A holokauszt történelme mélységesen tragikus és bonyolult, különösen azoknak a zsidó orvosoknak a sorsa, akik a náci haláltáborokban kényszerültek a gyógyítás és a túlélés határán egyensúlyozni. Ezen orvosok között olyan kivételes személyiségek is akadtak, mint Dr. Nyiszli Miklós és Dr. Perl Gizella, akik nem csupán megjárták a pokol Dante képzeletét messze felülmúló bugyrait, hanem az ott tapasztaltakról később hitelesen beszámoltak, és emberfeletti erőfeszítésekkel próbálták menteni a menthetőt.
Dr. Nyiszli Miklós: A boncolóorvos tanúságtétele
Dr. Nyiszli Miklós (1901-1956) erdélyi orvos egyike volt annak a maroknyi túlélőnek, aki - dr. Josef Mengele boncolóorvosaként és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor I. számú krematóriuma Sonderkommandójának tagjaként - nem csupán megjárta a pokol bugyrait, hanem az ott tapasztaltakról később hitelesen beszámolt. 1946-ban saját költségén jelentette meg visszaemlékezését, melyben a zsidó százezrek iparszerű megsemmisítése során látottakat örökítette meg.
Nyiszli 1901-ben Szilágysomlyón született, s Németországban folytatott egyetemi tanulmányokat, ahol 1929-ben orvosként diplomázott. Itt szerzett patológiai gyakorlatot, majd Nagyváradon helyezkedett el általános és törvényszéki orvosként. 1944. május végén feleségével és lányával az aknaszlatinai gettóból deportálták, május 29-én érkeztek Auschwitz-Birkenauba.
A szelektálás során előbb családjától szakították el, majd a transzport orvosai közül Mengele emelte ki, mivel csoportjából egyedül ő felelt meg az általa támasztott feltételeknek: német egyetemen végzett, kiválóan értett a kórboncoláshoz és a törvényszéki orvostanhoz. Ezzel megkezdődött számára a több mint 7 hónapig tartó pokolbéli utazás, melynek során pótolhatatlan szaktudásának és Mengeléhez fűződő speciális viszonyának köszönhetően belelátott a legmélyebb bugyrokba is. Tetoválásáról így vallott: „Pusztán egy szám vagyok: A. 8450; fogoly a KZ-ben. Hirtelen egy másik aktus jut eszembe: az, amikor 15 évvel ezelőtt a breslaui Frigyes Vilmos Egyetem orvosi fakultásának dékánja ünnepélyesen kezet szorított velem, és szerencsés jövőt kívánva átnyújtotta kitüntetéses diplomámat.”
A megsemmisítés gépezete és Nyiszli szerepe
Nyiszli a krematórium I. számú modern bonctermében dolgozott, a Sonderkommando tagjaként, dr. Mengele közvetlen alárendeltségében. Főnöke számos feladattal bízta meg, mint a bonctani és laboratóriumi munka, valamint a négy krematórium (I.-IV. számúak) SS őreinek és sondereseinek orvosi felügyelete és betegellátása, majd később a gleiwitzi kerület törvényszéki orvosi teendője.
A megsemmisítésben közreműködő társaihoz hasonlóan kivételezett helyzetet élvezett (civil ruha, bőséges étkezés, saját ágy) és szabadon mozoghatott a krematóriumok között. Nyiszli feladatát képezte az „érdekesnek” bizonyuló testrészek konzerválása, egyes esetekben egész csontvázak kipreparálása főzéssel és benzinfürdőben való fehérítéssel, majd a csontok összefűzésével. A leleteket „sürgős, hadifontosságú anyag” feliratú csomagként elküldték a berlin-dahlemi fajbiológiai és embertani intézetnek vagy a berlini antropológiai múzeumnak.
A nácik mérnöki pontossággal működtették az emberirtás gépezetét, s ennek megfelelően a krematóriumhoz rendelt Sonderkommando (különleges egység) munkája is szakosodott. A gázkamránál működő csoport kísérte a szelektálást követően a megsemmisítésre ítélteket a vetkőzőbe, ahol igyekeztek őket megnyugtatni, hogy zuhanyzás következik. A gázosítást követően a „halottfürdető” csoport választotta szét a hullahegyet, vízsugárral megtisztította a helyiséget, majd a tetemeket a teherfelvonókra rakta. Mások ezalatt teherautóra pakolták a visszamaradt ruhákat és cipőket.
