Az alhasi fájdalom számos különböző okból adódhat, beleértve az emésztőrendszeri, húgyúti vagy reproduktív rendszeri problémákat. A fájdalom lehet akut vagy krónikus, enyhe vagy súlyos, és felléphetnek kísérő tünetek, mint például hányinger, hányás, hasmenés vagy láz.
Alhasnak nevezzük azt a területet, amit a jól kitapintható csípőcsontok, a köldök és az ágyék vesznek körül, illetve az intim területek is ide tartoznak. Szervek tekintetében erre a területre lokalizálódik a húgyhólyag, húgycső, húgyvezeték, ivarszervek és az alsó bélszakasz, azon belül is a vékony-, vastagbél, vakbél, hasnyálmirigy.
Az alhasi fájdalom nem csupán a nőket érinti a menstruáció idején, hanem a férfiak esetében is egy gyakori tünet a prosztatát, illetve a heréket érintő betegségek esetén. Mindkét nem esetében gyakori panasz húgyúti fertőzések vagy emésztési problémák esetén.
Az alhasi fájdalmak nagyon eltérőek lehetnek, mind erősségben, mind lokalizációban, de a fájdalom időtartamában is. Egyes esetekben a fájdalom csak az egyik oldalon jelentkezik, de néha a teljes alhasra kiterjedhet. A fájdalom érzése is nagyon széles skálán mozog, hiszen lehet tompa, görcsös, szúró, égő, fokozódó, de akár kisugárzó is. Kivizsgálásában rendkívül fontos szerepe van a hasi és kismedencei ultrahangnak.

Az alhasi fájdalmat két nagy csoportba sorolhatjuk a fájdalom fennállásától függően: akut és krónikus alhasi fájdalom.
Akut alhasi fájdalom
Az akut alhasi fájdalom hirtelen jelentkező és súlyos fájdalom, amely az alhas területén lokalizálódik. Számos esetben az alhasi fájdalom átmeneti, zömében ártalmatlan zavarra utal, azonban vannak súlyosabb esetek is, melyek azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. Az akut alhasi fájdalom fontos kivizsgáló módszere a hasi és kismedencei ultrahang.
Néhány lehetséges ok az akut alhasi fájdalomra:
- Vakbélgyulladás: Az appendix (vakbél) gyulladása által okozott alhasi fájdalom, amely általában az alsó jobb hasfélre lokalizálódik.
- Divertikulitis: A vastagbél falának gyulladása, amely gyakran a bal alsó hasban okoz fájdalmat.
- Hasfali sérülések: A hasfal sérülése vagy a hasüregben lévő szervek kilökődése, ami erős fájdalmat okozhat.
- Epehólyag betegségei: Az epehólyagban lévő kövek vagy a gyulladás okozta súlyos alhasi fájdalom.
- Méh vagy petefészek problémák: Ciszta, petevezeték-torzió vagy egyéb reproduktív rendszeri betegségek okozhatnak alhasi fájdalmat.

Az akut alhasi fájdalom sürgős orvosi ellátást igényelhet bizonyos esetekben. Ha súlyos fájdalmat észlel, főleg ha társul hasmenés, émelygés, hányás, vérzés vagy láz, haladéktalanul forduljon orvoshoz vagy mentőszolgálathoz. Az időben történő kezelés kulcsfontosságú lehet a szövődmények megelőzése és a gyógyulás idejének szempontjából.
Krónikus alhasi fájdalom
Krónikus alhasi fájdalom olyan fájdalom, amely legalább hat hónapig tartó, rendszeres vagy időszakos jelleggel jelentkezik az alhasi területen. A krónikus alhasi fájdalom különböző okokból eredhet, és sokszor elég nehéz megállapítani a pontos okát.
Alhasi fájdalom lehetséges kiváltó okai
Bélrendszeri megbetegedések által okozott alhasi fájdalom
- Irritábilis bél szindróma (IBS): Az IBS egy emésztőrendszeri rendellenesség, amelyben a bélmozgások szabályozása zavart szenved, ami hasi fájdalmat, puffadást, székrekedést vagy hasmenést okozhat.
