A gyermekkor egyik legnagyobb élménye a mozgás, és lábaink egészségére egész életünkben nagy szükségünk van. A mozgásfejlődésben fontos állomás, amikor a csecsemőkor végéhez közeledve (8-12 hónapos kor között) a gyermek kapaszkodva feláll, majd hamarosan megteszi első lépéseit, és elindul felfedezni a világot. A járás fejlődése egyéni tempóban történik, a legtöbb baba átlagosan 13-14 hónaposan kezd el lépegetni.
Alapvető fontosságú, hogy se a felállás, se a járás tanulásába ne avatkozzunk bele! A csontoknak és izmoknak kellően meg kell erősödniük ahhoz, hogy a gyermek önállóan végre tudja hajtani ezeket a mozgásokat. Éppen ezért ne használjunk bébikompot, és ne sétáltassuk kézen fogva sem az önállóan még nem járó gyermeket!
Tapasztalni fogjuk, hogy gyermekünk először széles alapokon, teljes talpon áll, majd amikor elindul, rövideket lépve totyog, miközben karjaival egyensúlyoz. Előfordulhat, hogy lábujjaival is kapaszkodik, esetleg bokája kifelé dől vagy sokat álldogál lábujjhegyen. Ez természetes jelenség a járástanulás időszakában, az esetek többségében csak átmeneti állapotról van szó.
Amikor szakemberhez kell fordulni
Bár a járás fejlődése egyéni, vannak olyan jelek, amelyek esetén érdemes szakemberhez fordulni:
- Vezetve tud csak járni, álló helyzetben bizonytalan.
- Járása bizonytalan.
- A gyors járás nem jelenik meg (24 hónapos korban).
- Az egyik kezét feltűnően elhanyagolja, vagy sokkal ügyetlenebb vele, mint a másikkal.
- A két kéz mozgása nem összehangolt a játék során.
A gyermek fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy minél korábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztése. Ha szülőként felmerül Önökben a probléma gyanúja, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez.
Az első életévekben elsősorban az egészségügy (védőnő, házi gyermekorvos) feladatai közé tartozik a fejlődés nyomon követése és a megkésetten vagy eltérően fejlődő gyermekek minél korábbi felismerése. Mivel az előzőekben felsorolt tüneteknek lehetnek szervi okai, ezért első lépésben a védőnőt és/vagy a házi gyermekorvost keressék fel, aki szükség szerint különböző szakrendelésekre küldheti a gyermeket.
Amennyiben a kivizsgálás semmilyen szervi okot nem igazolt, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz vagy a korai fejlesztő centrumhoz fordulhatnak, ahol a gyógypedagógusból, mozgásfejlesztő szakemberből (gyógytornász, szomatopedagógus, konduktor) és pszichológusból álló szakmai team tud segítséget nyújtani a gyermek további fejlődésének érdekében.
Lábtartási rendellenességek
A járás kapcsán számos lábtartási rendellenesség is felmerülhet, melyek közül néhányat részletesebben is bemutatunk:
Dongaláb
Veleszületett, gyakran kétoldali lábtartási hiba, amit leggyakrabban méhen belüli mechanikai hatás okoz. Ha nincs egyéb kizáró ok, akkor már újszülöttkortól javasolt elkezdeni a gyógytornát, ami a befelé forduló lábfej passzív tornáztatását jelenti. A talp bőrének ingerlésével - enyhe csípés, simogatás - aktív lábmozgásokat is kiválthatunk. A torna egyúttal a lábszár, valamint a lábizmok erősítéséhez is nagymértékben hozzájárul. Ezeket az egyszerű tornagyakorlatokat − amit gyógytornász tanít meg a szülőknek − naponta többször el kell végezni, általában érdemes a baba tisztába tevéséhez, fürdetéséhez kötni. Amennyiben a tornáztatással nem érünk el eredményt, illetve az elváltozás súlyosabb, átmeneti gipszkötés válhat szükségessé.