A felvonók az alagsorból a földszinti égetőterembe szállították rakományukat, ahol a „vontató” kommandó a 15 kemence elé vonszolta a testeket. Itt lenyírták a hajukat, mivel a hajat időzített bombák gyártásához használták fel. Ezután a fogorvosokból és szájsebészekből álló „foghúzó” kommandó lépett működésbe, akik eltávolították az aranyfogakat, s összegyűjtötték az ékszereket. Az I. számú krematóriumban 8-10 kg arany, a négy krematóriumból összesen 30-35 kg arany gyűlt össze naponta. Végezetül a „hamvasztó” kommandó a kemencébe tolta a hullákat, melyek húsz perc alatt hamvadtak el. A kemencék a nap 24 órájában működtek, nappali és éjszakai műszakkal, s a négy krematórium napi teljesítménye Nyiszli adatai szerint 20 ezer ember volt (más adatok szerint ennél kevesebb). A hamut teherautókkal vitték a közelben hömpölygő Visztulához, s beleszórták a folyamba.
A történelem legszörnyűbb munkája: Auschwitz Sonderkommandosa
Az orvosi kísérletek és a halál angyala, Mengele
Nyiszli munkahelyéről átlátott a szomszédos cigánytáborba, ahol az ott elhelyezett kísérleti barakkban folytak Mengele ikerkutatásai, a törpenövés, valamint a nomabetegség (arcüszök) vizsgálata. Dr. Josef Mengele, akit a „halál angyalaként” ismertek, hírhedt volt kegyetlen orvosi kísérleteiről. Alkalmasint egypetéjű ikerbabákat varrt össze, szívesen fecskendezett vegyszereket a foglyok testébe, élvezettel roncsolta a rabok nemi szerveit, vagy éppen érzéstelenítés nélkül távolította el az emberek csontvelejét.
A táborban a foglyok könnyen a különböző áltudományos orvosi kísérletek áldozatává válhattak. A korlátlanul rendelkezésre álló és minden következmény nélkül megölhető foglyok százezrei sok orvost bűnös tevékenységre csábítottak. Számukra a foglyok olyan alsóbbrendű lények voltak, akik amúgy sem kerülnek ki élve Auschwitzból, sőt gyakorlatilag már érkezésük pillanatától fogva halottak voltak. A legtöbb kísérlet a náci fajbiológiai téveszmékhez kötődött. Dr. Horst Schumann a nemkívánatos népcsoportok gyors és olcsó sterilizálását kutatta. Fiatal áldozatait röntgensugárzásnak tette ki, majd az eljárást követően további vizsgálatok céljából kioperálta a férfiak heréjét vagy a nők petefészkét. Az auschwitzi 10. blokk elsősorban a szintén sterilizációval, illetve a meddőség előidézésével kísérletező dr. Carl Clauberg ginekológus professzor birodalma volt. Általában 300-400, 20 és 40 év közti zsidó nő élt itt állandó rettegésben. Clauberg különböző maró hatású folyadékokat fecskendezett a méhükbe vagy petevezetékükbe, az óriási fájdalmak ellenére természetesen érzéstelenítés nélkül. A beavatkozások miatt a nőknél gyakran hashártya- vagy petefészek-gyulladás lépett fel, sokuknak a műtétek után kioperálták a méhét vagy a petefészkét. Auschwitz-Birkenauban összességében több száz magyar zsidó nőt sterilizáltak. A legismertebb SS-orvos dr. Josef Mengele volt, aki ikerkutatásai során magyar zsidó ikrek tucatjain végzett fájdalmas és értelmetlen kísérleteket.
Dr. Perl Gizella: A nőgyógyász, aki életeket mentett
Dr. Perl Gizella, született Gisella Perl (1907-1988) Máramarosszigeten praktizáló nőgyógyász volt, amikor a nácik családostul Auschwitzba hurcolták. A zsidó származású doktornőt a németek az ország 1944-es megszállásakor Auschwitzba deportálták.
