A terhesség hónapjai rendkívül értékesek és érzékenyek, és az anya hozzáállása, viselkedése, valamint táplálkozása alapvető hatással van a magzat egészségére és fejlődésére. Az orvosi kutatások is megerősítik, hogy a fizikai és érzelmi környezet hatással van a még meg nem született gyermekre. A várandós nőnek ezért nyugodt, pozitív légkörben érdemes élni, kerülve a haragot, a feszültséget és a szorongást.
A szellemi fejlődés szempontjából is fontos, hogy a terhesség ideje alatt a nő tudatosan törekedjen a jó cselekedetekre és a lelki finomításra. Érdemes minél gyakrabban részt venni a zsinagógai istentiszteleteken és a Tóra tanulmányozásában, hiszen a micvák és a szellemi táplálék a magzatra is jótékonyan hatnak. Különösen értékes ilyenkor az adakozás. A napi rendszerességgel végzett zsidó jótékonyság elősegíti, hogy az ember életében és a gyermek életében is áldás kísérje a szülést.
Általában igaz az, hogy minél jobban odafigyel az anya a helyes táplálkozásra és minél nyugodtabb, stresszmentesebb a terhesség alatt, annál egészségesebb babája fog születni. A vallás szerint a magzat spirituális fejlődésére kihat az anyja viselkedése. Hagyományaink arra bátorítanak, hogy merüljünk el a spirituális témákban terhességünk alatt s igyekezzünk minél több jót cselekedni. Jó, ha a terhes nő minél többször megy zsinagógába, s minél több olyan órán részt vesz, ahol a Tórát és annak értelmezését tanítják. S bár minden jótett, amit az anya véghez visz, jót tesz a születendő gyermekhez, hagyományaink kifejezetten kimondják, hogy tegyünk extra adományokat. Minél több jót teszünk, annál jobban fog bánni velünk az Isten. Azok mellett az adományok mellett, amiket általában adni szoktunk, minden nap jó adakozni, amíg gyermekünket a szívünk alatt hordjuk. A legjobb, ha beszerzünk erre egy külön dobozt, s abban gyűjtjük azt, amit adományozásra szánunk nap mint nap. Szombat vagy nagyobb ünnep előtt duplán jó adakozni, tekintve, hogy Szombat vagy nagyobb ünnep alatt nem lehet adakozni, mivelhogy nem lehet pénzt fogni ezen időszakokban.
A fizikai és szellemi táplálkozás szoros kapcsolatban áll. A kóser ételek fogyasztása rendkívül pozitív hatással van a magzatra. Ugyancsak a testre és a lélekre egyformán oda kell figyelni, a kóser ételeknek kiemelkedően pozitív hatása van a magzatra.
Némely közösségekben, hacsak nem látszik nagyon, nem szokás a terhességet bejelenteni a terhesség ötödik hónapjának kezdetéig. Ez alól csak a legközvetlenebb családtagok kivételek. Van, ahol a terhesség utolsó hónapjában az apa nyitja ki a Tóraszekrény ajtaját a szombati imádságok alkalmával, mivel a Tóra szekrényből való kivétele az Isteni Kegyelem megnyílását jelenti, s ha az apa nyitja ki, akkor az Isteni Kegyelem jóvoltából komplikációmentes lesz a szülés. Néhol a várandós nők megmerülnek a Mikvában a terhességük utolsó hónapjában.
Ilyenkor tanácsos megvizsgáltatni a mezuzákat egy írnokkal, ha valakinek nincsenek mezuzák az ajtófélfáin, akkor ez az alkalom kiváló beszerezni őket. A várandós nőnek törekednie kell arra, hogy minél több spirituális, szent élményben legyen része. Lehetőség szerint el kell kerülnie a nem kóser állatok látványát (pl. állatkert) s pletykálnia sem tanácsos, mint ahogy az sem, hogy rosszat terjesszen valakiről vagy meghallgasson ilyesmit. A legtöbb közösségben a terhes nők nem mennek a temetőbe.
Amíg a feleség várandós, addig szokás mind a leendő anyának, mind a leendő apának a lehető legtöbbször olvasni a Zsoltárok Könyvét, s mielőtt lefeküdne az apa, szokásos elmondani a Zsoltárok Könyve 20-at, majd megismételni a második szakaszt a Zsoltárok Könyvéből.
