A terhességmegszakítás, latin eredetű kifejezéssel művi abortusz (latinul: abortus arteficialis) alatt a terhesség megszakítását értjük, rendszerint a terhes nő önálló döntése alapján. A művi vetélés egy összetett téma, melyet évezredek óta viták öveznek. Legalitása és megítélése országonként, kultúránként és vallásonként eltérő, és mély etikai, morális és jogi kérdéseket vet fel.
A terhességmegszakítás története és jogi háttere
A terhességmegszakítás a 20. század közepéig szinte mindenütt tilos volt. Az 1950-1970‑es évek során a törvények szinte valamennyi iparosodott országban, valamint sok más államban lazultak és megengedőbbé váltak. Napjainkban a terhességmegszakítás jogi szabályozása országonként eltérő. Egyes országokban legális, más országokban minden körülmények között illegális, számos országban pedig csak speciális esetekben (a magzat vagy embrió fogyatékossága, veszélyeztetett terhesség, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén) engedélyezett.
Ha a terhességmegszakításnak nem állnak fenn a törvényes feltételei, akkor magzatelhajtásról beszélünk, ami bűncselekmény. Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209-214. §-ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint: „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.”
A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz. Hippokratész, az i. e. 460-ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege a következőképpen hangzik: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Napjainkban az orvosok egy, a hippokratészi eskü alapján írt, rövidített esküt tesznek le, amely sok más kitétel mellett az idézett részt sem tartalmazza. Voltak olyan görög filozófusok, például Platón és Arisztotelész, akik másképp gondolkodtak az emberi életről. Platón bizonyos esetekben megengedhetőnek tartotta még a megszületett csecsemő megölését is; ez a gondolkodás általános volt a spártai teljesjogú polgárok körében is. A legkorábbi római törvénykódex, a Tizenkét táblás törvények (Kr. e. 451-450) nem említi az abortuszt, de az apáknak hatalmában állt a nem kívánt újszülöttek halálra ítélése. A római jogban az abortusz megítélésében két korszakot különböztethetünk meg. A "klasszikus" szabályok szerint az abortusz alapvetően erkölcsileg bűnös cselekedet. Az ókorban az abortusz nem volt általános, a gyermekgyilkosságot viszont annál szélesebb körben gyakorolták. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Az abortuszra kétféle módszert ismertek: mérgeket kapott a nő, illetve a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni.
A kereszténység kialakulásakor az ókori Római Birodalomban bevett gyakorlat volt a terhességmegszakítás, az első keresztény közösségek ezzel szemben a megfogant élet védelmét hirdették. Az 80. körül keletkezett Lukács-evangélium tanúsága szerint Jézus a Szentlélektől fogant, és mint magzat is a közösséghez tartozott („felujjongott méhében a magzat” (Lk 1,41). Az első század végéről származik a másik írásos emlékünk, a Didakhé arról, hogy a megfogant életet nem szabad elpusztítani: „Ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg” (II., 2.). A 2. századi Barnabás levele ilyen tanácsot ad: „A magzatot ne hajtsd el, az újszülöttet ne öld meg!” (V., 6.) Elítélte az abortuszt Athénagorasz (†190 k.), Minucius Felix (műk. 3. század) és Tertullianus (†225 k.) ókeresztény egyházatya. Hasonlóképpen nyilatkoztak a későbbi zsinatok. A zsinatok kiközösítéssel, ill. a halál előtti utolsó pillanatban való befogadással sújtották az abortuszt elkövető asszonyokat. Elítélték az abortuszt a keleti területek zsinatai is, de például a 314-es ankürai (Kis-Ázsia) zsinat enyhített a korábbi, szigorú határozaton: „Úgy határoztunk, hogy 10 évet töltsenek vezeklésben a megfelelő fokozatok szerint.” (21. kánon). Az 524-es hispániai léridai zsinat kimondta: „Akik házasságtörés után gonoszul megölni próbálják a magzatot vagy a megszületett gyermeket, mind a férfit, mind az asszonyt csak 7 év után fogadják vissza az egyház közösségbe.” A 678-as konstantinápolyi 6. egyetemes zsinat 92. kánonja szintén az abortusz ellen foglalt állást.
