22 hetes terhesség: A baba fejlődése és az anyai változások

A terhesség 22. hete a baba fejlődésében és az anya testében bekövetkező változások szempontjából is jelentős időszak. Ezen a héten a kicsi már közel 28 centiméteres és körülbelül 430 grammot nyom, ami nagyjából egy dísztök méretének felel meg. Kezd hasonlítani egy miniatűr újszülöttre.

A testi fejlődésben ez a hét is sokat jelent a kicsi számára. Már megtanult nyelni, igazán tud kortyolni, nem csak próbálkozik. Még mindig sokat nyel félre, de az esetek többségében ügyesen kortyol a magzatvízből, így ritkábban csuklik. A kortyolás, nyelés folyamatának tökéletesedése az emésztőrendszer fejlettségére utal.

Az érzékszervei is fejlettebbé, érzékenyebbé válnak. A kis kezével ügyesen körbetapogatja a magzatburok belső falát, ismerkedik a köldökzsinórral, megtapintja, megfogja azt. A hangokat is egyre inkább hallja, ezért érdemes a terhesség 22. hetében is sok lágy, kellemes dalt hallgatni, ami a mamát megnyugtatja, és a baba is hozzászokik ezekhez a zajokhoz.

magzat fejlődése 22 hetesen

A baba tudni fogja, hogy ez neked kellemes, érezni fogja, hogy Te is megnyugszol, ellazulsz, így őt is boldogság tölti el a zene hallatán. Később, amikor megszületik, meg fogja ismerni a dallamot, és egy-egy nyűgösebb napon igencsak jól fog jönni, hogy Te már a babád magzati korában gondoltál a zenei nevelésre. Hiszen felmérések bizonyítják, hogy azok a babák, akik magzati korban klasszikus zenét hallgattak, azok kisgyerek-korukban magasabb IQ-val rendelkeznek, mint azok, akik nem hallgattak zenét.

A 22 hetes kismamák épp a babavárás legszebb, leggondtalanabb időszakát élik. A pocak már eléggé megnőtt ahhoz, hogy tényleg „várandósnak” érezd magad, és körülötted mindenki más is észrevegye. A reggeli rosszulléteknek már valószínűleg vége, az étvágyad is a régi, talán nagyon is a régi. Élvezd ezt az időszakot!

A szemei, szemhéjai és szemöldökei egyre pontosabban kivehetőek, és már kis fogcsírák is fejlődnek az ínye alatt. Ha belátnál a méhedbe, látnád a pelyhes szőrt, ami a testét borítja (languo) és a mély ráncokat a bőrén, melyek el fognak tűnni, amikor elég zsírt szed fel, hogy kitöltse azokat. A 22 hetes magzat ráncos kis bőre már vöröses, nem látszik át. Kívülről szinte teljes egészében magzatmáz borítja. Verítékmirigyei kifejlődtek és a leánymagzatok petefészkében éretlen tüszők várakoznak.

striák terhesség alatt

A baba gyarapodásával a te súlyod is egyenletes növekedésnek indul, és ennek leginkább a hátad és a lábaid látják kárát. Az egyik leghatásosabb ellenszer a rendszeres mozgás. A láb dagadása szinte elkerülhetetlen a terhesség ideje alatt, bár igazán a harmadik trimesztertől válik látványossá. Ha már most észleled, fogyassz minél több folyadékot, és polcold fel a lábaid pihenés közben.

Már észrevehetsz striákat a hasadon, ahogy kinyúlik a bőröd, hogy kényelmesen elférjen a baba. A terhes nők legalább felének lesznek striái, amíg eljutnak a szüléshez. Ezek a kicsi, eltérő tapintatú csíkok lehetnek rózsaszíntől sötétbarnáig bármilyen színűek (ez a te bőrszínedtől függ). Bár leggyakrabban a hason jelennek meg, a fenéken, combon, csípőn és a melleken is feltűnhetnek.

A hormonális változások és a bőr fokozott vérkeringése miatt fokozódhat az izzadásod. A verejtékezés nemcsak fizikai megterhelés hatására, hanem spontán is jelentkezhet. A terhességgel járó vérbőség nemcsak a veríték mennyiségét növeli, de az erek tágulását is okozza. Emiatt visszértágulat keletkezhet a lábaidon, sőt orrvérzés is előfordulhat.