A zsidó hagyomány tanítása szerint az ember partnere az Ö-rökkévalónak a világ formálásában és a fenti utasítás, parancs betartásával, végrehajtásával hozzájárul a teremtés nagy művének folytatásához. A gyermekek születése hatalmas ajándék az Ö-rökkévalótól.
A Tóra emberekhez szóló első parancsa így hangzik: ”Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a Földet és hódítsátok meg azt”.(I.Mózes 1,28)
A gyermek születése esetén a bibliai korban és az azt követő időkben a fiúk születése fontosabb esemény volt, mert ők biztosították a család, a nemzettség fennmaradását. A fiúk közül az elsőszülöttek nagyobb felkészültségre voltak hivatottak, ők kétszeres részt örököltek a vagyonból, ők végezték az áldozatok bemutatását, és apjuk halála után ők vették át a család irányítását, azaz családfők lettek.
A Tóra szerint a gyermek születésekor az anya tisztátalan legyen. Fiúk születése esetén ez az állapot 40 napig, leány születésekor 80 napig tartott. A tisztátalan napok után az anyának áldozatot kellett bemutatnia a Szentélyben. A Talmud Nidá traktátusában két magyarázatot olvashatunk a tisztulási idők közötti különbségekre. Az egyik szerint az anya előbb békül meg a szülés nehézségeivel fiúgyermek születése esetén. A másik szerint a leánygyermek szülése nagyobb fájdalommal jár. Napjainkban fiú után 7 napig, lány születése után 14 napig lesz rituálisan tisztátalan az anya.
Miután a háláchá nem tekinti a gyermeket a szülők tulajdonának, egyszerűen nem is ismeri az örökbefogadás fogalmát, mint a gyermekre formált jognak valaki másra való átruházását. A törvény szemében a vér szerinti szülők és utódaik közötti viszony megmásíthatatlan. Elfogadott viszont a szellemi szülői intézmény. „Aki másnak a gyermekét neveli, azt olyannak kell tekinteni, mintha ő maga hozta volna a gyermeket a világra…” (Megilá 13a., Szánhedrin 19b.) A jótékonyság legnemesebb formája az olyan gyermekről való gondoskodás, akinek a szülei nem akarják, vagy nem tudják teljesíteni gyermekükkel szembeni kötelességüket.
Már a Bibliában is találunk példát az örökbefogadásra. Eszterrel is így cselekedett nagybátyja Mordecháj. Miután Eszter szülei meghaltak, magához vette, és lányaként nevelte tovább. De olyan esetről is olvasunk nemsokára a Tórában, amikor egy zsidó gyermeket, egy nem zsidó fogad fiává és nevel fel sajátjaként. A gyermek pedig nem más volt, mint maga Mózes.
Bármennyire furcsának tűnhet, de a születés kapcsán szót kell ejteni a betérésről, a zsidóság felvételéről, hiszen ez is egyfajta születés, újjászületés. A Talmudban is olvashatjuk: „újszülöttek a betértek.” Ugyancsak a Talmudban olvashatjuk: „Zsidó az, aki zsidó anyától születik, és az aki szabályosan betért”, ez a háláchá napjainkban is érvényes.
Manapság a betérés folyamatánál a következő a gyakorlat: először is a betérni szándékozó bejelenti kilépési szándékát „eddigi” vallási felekezeténél és erről igazolást, tanúsítványt hoz. Megvizsgálják, hogy miért kíván zsidó lenni, és megpróbálják többször is lebeszélni róla. Ha elkötelezett és még mindig be akar térni, akkor tananyagot kap (héber betűk, imák, áldások, szokások, ünnepek, történelem) és újból időt kap a gondolkozásra. Ha tanulással is jelzi szándékát, akkor segíteni kell őt tanulásában és a szokások, imák, áldások elsajátításában és azok gyakorlati alkalmazásában. Ha felkészültsége és állhatatossága megfelelő, akkor vallási bíróság, a bét din előtt számot ad tudásáról, és fogadalmat tesz. Férfiak esetében ekkor megtörténik a körülmetélés, ha ez már előzőleg megtörtént, akkor egy csepp vér (hátáfát dám brit) is elegendő. Majd a mikvében megmerítkezik.