Amikor Mengele megtudta, hogy dr. Perl végzettsége szerint nőgyógyász, megbízta, hogy minden terhes nőt vizsgáljon meg, és jelentse is őket neki. Gizella feladata az volt, hogy a foglyokról megállapítsa, hogy alkalmasak-e a kísérletekre, valamint kezelje a kínzásokból adódó sérüléseket és életben tartsa a rabokat. „Jobb híján a hangommal kezeltem a betegeket: gyönyörű történeteket meséltem nekik. A feladatok, amelyek elvégzésére utasították, dacoltak minden tudományos és orvosi értékkel, elvvel és eljárással" - írta évekkel az átélt szörnyűségek után megjelent könyvében a magyar doktornő.
Mengele különös szeretettel vizsgálta a várandós nőket, azt állítva, hogy egy másik táborba küldik őket, ahol jobb ellátást kapnak. Gizella hamar rájött, hogy a várandós nőkön Mengele kísérleteket hajt végre, majd megölik őket a gyermekükkel együtt. „Ekkor döntöttem el: nem lesz több terhes nő Auschwitzban" - emlékezett vissza könyvében Gizella. Innen kezdve a teherbe esett nők beleegyezésével abortuszokat végzett, akár puszta kézzel is. Ugyan elvette a meg sem született babák életét, de megmentette az anyákét. Szembe ment orvosi fogadalmával, mindennel, amit addig szentnek hitt, mindezt azért, hogy a nők továbbra is dolgozni tudjanak a táborban, megmenekülve így a még nagyobb borzalmaktól és bízva abban, hogy később, egy szebb világban szülhetnek még.
Az abortuszok és a születések sorsa Auschwitzban
Auschwitzban az egyik legnagyobb bűnnek a terhesség számított. Amikor Perl rájött, hogy egy fogoly állapotos, felvilágosította róla, hogy mi vár rá és a gyermekére. Eleinte próbálta elrejteni a testi jeleket, később olyanra is volt példa, hogy egy már megszületett babát kellett megölnie. A történtek rendkívüli módon megviselték, de úgy látta, hogy nincs választási lehetősége, ha azt szeretné, hogy az anya tovább élhessen. Nappal Mengele alatt dolgozott, az éj leple alatt pedig terhességmegszakításokat végzett.
Az Auschwitzban született gyerekek száma ismeretlen. A legtöbb születésről feljegyzés sem készült, ha mégis, a felszabadulás előtt az SS elégette az iratok nagy részét. Összesen több ezren lehettek. 1940 nyara és 1942 tavasza között Auschwitzba csak férfi rabokat vittek, ezért szülés sem volt. Az első női foglyok 1942. március 26-án érkeztek, 999 fő a ravensbrücki koncentrációs táborból, német politikai foglyok, Jehova Tanúi és köztörvényesek. Néhány órával később 999 fiatal zsidó lány és asszony szállt ki a vagonokból. Őket Poprádról deportálták az első szlovák transzporttal. Auschwitz történetében először közöttük voltak állapotos nők. A tábor akkori SS-főorvosa, Dr. Bodmann egyenként szakította meg a terhességüket. Többségük hamarosan vérmérgezés áldozata lett. Mivel az özönlő zsidó transzportokkal egyre több terhes nő érkezett, új módszer kellett. A szülést betiltották, a terhes nőket pedig munkaképtelenként kezelték: az SS szanitécek a szívükbe adott fenolinjekcióval ölték meg őket. Ha a szülés mégis beindult, az újszülöttel is így végeztek. Zsidókkal és nem zsidókkal egyaránt.
1943 májusától Auschwitzban betiltották az "árja" gyerekek likvidálását. Ettől kezdve a nem zsidó újszülötteket sem ölték meg. A tábori kórházban hamarosan egy külön "szülészeti osztály" létesült 30, emeletes ággyal. Az osztályon egyetlen baba sem halt meg szülés közben. Utána a kismamák pár napig az újszülöttel maradhattak. Ezután visszatértek a barakkjukba és ismét dolgozni kezdtek. Ha egy babát fajilag tisztának találták ("elnémetesítésre alkalmas"), akkor az SS örökbefogadó német szülőknek adta. A többiek visszakerültek anyjukhoz, vagy egy külön gyerekblokkba (Kinderblock) vitték őket. Így vagy úgy, többnyire hamarosan meghaltak a rossz körülmények miatt.
