A 10 hónapos baba már nem kis csecsemő. Igazi kópé! Ebben a korban hihetetlen ütemben fejlődik, mind testileg, mind szellemileg. Mostanra magabiztosan kúszik-mászik, és bármit megtesz, hogy elérje a célját.
Mozgásfejlődés: A világ meghódítása
Gyermekünk mozgásfejlődésének leglátványosabb időszaka ez. Kisbabánk forog, négykézlábra áll, kúszni-mászni kezd, majd felül, esetleg feláll. Mozgékony, nagyon élvezi a helyváltoztatást. A t10 hónapos baba egyensúlya egyre jobbá válik, stabilan ül, és már kapaszkodva fel is tud állni. Emellett térdelve is ügyesen játszik, és kezdi kontrollálni az ujjait is.
A kicsi napközben legtöbbször állásba húzza fel magát. Élvezi ezt a helyzetet, hiszen „fentről” másképp látja a világot. Képes már kapaszkodva, álló helyzetből leguggolni, lehajolni a játékaiért. Mindkét kezét változatosan tudja használni. Megtörtént, hogy gyermekünk a földről elrugaszkodva, felállt. Ebben a helyzetben fedezi fel a világ többi részét, melytől eddig távol maradt. Nagyon szeretik a sátrat, és az alagutakat, ahol elbújhatnak, amin átbújhatnak. A t10 hónapos babák is mutatnak különbségeket a mozgásfejlődés terén. Vannak, akik még csak kúsznak, mások másznak, megint mások pedig már segítség nélkül masíroznak. Az biztos, hogy az egészséges fejlődésű tíz hónapos baba magabiztosan tud ülni, ülésből le tud feküdni, önállóan meg tud fordulni és magától feláll. Képes az ágyra vagy a székre fel- és lemászni, és ezt előszeretettel gyakorolja is.

A környezet kialakítása és biztonság
Mivel a baba mostanra már elkezd felállni, pakold el a polcokon kallódó, veszélyes tárgyakat! Az otthon készített ételek esetén a teljes pürésítést felválthatja a villával tört ételek fogyasztása. Az üveges bébiételek esetén nehézséget okozhat azok állaga, hiszen a pépbe kevert darabokat a legnehezebb elfogyasztani az ilyen életkorú csecsemők számára. Ezen úgy segíthetnek, ha továbbra is pépes ételeket készítenek, a harapást, rágást pedig keményebb, roppanós ételekkel gyakoroltatják. Fontosnak tartom, hogy a szülő mértékletesen segítsen (fogja a gyermek kezét) a járástanulásban. Gyermekünk első születésnapja után már általában tud önállóan állni, van aki megtesz néhány lépést is. Itt mindenképpen el kell mondanom, hogy a gyermekek fejlődése, a járás önálló megindulás már nagy különbséget mutat.
A tágabb környezetében levő zajokra is reagál. A környezetet úgy kell alakítani, hogy azzal motiváljuk a kúszásra, mászásra, vagyis a lehető legnagyobb teret biztosítsuk számára. Ruházata legyen kényelmes, ami nem akadályozza a mozgásban. Ha a lakásban szabadon van, állandó felügyeletet és biztonságos környezetet igényel. Gyermekünk egyre veszélyesebb helyzetekbe és magasságokba kerül, ahogy mozgása fejlődik. Alakítsunk ki számára (ha lehet saját szobáján belül) olyan lehetőségeket, akadálypályákat, ahol kiélheti mozgásvágyát. Ehhez segítségünkre lehetnek nagy párnák, kisszékek, zsámolyok.

Finommotorika és manipuláció
A kisbaba ebben az időszakban egyre ügyesebben fog és tart, különösképpen a hüvelykujjával és mutatóujjával. Két játékot is felvesz egyszerre, és azokat össze tudja ütögetni. Nagyon szeret pakolászni, kisebb tárgyakat nagyobbakba helyezni. Mindent kézbe vesz, megtapogat, hogy minél jobban megismerje. Manipulációjában megfigyelhetjük, hogy rohamosan fejlődik kézügyessége. Éntudata fejlődik, próbálja érvényesíteni akaratát. Ügyeljenek arra, hogy ne legyen veszélyes dolog a kicsi közelében, amit a szájába vehet! Akarattal el tudja engedni a tárgyakat, valamint egyik kezéből képes áttenni a másikba.