Napjainkban a fiúgyermekek névadása a brit milá során történik. Ezt megelőzően azonban a gyermek születése utáni legközelebbi tóraolvasáson az apa felhívást kap és misebéráchot mondat gyermekének anyjára és az újszülöttre. A közösség így tudomást szerez a gyermek születéséről.
„Ez az én szövetségem, melyet megőrizzetek köztem és köztetek és magzatod között utánad… Metéltessék körül nálatok minden férfiszemély. Metéltessetek körül előbőrötök húsán és legyen szövetség jeléül köztem és köztetek. Nyolcnapos korában metéltessék körül…”(I.Mózes17,10-12)
A körülmetélés tehát a szövetség jele Ábrahám utódai és az Ö-rökkévakó között. A brit milá fontosságát mutatja, hogy a zsidó férfira vonatkozó 613 parancsolatból ez a második! A brisz szó számértéke 612, utalva arra a tényre, hogy annyira fontos parancsolat, mint a többi parancsolat összesen együttvéve! A briszt csak akkor lehet elhalasztani, ha a gyermek beteg, gyenge vagy koraszülött! Tehát arra az esetre, ha a gyermek nem egyértelműen egészséges, a törvény óvatosságot ír elő!
A körülmetélés, körülmetéltetés az apa felelőssége, aki segítségére van ebben az a mohél. A briszt a mohél végzi. Igazi jámbor zsidó, aki megfelelő tudással rendelkezik a beavatkozás elvégzéséhez. Mohélkönyvbe írták a körülmetélt fiúk nevét, mely ennél fogva az anyakönyvek rendszeresítése előtt részben pótolta a születési anyakönyveket! A brisz elvégzésekor nincs szükség minjenre, de nagyon szép, ha minél többen összejönnek és részt vesznek a szertartáson és az utána következő szeudán, azaz lakomán. Néhány személynek azonban kiemelt „feladata” van, amire a felkérés nagy kóvednek számít!
A brisz után kapja meg a gyermek a nevét, melyet hangosan mondanak el, és egy csepp bort tesznek a gyermek ajkai közé. Szokás utána kiddust tartani. Szintén szokás már elhunyt rokon után nevet adni a gyermeknek.
A zsidó gyermekek elnevezésével kapcsolatban nincsenek egyéb vallási előírások vagy halachikus iránymutatások. A diaszpórában, ahol a gyerekeknek általában keresztény nevet adnak, és polgári anyakönyvekbe jegyzik be őket, a külön héber névvel hangsúlyozzák a zsidó néphez és valláshoz tartozást. Ezt a héber vagy jiddis nevet a brit alkalmával vagy a zsinagógában kapja a gyermek, és vallási, vallási jogi ügyekben és a zsinagógában ezt használja. Ha a születéskor kapott héber nevet sem a családban, sem a zsinagógában nem használják, elveszíti jelentőségét, és az úgynevezett névadás visszamenőleg értelmét veszti. Elterjedt szokás, különösen az áskenáz eredetű zsidók között, hogy a gyereket egy elhunyt közeli hozzátartozóról nevezik el, akinek emlékét ezáltal szándékoznak megbecsülni és fenntartani. A vallás szempontjából nem kifogásolható ez az idő szentesítette szokás, de veszélyeket rejt magában. A fiatal szülők önmagukat csapják be, ha automatikusan követik ezt a szép és nemes hagyományt. A szokás ugyanis értelmetlenné válik, és az elhunyt emlékének megbecsülését sem szolgálja, ha a gyermek sohasem használja a kapott nevet, amely így feledésbe merül. A névadási szertartás nem misztikus rítus, ami által a gyermek beavatást nyer a judaizmusba. Másként fogalmazva: a zsidó név viselése önmagában nem teszi zsidóvá azt, akinek életéből hiányoznak a zsidóság egyéb elemei. Másfelől: a brit alkalmával vagy a zsinagógában történt „névadási szertartás” elmaradása vagy a külön héber név hiánya senkit nem foszt meg zsidóságától, ha a többi elem jelen van az életében.