Sarlóláb
Újszülöttkori lábdeformitás, mely többnyire mindkét lábat érinti, fiúknál gyakrabban fordul elő. Sarlóláb esetén a talp elülső része sarlószerűen befelé hajlik. Fontos, hogy mihamarabb felfedezzék az elváltozást, hogy időben elkezdődhessen a célirányos gyógytorna, mely főként a lábfej oldalsó részének aktív ingerlését jelenti. Ha az ortopéd orvos úgy ítéli meg, szükséges lehet korrekciós sín vagy cipő (Bebax-szandál) viselése is. A cipőt a kezelőorvos állítja be és helyezi fel, és hat hétig folyamatosan kell viselnie a gyermeknek (csak fürdéskor vehető le).
O-láb és X-láb
Ezen elváltozások nem feltétlenül kórosak, általában nem csontrendszeri elváltozás áll a hátterükben. Születéskor legtöbbször enyhe O-láb észlelhető, ami valószínűleg az anyaméhben fennállott kényszertartás következtében jön létre, de örökletes tényező is szerepet játszhat a kialakulásában. A veleszületett O-láb meg szokott maradni csecsemőkorban, később azonban, amikor a kisgyermek járni kezd, fokozatosan kiegyenesedik. Orvosi vizsgálat akkor válik szükségessé, ha a befelé görbült helyzet nem korrigálódik kétéves korig, vagy tovább romlik.
X-láb legtöbbször a járás megkezdése után (2-4 éves korban) alakul ki, hátterében a szalagok gyengesége áll. A jelenség az erre hajlamos gyermeknél súlygyarapodás, elhízás következtében fokozódhat, de ezekben az esetekben is jótékonyan hat a növekedés, illetve a diéta, a testsúly csökkenése. Korrekciós helyzetben végzett gyógytornával helyreállítható ez az elváltozás is, ám ha a görbeség jelentékeny, vagy ha nem normalizálódik 8 éves korra, ortopédiai vizsgálat, illetve műtét is szükségessé válhat.
Lúdtalp
A lúdtalp a boka és a lábfej hosszboltozatának süllyedésére vezethető vissza. A laza szalagok nem tartják a boltozatot kellően stabilan, és a láb felső és külső izmai sem egyformán erősek. A csecsemő „lúdtalpasnak” tűnő talpa esetén a boltozatot vastagabb zsírpárna tölti ki, ezt tévesztik össze a szülők gyakran a lúdtalppal. A növekedés során egyre nagyobb testsúly nehezedik a gyermek lábára. Hosszas ácsorgás, illetve járás során lábfájdalom lép fel, a kóros súlyelosztás miatt ezt nemegyszer gerincfájdalom is kíséri.
Megelőzés és kezelés:
- Megelőzés: Ne késztessük a gyermeket túl korán felállásra és járásra, várjuk meg türelemmel, amíg magától elindul. Ha a kisgyermeket két kezénél fogva megemelve járatjuk, amikor ehhez az izomereje még kevés, elősegítjük a lúdtalp kialakulását. Ügyeljünk rá, hogy kisgyermekkorban se érje túlzott megterhelés a gyermeket!
- Cipőválasztás: A jó minőségű cipők viselése segít megelőzni a betegséget. A nagyon szűk vagy túlságosan merev cipők visszafordíthatatlan károsodásokhoz vezethetnek. Kb. 2 és 4 éves kora között, amikor a leggyorsabban nő a gyermek lába, általában félévente új cipőre lesz szüksége. Amikor napjai javarészét már állva tölti a gyermek, ideje megfelelő lábbeli után nézni! Mindenképpen zárt sarkú, kemény kérgű, erős és jól szellőző cipőt kell választani, ami stabilan fogja a gyermek sarkát, illetve elősegíti a boka tartását. A cipőválasztás kapcsán időről időre felmerülő kérdés, hogy engedjük-e mezítlábazni gyermekünket. A mezítlábas sétának olyan felületen van jelentősége, ahol a láb izmai dolgozhatnak és az egyensúlyérzék javulhat. Így elsősorban egyenetlen felületen (pl. fűben, homokban) van jótékony hatása.