Ez a korszak a pakolási mánia jegyében telik. Tehetsz kísérletet arra, hogy rendet tarts a lakásban, de vannak kétségeink, hogy mennyi ideig tudod fenntartani ezt az állapotot, a kicsik ugyanis ebben a korban imádnak pakolni. Fiókot, szekrényt, ruhákat, játékokat, edényeket - gyakorlatilag mindent, ami mozdítható. Ha bababiztos a lakás, nyugodtan hagyd kibontakozni, a közös visszapakolás is lehet ugyanakkora élmény a kicsinek, ha játékosan teszitek. Viszont nagyon fontos, hogy az olyan szekrényeket, amikben a vegyszereket tartod, be kell zárni, mert ez a korszak a világ megismerésének az időszaka, és sajnos előfordulhat olyan baleset, hogy megkóstolja a különféle tisztítószereket is. Érdemes a konnektorokat is babazárral bedugni.
Értelmi fejlődés és kommunikáció
Beszéde és értelme is ugrásszerű fejlődést mutat. Folyamatosan ismételget, egy-egy szót mond. A szeme láttára elrejtett tárgyakat mindig ugyanazon a helyen keresi. A kicsi hangadása egyre változatosabbá válik, már nem csak sírni és gügyögni tud. Reagál a nevére, és elkezd "beszélgetni" veled. Ha sokat beszélgettél vele és meséltél neki, akkor az értelmi fejlődése már biztosan van olyan szinten, hogy egyszerű szavakat és kérdéseket megértsen és képes is válaszolni rájuk. Például rá tud mutatni tárgyakra a „Hol van?” kérdésre, megérti az ’igen’ és a ’nem’ kifejezések jelentését is. Egyszótagú szavakat, illetve szókezdetek már hallhatsz tőle, így könnyebb vele a kommunikáció.
Learn to Talk for Babies, Baby Sign Language and Speech, Baby Songs & First Words by Lucas & Friends
Szereti az ölbeli, mutogatós, tapsolós mondókákat, dalokat és a „kukucs” játékot. A kilenc hónapos baba egyre több mindent megért, és az egyszerűbb kéréseket teljesíti: pl. „Gyere ide!” „Kérem!” „Nem szabad!” „pá-pá”. Mutogatással jelzi, ha valami érdekli, kell neki, illetve heves, hangos visítással tiltakozik, sír, ha valami nem az akarata szerint történik, például ha valamit elvesznek tőle. A 10 hónapos baba hallgat a nevére és szóbeli tiltásunkra tevékenységét abbahagyja. Ülve egyedül is jól eljátszik. Szívesen pakol kisebb tárgyakat nagyobb edényekbe. Ha megkérjük rá, akkor pá-pá-t int búcsúzáskor. Szereti a kerekecske-gombocska játékot, nyújtja tenyerét, hogy játsszuk még.
Továbbra is kommunikálj vele aktívan és mesélj neki sokat. A mesét mondhatod egy képeskönyv segítségével, de te is nyugodtan találhatsz ki történeteket. Tíz hónapos babád nem tud még sokáig koncentrálni, így a történetek legyenek lényegre törőek, és rövid, egyszerű mondatokból álljanak. Motiváld a babádat! Elkezdhettek próbálkozni a formabeillesztő játékokkal!
Érzelmi és szociális fejlődés: Változékony hangulatok
Megnyilvánulásaink során figyeljünk arra, hogy gyermekünk másoknál is felismeri az érzelmeket és ezeket mélyen át is éli. Idegen helyen félelemmel húzódhat anyjához és egyes embereket határozottan jobban kedvel a többieknél. Saját érzelmeit is változatos módon képes kifejezni. Szociálisan is egyre fejlettebb, ki tudja fejezni az érzelmeit, így láthatsz rajta dühöt, haragot, félelmet, örömöt és bánatot is. Szívesen utánozza a mimikádat, a hangokat és a gesztusaidat is, általában véve is elmondható, hogy igyekszik minden impulzust felvenni a környezetéből és utánozni azt. Ugyanez igaz a hangokra is. Megfigyelheted, milyen óriási kedvvel utánozza a tőled vagy másoktól hallott hangokat, ráadásul a zenére is egyre fogékonyabb lesz. Előfordulhat, hogy illeg-billeg a zenére, és láthatóan érzi és élvezi a ritmust.

