Egy másfél éves baba már egyre önállóbb és a képességeit egyre tudatosabban és magabiztosabban tudja használni. Itt elolvashatod, mik az általános jellemzői ennek a korosztálynak és ellenőrizheted kisbabád fejlettségi szintjét.
Mozgásfejlődés
A 18 hónapos gyerekek már ügyesen járnak, szaladni még általában nem tudnak, de biztonságosan kanyarodnak és a lépcsőn is tudnak felfelé lépkedni. Gyermekük már nemcsak síkfelületen, hanem egyenetlen talajon is tud járni. Irányt változtatva futkározik. Felügyelet mellett korlátba vagy falba kapaszkodva egyedül próbál fel-le lépegetni a rövidebb (3-4 fokos) lépcsősoron. Ágyon vagy földön páros lábbal ugrál, alacsony lépcsőfokról, járdaszegélyről leugrik. Amennyiben az önálló járás később alakult ki (másfél éves kor felé), a futás és az ugrás elsajátítása is későbbre várható (2-2,5 éves kor között). Vannak tipegők, akik nem szeretnek hosszan egy helyben maradni és „szöszmötölni” valamivel, a sok mozgásban, mozgásos játékban próbálgatják magukat, szereznek tapasztalatot a térben. Fontos azonban, hogy buzdítsuk őket a földön való játékra is, építsünk, rajzoljunk, kirakózzunk velük amennyit csak lehet.

Kognitív és nyelvi fejlődés
Kisbabánk ebben a korban már nagyon sok mindent megért a beszédünkből, sőt, kérdéseinkre szívesen válaszol is. A rövid eldöntendő kérdésekre mint pl.: szomjas vagy? szeretnél labdázni? kimenjünk az udvarra? fejével bólogatva vagy az igen-nem szavak segítségével válaszol. Ujjával mutatva jelzi, ha éppen szeretne valamit. 8-10 szót már tudatosan használ és rendkívül büszke magára, amikor szülei megértik a mondandóját. Érti mi a különbség a baba orra és az anya orra között és örömmel meg is mutatja. A kommunikáció és nyelvi képességek terén a korszak eleje és vége között hatalmas fejlődés megy végbe. A kisded talán most van az anyanyelv elsajátításának legintenzívebb szakaszában. Mivel csakis a környezettel való kapcsolat által képes az anyanyelvet elsajátítani, ezért ebben a szakaszban fokozottan kell arra figyelniük, hogy megfelelő beszédmintát közvetítsenek számára. Gyermekük olykor csak ’öö’ hangadással, máskor esetleg „Mi ez?”, „Ez mi ez?” kérdéssel is jelzi, hogy a felfedezett tárgy nevét szeretné tudni. Ebben a fogékony korszakban naponta akár 10-30 új szót is képes megjegyezni. Ilyenkor fontos, hogy minden odaadott tárgyat meg is nevezzenek. A korszak végére a beszéd szinte robbanásszerűen fejlődik. Az első kimondott szavak esetleg már 18 hónapos kor előtt megjelennek, a lányoknál általában korábban, a fiúknál később. Kétéves korra általában 50-70 szót is használnak. Kezdetben egy-egy szó több jelentést is hordozhat, például a „vau-vau” nemcsak a kutyát, hanem minden négylábút jelöl. A korszak végén általában megjelennek a távirati stílusú mondatok is, például „Apa dolgoz.” „Vau-vau eszik.”.
A gyermekük már egyre több, akár három, négy elemből is képes tornyot építeni. A formák egymásba illesztése lesz az egyik fő foglalatossága, különböző méretű és alakú dolgokat próbál egymásba rakni. Kétéves korra már három alapvető alakzatot: a kört, a négyzetet és a háromszöget azonosítani tudja, és képes a helyére illeszteni.