A teológusok között voltak, akik szerint az animáció (azaz a lélek megjelenése a testben) a fontosabb szervek kialakulásakor, vagy az embrióállapot végén történik meg. Ez a nézet egyébként nem keresztény szerzőtől, hanem magától Arisztotelésztől (†Kr. e. 322) ered, és Aquinói Szent Tamás (†1274), illetve az ő nyomán szinte az összes középkori skolasztikus filozófus vallotta. Mások ugyanakkor úgy gondolták, hogy az animáció a fogantatás pillanatában megtörténik. Míg az egyházi törvényhozás az abortuszt gyilkosságként ítélte el, a moralisták és jogászok között fölvetődött a kérdés: vajon minden abortusz gyilkosság-e? A kérdést a teológiai értelemben vett úgynevezett animáció mindmáig megoldhatatlannak tűnő problémája indokolta, és a 11-12. században kezdett elméleti szinten is foglalkozni a jogtudomány az abortusz kérdésével.
A 16. század végén V. Sixtus pápa a "Effraenatam" bullában határozottan elítélte a magzatelhajtást, és gyilkosságként kezelte, azonnali hatállyal kiközösítéssel sújtva az elkövetőket. 1917-ben az Egyházi Törvénykönyv megismételte a hagyomány álláspontját: „Mindazok, akik magzatelhajtást hajtanak végre, beleértve az anyát is, az ordináriusnak fönntartott, önmagától beálló kiközösítésbe esnek, s ha klerikus volt a tettes, letétetik.” (2350. kánon). XI. Piusz pápa 1930-ban a Casti connubii enciklikában megerősítette a hagyományos törvényeket, részletesen elemezve a szóba jöhető indikációkat. VI. Pál pápa a Humanae vitaeben, II. János Pál pápa a Familiaris consortioban megismételte és megerősítette a magzati életnek ugyanazt a védelmét, amely a közvetlen animáció föltételezésével a fogantatás pillanatától oltalmazza az embert.
Az abortusz szabályozása Magyarországon
Magyarországon a terhességmegszakítás alapvető szabályait a magzati élet védelméről szóló 1992. évi 79. törvény szabályozza. Magyarországon 1956 óta legális bizonyos körülmények között a művi abortusz, azelőtt az ilyen tevékenység minden formája magzatelhajtásnak számított. A modern polgári törvényalkotás 1878-ban hozta az első rendelkezéseket az abortusszal kapcsolatban (Csemegi-kódex néven ismert 1878. évi V. törvény). Ez, az abortuszt lényegében emberölésnek minősítve, erkölcsi alapon tiltotta, és 2-8 évig terjedő börtönbüntetést helyezett kilátásba az elkövetőknek. „A magyar btkv a méhmagzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a méhmagzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Amaz a méhmagzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, emez idő előtti szülésnek előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség.” A törvény nem emeli ki különösen, de önmagától értetik, hogy a magzatelhajtásnak, hogy büntethető legyen, jogtalannak kell lenni.
William Graham Sumner (1840-1910) amerikai szociológus Folkways: A Study of Mores, Manners, Customs and Morals című 1906-os művében hivatkozik Temesváry Rezső Volksbräuche und Aberglaube in der Geburtshilfe in Ungarn (Lipcse, 1900) könyvére, amely szerint „Magyarországon mindenütt, valamennyi nemzetiség asszonya űzi a magzatelhajtást.” A két világháború közötti időben tovább éltek a korábbi tiltó intézkedések, de az illegális abortuszok is. Zborovszky Ferenc A keresztény család című, 1929-ben megjelent könyvében a következőt állítja: „szakértők becslése szerint Budapesten évente 25-30 000 ártatlan gyermekéletet ojtanak így ki.” Az 1929-ben megjelent A modern bűnözés című könyv becslése szerint az esetek alig 2-3%-a derül ki.