- Gyulladásos bélbetegségek: A krónikus gyulladásos bélbetegségek, mint például a Crohn-betegség vagy a colitis ulcerosa, általában hasi fájdalmat, hasmenést, vérzést és fogyást okoznak.
- Akut bélfertőzés: Az akut bélfertőzés okozta alhasi fájdalom általában hasmenéssel, lázzal és émelygéssel is társul.
- Vérzés a hasüregben: Alhasi fájdalmat okozhat bármilyen eredetű belső vérzés a hasüregben, mely általában szédüléssel, gyengeséggel, légszomjjal vagy hányingerrel társul.
A fent leírtakon felül egyéb bélrendszeri megbetegedések is okozhatnak alhasi fájdalmat, mint például bélcsavarodás, székrekedés vagy akár súlyos esetben vastagbélrák, ami véres széklettel, fogyással, hasmenéssel vagy székrekedéssel jár. Pontos diagnosztikájában a hasi ultrahang segít.
Alhasi fájdalommal járó húgyúti megbetegedések
Az ismétlődő húgyúti fertőzések gyakran krónikus alhasi fájdalommal társulnak. A fájdalom hátterében állhat hólyaggyulladás vagy kismedencei gyulladás is. Ezenkívül a húgyúti rendszerben kialakuló kövek: vese, hólyag vagy húgycső kövek szintén okozhatnak görcsös fájdalmat, émelygést vagy véres székletet.
Nőket érintő betegségek által okozott alhasi fájdalom
Az alhasi fájdalom gyakori probléma a nők körében. Jellege és intenzitása változhat, és oka gyakran nem egyértelmű. Egyes esetekben semmilyen betegség nem mutatható ki, más esetekben az alhasi fájdalom lehet fertőzés tünete, vagy eredhet a medencecsont vagy a nem reproduktív belső szervek fájdalmából. Azonban az alhasi fájdalom nagyon gyakran annak a jele, hogy a kismedencei reproduktív szervek (méh, petefészkek, petevezetékek, méhnyak és hüvely) valamelyikével lehet probléma.
- Fertőzések: Egyes szexuális úton terjedő fertőzések, vagy a köznyelvben gyakran használt nevén STI (sexual transmitted infection) is okozhatnak alhasi fájdalmat. Alhasi fájdalom mellett vizeletürítési vagy székelési problémákkal, folyással járhat, azonban sok esetben a betegség kezdeti szakaszában tünetmentesen zajlik. Gyakori szexuális bakteriális fertőzés a Chlamydia fertőzés.
- Méhgyulladás: A méhgyulladás miatti alhasi fájdalom általában menstruáción kívüli vérzéssel és folyással jelentkezik.
- Petevezeték vagy petefészekgyulladás: Alhasi fájdalmat kiválthat a petevezeték vagy petefészek gyulladás is nőkben. Gyakran társul az alhasi fájdalomhoz láz, folyás vagy menstruációk közötti hüvelyi vérzés.
- Endometriózis: Az endometriózis egy olyan állapot, amelyben az endometrium, azaz a méhnyálkahártya, a méh üregén kívüli területeken is megjelenik, amely általában alhasi fájdalommal, nehéz menstruációval és meddőséggel járhat.