A tőlünk való eltávolodás, elkülönülés szorongást vált ki belőle. A félelem megjelenése, annak megértése, hogy nem csak kedves és jó dolgok történnek vele, méginkább fokozza benne a szorongást, ha a szeretett személy nincs a közelében, vagy ha egyedül marad. A kevésbé felfedező gyermek számára érdekesebbé kell tenni a világot! Meg kell neki mutatni, mi minden létezik, történik körülötte, de mindezt úgy, hogy a fokozott jelenlétünk ne vegye el az önállóság lehetőségét. Az „éppen annyit segíteni, amennyire szükség van, és nem többet” elvét nagyon nehéz betartani. Vigyük közelebb a babához a tárgyakat, de pont annyira, hogy azért neki is tennie kelljen a játékért. Ha mi játszunk egy tárggyal, az már esetleg önmagában is felhívó jellegű és érdekes lehet számára. Üljünk, heveredjünk a gyermek mellé a földre, tervezzünk meg egy rövid, együttes játékot közösen, akár apa, anya együtt.
Idegenekkel kezd másként viselkedni, mint az ismerősökkel (tartózkodó, visszahúzódik, bizalmatlanul néz, sírva fakad). A tükörképét élvezettel nézegeti, a tükröt tapogatja, grimaszol, mosolyog, hangot ad. Ebben az életszakaszban úgy bele tudnak merülni játékukba, hogy nem figyelnek fel a zajokra, hangokra, esetleg hirtelen sírva fakadnak, megijednek, ha valami zaj váratlanul éri őket. Ez természetes velejárója annak, hogy figyelmüket még nem tudják megosztani. Ne vegyük zokon, ha gyermekünk játék közben nem figyel a megszólításra azonnal. Ne emeljük fel a hangerőnket, hanem inkább egy szokatlan kopogással, füttyel, vagy a kicsi megérintésével irányítsuk magunkra figyelmét. 12 hónaposan a gyerekek még egymás mellett játszanak, de figyelik a társaságot, sokak igénylik a közös programokat anyával és más lurkókkal.
Táplálkozás és alvás
A kanállal történő etetésnél nyitja a száját, a kanálról az ajkaival lehúzza a falatot. A szájához tartott pohárból inni kezd, ajkai a peremre zárulnak. Ha van cumisüvege, azt önállóan tartja. Lényeges, hogy ebben az időszakban már szoktathatjuk a rágáshoz a babát, felügyeletünk mellett olyan ételeket adhatunk a kezébe, amiket egyedül el tud majszolni, rágcsálni (pl.: kifli, babakeksz, banán). Ebben az életkorban már el lehet kezdeni a kétkanalas etetést, amikor az egyikkel a szülő eteti őt, a másikkal pedig ő tud önállóan próbálkozni.
A 10 hónapos baba alvási szokásai már némileg stabilizálódtak a csecsemőkori kaotikus időszakhoz képest. Átlagosan 14 órát alszanak naponta, ebből 11-12 órát éjszaka, a maradék 2-3 órát pedig 1 vagy 2 nappali szundiban. Fontos megjegyezni, hogy ezek csak átlagok. A 10 hónapos babák már hosszabb alvási ciklusokra képesek, mint a kisebb társaik. A nappali alvások száma is csökkenni kezd. Az éjszakai alváshoz praktikus megoldás a tipegő hálózsák. Kísérletezz a vastagságokkal!

Vannak gyerekek, akiknek késő tavasztól nyár végéig a 2 réteg pamutból készült nyári változat a legmegfelelőbb, míg az izzadósabb kicsik a csupán egy réteg pamutból készült kánikula hálózsákot szeretik. Az ősz közepétől illetve az igazán hideg hónapokban többféle téli vastagságunkból válaszd ki a nektek leginkább megfelelő darabot.