Ezek a fokozatos könnyítések azonban nem vonatkoztak a tábor populációjának 80-90 százalékát kitevő zsidókra. A szülészeti osztály lengyel segédápolónője így emlékezett: "A zsidó gyerekek nem voltak jogosultak élni... Stanisława Leszczyńska szülésznő azt a parancsot kapta, hogy ne vágja el a zsidó újszülöttek köldökzsinórját és a méhlepénnyel együtt dobja őket egy vödörbe. Ő azonban azt mondta nekünk, hogy katolikus és nem fog gyerekeket gyilkolni, és teljesíteni fogja emberi kötelességét. A szülések megfelelő módon zajlottak, a gyerekeket odaadták az anyáknak. Mégis, a 17. blokkban 1943-1944 fordulóján született összes gyerek meghalt." A kisdedek többnyire éhen haltak, mert a zsidó nőknek azt is megtiltották, hogy szoptassák a gyereküket. Sok újszülöttet a saját anyja fojtotta meg, mert már nem bírta nézni, ahogy napokig szenved. Aki erre nem volt hajlandó, azt munkaképtelenként pár nap után az 1943-ra felépült egyik modern krematóriumba küldték - gyerekkel együtt. Az új transzportokkal érkező állapotos zsidó nőket továbbra is azonnal elgázosították.
A magyar zsidó kismamák sorsa 1944-ben
Az 1944 májusa-júliusa között deportált 430 ezer magyar zsidó között több ezer csecsemő, újszülött, vagy meg sem született baba fulladt meg a gázban. A különböző becslések szerint százaknak azonban ennél is szörnyűbb sors jutott. Egy terhes lengyel zsidó nő az egyik szelekción bukott le. A félig kész, lepusztult BIII szektorba, az ún. Mexikóba került, ahol 1944 nyarán magyar nők tízezreit szállásolták el. Több tucat állapotos társával együtt koraszülést stimuláló injekciókat kapott. Miután a szülés lezajlott, a gyerekeket elvették tőlük és egy külön szobában gyűjtötték. „A barakkunkhoz minden nap egy teherautó jött, elvitte a halottakat és az újszülötteket a krematóriumba, hogy ott elégessék őket" - emlékezett később az anya.
Más beszámolók szerint a krematóriumok parancsnoka, a szadista Otto Moll SS-főtörzsőrmester a vetkőzőkben a magyar zsidó nőktől elvette csecsemőiket és élve dobta őket az égő gödrökbe. Úgy tűnik, hogy ez még Birkenauban is sok volt. Amikor Dr. Wirthsnek, az Auschwitz-komplexum SS-főorvosának jelentették, hogy élve égetik a gyerekeket, nem hitte el és azt válaszolta, hogy "ez lehetetlen" ("unmöglich"). Az SS-százados másnap személyesen ment a helyszínre. Kiderült, hogy a hír igaz és nem holmi túlkapásról van szó. Az akcióra személyesen Rudolf Höss, a magyar akció lebonyolítására ismét visszatérő SS-parancsnok adott utasítást. Túl sok magyar zsidó érkezett, kifogyóban voltak a készletek, ezért spórolni kellett a Zyklon B gázzal.
1944 nyarán a magyar zsidó lányoknak és asszonyoknak a szülés a halált jelentette. Orvosnő rabtársaik legalább az anyákat próbálták megmenteni és akár a terhesség 6-7. hónapjában is beindították a szülést, vagy abortuszt hajtottak végre. A műtétekre többnyire titokban, éjjel került sor, az anyát a barakk közepén, a földön húzódó téglából épült fűtőcsatornára fektették. Miután a magyar zsidó női táborban (BIIc) 1944 nyarán kórházat állítottak fel, a beavatkozásokat ennek 10 fős egészségügyi személyzete végezte. A műtéteket víz, műszerek, gyógyszerek és világítás nélkül bonyolították le. A kezüket, kanalat, kést használtak, közben gyertyával, vagy meggyújtott papírfecnikkel világítottak. A kórházat vezető máramarosszigeti nőgyógyásznő, Dr. Perl Gizella számos abortuszt és szülést vezetett le titokban és sok nőt megmentett. Az újszülöttet megsimogatta, megcsókolta, utána pedig sírva megfojtotta a kisdedet. A testeket a barakkok előtt felhalmozott hullák közé rejtették.
