A szoptatás támogatása a 20. században és napjainkban

A szoptatás kérdése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, és a társadalmi, kulturális, gazdasági és orvosi változások folyamatosan formálták a hozzáállást ehhez az alapvető emberi cselekedethez. Bár ma már egyre inkább a biológiai normaként tekintünk rá, és számtalan kutatás támasztja alá jótékony hatásait, a történelem során sokszor háttérbe szorult, vagy éppen ellenkezőleg, kiemelt jelentőséget kapott.

Történelmi kitekintés: A szoptatástól a dajkaságig

A szoptatás népszerűsítése és megbecsültsége jellemző volt a katolikus egyházra, melynek bizonyítékai a kis Jézust szoptató Máriát ábrázoló festmények. A dajkaság intézménye a felvilágosodás időszakában vált divatossá, különösen a jómódú családok körében. Ennek oka gyakran az volt, hogy a férjek érdekében állt, hogy feleségeik mielőbb újra teherbe essenek, a szoptatás fogamzásgátló hatását pedig tapasztalati úton hamar felismerték. Más esetekben, ha egy anya valamilyen okból nem tudta táplálni gyermekét, rokonok, szoptatós dajkák siettek a baba segítségére.

A középkori Európában a csecsemő Jézust a keblén tartó Szűz Mária képe mindenütt elterjedt volt, de ez a tökéletes látvány elmarasztalta a valóságos nőket, akik nem is remélhették, hogy felnőhetnek e magasztos ideálhoz. Bartholomaeus Anglicus 13. századi skolasztikus szerint az anya „érzékiség által fogan gyermeket, és miután méhében hordta, ahol véréből táplálta, fájdalommal szüli meg, szereti és csókolgatja: szeretete érdekében a szoptatás a legjobb, ez segít fenntartani anyai szeretetét”. Ő is azt a nézetet hirdette, miszerint legjobb, ha a csecsemőt saját biológiai anyja szoptatja, és nem szoptatós dajkát fogadnak mellé, főként pedig nem anyatej-pótlékokat használnak.

A dajkaságot azonban nem mindenhol övezte tisztelet. Az USA déli államaiban például fekete rabszolganőket kényszerítettek gyermekeik szoptatására, akiknek saját gyermekeiket gyakran lelencházba kellett adniuk, ahol nagy eséllyel meghaltak. Ez a gyakorlat fenntartotta azt a sztereotípiát, hogy a szoptatás alantas dolog, és csak a szegény vagy műveletlen nők szokása.

A 20. század fordulója: A tápszerek megjelenése és a szoptatás visszaszorulása

Az első tápszert 1865-ben Justus von Liebig német vegyész fejlesztette ki árvák számára. Kezdetben a gyártók még nem igyekeztek terméküket az anyatejnél jobbnak feltüntetni. A cumisüveges táplálás elterjedéséhez az is hozzájárult, hogy az iparosodással a nők egyre nagyobb számban áramlottak a munkaerőpiacra, amely azonban továbbra is férfiarcú maradt. A munkahelyek ritkán nyújtottak lehetőséget a fejésre és a lefejt tej hűtésére.

A szakértők is a kapitalizmus szolgálatába álltak, elhitetve az anyákkal, hogy már a csecsemőt is szigorú időbeosztáshoz kell szoktatni, hogy később a munkahely szigorú szabályaihoz tudjon alkalmazkodni. Ez a gyakorlat csökkenti a tej mennyiségét, így a „tudományos anyaság” divatja tulajdonképpen a cumisüveges táplálást szorgalmazta. Ugyanez az irányzat ráadásul a szoptatást a kényeztetéssel, a „majomszeretettel” kapcsolta össze, és a „felesleges” érzelmi megnyilvánulások tiltására nagy hangsúlyt fektettek. A tápszergyártóknak mindez nagyon jól jött: termékeiket most már az anyatej helyett ajánlották.