A gyermekágyi tábla a zsidó hagyományban olyan kézzel írt, vagy nyomtatott és bűvös erejűnek tartott jeleket, valamint különféle bibliai, illetve kabbalisztikus szövegeket tartalmazó amulett, amely szülés idején és azt követően a gyermekágyas anya szobájának falára, esetleg a szoba bejáratára van felakasztva. Az amulett (héberül: קָמֵיעַ - kamea) a zsidó hagyományban nemcsak a viselhető, testen hordható tárgyakat jelenti, hanem egy annál nagyobb fogalomkört. Legyen az testen hordható, vagy falra kifüggesztett amulett, a zsidó folklór úgy tartja, hogy az újszülött - akinek a születéskor még nincs neve! - legnagyobb veszélyben a névadásig van. A fiúgyermek a körülmetéléskor (héberül: בְּרִית מִילָה - brit mila), ha egészséges, a születést követő nyolcadik napon kap nevet, a leánygyermek pedig, amikor a zsinagógában az apát felhívják a Tórához: jellemzően a születést követő egy-két hét során.
A gyermekágyi démonok közül a zsidó hagyományban a Lilit nevű démonikus lény emelhető ki, ahogy a görögkeleti, ortodox keresztény kultúrkörben a Gello, a muszlim világban a Qarīna bírnak jelentőséggel. Maga a Lilit név (héberül: לִילִית - lilit) a Héber Bibliában csupán egyszer fordul elő, Jesájá (Ézsaiás) próféta könyvében (Jes. 34:14).
A zsidó bábák jelenléte a zsidó gyermekek születésekor biztosította a rituális tisztaságot. A félelem attól, hogy a keresztény bába esetleg életveszélyre hivatkozik és megkereszteli a gyermeket, nyomós érv volt a szülő nő és családja számára, hogy zsidó bábát válasszon a szülés levezetéséhez. Szülés levezetésénél a bábát csak a magzat, illetve az újszülött állapota érintette. A születés során történő csecsemőhalálozáskor a bábákra hárult az a feladat, hogy a katolikus vallás szerint megkereszteljék a magzatot, és úgy temessék el. „Ezt az eljárást szülészeti szükség-keresztelésnek hívták.
A magyar néphagyományban számos szülést segítő praktikát alkalmaztak a bábák. A szülés megkönnyítésére Hrotkó Larissza szerint a zsidó bábák is használtak mágikus babonákat. Például a szülő nő ágyára a bábák egy vasat kötöttek, miközben a nő elé terített asztalt tettek a szülése meggyorsítása céljából vagy tyúkot kötöttek az ágyhoz, mert a tyúk rángatása erősítette a szülési görcsöt.
A zsidó bábák feladatai közé tartozott az elárvult zsidó gyerekekről való gondoskodás. Több visszaemlékezés is említi, hogy a bábák követték a megszületett gyerekek sorsát, nyilván nem utolsósorban abból a megfontolásból, hogy ezek az árva gyerekek a zsidó közösségen belül maradjanak.
A hitközségek által fenntartott úgynevezett zsidó kórházak a szülő nők esetében is fontos szerepet töltöttek be. Itt nem kellett félni attól, hogy nem tartanák be maradéktalanul a vallási tisztasági előírásokat, és biztosított volt a kóser étkezés is. A szülésért általában fizetni kellett, ez alól csak a Pesti Izraelita Nőegylet vezetése alatt álló, 1910-ben alapított Weiss Alice Gyermekágyas Otthon képezett kivételt. Ez azért volt ingyenes, mert eleve a szegény gyermekágyas nők részére hozták létre, méghozzá felekezeti különbség nélkül.
A vidéken praktizáló zsidó orvosok rengeteg szülést is levezettek, különösen elzárt településeken és a tanyavilágban. A tanyavilág nagy volt, és ha tudtak, bejöttek a rendelőbe. Tiborszálláson, ami a tanyák központja volt, és azt hiszem, Pusztaszeren volt kinevezve egy szoba rendelőnek, tehát oda kijárt viszonylag rendszeresen. De ha valaki súlyos beteg volt, szült, vagy mit tudom én, mi történt, akkor jöttek érte, és vitték. Emlékszem olyan esetre, nem is egyre, amikor például felzörgették éjjel kettőkor, hogy ki kell menni Halmosra, mert ott vajúdik egy asszony, és a bába nem tudja világra hozni a gyerek.
Mitől lesz valaki jó zsidó nő?