Egy 1933-as kúriai döntvény - bár az 1878 óta tartó tilalmat nem szüntette meg - néhány kivétel számára utat engedett. Rámutatott, hogy amennyiben bűncselekmény következményeként történt a fogantatás, az anya életének megóvása érdekében vagy más egészségügyi okból (örökletes szervi bajok, nem várható egészséges magzat stb.) engedélyezett a legális terhességmegszakítás. Régebbi források szerint a törvénymódosítás nem határozta meg egyértelműen az okokat, a döntést csupán az orvos lelkiismeretére bízta. Ez egyes megfogalmazások szerint „a maga korában páratlanul »szabados« joggyakorlatot tett lehetővé”. Büntetőperek is zajlottak a visszaélések kapcsán, de ezekben általában enyhe, sokszor felfüggesztett ítéleteket hoztak. A legális-félig legális abortuszok mellett természetesen nem szűntek meg az illegális magzatelhajtások sem. Magzatelhajtásairól hírhedt területnek számított a Sárköz, és különösen az Ormánság, amellyel sok közéleti személyiség foglalkozott az időszakban.
A Rákosi-kor sem engedélyezte az abortusz gyakorlatát. A második világháború alatt és után a szovjet katonák százezres nagyságrendben követtek el szexuális erőszakot magyar nőkkel szemben. A kormány 1950 és 1953 között Ratkó Anna egészségügyi miniszter intézkedéseinek köszönhetően kifejezetten a nagyobb gyermekáldási törekvéseket támogatta. 1956-tól azonban „az anya kérésére lényegében feltétel nélkül engedélyezték a terhességek művi megszakítását.” Az abortuszok száma kezdettől fogva igen magas volt, az 1960-as évek végére elérte az évi 200 000-et is. A számítások szerint a létrejött terhességek 52%-át nem kívánt terhességként tartották számon. 1973-tól szigorították az abortusztörvényt, az 1040/1973. számú minisztertanácsi határozat (1973. október 18.) alapján úgynevezett „abortuszbizottságokat” állítottak fel. Ennek hatására az abortuszok száma 169 650-ről (1973) 102 022-re (1974) csökkent, azaz 67 628-cal kevesebb abortuszt hajtottak végre.
Az orvosok nem kötelezhetőek az abortusz elvégzésére - tv2.hu/mokka
Jelenlegi szabályozás és joggyakorlat Magyarországon
A rendszerváltást követően, az 1992-ben hozott és azóta hatályos LXXIX. törvény a magzati élet védelméről újraszabályozta a terhességmegszakítás indítékait, de lényegét tekintve nem jelentett szigorítást a korábbi joggyakorlathoz képest.
A magyarországi gyakorlat szerint a terhesség orvosi megállapítása után, ha a terhes nő súlyos válsághelyzetet jelöl meg okként a terhesség megszakítására, akkor a terhesség orvosi papírjaival köteles a Családvédelmi Szolgálat védőnői tanácsadásán megjelenni. A védőnő felvilágosítást nyújt az állami segélyek lehetőségeiről, az örökbeadásról, a fogamzásgátlásról és a terhességmegszakításról. A beszélgetést pár nappal később még egyszer megismétlik. Amennyiben a terhesség megszakításának oka egészségi, úgy nem szükséges megjelenni a Családvédelmi Szolgálatnál. Ez esetben az adott egészségi ok igazolására jogosult szakorvost kell megkeresni, és ki kell töltetni vele az erre a célra használatos bizonyos "E" jelű formanyomtatvány 4. pontját, mely alatt a doktor igazolja, hogy orvosilag valóban indokolt a terhesség megszakítása. A formanyomtatvány csak aláírással, orvosi pecséttel és kórházi hosszúbélyegzővel együtt érvényes, és két példányban kell meglennie. A nőgyógyászaton ezzel a papírral kell jelentkezni a műtétre, amihez azonban még szükséges a terhességet igazoló orvosi lelet (melyen a terhességet egyszer már megállapították), ill. egy friss vércsoport-meghatározási és vérképeredmény.
A páciens a második beszélgetés alkalmával megkapja az állami engedélyt a magzatelhajtásra, enélkül az abortusz illegális. A tanácsadás anonim. A terhességmegszakítást a nő szabad akaratából a magyar állam a 12. terhességi hétig engedélyezi, afelett csak különleges orvosi indok mellett hajtható el a magzat. 18 éves kor alatti lányok esetében a terhesség megszakítása a 18. életév betöltéséig csak törvényes képviselői beleegyezéssel lehetséges. A megszakítás költségeit a nő állja, és csekken fizeti be az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő számlájára. 2022-ben ennek maximális összege 41 667 forint volt. Az összeg nagysága azonban a kérelmező anyagi helyzetétől is függ, illetve attól, hogy milyen szociális juttatásokban részesül. Mind állami, mind magánkórházak végeznek abortuszműtéteket Magyarország területén, azonban - akár más „egészségügyi szolgáltatások” igénybevétele esetén - nagy különbségek mutatkoznak az állami- és a magánpraxisok tarifái között.