A II. világháború után előszeretettel adott cukros víz, tápszer és tejbegríz csak végszükség esetén jöhetett szóba. Kosztolányiék fia, Ádám például öt hónaposan a fóti Károlyi-uradalomból származó pasztörizált tejet kapta, majd a szanatóriumba kerülése után tehéntejre tért át. A korabeli szakácskönyvek, mint például bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet 1925-ben megjelent munkája, részletes útmutatást adtak a hozzátápláláshoz. A tehéntejet vízzel vagy teával hígították, liszttel dúsították, majd zabdarás levessel, almabefőttel, kétszersülttel és zöldségpürékkel egészítették ki a baba menüjét. A rántást csak a második évtől ajánlották, előtte pürésített, vajjal és tejjel krémesített főzelékeket javasoltak.

A tápszerbotrány és az anyatejes táplálás reneszánsza

Egészen a hatvanas-hetvenes évekig a tápszeres táplálás dominált. 1970-re az amerikai nőknek már csak 28 százaléka szoptatott. A hetvenes, még inkább a nyolcvanas évektől azonban a feministák is kritizálni kezdték az egészségügyben elharapózott tekintélyelvű modellt, valamint a tápszergyárak gátlástalan profitéhségét.

Kirobbant a Nestlé-botrány: a svájci székhelyű élelmiszer-nagyvállalat agresszív reklámjaival visszaélt az anyák aluliskolázottságával, különösen a fejlődő országokban. Mivel az ott élőknek nem állt rendelkezésére a kellően tiszta víz, a higiéniával kapcsolatos tudás, illetve a forraláshoz szükséges eszköz, az etikátlan akcióba számos csecsemő belehalt. A War on Want nevű angol civil szervezet 1974-es, „Csecsemőgyilkos” című jelentése leplezte le a cég üzelmeit, ami bojkottokat eredményezett termékeik ellen.

A kilencvenes évekre a szoptatás választása már mint olyan közegészségügyi kérdés és női jog került előtérbe, amit a társadalomnak is támogatnia kell. Megnövekedett az igény a foglalkoztatás rugalmasságára, és a skandináv országok jó példával járnak elöl, ahol a progresszív családpolitika hozzájárul a magas szoptatási mutatókhoz.

A szoptatás társadalmi és kulturális kihívásai ma

Bár a tudomány már régóta elismeri az anyatej jótékony hatását, és a WHO javaslata szerint a csecsemő születésének első órájától egészen fél éves koráig az anyatej a legmegfelelőbb táplálék, számos tévhit és társadalmi akadály nehezíti a szoptatást. W. Ungváry Renáta laktációs tanácsadó szerint ezek közé tartozik, hogy „a szoptató nőnek kilyukadnak a fogai”, „nem fogyókúrázhat”, „nem szedhet semmilyen gyógyszert”, vagy hogy „az igény szerinti szoptatás magatartászavarokhoz vezet”. A legelterjedtebb akadályozó tényező azonban az, hogy „a társadalom nem tekinti a szoptatást biológiai normának”.

A nyilvános szoptatás tabuja

A nyilvános szoptatás témája máig heves vitákat vált ki. Sokszor a higiénia és a gyerek érdekei is háttérbe szorulnak, amikor a szoptatni akaró anyát a mellékhelyiségbe száműznék. A nők számára világos: ha az otthonukon kívül szándékoznak szoptatni, beszólást, megaláztatást, büntetést kockáztatnak. Ennek oka, hogy a szoptatást sokan nem természetesnek és meghittnek, hanem primitívnek és állatiasnak látják, és a női mellet egy olyan funkciójában láttatják, mely a férfiak tetszésétől teljesen idegen.

Ezzel szemben nemzetközi szinten javul a szoptatás elfogadottsága: az az üzlet vagy étterem, amely tevékenysége abbahagyására szólítja fel a szoptató nőt, ha nem kap is pert a nyakába, a jó hírnevét teszi kockára. Politikusnők és celebek is igyekeznek hozzájárulni a szoptatás népszerűsítéséhez, explicit fotókkal és a parlamentben történő szoptatással.