A Sonderkommando lázadása és a felszabadulás
Nyiszli tanúja volt a Sonderkommando lázadásának is. Az 1940-ben létesített auschwitzi koncentrációs tábor idővel több részből álló - Auschwitz I., II. és III. - hatalmas komplexummá fejlődött. A zsidók megsemmisítése Birkenauban (Auschwitz II.) történt, ahol 14 Sonderkommando váltotta egymást. A kommandó tagjai 4 hónapig maradtak életben, majd a munkaerő frissítése és a bizonyítékok eltüntetése céljából őreik végeztek velük, s elégetésük már a következő csoport feladata volt. Nyiszli a 12. generáció munkájába kapcsolódott be, akik kivégzésük előtt október 7-én fegyveres felkelést robbantottak ki. Egy hadiüzemből sikerült fegyverhez jutniuk (robbanó töltetek, néhány géppisztoly és kézigránátok), felrobbantották az egyik krematóriumot, s számos SS-t megöltek a tűzharc során. Az I. számú krematóriumban két őrt elevenen dobtak a kemencébe. A felkelést hamarosan leverték, a sondereseket néhány fő kivételével kivégezték (853 főt), azonban használhatatlanná vált a III. és IV. számú krematórium.
A több ezer sonderkommandósból mintegy 70 fő érte meg a felszabadulást (1945. január 27.). Nyiszli tartva attól, hogy mint szemtanút megölik, január 17-én egy menetoszlopba vegyülve Mauthausenbe távozott, majd május 5-én Ebenseeben szabadult fel. A háború után Nagyváradon telepedett le a szintén szerencsésen megmenekült családtagjaival együtt, orvosként dolgozott, s 1956-ban hunyt el.
Dr. Perl Gizella 1945-ben szabadult ki, Amerikába költözött, ahol a Mount Sinai kórházban kezdett nőgyógyászként dolgozni. Mire visszavonult, 3000 gyerek megszületésénél segédkezett és mindegyiknél ugyanazt mondta: "Istenem, tartozol nekem egy élettel!". 1948-ban megjelentette memoárját (I was a doctor in Auschwitz - Doktor voltam Auschwitzban), amelyből 2003-ban filmet készítettek, ami magyarul a Porrá zúzott álmok címet kapta.
A magyar orvostudomány vesztesége
A holokauszt során életüket vesztett magyar zsidó bőrgyógyászok története, nevük nem tűnhet el a feledés homályában. Dr. Kárpáti Sarolta klinikaigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a táblaavatás egy több mint tíz éve tartó történelmi kutatás tragikus eredményével szembesít. Az elhurcolt és kivégzett dermatológusok nagy száma jelzi, hogy a magyar orvoslás és a bőrgyógyászati szakma milyen hatalmas veszteséget szenvedett a holokauszt idején.
1920 és 1944 között a zsidóság jogfosztásának, üldözésének több lépcsője volt. A numerus clausust és a három zsidótörvényt követően, melyek a zsidó származásúak jogait korlátozták, 1944. június 23-án tették közzé a zsidók orvosi gyakorlatáról és orvosi kamarai tagságáról szóló rendeletet. Eszerint „zsidó orvos csak zsidó személyt gyógykezelhet, köteles névtábláját sárga csillaggal megjelölni, az orvosi kamarába zsidót felvenni nem szabad, a már bejegyzettek kamarai tisztséget nem viselhetnek és kamarai választójogot sem gyakorolhatnak”. Az orvosok most közzétett névsora olyan embereké, akik hivatásuknak tekintették az emberek életének védelmét, s akiktől az esztelen gyűlölet vette el sajátjukat.
tags: #zsido #orvos #szulesz #halaltabor