- Méhnyakrák vagy méhrák, petefészekrák: A méhnyakrák alhasi fájdalom mellett kellemetlen szagú folyással és vérzéssel jár. A petefészekrák az egyik legveszélyesebb nőgyógyászati daganattípus. Bár az előfordulás gyakoriságát tekintve csak az ötödik a sorban, a halálozási statisztikákban mégis az első helyen találjuk, ami kifejezetten komoly problémaforrássá teszi. Ez a daganattípus a legtöbbször általában a változókor utáni időszakban, vagyis az ötvenes-hatvanas éveikben járó hölgyeknél alakul ki, azonban fiatalabbaknál ugyanúgy előfordulhat, csak kisebb valószínűséggel. Kezdeti stádiumban rendkívül nehezen felismerhető, gyakorlatilag tünetmentes, vagy csak nagyon általános nőgyógyászati panaszokat okoz. Ezért fontos, hogy már a legkisebb eltérések tapasztalásakor is kérjünk időpontot nőgyógyászati szakrendelésre - különösen akkor, ha régen voltunk kontrollvizsgálaton -, hiszen a korai diagnózis ennél a betegségnél rendkívül fontos. Különösen abban az esetben, ha a veszélyeztetett kategóriába tartozunk, hiszen valakinél nagyobb a rizikófaktor, másnál kisebb, miközben a petefészekrák kapcsán is előfordulhatnak jó- és rosszindulatú elváltozások egyaránt. Az esetek közel háromnegyedénél a petefészekrák már kései stádiumban kerül felfedezésre, amikor már áttéteket képzett és nagyon nehéz a gyógyítása. Ezt rendszeres szűrővizsgálatokkal könnyedén el lehetne kerülni!
- Petevezetékciszta megrepedése: Alhasi fájdalmat idézhet elő a petefészekben található ciszták megrepedése is.
- Miómák a méhben: A miómák a méh simaizomszövetén keletkező jóindulatú, kötőszövetből és izomból felépülő sejtburjánzások, melyek ha nagyra nőnek alhasi fájdalmat és egyéb tüneteket okozhatnak.
- Méhen kívüli terhesség: A menstruáció kimaradása, alhasi fájdalom és vérzés tünetegyüttes hátterében állhat egy méhen kívüli terhesség is, mely során a megtermékenyített petesejt nem a méhüregen belül ágyazódik be és akár életveszélyes állapotot is okozhat.
A fent említett okokon felül állhat hüvelyszűkület vagy különböző deformitások is az alhasi fájdalom hátterében, melyek diagnosztikájában a hasi és kismedencei ultrahang segít.
Előrehaladás a petefészekrák felismerésében és gyógyításában
Érrendszeri megbetegedések előidézte alhasi fájdalom
Meglepő módon, azonban állhat érrendszeri megbetegedés is az alhasi fájdalom hátterében. A lábban vagy kismedencei vénákban kialakuló trombózis általában alhasi fájdalom mellett, ödémával vagy akár kékes elszíneződéssel társul az alsó végtagon. Ezek kivizsgálásában szintén segít az ultrahang.
Mentális problémákkal kapcsolatos alhasi fájdalom
Alhasi fájdalmat idézhet elő a korábban leírtakon felül egyes mentális problémák is. Depresszió, viselkedési zavarok, trauma vagy különböző szexuális problémák hátterében álló mentális problémák is megjelenhetnek alhasi fájdalom tünetében. Napjainkban egyre komolyabb problémává válik a krónikus stressz és kiégés, ami fáradtsággal, alvási zavarokkal, fejfájással, emésztési problémákkal és alhasi fájdalommal társul.
Mikor szükséges orvoshoz fordulni alhasi problémákkal?
Az alhasi fájdalom lehet a szervezet különböző betegségeinek vagy rendellenességeinek jele, és lehet súlyosabb probléma is, amely orvosi beavatkozást igényel. Ezért fontos, hogy az alábbi esetekben azonnal forduljon orvoshoz, ha alhasi fájdalma van:
- Súlyos és hirtelen fellépő fájdalom, amely nem múlik el, vagy amely hirtelen romlik.
- Az alhasi fájdalom mellett magas láz, hányás, székrekedés vagy hasmenés jelentkezik.
- Vérzés tapasztalható a székletben vagy a hüvelyben.
- Fájdalom jelentkezik a vizeletürítés során vagy a vizelet vöröses színű, zavaros vagy kellemetlen szagú.
- Terhesség alatt alhasi fájdalom jelentkezik.
- Ha a fájdalom hosszabb időn keresztül fennáll, vagy ha az alhasi fájdalom rendszeresen visszatér.