Mikor forduljunk szakemberhez?
Ha a csecsemője fejlődése az átlagostól eltérő, akkor a mozgásfejlődés lehet lassabb, gyorsabb, eltérő sorrendű vagy akár fejlődési fázisok is kimaradhatnak belőle, legrosszabb esetben pedig el sem indul. Ha Ön is a felelős szülők táborába tartozik, akkor figyelje kisbabája mozgását és olvassa el minden hónapban a figyelmeztető jeleket!

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a legfontosabb figyelmeztető jeleket, amelyek esetén érdemes szakemberhez fordulni:
| Terület | Figyelmeztető jel |
|---|---|
| Mozgásfejlődés | Semmilyen módon nem változtat helyet, még gurulva sem éri el a kiszemelt játékot. |
| Mozgásfejlődés | Kúszás/mászás során csak egyik oldali végtagjait használja. |
| Mozgásfejlődés | Szokatlan módon közlekedik: háton fekve araszol, ülve popsin csúszkál, „nyuszizik”, térden jár. |
| Mozgásfejlődés | Nem tud felülni, ültetett helyzetben rögtön eldől, lefekszik. |
| Mozgásfejlődés | Nem próbál felállni, a testsúlyát nem képes az alsó végtagokon megtartani. |
| Finommotorika | Az apró tárgyat nem tudja felcsippenteni. |
| Finommotorika | Nem pakol ki dobozból, tálból, fiókból. |
| Finommotorika | Nehezen engedi el a játékokat, nem ejt, nem dobál, nem gurít. |
| Kommunikáció | Nem figyel fel a nevére, a hozzá intézett beszédre. |
| Kommunikáció | Nem keresi a hangot adó tárgyat. |
| Kommunikáció | Spontán játék közben nem ad ki hangokat. |
| Kommunikáció | A gagyogás kevés változatosságot mutat. |
| Kommunikáció | Mondókázásnál nem utánozza a kézmozdulatokat. |
| Táplálkozás | Alig fogad el az anyatejen/tápszeren kívül más táplálékot. |
| Táplálkozás | Kizárólag pépes ételt fogad el. |
| Alvás | Elalvási és átalvási nehézségei vannak. |
| Viselkedés | Általában nyugtalan, nehezen lecsillapítható. |
| Viselkedés | Magát ütögeti, a fejét esetleg a földhöz vagy más felülethez veri. |
Ki tud segíteni?
A gyermek fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy minél korábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztése, ezért ha szülőként felmerül Önökben a probléma gyanúja, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez. Az első életévekben elsősorban az egészségügy (védőnő, házi gyermekorvos) feladatai közé tartozik a fejlődés nyomon követése és a megkésetten, vagy eltérően fejlődő gyermekek minél korábbi felismerése. Mivel az előzőekben felsorolt tüneteknek lehetnek szervi okai, ezért első lépésben a védőnőt és/vagy a házi gyermekorvost keressék fel, aki szükség szerint különböző szakrendelésekre küldheti a gyermeket. Amennyiben a kivizsgálás semmilyen szervi okot nem igazolt, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz, vagy a korai fejlesztő centrumhoz fordulhatnak, ahol a gyógypedagógusból, mozgásfejlesztő szakemberből (gyógytornász, szomatopedagógus, konduktor) és pszichológusból álló szakmai team tud segítséget nyújtani a gyermek további fejlődésének érdekében.
A terápiák sokasága nagy választási lehetőséget nyújt a családok számára. Mégis érdemes megfogadni azt a mondást, hogy a „kevesebb, néha több”. A szakemberek az első találkozás után segítenek kiválasztani azokat a terápiákat, amelyek a gyermek pszichomotoros fejlődése szempontjából a legfontosabbak. Fontos továbbá, hogy ha bármilyen problémájuk adódik, bizalommal forduljanak a gyermeküket kezelő szakemberek felé, hiszen csak akkor tudnak Önöknek segíteni, esetleg más szakembertől további segítséget kérni.