Szigorítások és alternatívák
2022. szeptember 15-étől szigorodott az abortuszszabályozás, melynek értelmében minden abortusz előtt a kismamának kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Más országokban is létezik olyan intézkedés, amely a legális művi abortusz keretein belül kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát. Az abortuszok számának csökkentését segítik az egyes kórházak elé elhelyezett inkubátorok. Az elmúlt évtizedekben az abortuszok száma jelentősen csökkent, azonban még így is magas: 2020-ban 23 901-et tett ki.
2010-től a budapesti Rózsakert Medical Center végzett ún. gyógyszeres terhességmegszakítást. A magánklinika 2012-ben került be a híradásokba, ugyanis ez volt Budapest egyetlen olyan intézménye, ahol ezt az eljárást alkalmazták. A sajtóhírekre közleményben reagáltak, ahol arról írtak, hogy „(...) a Rózsakert Medical Center nem szeretne továbbra sem részt venni abban a vitában, amely arról szól, legyen-e a továbbiakban Magyarországon gyógyszeres terhességmegszakítás, vagy sem (...)” A magánklinikán 2012-ben az ÁNTSZ is vizsgálatot indított, hogy felderítse, megvannak-e a szakmai és jogi feltételei a gyógyszeres terhességmegszakításnak. A vizsgálat során nem talált szakmai hibát. Az intézmény hamarosan felhagyott a módszer alkalmazásával.
Az abortusz megítélése: Pro-life és Pro-choice mozgalmak
A terhességmegszakítás megítélése vitatott. Két fő álláspont alakult ki ezzel kapcsolatban:
- Pro-life (életért) mozgalom: Ez a csoport a foganás pillanatától kezdve szentnek és tiszteletre méltónak tekinti az emberi életet, amit óvni és védeni kell. Az orvosi és társadalmi beavatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetekben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán; és akkor is, ha például csak az anya élete menthető meg. Érvük, hogy a két ivarsejt találkozásakor új egyed jön létre, melynek genetikai állománya emberi, és minden más emberi lénytől különbözik, még édesanyjától is. Úgy vélik, hogy a hippokratészi eskü tiltja a terhességmegszakítást.
- Pro-choice (választásért) mozgalom: Ezt azok alkotják, akik az utód elvállalásának kérdésében teljes szabadságot követelnek a kismamáknak. Egyik érvük a nők önrendelkezési joga, amely alapján szabadon dönthet a terhesség megszakításáról vagy megtartásáról - különösen annak első harmadában. További érvként hozzák fel, hogy az abortusz korlátozásának eredményeként megszülető nem kívánt gyermekek élete egyes esetekben fájdalmas élet. A pro-choice mozgalom szerint a nőknek joguk van az abortuszhoz, és nem szabad őket a gyermek megszülésére késztetni a törvények szigorításával. A pro-choice mozgalomnak létezik mérsékelt, az abortuszt csak a terhesség korai szakaszában (első 10-12 hetében) támogató irányzata, ez főleg Európára jellemző, az Amerikai Egyesült Államok pro-choice mozgalma általában a magzat méhen kívüli életképességéig (24. hét) is támogatja az abortuszt.
Fontos tisztázandó kérdés, hogy mikortól számít a magzat embernek. Az orvosi nyelv a megtermékenyített petesejtet zigótának nevezi, amely egyetlen sejt, és a megtermékenyítést követően osztódni kezd, s ezáltal kialakul az embrió, amely elnevezés jelenti a meg nem született gyermeket a megtermékenyüléstől a szívműködés megindulásáig. Ezután, a születésig magzatról beszélhetünk. A szívműködés az embrió fejlődésének korai szakaszában, általában a 6. hét körül indul meg.
Alkotmányjogi kihívások és nemzetközi példák
Az abortusz kérdése kiemelkedő jelentőségű alkotmányjogi kérdésként jelentkezik a világ szinte mindegyik országában, mivel az élethez való jog, mint leglényegesebb alapjog, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető önrendelkezéshez való jog kollízióját eredményezi.
