelentkezik, hiszen a magzat növekedésével egyre inkább nyomja a húgyhólyagot is. Amennyiben gyomorégéstől és refluxtól szenved éjszaka, próbálja egy párnával magasabbra emelni a fejét, illetve a vacsorája mindig kímélő étel legyen. Kerüld a zsírokat, hiszen ezek lelassítják az emésztési folyamatokat és felerősítik az emésztési problémákat, és így alvási nehézséghez vezetnek.
A 26. hétre a kismama pocakja annyira megnő, hogy a háta homorúbb lesz. Bár ez fiziológiailag normális jelenség, de a helytelen testtartás gyakran okozhat hátfájást. A súlyosabb Preeclampsia esetében más tüneteket is tapasztalhatsz. Hívd az orvosodat, ha bedagad az arcod vagy puffadás van a szemeid körül, az enyhénél erősebben bedagad a kezed, erősen vagy hirtelen dagad be a lábad vagy a bokád, vagy gyorsan kezdesz el hízni (több mint heti 2-3 kilót).
Mostanság megemelkedhet kicsit a vérnyomásod, bár valószínűleg még mindig alacsonyabb, mint azelőtt, hogy terhes lettél volna. A Preeclampsia - egy súlyos betegség, amit a magas vérnyomás kísér - leggyakrabban a 37. hét után jelenik meg, de ez korábban is megtörténhet, ezért nem árt ismerni a ráutaló jeleket.
Ha a hátad kicsit fájósabb mostanában, akkor a növekvő méhednek - ami elmozdítja a súlypontodat, kinyújtja és elgyengíti a hasizmaidat, és idegeket is nyomhat - és a hormonváltozásoknak - amik ellazítják a szalagjaidat és ízületeidet - mondhatsz köszönetet. Emellett a plusz súly, amit cipelsz, több munkát jelent az izmaid számára, és több nyomást az ízületeid számára, ami miatt rosszabbul érezheted magad a nap végére. Egy meleg fürdő vagy borogatás segíthet rajtad. „Hogy segíts magadnak ellazulni, áztasd a lábadat egy tál langyos vízben.”
Általánosan észlelhető tünetek a terhesség 26. hetében: Braxton Hicks kontrakciók, száraz szemek, vizesedés (lábak, kezek, arc duzzanata), lábgörcsök, gyomorégés, striák, inkontinencia, ügyetlenség, feledékenység, szétszórtság.
A szülési terv megírása lehetőséget adhat arra, hogy átgondold - és a pároddal és orvosoddal átbeszéld - hogyan szeretnéd, hogy a szülésedet levezessék. Egy amerikai kérdőívben a válaszolók 54 százaléka azt mondta, hogy az eredeti tervük irrelevánssá vált abban a pillanatban, ahogy a szülés megkezdődött. Másfelől 46 százalék azt mondta, hogy a szülési terv segített nekik, hogy olyan szülésük legyen, amilyet akartak. Ha úgy döntesz, hogy készítesz szülési tervet, akkor lehet olyan hosszú vagy olyan rövid, amilyennek szeretnéd. Sok nő csak az általános szülési filozófiáját írja le, és hogy nagyjából hogy szeretné, hogy történjenek a dolgok. Például: „A lehető legtermészetesebb szülést szeretném.” Gyógyszermentes szülést szeretnél vagy az epidurális érzéstelenítésre számítasz? Azt akarod, hogy a szülésed magán dolog legyen (csak az egészségügyi személyzet és a párod)? Szeretnéd, hogy mások, például családtagok vagy barátok is ott legyenek támogatni? Szeretnéd, hogy csend legyen a szobában? Szóljon zene? Le legyenek sötétítve a lámpák? Miután megszületik a baba, szeretnéd, hogy a párod vágja el a köldökzsinórt?
A 26. héten történő terhességi vizsgálatok közé tartozik a terheléses cukorvizsgálat (OGT), a vér- és vizeletvizsgálat. Ezeket a vizsgálatokat a 28. hétig valamikor el kell végezni.
Amennyiben ikerterhességről van szó, vagy placenta problémák, preeclampsia vagy eclampsia áll fenn, képbe jöhet az IUGR rövidítés, ami a magzat lelassult növekedésére utal.
A kismama a terhességi csíkokkal való küzdelemben nyugodtan használhatja az eddigi testápolóját, egy egyszerű kakaóvajas készítményt vagy sima olíva olajat, mert a lényeg a bőr vérellátásának serkentése. Ajánlott naponta kétszer - reggel ébredés után és lefekvés előtt - átmasszírozni a combok, a popsi területét, a hasat és a melleket körkörös mozdulatokkal minden irányból, és ügyelni arra, hogy a procedúra legalább 5 percig tartson mindkét alkalommal. A masszázs - különösen a hason - legyen gyengéd.
Fontos tudni a kismamának: Nagyon kevés szó esik a pszichofizikai felkészülésről várandósság alatt. Ugyanakkor a felkészülés nagyban segíthet a kismamának bizonyos történésekre való felkészülésben, nem csak a szülés, hanem az azt követő időszakra is. Még ha nem is teljesen úgy történnek a dolgok, ahogyan azt a kismama előre eltervezi, könnyebben tudja venni az akadályokat, ha fizikailag és pszichikailag is felkészült az előtte álló eseményekre.
Fontos tudni a partnernek: A kismamának sokszor lehetnek hangulatingadozásai, főleg a harmadik trimeszterhez és a szüléshez közeledve. A partnernek kifejezetten megértőnek és türelmesnek kell lennie. És persze nyitottnak arra, hogy mindent meg tudjanak egymás közt beszélni a kismamával. Ez olykor nehéznek tűnhet és próbára teheti a pár kapcsolatát, de törekedni kell arra, hogy, még ha nehéz is ez az időszak, átvészeljék azt.
A várandósság alatti sportnak, testmozgásnak számos pozitív, jótékony hatása van az anyára és a magzatra nézve is, ezért szövődménymentes terhesség esetén a kismamának ajánlott legalább heti három alkalommal 30-45 percet mozgással töltenie, egészen a szülés kezdetéig. A sport fokozza a keringést, és többletoxigént eredményez, ami jót tesz a mamának és a babának egyaránt, illetve fontos a cukorháztartás és az egészséges vérnyomás fenntartása szempontjából is. A vizsgálatok azt mutatják, hogy akik rendszeresen mozognak terhesség alatt, jobban bírják a vajúdást, és számukra a szülés is könnyebb.
A testmozgás legfőbb előnyei a kismama számára: csökkenti a terhességi cukorbetegség kockázatát; csökkenti a terhességi magasvérnyomás kockázatát; csökkenti a koraszülés kockázatát, kisebb a császármetszés aránya; csökkenti a trombózis (vérrögösödés) kockázatát; megelőzheti a túlzott súlygyarapodást; javítja a kismama közérzetét a terhesség alatt, energizál; kisebb eséllyel alakul ki szülés utáni depresszió; segíthet a pihentető alvásban; gyorsabb a szülés utáni felépülés.
A fentieken túl a rendszeres mozgás nagymértékben csökkenti a várandósság alatt gyakori gerinc-, derék-, hát- és nyaki fájdalmakat, és a súlyváltozással járó kellemetlenségek (például székrekedés, aranyér) előfordulását. Emellett általánosságban is növeli a szervezet ellenálló képességét egyes betegségekkel szemben (például megfázás, vírusos fertőzések), mivel erősíti az immunrendszert.
Ideális mozgásformák várandósság alatt: Kismamatorna, intimtorna, úszás és aquafitnesz, gyaloglás, túrázás, pilates és kismamajóga, tánc, nordic walking, biciklizés, tai chi.
A kismamának az edzés során az alábbiakra kell figyelnie: 140 alatti pulzusszám (magasabb érték már veszélyezteti a méhlepény keringését); helyes légzés a lepény és a magzat oxigénellátottsága érdekében; a hőháztartás egyensúlyának megtartása (kerülni kell a túlzott izzadást, a melegben végzett mozgásformákat, például a hot jógát); folyamatos és fokozott folyadékpótlás a kiszáradás elkerülése érdekében.
A mozgás intenzitásának felmérésére az úgynevezett beszédteszt ajánlott: csak olyan mértékben sportoljon a kismama, amikor még tud zavartalanul beszélgetni!
Kerülni kell a mozgást az alábbi kórképek esetén: súlyos terhességi reggeli hányás; korábbi vetélés vagy koraszülés; ikerterhesség; veszélyeztetett terhesség; a 26. hét után elölfekvő méhlepény; extrém fokú magasvérnyomás; extrém elhízás vagy soványság; szédülés; magzatvízszivárgás; hüvelyi vérzés; mellkasi vagy alsó végtagi fájdalom.