- Gyógytorna és betét: Ha a lúdtalp már kialakult, legfontosabb a lábboltozat izmainak megerősítése lábtorna segítségével. Kisgyermekkorban, kifejezetten kifelé dőlő sarok esetén olyan cipőt kell viselnie a gyermeknek, amely a sarok befelé döntésével a láb helyzetét korrigálja - nevezhetjük ezt lúdtalpcipőnek is. Serdülőkorban a nagyobb igénybevétel, a sport, valamint az állandó izomfeszülés fájdalmakhoz, gyulladásos jelenségekhez vezet. A gyermek fáradékonyságról, a lábszár elülső élének fájdalmáról számol be. A panaszok a kényelmes cipő mellett az egyre könnyebb és tökéletesebb lúdtalpbetétek használatával csökkenthetők. Lúdtalpbetétet az ortopéd szakorvos ír fel, a betét mindig a gyermek lábára van tervezve. Ilyen esetben a gyermek valamennyi cipőjében szükséges a betét használata, és a láb méretének változásakor a betétet is cserélni kell! Lúdtalpbetét használatakor 1-1,5 évente érdemes kontrollra menni, hogy ellenőrizhessék a betétet és a talpat.
Angelman-szindróma
Az Angelman-szindróma (AS) egy értelmi fogyatékossággal járó öröklődő neurológiai betegség. Kialakulásának hátterében a 15. kromoszóma hibája áll. A kromoszómán található gének egy része az agyi fejlődésre hat, azon belül is elsősorban a nyelvi-, valamint a mozgásfejlődést határozza meg. Ezek elmaradása jellemzi a szindrómában szenvedő gyermeket. Mindemellett - az szellemi visszamaradottság ellenére is - szembetűnő a derűs, életvidám természet, állandó mosolygás és a sok nevetés.
Az Angelman-szindrómával születő baba világrajövetelekor sokszor nem tűnik betegnek. Az arcformája esetleg sajátos lehet, de ez nem mindig szembetűnő. Jellegzetes lehet a széles, mosolygó száj (happy face), az előugró áll, a vékony felső ajak. Nyelvét gyakran az ajkai között tartja. A fej mérete esetenként kisebb az átlagnál és a koponya hátul a szokottnál laposabb.
Gyakran születéskor még nem, csak a későbbiekben, 1-2 éves kor körül kezdenek szembetűnni a problémák. Ekkor elsősorban a beszédfejlődésben és a mozgásban érezhetőek a hiányosságok. A baba sokkal kevesebbet „gagyog”, mint kortársai, és nagyon lassan tanulja meg az első szavakat. Hosszú hónapokig is tarthat a legegyszerűbb szavak kimondása is. Szókincsük igen-igen szegényes, és ez a későbbiekben sem változik jelentősen - a betegség súlyosabb formáiban 10-20 szónál nem mond ki többet a beteg. Gyakran inkább taktilis ingerekkel, nonverbális jelekkel kommunikálnak. Eltolják maguktól a nem kívánt tárgyat, vagy a számukra szükséges dolog felé húzzák szüleiket. Testtartásuk merev, gyakran szokatlan mozgások is észlelhetőek (pl. remegés vagy önkéntelen kézlendítések). Jellegzetes még az állandó mosolygás, gyakori nevetés is, ami miatt korábban happy puppet - boldog baba névvel is illették őket.
A későbbi életkorban a fentieken túl további tünetek kerülnek előtérbe. Ilyen lehet a fokozott görcskészség epileptiform rohamokkal, hiperaktivitás, aminek köszönhetően nagyon nehéz lekötni a beteg gyermek figyelmét. A motoros hiperaktivitás a legszembetűnőbb. Kívülről szemlélve úgy tűnik, mintha soha nem pihenne a baba. Később alvászavarok is jelentkezhetnek, melyek súlyos esetben gyógyszeres kezelést is igényelnek.