A szexualizált mell

A mellek „szexualizálása” szintén hozzájárul a szoptatás nehézségeihez. Noha eredendően a mell nem elsődleges szexuális jellemző, a társadalmi normák és a média hatására szexuális tárgyként tekintenek rá. Ez indokolatlanul megnehezíti az anyák dolgát, hiszen a szoptatás során a mell intimitása sérül, és sokan kényelmetlenül érzik magukat nyilvános helyen történő szoptatáskor. Ha ez a kulturális hit megszűnne, hatalmas növekedést tapasztalnánk a sikeresen szoptató nők számában.

A társadalmi támogatás hiánya

A szoptatás támogatása csapatmunka kell, hogy legyen. Fontos lenne, hogy a szakemberek egységesen és hitelesen tájékoztassák az anyákat, hiszen ma az információk sokfélesége elbizonytalaníthatja őket. A várandósok elméletileg a terhesgondozás során kapnak információkat a szoptatásról, egészségügyi dolgozóktól: védőnőtől, szülésznőtől. A szoptatás megkezdésekor a szülés körüli időszakban egészségügyi dolgozók veszik körül, tőlük kellene megkapnia a gyakorlati segítséget.

Azonban a tápszergyártók befolyása az egészségügyi szektorra jelentős, konferenciákat és továbbképzéseket szponzorálnak, ami torzítja a szakemberek információit. Indiában például már megtiltották, hogy a gyermekorvosok tápszergyártók által szervezett konferenciákon vegyenek részt.

A magyarországi védőnői hálózat kiemelten fontos szerepet játszik az anyatejes táplálás elterjedtségében, hiszen a védőnők egyik fontos feladata az édesanyák támogatása. Ennek köszönhetően Magyarország nemzetközi szinten is az élvonalba tartozik az anyatejes táplálás elterjedtsége terén. A gyermekek 94 százaléka élete első hat hónapja során kap anyatejet, és a magyarok egyöntetűen (97%) úgy gondolják, hogy az anyatej minden cseppje kincs.

A védőnői szolgálat szerveződése idején megkezdődött az anyatej gyűjtése és közvetítése. Az LLL Magyarország Egyesület 1992-es bejegyzése óta jelentős lépéseket tett a szoptatás támogatásáért, képzéseket szervezve védőnőknek és anyáknak egyaránt.

Szoptatás vészhelyzetben

Vészhelyzetben a szoptatás életmentő lehet. Az anyatej az egyetlen biztos és biztonságos csecsemőtáplálék: bármikor azonnal elérhető, aktívan véd a betegségek ellen, melegen tart és biztosítja az anyához való közelséget. Az Anyatejet helyettesítő anyagok forgalmazásának nemzetközi kódexe célul tűzte ki, hogy segíti az anyákat, a gyerekek gondviselőit abban, hogy a kereskedelmi érdekektől függetlenül válasszák meg a csecsemőtáplálás módját.

A katasztrófahelyzetekben a tápszeradományok veszélyesek lehetnek, ahogy az Indonéziában történt földrengés utáni eset is mutatja, ahol a tápszerhasználat növekedése a szoptatott gyermekek körében megnövelte a fertőzések kockázatát. Az alultáplált anya is tud szoptatni, és a stressz nem gátolja a tejtermelést, legföljebb ideiglenesen csökkenti a tej kiáramlását. Fontos a stresszmentes környezet biztosítása az anya számára.

Az alloparenting és a tejmegosztás

Az alloparenting, vagyis a közösségi gyermeknevelés és tejmegosztás gyakorlata, bár kultúránkban ma már ritka, biológiailag nem kockázatos, sőt, több immunitást biztosíthat a babának. A mellek szexualizálása azonban megnehezíti ezt a gyakorlatot. Ha a tejmegosztás újra elterjedne, jelentősen csökkenne a mesterséges anyatej iránti igény és enyhítené az anyákra nehezedő nyomást.

tags: #1920 #evek #szoptatas #tamogatasa