Kötelező és ajánlott vizsgálatok a terhesség 26. hetében:
- Terheléses vércukor vizsgálat (OGT)
- Teljes vérkép
- Vizeletvizsgálat
Terhességed: 26 hét
Az ultrahang vizsgálat alapján mért magzati méretek a terhesség 26. hetében (átlagértékek):
| Vizsgálat | Méretek (mm) |
|---|---|
| BPD (fejátmérő) | 67 (+/- 4,0) |
| HC (fej körfogat) | 238 (+/- 20) |
| AC (has körfogat) | 223 (+/- 25) |
| FL (combcsont hossz) | - |
Fontos! A feltüntetett értékek hozzávetőlegesek, átlagértékek, a magzati kor, valamint az egyéni tényezők függvényében eltérőek lehetnek, ami nem jelenti azt, hogy bármilyen probléma lenne, ezzel kapcsolatban minden esetben az orvos a mérvadó. Az értékeket az ausztrál népesség átlag adatai alapján, S Campbell Westerway határozta meg.

A 26. terhességi hétre tehető a méhlepény teljes kifejlődése, amellyel létrejön az úgynevezett foeto-maternális (magzati-anyai) egység, melyet az anya, a lepény és a magzat együttesen alkot. Ezek irányító szerve a méhlepény, melynek döntő szerepe van a magzat optimális méhen belüli fejlődésében.
Beszéljétek meg a személyesebb ügyeket. Meg akarod keresztelni a gyermekedet? Ez csak egy pár a sok fontos döntés közül, amelyeket most kéne átbeszélnetek a pároddal.

A táblázatot az ausztrál népesség átlagértékei alapján S. Campbell Westerway állította össze. Figyelem! A fenti táblázatokban szereplő értékek csupán támpontul szolgálnak, hogy körülbelül mikor, mekkora lehet a pocakodban növekedő baba, hogy ezáltal könnyebben lehessen elképzelni a picit!