A figyelemhiány, szokatlan mozgások, értelmi visszamaradottság, kommunikációs nehézségek miatt nem ritka, hogy autizmussal keverik össze az Angelman-szindrómát. Bár tény, hogy az autisták sokkal inkább kerülik a társas érintkezést, kapcsolatteremtést, és tekintetük sem vidám és kíváncsi, mint az Angelman-szindrómásoké, hanem sokkal inkább kifejezéstelen.
A betegség diagnózisa a klinikai jelek és DNS vizsgálat alapján állítható fel. Bár a betegek életkilátásai jók, élettartamuk megközelíti az egészséges egyénekét. A kórkép gyógyítására ma még sajnos nincs lehetőség, csak a tünetek kezelhetőek. Súlyos alvászavar, rendszeres epilepsziás rohamok esetén szükség van a gyógyszeres beavatkozásra, de ezek mellett elsősorban a viselkedés terápiára és beszédfejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt.
A 20 hónapos gyermek fejlődési sajátosságai
Ebben az életkorban a gyermekre leginkább a mozgásban levés a jellemző. Folyton cipekedik, hurcol magával valamit, tesz-vesz, rakosgat; ébren töltött ideje legjavában megállás nélkül dolga van. Ebben az életkorban gyermekük már nemcsak síkfelületen, hanem egyenetlen talajon is tud járni. Irányt változtatva futkározik. Felügyelet mellett korlátba vagy falba kapaszkodva egyedül próbál fel-le lépegetni a rövidebb (3-4 fokos) lépcsősoron. Ágyon vagy földön páros lábbal ugrál, alacsony lépcsőfokról, járdaszegélyről leugrik. Amennyiben az önálló járás később alakult ki (másfél éves kor felé), a futás és az ugrás elsajátítása is későbbre várható (2-2,5 éves kor között).
Gyermekük már egyre több, akár három, négy elemből is képes tornyot építeni. A formák egymásba illesztése lesz az egyik fő foglalatossága, különböző méretű és alakú dolgokat próbál egymásba rakni. Kétéves korra már három alapvető alakzatot: a kört, a négyzetet és a háromszöget azonosítani tudja, és képes a helyére illeszteni.
Kommunikáció és nyelvi képességek
A kommunikáció és nyelvi képességek terén a korszak eleje és vége között hatalmas fejlődés megy végbe. A kisded talán most van az anyanyelv elsajátításának legintenzívebb szakaszában. Mivel csakis a környezettel való kapcsolat által képes az anyanyelvet elsajátítani, ezért ebben a szakaszban fokozottan kell arra figyelniük, hogy megfelelő beszédmintát közvetítsenek számára. Gyermekük olykor csak ’öö’ hangadással, máskor esetleg „Mi ez?”, „Ez mi ez?” kérdéssel is jelzi, hogy a felfedezett tárgy nevét szeretné tudni. Ebben a fogékony korszakban naponta akár 10-30 új szót is képes megjegyezni. Ilyenkor fontos, hogy minden odaadott tárgyat meg is nevezzenek.
A korszak végére a beszéd szinte robbanásszerűen fejlődik. Az első kimondott szavak esetleg már 18 hónapos kor előtt megjelennek, a lányoknál általában korábban, a fiúknál később. Kétéves korra általában 50-70 szót is használnak. Kezdetben egy-egy szó több jelentést is hordozhat, például a „vau-vau” nemcsak a kutyát, hanem minden négylábút jelöl. A korszak végén általában megjelennek a távirati stílusú mondatok is, például „Apa dolgoz.” „Vau-vau eszik.”.
Az egyszerű utasításokat (például „Kérem a labdát!”, „Tedd a kosárba a kockát!”) megérti, és végrehajtja. Képeskönyvben a számára ismerős képeket kérésre megmutatja.