Hogyan segít az ultrahang alhasi fájdalom esetén?
Az ultrahangvizsgálat segíthet az alhasi fájdalom okának meghatározásában és ennek megfelelően a megfelelő kezelés kiválasztásában. Az ultrahang egy olyan vizsgálati módszer, amely segít az orvosnak láthatóvá tenni az alhasi szerveket, mint például a petefészkeket, a méhet, az epehólyagot és a vese állapotát. Az ultrahang vizsgálat segítségével az orvos pontosabb képet kap az alhasi szervek állapotáról, ami segít az ok meghatározásában. Az ultrahang használata általában fájdalommentes, nem invazív és gyors vizsgálati eljárás, amelyet általában orvosi rendelőben vagy kórházban végeznek.
Az ultrahang hasznos lehet számos alhasi fájdalom hátterében álló probléma diagnosztizálásában. Segíthet a petefészek ciszták, daganatok, méhnyálkahártya rendellenességek, epe vagy vesekövek és egyéb vastagbélrendszer rendellenességek felismerésében. Az ultrahangvizsgálat általában az alhasi fájdalom okának meghatározásának egyik kezdeti lépése lehet. Prevenciós célból és kezelés alatt álló szakaszban is indokolt lehet az ultrahang diagnosztika, főként a kezelés, illetve a változások szervi nyomon követésére.
A hasi ultrahang vizsgálat nem igényel beavatkozást. Gyorsan kivitelezhető, precíz fájdalommentes vizsgálati eljárás, mely nem jár sugárterheléssel. Központunkban, kellemes környezetben, beutaló nélkül, Budán és Pesten azonnal elérhető a hasi ultrahang vizsgálat. Alhasi fájdalommal kapcsolatos szolgáltatásaink: hasi és kismedencei ultrahang.

Lehetséges hasi fájdalom okai a lokalizáció alapján
Az orvosi gyakorlatban igen sokszor fordul elő, hogy a beteg "fáj a hasam!" felkiáltással fordul az orvoshoz, és esetleg maga sem tudja pontosan, hogy milyen, és hol észlelhető ez a fájdalom. Lássuk, hogy a négy hasi kvadránsban észlelt fájdalmakat mi minden okozhatja! (A jobb-bal a beteg szemszögéből értendő).
| Hasi kvadráns | Lehetséges okok |
|---|---|
| Jobb felső kvadráns fájdalma | Nyombélfekély, májgyulladás, májmegnagyobbodás, tüdőgyulladás (mellkasi szerv) |
| Bal felső kvadráns fájdalma | Léprepedés (ruptura), gyomorfekély, aorta megrepedése (aneurizma), vastagbél átlyukadása (perforáció), tüdőgyulladás |
| Jobb alsó kvadráns fájdalma | Vakbélgyulladás, méhkürtgyulladás, petefészek ciszta, megrepedt, méhen kívüli terhesség, vesekő, húgyúti kő, kizáródott sérv, Crohn-betegség, vakbél perforáció |
| Bal alsó kvadráns fájdalma | Szigmabél gyulladás (diverticulitis), méhkürtgyulladás, petefészek ciszta, megrepedt, méhen kívüli terhesség, vesekő, húgyúti kő, kizáródott sérv, Crohn-betegség, colitis ulcerosa |
| Köldök körüli fájdalom | Bélelzáródás, akut hasnyálmirigy-gyulladás, vakbélgyulladás korai fázisa, hasi erek trombózisa, aorta megrepedése (aneurizma) |
A hasnyálmirigy-gyulladás és tünetei
A hasnyálmirigy-gyulladás (más néven: pancreatitis) a hasnyálmirigy (vagy pancreas) gyulladása, amely a felhasban, a gyomor és a máj közelében, a gerinc előtt elhelyezkedő, emésztőenzimeket és hormonokat termelő szerv. A megbetegedés heveny formájában erős hasi fájdalom jelentkezik, amely övszerűen a hátba sugárzik - gyakran az étkezést vagy a túlzott mértékű alkoholfogyasztást követően. Krónikus formában jellemző a gyulladások ismétlődő megjelenése, ami a hasnyálmirigy hegesedéséhez vagy ciszták (álciszták) képződéséhez vezet.