Szociális és érzelmi fejlődés
Mint mindenkinek, a babáknak is vannak vidámabb és melankólikusabb, bújosabb napjai, azonban könnyen fel lehet őket vidítani a közös játékkal és szeretgetéssel. Ebben a korban már felismerik, ha valakinek fájdalma vagy rossz kedve van és empatikusan simogatással és öleléssel megpróbálják megvigasztalni. Nap közben szívesen osztogatnak puszikat. Játék babát ringatják, megetetik és elaltatják. A sírás továbbra is fontos kommunikációs eszköz a belső (testi, érzelmi) rossz érzések kifejezésére, de egyre többször az akaratérvényesítés egyik eszközévé válik. Ebben az időszakban jelenik meg a hétköznapi nyelvhasználatban „hisztinek” titulált viselkedés. Ezek az érzelemkitörések leggyakrabban akkor jelentkeznek, amikor a kisgyermek vagy saját korlátai, vagy a szülői tiltás miatt nem tudja megvalósítani önállósági törekvését, vagy nem képes érvényesíteni az akaratát. Tulajdonképpen ezek az érzelmi hullámok a normális fejlődés részei. Fontos azonban, hogy szülőként megfelelő érzelmi és kommunikációs válaszokat adjunk, segítve őt abban, hogy képes legyen megküzdeni ezekkel az érzésekkel. A 18-24 hónapos kisded kortársakkal való kapcsolódása még nagyon kezdetleges. Többnyire egymás mellett játszanak, de már figyelik a másikat, esetleg egyszerű interaktív, főleg mozgásos játékokat kezdeményeznek. Üdvözlik egymást, tárgyakat átadnak, megmutatnak a társaiknak is.
Önállósodás és mindennapi tevékenységek
Az önállóság egyre jobban kibontakozik a gyerekek mindennapjaiban. Szívesen segítenek a házimunkában, élvezik a portörölgetést, a tükör pucolást és a sepregetésbe is örömmel beszállnak. Reggel öltözködésnél már nyújtják a kezüket, egyedül is megpróbálkoznak a póló, zokni felhúzásával, de általában ez még nem sikerül nekik. Egyedül esznek, kanalat és villát is tudnak használni. Egyszerű utasításokat követnek pl.: Hozd ide a cipőd! Vegyél ki egy kanalat! 18 hónapos korra a kisgyermekek többsége már igyekszik önállóan is próbálkozni az evéssel. Kanalazáskor a falatot már meríteni tudják a tálból, és megfordítás nélkül a szájukhoz emelik. A legtöbb állaggal jól boldogulnak. Legtöbbször elég csak apró falatokra vágni a keményebb darabokat, a zöldségféléket sem kell külön pürésíteni. Nagyobb ételekből, gyümölcsből, kekszből egyre ügyesebben harapják le a megfelelő méretet, és megrágás után biztonsággal nyelnek. Vannak gyerekek, akik a kevert állagot (darabok a pépesben) nem szeretik, mások még váltogatják a kéz, illetve a kanál használatát. Fontos, hogy az étrendjük egyre inkább a családi menühöz igazodjon; a (nem túl fűszeres, alkoholmentes) főételek is fogyaszthatóvá válnak számukra.
Jobb módja a babajátékok használatának (több vásárlása nélkül!)
Játék és érzékszervi tapasztalatok
Az ujjal festés, gyúrmázás, homokozás nem csak jó móka, de tökéletes taktilis ingerforrás is, amire nagyon szüksége van ebben a korban a gyerekeknek. Próbáljunk meg minden napba beépíteni valami szenzoros játékot. Fürdőkádban engedjük meg, hogy borotvahabbal pacsmagoljanak. Meleg időben sokáig leköti a gyerekeket az északi-sarkos játék: tegyük bele a műanyag állatkákat a jégkockatartóba, öntsünk rá vizet, majd helyezzük a fagyasztóba, amíg megdermed a víz.
Alvás
Ebben az időszakban már jellemzően csak egyszer alszanak napközben. Ennek az időpontja még eshet az ebéd előtti vagy az utáni időszakra is. Az elalvásban nagy segítség gyermekük számára egy kialakított rituálé, a jól ismert cselekvéssorozat, környezet és tárgyak.
Mikor forduljunk szakemberhez?
A gyermek fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy minél korábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztése, ezért ha szülőként felmerül Önökben a probléma gyanúja, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez.
- Vezetve tud csak járni, álló helyzetben bizonytalan.
- Járása bizonytalan.
- A gyors járás nem jelenik meg (24 hó).
- Mindennapi, ismert használati tárgyakkal nem játszik megfelelően (eldobja, pörgeti), és/vagy a játéktárgyak nem keltik fel az érdeklődését.
- Az egyik kezét feltűnően elhanyagolja, vagy sokkal ügyetlenebb vele, mint a másikkal.
- A két kéz mozgása nem összehangolt a játék során.
- Az összerakós játékok részeit nem próbálja, vagy nem tudja a helyükre illeszteni (formákat, építőelemeket, pontosan illeszkedő részeket).
- Nem próbál, illetve nem tud felületen nyomot hagyni (kézzel maszatolni, ceruzával firkálni, krétával/ecsettel dolgozni).
- Nem próbál, illetve nem tud tárgyakat egymásra tenni.
- Nem vagy nehezen lehet vele tekintetkapcsolatot tartani.
- Nem mosolyog vissza, ha rámosolyognak.
- Nehéz felkelteni a figyelmét, nem követi a mutatás, a tekintet irányát.
- Kortársakkal való kezdetleges játék még hiányzik. Nem szeret más gyermekek közelében lenni.
- Neve hallatán tekintetkapcsolatot nem keres, a nevére nem figyel.
- Nem ért meg egyszerű utasítást (például: „Kérem a labdát!”, „Tedd a pohárba a ropit!”).
- A korszak elején tapasztalt szókincse nem bővül a korszak végére.
- Továbbra is a gagyogás uralja a kisgyermek közléseit; nem jelennek meg benne szavak, szókezdemények.
- Tiltakozását fejezi ki evéshelyzetben.
- Éjszaka még mindig gyakran ébred, ilyenkor nehezen alszik vissza vagy játszani kezd.
- Hárítja a tisztálkodást, nem szereti a szappant, a fogmosást.
Ki tud segíteni?
Az első életévekben elsősorban az egészségügy (védőnő, házi gyermekorvos) feladatai közé tartozik a fejlődés nyomon követése és a megkésetten vagy eltérően fejlődő gyermekek minél korábbi felismerése. Mivel az előzőekben felsorolt tüneteknek lehetnek szervi okai, ezért első lépésben a védőnőt és/vagy a házi gyermekorvost keressék fel, aki szükség szerint különböző szakrendelésekre küldheti a gyermeket.
Amennyiben a kivizsgálás semmilyen szervi okot nem igazolt, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz vagy a korai fejlesztő centrumhoz fordulhatnak, ahol a gyógypedagógusból, mozgásfejlesztő szakemberből (gyógytornász, szomatopedagógus, konduktor) és pszichológusból álló szakmai team tud segítséget nyújtani a gyermek további fejlődésének érdekében.

Kereki J. - Tóth A. (szerk.) (2019): Lépések. Módszertani kézikönyv a kora gyermekkori intervencióban dolgozó szakemberek számára. EFOP 1.9.5 A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése projekt. Budapest, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. Szabóné Harangozó Andrea