Étrend és étkezés
18 hónapos korra a kisgyermekek többsége már igyekszik önállóan is próbálkozni az evéssel. Kanalazáskor a falatot már meríteni tudják a tálból, és megfordítás nélkül a szájukhoz emelik. A legtöbb állaggal jól boldogulnak. Legtöbbször elég csak apró falatokra vágni a keményebb darabokat, a zöldségféléket sem kell külön pürésíteni. Nagyobb ételekből, gyümölcsből, kekszből egyre ügyesebben harapják le a megfelelő méretet, és megrágás után biztonsággal nyelnek. Vannak gyerekek, akik a kevert állagot (darabok a pépesben) nem szeretik, mások még váltogatják a kéz, illetve a kanál használatát. Fontos, hogy az étrendjük egyre inkább a családi menühöz igazodjon; a (nem túl fűszeres, alkoholmentes) főételek is fogyaszthatóvá válnak számukra.
Érzelmi fejlődés és viselkedés
A sírás továbbra is fontos kommunikációs eszköz a belső (testi, érzelmi) rossz érzések kifejezésére, de egyre többször az akaratérvényesítés egyik eszközévé válik. Ebben az időszakban jelenik meg a hétköznapi nyelvhasználatban „hisztinek” titulált viselkedés. Ezek az érzelemkitörések leggyakrabban akkor jelentkeznek, amikor a kisgyermek vagy saját korlátai, vagy a szülői tiltás miatt nem tudja megvalósítani önállósági törekvését, vagy nem képes érvényesíteni az akaratát. Tulajdonképpen ezek az érzelmi hullámok a normális fejlődés részei. Fontos azonban, hogy szülőként megfelelő érzelmi és kommunikációs válaszokat adjunk, segítve őt abban, hogy képes legyen megküzdeni ezekkel az érzésekkel.
A 20 hónapos kor körüli időszakban a hisztik, dackorszak és az érzelmek intenzív megélése gyakori jelenség. A csapkodás, ütögetés, harapás vagy éppen a fejbe verés mind olyan viselkedésformák, amelyek mögött komplex okok húzódnak meg, és amelyek megértése kulcsfontosságú a helyes kezelés szempontjából.
A másfél éves gyermek élete rendkívül intenzív, tele élményekkel és tapasztalásokkal. Az érzelmek gazdag palettáját élik át, melyeket még nem tudnak árnyaltan kifejezni. Míg az örömöt, boldogságot könnyedén kimutatják, addig a düh, csalódottság vagy elkeseredés nehezebben kezelhető számukra. Fontos megérteni, hogy ezek a "negatívnak" titulált érzelmek ugyanolyan természetesek és fontosak, mint a pozitívak. A gyermek megerősítése abban, hogy rendben van, ha ilyen érzéseket érez, és visszajelzés adása ("Dühös vagy, mert nem adhattam oda ezt vagy azt.") segíti őt érzelmei megértésében, árnyalásában és kifejezésében. A gyermeknek szüksége van a korlátokra, de jogában áll az adott pillanatban kifejezni a reakcióját ezekre. Természetesen a fizikai bántalmazást nem szabad engedni. Ilyenkor meg kell fogni a kezét, nem szabad ütni, és hozzáfűzni, hogy "ezt nem!", miközben visszatükrözhetjük, amit látunk rajta.
A csapkodás és agresszió lehetséges okai
A gyermekek csapkodó viselkedése mögött többféle ok is állhat:
- Frusztráció és kommunikációs nehézségek: Ahogy közeledik a 2. életév betöltéséhez, sok gyermek mutat intenzív frusztrációs tüneteket. Gyakran ez azért van, mert még nehezen fejezi ki magát, többet szeretne mondani, mint amit szóban képes lenne, és ez feszültté teszi.
- Mozgásfejlődés és gyakorlás: A kisgyermekek mozgásfejlődése folyamatosan zajlik, és ehhez állandó gyakorlásra van szükségük. Nem mindig a feszültség vagy rosszindulat vezérli a csapkodást, hanem egyszerűen gyakorolni akarnak.
- A dackorszak természetes velejárója: A 20 hónapos kor sok gyermeknél a dackorszak kezdetét jelzi, amikor elkezdenek önálló döntéseket hozni, és ellenállnak a korlátoknak.