Az akut hasnyálmirigy-gyulladásra az alábbi tünetek, kísérő tünetek jellemzők:
- erős, görcsös hasi fájdalom, amely változatos irányba sugározhat;
- övszerű, erősödő fájdalom étkezés után vagy hanyatt fekve;
- enyhülő fájdalom felülve, előredőlve;
- hányinger, hányás, émelygés;
- izzadás, láz;
- hasi nyomásérzékenység;
- hasűri folyadék (ascites);
- szapora pulzus, alacsony vérnyomás (sokkra utaló tünetek);
- ritkább esetekben mellűri folyadék;
- a köldök körül kékes foltok megjelenése;
- sárgaság (icterus).
Krónikus formában a tünetek jelentkezhetnek ismétlődően, enyhébb vagy súlyosabb formában is. A hasnyálmirigy által termelt emésztőenzimek csökkent mennyisége miatt a zsírok lebontása zavart szenved, emiatt előfordulhat hasi fájdalom, amely étkezéskor fokozódik; emésztési nehézség; hasmenés vagy jellegzetes, bűzös, zsírfényű széklet; puffadás; súlyvesztés.
A hasi sérv és tünetei
Kitüremkedés a hasfalon, húzó, égő vagy nyilalló fájdalom - bizony egyik sem túl kellemes érzés, de az is előfordulhat, hogy a szóban forgó betegségnek nincsenek egyértelmű jelei. A hasi sérv tünetei nőknél mások lehetnek, mint a férfiaknál, és olykor összekeverik egyéb, hasonló panaszokat okozó betegségekkel.
Sérv akkor alakul ki, amikor egy szerv vagy a szövetek egy része áttüremkedik a hasat körülvevő izomzat gyenge pontján, ami a hasfalon bárhol előfordulhat. A terhesség olyan kockázati tényező, amely miatt a nők hajlamosabbak egy másik típusú hasi sérv kialakulására a köldök közelében, amelyet köldöksérvnek neveznek. Sérv létrejöhet a rekeszizom területén (rekeszsérv), amikor a gyomor felső része a rekeszizom nyílásán keresztül a mellüregbe nyomódik. A gyomortáji sérv, a has középvonalában, a bordák és a köldök között alakul ki. A nők körülbelül 2 százalékának lesz alhasi sérve valamikor élete során. Sok esetben az alhasi sérvhez (lágyéksérv) vezető hasfali gyengeség születéskor jelentkezik, amikor a hashártya nem záródik megfelelően.
A hasi sérv tünetei nőknél a sérv helyétől és súlyosságától függően változnak. Az olyan tevékenységek, mint a testmozgás, köhögés, nevetés, lépcsőn járás, szex vagy székletürítés közbeni erőlködés sokszor súlyosbíthatják a sérvvel összefüggő fájdalmat. Ennek a fájdalomnak a természete változó lehet: égő, szúró, húzó, tompa, éles vagy nyilalló fájdalom egyaránt előfordulhat, emellett székelési vagy vizelési nehézség is jelentkezhet. Sok nőnél a sérvfájdalom fokozódik a menstruáció során.

Idegkompresszió miatt jelentkezhet zsibbadás, ami akkor fordul elő, ha a sérv nyomást gyakorol egy idegre. Úgy tűnhet, hogy hegsérvek megjelennek és eltűnnek, és a sérv csak olyan tevékenységek során észlelhető, amelyek növelik a hasi nyomást, mint például köhögés, tüsszögés, székletürítés közbeni fekvés vagy nehéz tárgy felemelése. E sérvek esetében gyomor-bélrendszeri tünetek is jelentkezhetnek, például székrekedés, puffadás, hányinger és hányás.