A szervezetben többfelé is felhalmozódhat a víz. Ezt többek között arról veheted észre, hogy nem tudod felvenni a gyűrűdet, nem férsz bele a cipődbe, vagy bevág a zoknid. Ennek oka a megnövekedett vér- és vízmennyiség a testben. Az erek áteresztőbbé válnak, tehát a folyadék könnyebben átjut a szövetekbe. Ezenkívül a terhesség idején a vér nehezebben pumpálódik ki a vádliból, és a méh, illetve a magzat súlya akadályozza a véráramlást a medencében. Mindez oda vezet, hogy a vér lassabban áramlik a testben. Ezek a változások azonban rendszerint nem adnak okot az aggodalomra - jóllehet a végeredmény nem mindig csinos és nem is túl kellemes. Az viszont intő jel lehet, ha nagyon hirtelen nagy mennyiségű víz halmozódik fel a szervezetedben, vagy megugrik a testsúlyod. Ez ugyanis betegségre, például preeklampsziára is figyelmeztethet, ezért orvosi kivizsgálást igényel.

láb dagadás terhesség

A lábak kímélése érdekében nem szabad sokat állni, illetve behajlított, keresztbetett lábbal ülni. Ha van rá módod, akkor feltett lábakkal pihenj, hogy tehermentesítsd a lábadban levő ereket. Emeld fel az egyik lábad és lábfejeddel végezz körző mozdulatokat először egyik, majd másik irányba. Ezután a balettből ismert spicc-pipa mozdulatok következzenek.

Nagyobb és sötétebb mellbimbók és mellbimbóudvarok: észreveheted, hogy a mellbimbód és az őket körülvevő rész (a mellbimbóudvar) sötétebbé válik. Az is lehet, hogy a mellbimbóudvarban található kis dudorok, melyek olajtermelő mirigyek, jobban kiállnak. A mirigyek által termelt váladék segít a baktériumok ellen, és olajozza a bőrt. Sok nőnek a mellében található erek is jobban láthatóak.

Gyakori, hogy az ujjaid megdagadnak a terhesség előrehaladásával. Ha a gyűrűk csak egy kicsit is szorosabbak a megszokottnál, könnyítsd meg a dolgodat és vedd őket le még most, mielőtt túl késő lenne (vagy legalább gyakran nézd meg őket)!

A táblázat az ausztrál népesség átlagértékei alapján S. Campbell Westerway állította össze. Figyelem! A fenti táblázatokban szereplő értékek csupán támpontul szolgálnak, hogy körülbelül mikor, mekkora lehet a pocakodban növekedő baba, hogy ezáltal könnyebben lehessen elképzelni a picit!

Terhességi hét Súly (gramm) Hossz (cm)
22. hét kb. 430 kb. 28
22. hét 500 29
22. hét kb. 360 több mint 23
22. hét kb. 420 nem meghatározott

Terhesség 22. hete ∣ Terhesség hétről hétre

A 22. hétre kialakulnak a szemhéjak és a szemöldök. A baba gyarapodásával a te súlyod is egyenletes növekedésnek indul, és ennek leginkább a hátad és a lábaid látják kárát. Az egyik leghatásosabb ellenszer a rendszeres mozgás. A láb dagadása szinte elkerülhetetlen a terhesség ideje alatt, bár igazán a harmadik trimesztertől válik látványossá.

A méhen kívül azonban a 22 hetes magzat még nem lenne életképes. A tüdőből például még hiányzik egy fontos anyag a légzéshez, és az (érzék-)szerveknek, valamint az agynak is érnie kell még. A 24. hétig a baba nem életképes a méhen kívül.

A szakszerű tájékoztatás és a várandósgondozás részeként az általános vizsgálatok - vizelet ellenőrzés, vérnyomás- és testsúlymérésen kívül ezen a héten hüvelyváladék tenyésztésre is sor kerül. Ha a múlt héten nem történt meg, akkor most beutalót kapsz a terheléses vércukor vizsgálatra, valamint a II. kötelező szűrővizsgálatra.

terhességi hét 22

Vida Ági pszichológia és pedagógia szakon végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként és gyermeknevelési tanácsadóként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni babájuk és gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket.

tags: #22 #hetes #terhesseg #kepekben