- Szeparációs szorongás: Ez a korszak gyakran együtt jár a szeparációs szorongással, ami a gyermek ragaszkodásában, igénylésében nyilvánulhat meg.
- A gyermek temperamentuma: Aki eleve vehemensebb temperamentumú, annak ez a korszaka is lehet hevesebb.
A szülők nagyon jól teszik, hogy nem agresszióval és tekintélyelvűen válaszolnak a gyermek viselkedésére. A gyermekkel szembeni őszinte felvállalások, a mintaadás az érzelmek együttműködő kifejezésére, és a negatív érzelmek elfogadása mind segítenek a gyermek fejlődésében.
Hogyan kezeljük a csapkodást és az agressziót?
Számos módszer létezik a gyermek csapkodó viselkedésének kezelésére:
- Érzelem-elismerés és kifejezés: Segítsünk a gyermeknek felismerni és megnevezni az érzéseit ("Látom, most nagyon dühös lettél, mert...").
- Alternatívák felkínálása: Sok gyermeknek segít, ha van egy kijelölt párna vagy egy "düh-sarok", amit csapkodhat, ha eluralkodik rajta a düh.
- Határozott, de nyugodt reakció: Amikor a gyermek üt, harap, vagy csíp, fogjuk meg a kezét, és határozottan mondjuk: "Ezt nem!". Ne hagyjuk azonban magára a nehéz érzésével, hanem próbáljuk visszatükrözni neki, mit látunk rajta.
- Megfelelő kommunikáció: Kerüljük a "címkézést" (ilyen vagy, olyan vagy), de fejezzük ki mi is, amit érzünk.
- Gyakorlási lehetőségek biztosítása: Teremtsünk több alkalmat olyan játékokra, mint a labdázás, dobálás, kalapácsolás, dobolás, amelyek hasonló mozdulatokat igényelnek, mint a csapkodás.
- A szülői példa: A szülők higgadt reakciói nehéz helyzetekben mintát adnak a gyermeknek a megnyugvásra.
- Nyugtató jelenlét: Amikor a gyermek nagy érzelmeket él át, a mi megnyugtató közelségünkre szorul rá.
Fontos megérteni, hogy a gyermekek viselkedése a fejlődésük természetes része. A szülők türelme, empátiája és következetessége kulcsfontosságú a gyermek egészséges érzelmi és viselkedési fejlődésében.
"Dackorszak" és szeparációs szorongás
A 20 hónapos gyermekek gyakran mutatják a dackorszak és a szeparációs szorongás jeleit. A dackorszak lényege, hogy a gyermek elkezdi megtalálni önmagát, önállóan hozhat döntéseket. A szeparációs szorongás pedig a szülőhöz való erős kötődését mutatja. Ezek a jelenségek normális részei a fejlődésnek, és megfelelő megértéssel, türelemmel kezelhetők.
Anyával való szoros és bizalmi viszony miatt a gyermek gyakran csak vele szemben engedi meg magának a szélsőségeket is. Ez nem jelenti azt, hogy apával gyengébb lenne a kapcsolata.
A gyermekek számára fontos, hogy szüleik önazonosak legyenek. Ezért nyugodtan mondhatjuk nekik, hogy ez a szituáció most sok, vagy hogy hibáztunk.
Alvás
Ebben az időszakban már jellemzően csak egyszer alszanak napközben. Ennek az időpontja még eshet az ebéd előtti vagy az utáni időszakra is. Az elalvásban nagy segítség gyermekük számára egy kialakított rituálé, a jól ismert cselekvéssorozat, környezet és tárgyak.
Kortársakkal való kapcsolódás
A 18-24 hónapos kisded kortársakkal való kapcsolódása még nagyon kezdetleges. Többnyire egymás mellett játszanak, de már figyelik a másikat, esetleg egyszerű interaktív, főleg mozgásos játékokat kezdeményeznek. Üdvözlik egymást, tárgyakat átadnak, megmutatnak a társaiknak is.