- Gyomortáji sérv: A legjellegzetesebb jel egy dudor vagy kitüremkedés a has közepén, amely álláskor, fizikai megterheléskor vagy köhögéskor nagyobb lehet. Hirtelen vagy időszakosan fellépő égő, nyomó vagy szúró fájdalom jellemzi, ami az epigasztrikus régióban lokalizálható, de akár az egész hasra kiterjedhet.
- Köldöksérv: A köldök a hasfal legvékonyabb része, a köldöksérv jelenlétére pedig a köldök területén megjelenő előboltosulás hívja fel a figyelmet. Ez a dudor általában köhögéskor, erőlködéskor vagy álláskor nagyobbá válik. Nyugalmi állapotban vagy fekvéskor kisebb lehet, esetleg teljesen eltűnhet.
- Lágyéksérv: A legfőbb jele az alhasi régióban, a combhajlat felett megjelenő kitüremkedés, amely az erőlködés során megnagyobbodhat, de akár el is tűnhet fekvő helyzetben. Emellett előfordulhat a lágyékban égő, húzó, égő, nyomó, esetleg nyilalló fájdalom.
Ha a sérv kizáródik, a környező izmok ezután elszoríthatják a kitüremkedő szövetet, megszakítva annak véráramlását, és úgynevezett fojtott sérv alakul ki. Ha nem kezelik, a szorításnak kitett szövet hamar elhal és veszélyes méreganyagokat bocsát ki a véráramba. Sajnos, a hasi sérv tünetei nőknél félrevezetőek lehetnek, sőt a diagnosztizálásuk gyakran kihívást jelent az orvosok számára. Esetükben a sérv tünetei gyakran kevésbé specifikusak és összetéveszthetők más, gyakori egészségügyi problémákkal, például endometriózissal vagy petefészek-gyulladással.
A májgyulladás és tünetei
Az akut májgyulladás nem feltétlenül jár tünetekkel, azonban a rossz közérzet, a hányinger, az ízületi- és izomfájdalom, a jobboldali hasi fájdalom utalhatnak erre. A májgyulladás (hepatitis) meglehetősen gyakori betegség és kezeletlenül súlyos, akár végzetes szövődményekkel is járhat. Leggyakrabban vírus okozza, amelynek kórokozóit betűkkel jelölik. Az A-, a B- és az E-vírus akut lefolyású betegséget eredményez, míg a B-, a C- és a D-vírusok felelősek a krónikus májgyulladás kialakulásáért.
Az akut, vagyis gyors lefolyású májgyulladás nem feltétlenül jár feltűnő tünetekkel, azonban mindenképpen hepatitis gyanúját vetheti fel, ha rossz közérzet, kimerültség, ízületi- és izomfájdalom, hányinger, fejfájás, jobb bordaív alatti fájdalom és bőrkiütések jelentkeznek. Ezek a panaszok az akut és a krónikus formánál is érvényesülhetnek, bár a sötét vizelet és a világos széklet már inkább csak a krónikus májgyulladásra jellemző és a sárgaság is csak későbbi fázisban jelentkezik.
Előrehaladás a petefészekrák felismerésében és gyógyításában
Alhasi diszkomfort érzés
A hasi diszkomfort érzés egy általános kifejezés, amely a hasi területen jelentkező kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget jelenti. Ez egy tág fogalom lehet, és számos különböző ok állhat a hasi diszkomfort érzés háttérben. A hasi diszkomfortot érzés különböző tünetek kísérhetik, mint például fájdalom, puffadás, égő érzés, teltség érzés vagy émelygés. Az okok változatosak lehetnek, és közéjük tartozhatnak emésztési problémák, gyulladásos állapotok, ételallergiák vagy intoleranciák, fertőzések, stressz, idegrendszeri problémák és más egészségügyi állapotok.
A hasi diszkomfort érzés tünetei változhatnak az érintettek között, és különböző okokhoz kapcsolódhatnak. A hasi diszkomfort érzés esetén jelentkező fájdalom különböző típusú lehet, például görcsös, éles, égő vagy tompa. A gyomorsav visszafolyása a nyelőcsőbe gyomorégést okozhat, ami kellemetlen érzést okoz a mellkasban és a torokban.