A zsidó hagyománynak természetesen az anyatejes táplálásról is van mondanivalója. A Tóra nem sokat beszél a szoptatásról, mivel a bibliai időszakban természetesnek vették a szoptatást. A héber tinok - תינוק - csecsemő szó és a jonek - יונק - szopik kifejezés ugyanabból a gyökből származik. A Tánách, vagyis a zsidó Biblia négy emberrel kapcsolatban említi a szoptatást, ők: Jicchák (Izsák), Rivka (Rebeka), Mózes és Smuel. Forrásaink alapján a zsidó hagyomány olyan jelentőséget tulajdonít a szoptatásnak, amely túlmegy az egyszerű fizikai igények kielégítésén.
A Talmud bölcsei nagyon fontosnak tartották a kisbabák szoptatását. Az anyukák gyermekük világra hozatalát követő 24 hónapban a „meineket” - szoptató nő státuszban vannak, attól függetlenül, hogy hogyan táplálják gyermeküket. A zsidó jog szerint ha ebben az időszakban a gyermek elválasztódik vagy bármi más miatt hosszabb-rövidebb ideig nem szoptatta az anyja, bármikor újra lehet kezdeni a szoptatást. A Talmud több helyen tárgyalja a szoptatás ideális hosszát és általában két évre teszi azt. A zsidó jog legnagyobb törvénykönyve, a Sulchán Áruch úgy véli, hogy legalább két, maximum öt évig tarthat a szoptatás.
A szoptató nők fel vannak mentve bizonyos kisebb böjtök alól (com gedáljá, tévét 10., támuz 17. és Eszter böjtje) és adott esetben könnyítések vonatkozhatnak rájuk a két szigorú, 25 órás böjt, tisá beáv és jom kipur esetén. Mindig érdemes hozzáértő rabbi véleményét kérni, mivel minden eset egyedi elbírálást igényel.
Szabályok a szülő nő részére:
- Mihelyt a nő megérzi a szülés előjeleit, ha kétséges is előtte, azonnal el kell hívni hozzá a szülésznőt, bármily messziről, bármennyi párszó (egy párszó = négy mill) távolságból is.
- A szülőnőre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az életveszélyben forgó emberre, megszentségteleníthetik miatta a sabboszt mindazért, amire szüksége van. De ha lehet, valamiképpen változtatott módon végezzék munkát, vagy ha lehet végeztessék nemzsidóval. Szülőasszonynak tekintendő, mihelyt a szülőszékre ül (azaz vajúdása megkezdődik), vagy mikor a vérzése megindul, vagy nincsen annyi ereje, hogy magában járni tudjon. Ki rituális fürdőben való alámerülését követő negyven nap után magzatát elvetélte, szintén szülőnőnek számít.
- Az első három napon, ha maga mondja is, hogy nincsen rá szüksége, megszegik miatta a sabbosz szentségét, - ez idő után, - ha a szülés okozta fájdalmakon kívül más baja nincs, a szülés napjától számított hét napig, - ha azt mondja, szüksége van rá, megszentségtelenítik miatta a sabboszt, - ha azt mondja, nem szükséges, nem szentségtelenítik meg miatta. E napokat a szülésnek napjától számítják és nem a szülés órájától kezdett huszonnégy órás időnapokat, pl. ha valaki szerdán estefelé szült, akkor sabbosz napján már elmúlt a három nap vagy ki sabbosz napján estefelé szült, annak a következő sabbosz napjára már letellett a hét napja. Ha bármily kis mértékben is tartani lehet valami veszélytől, pl. ha az asszony természeténél fogva gyenge, nem vét az, ki a számítást könnyebben veszi és a szülés órájától kezdi.
- Hét nap letelte után, még ha mondja is, hogy szüksége van rája, nem szentségtelenítik meg miatta a sabboszt, hanem harminc napig oly betegnek számít, ki nincs veszélyben és nemzsidóval végeztetnek el mindent, amire szüksége van. Befűteni miatt szabad még zsidónak is, ha nemzsidó ember nem könnyen akad -, még tamuz havának napfordulóján (nyáron) is, mert a gyermekágyas asszonyra a megfázás harminc napig veszélyes.
- A világra jött gyermeket lemossák, köldökzsinórját átmetszik, tagjait kiegyenesítik és mindent megtesznek, amit érdekében tenni szükséges. Ha, a gyermek azonban nem életképes, pl.