Az Egyesült Államokban évtizedeken keresztül, egészen az elmúlt évekig a Roe v. Wade ügy volt a viszonyítási pont. Ez az 1973-as precedens döntő hatással volt az Egyesült Államokban a terhességmegszakításhoz való jogra. A Legfelsőbb Bíróság 1973. január 22-én 7-2-es többséggel úgy döntött, hogy a texasi abortusztörvény alkotmányellenes, mivel sérti a nők magánélethez való jogát, amely a 14. alkotmánykiegészítés (due process clause) alapján védelem alatt áll. A Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség megszakításához való jog a magánélet védelmének része, amit az alkotmány biztosít. Az ügyben a bíróság azt is megállapította, hogy az államoknak joguk van az abortusz szabályozására, de csak akkor, ha az nem sérti túlzottan a nők jogait. A Roe v. Wade döntés mérföldkőnek számított az amerikai jogrendben, mivel széleskörű jogi és társadalmi vitákat váltott ki az abortusz jogszerűségével kapcsolatban. A Roe v. Wade döntést a későbbiekben számos jogszabály és bírói döntés módosította, a legfontosabb ezek közül a 2022. június 24-én meghozott Dobbs v. Jackson Women’s Health Organization ügyben hozott döntés, melyben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe v. Wade és a Planned Parenthood v. Casey (1992-es ügy) döntéseket. Ezzel gyakorlatilag lehetővé tette, hogy az államok saját maguk döntsenek az abortusz szabályozásáról. Számos állam, különösen a konzervatív vezetésűek, azonnal életbe léptette a szigorúbb abortusztörvényeket, amelyek korlátozták vagy teljesen betiltották az abortuszt. Egyes államok, például Kalifornia és New York, megerősítették az abortuszjogokat, hogy védjék a nők hozzáférését a szolgáltatáshoz.
Franciaországban az első abortuszt szabályozó törvény, Veil-törvény (Loi Veil) 1975. január 17-én lépett hatályba. A törvény az elnevezését Simone Veil, akkori francia egészségügyi miniszterről kapta. A törvény hatására az abortuszokat a nyilvános egészségügyi rendszer keretein belül, orvosi felügyelet mellett lehetett végrehajtani. 2001-ben a törvényt kiterjesztették, lehetővé téve az abortuszt a terhesség 12. hetéig. Franciaország 2024-ben alkotmányos joggá tette az abortuszhoz való jogot a világon elsőként.
Az abortusz szabályozási rendszerei világszerte
Napjainkban az európai jogállamokban korlátlan, kizárólag a nő akaratától függő abortusz nem létezik. Mindenütt jogilag korlátozott abortuszrendszer létezik. Különbség a korlátozások rendszerében van.
- Indikációs korlátozások módszerét követő országok: Csak valamilyen meghatározott ok megléte esetén lehet a terhességet megszakítani (például a nő életének veszélyeztetése, a terhességet bűncselekmény okozta, vagy ha a magzatnak genetikai ill. egyéb károsodása van). Ezen országok közé sorolható: Belgium, Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svájc és részben Olaszország. A gyakorlatban az Egyesült Királyság szabályozása, a törvény idővel kialakult megengedő értelmezése miatt a terhesség igen késői szakaszáig, a 24. hetéig bármilyen indokkal lehetségessé teszi az abortuszt.
- Időbeli korlátozások rendszerét követő országok: Egy meghatározott időpontig - általában a fogamzástól számított 12 hétig - az anya szabadon dönthet a terhesség megszakításáról. Az időpont eltelte után általában csak meghatározott indikáció esetén szakítják meg a terhességet.
Világviszonylatban megállapítható, hogy a nagy népességű országok (például USA, Kína, Oroszország, Japán) követik általában az időbeli korlátozást, míg az alacsony népességűek (pl. Izrael) az indikációs korlátozást követik. Az Egyesült Államok szövetségi államai közül a liberális Colorado, Minnesota, New Jersey, Új-Mexikó, Oregon és Vermont, valamint Washington DC korlátlanul, bármilyen indokkal engedélyezi a terhességmegszakítást a születésig.