Fontos megjegyezni, hogy a hasi diszkomfort érzés tünetei változhatnak, nehéz őket objektivizálni, inkább szubjektíven megítélhető tünetek. A pontos okot csak orvos állapíthatja meg a megfelelő vizsgálatok és értékelések alapján. A hasi diszkomfort érzés az elfogyasztott ételektől függően változhat, mivel mindenkinek a szervezete más módon reagál az élelmiszerekre. Kiemelendő, hogy minden személy egyedi, és az élelmiszerekre adott reakciók eltérőek lehetnek. Az élelmiszerintolerancia vagy -allergia esetén a tünetek általában az egyéni érzékenységtől függően jelentkeznek.
Gasztroenterológushoz fordulhatunk, ha a hasi diszkomfort érzés rendszeres, tartós vagy súlyos, és más egészségügyi problémák vagy tünetek is társulnak hozzá.
Kezelési lehetőségek alhasi fájdalom esetén
Az alhasi fájdalom kezelése több tényezőtől függ, beleértve a fájdalom okát, intenzitását és gyakoriságát. A kezelési tervet az orvos alakítja ki a diagnózis alapján.
- Életmódbeli változtatások: Az étrend és az életmódbeli szokások megváltoztatása sok esetben segíthet a hasi diszkomfort érzés enyhítésében. Az élelmiszerintolerancia vagy -allergia esetén az érintett élelmiszereket el kell kerülni.
- Gyógyszerek: A tünetek enyhítésére alkalmazhatnak gyógyszereket. A nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID), mint az ibuprofén vagy a naproxén-nátrium, segíthetnek csökkenteni az alhasi fájdalmakhoz vezető gyulladást.
- Fizikoterápia: Bizonyos esetekben fizikoterápia is javasolt lehet.
- Műtét: Súlyos esetekben, például sérv vagy daganat esetén sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.
- Pszichológiai vagy pszichiátriai tanácsadás: Ha a fizikai okot nem lehet megtalálni az alhasi fájdalom mögött, nőgyógyásza javasolhat Önnek pszichológiai vagy pszichiátriai tanácsadást, amely segíthet Önnek jobban megbirkózni a krónikus fájdalommal. Tanulmányok kimutatták, hogy a képzett tanácsadóval, pszichológussal vagy pszichiáterrel való munka sok esetben előnyös lehet.
- Multidiszciplináris kezelés: Más esetekben nőgyógyásza multidiszciplináris kezelést javasolhat, amely számos különböző megközelítést alkalmaz, beleértve a táplálkozás módosítását, környezeti változásokat, fizikoterápiát és fájdalomcsillapítást.
Amit otthon is megtehet a tünetek enyhítésére:
- Vegyen be vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat.
- Szánjon időt a testmozgásra.
- Alkalmazzon melegítést.
- Hagyja abba a dohányzást. A dohánytermékek használatától begyulladhatnak az idegek és fájdalmat okozhatnak.
- Vegyen be étrend-kiegészítőket. Ha az alhasi fájdalom tünetei vitamin- vagy ásványianyag hiányra vezethetők vissza, a táplálékkiegészítők segíthetnek enyhíteni a kellemetlenségeket.
- Gyakorolja a relaxációs gyakorlatokat. A jóga, a mindfulness vagy a meditáció segíthet csökkenteni a stresszt és a feszültséget.
Megelőzés:
Az alhasi fájdalmat nem mindig lehet megelőzni, de az alábbi lépések segíthetnek csökkenteni a kockázatot:
- Egyen több rostot.
- Tornázzon rendszeresen.
- Nyújtsa az izmait.
- Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát.
Az alhasi fájdalom komoly lehet, ha a tünetei hirtelen alakultak ki, vagy ha a kellemetlenségek súlyosak. Bár nem minden alhasi fájdalom súlyos, fontos, hogy súlyos tünetek esetén orvoshoz forduljon.