A kisgyermekkori járás visszafejlődésének okai és tünetei

A gyermekek fejlődése rendkívül összetett folyamat, amire sok, különféle tényező van hatással. A szülők csodálattal, óvó szeretettel figyelik, segítik felcseperedését. Előfordulhat azonban, hogy visszafejlődést tapasztalunk gyermekünk szobatisztaságával, evési szokásaival vagy beszédkészségével kapcsolatban, vagy akár a járásban is.

Ezeknek a „tünetek” általában gyermekünk környezeti változásaival vannak kapcsolatban és normális reakciónak tekinthetők. Például bekövetkezhet visszaesés valamilyen területen, ha egy másikon fejlődést tapasztalunk. Lehet, hogy éppen kezünket görcsösen első lépéseit teszi, ám ezzel egyidőben a szóbeli kifejezések visszafejlődni látszanak.

Szintén elég gyakori ok, hogy gyermekünk látszólagos visszafejlődéssel válaszol arra, ha környezetében jelentős változás történik. Lehet, hogy kistestvére születik, bölcsődébe, óvodába kerül vagy bébiszitterre bízzák őt szülei. A legtöbb esetben a magatartásbeli visszaesés rövid ideig tartó, múló és természetes része gyermekünk fejlődésének, annak, ahogy környezetére reagál. Fontos, hogy a csecsemő zavartalan mozgásfejlődése elengedhetetlen, hogy később ne alakuljanak ki további problémák.

A mozgásfejlődési mérföldkövek és a visszafejlődés jelei

A mozgásfejlődési mérföldköveket nagyságrendileg érdemes tisztában lenni. A megfelelő mozgásfejlődési mérföldköveknél fontos, hogy időre született-e a baba. Ha a 37-40. hétre született, akkor várjuk ezeket a mozgásfejlődési mérföldköveket. Ha a 36. hétre vagy alatta, akkor mindenképpen korrigált korának megfelelően várjuk el, hogy mit kell tudnia mozgásfejlődésileg.

A felnőttek olykor a gyermek szokatlan viselkedésére, netán bizonyos készségek késedelmes elsajátítására figyelnek fel. Ilyen például, ha a baba három hónapos kora után sem képes egyenesen tartani a fejét, illetőleg nyolc hónaposan nem tud még segítség nélkül ülni, esetleg a tárgyakat a kezében tartani. A járás és a beszédtanulás túlzott késlekedése aggodalomra adhat okot. Bármilyen mozgásfejlődési zavar gyanúja áll fenn, forduljunk szakemberhez!

Fejlődési zavarok, amelyek befolyásolhatják a járást

A rendellenes fejlődés számtalan oka lehet öröklött, kialakulhat az agy veleszületett kóros elváltozása, szülési komplikáció miatt, vagy születés utáni betegség szövődményeként. A veleszületett rendellenességek nagy részét - például a Down-kórt - az orvosok már a születéskor észlelik. A betegségek szövődményeire általában később derül fény (pl. agyhártyagyulladást, kanyarót követő agykárosodás).

Rett-szindróma

A Rett-szindróma olyan, csak lánygyermekeket érintő fejlődési zavar, amely során - hat hónapos kort követően és a második életév betöltése előtt - megreked az élettani fejlődés, leépülnek az addig kialakult kommunikációs és motoros készségek. A kórképet Andreas Rett osztrák gyermekideggyógyász írta le először 1966-ban, két lány páciense tünetei alapján. Mivel a fejlődési zavar elsősorban a központi idegrendszer működését érinti, a betegek halmozottan sérültek, állandó felügyeletet és segítséget igényelnek. A Rett-szindróma az úgynevezett ritka betegségek közé tartozik: 10-15 ezer ember közül mindössze egyet érint.

A Rett-szindróma nem minden hibás gént hordozó gyermekben fejlődik ki. A tünetek súlyossága is eltérő lehet betegenként. Az érintett újszülöttek általában élettani lefolyású várandósságot követően, egészségesen születnek, és az első hónapokban megfelelő vagy közel megfelelő módon fejlődnek.

A Rett-szindróma lefolyása az alábbi 4 stádiumra osztható:

A Rett-szindróma jellegzetes tünetei

A Rett-szindróma jellegzetes tünetei, a furcsa, ismétlődő mozdulatok a betegség második stádiumában jelentkeznek. Ezek közé tartozik a kezek mellkas előtt történő tördelése, összeütögetése, szájba vétele, szopogatása, a haj, a fül, a ruházat tekergetése és a tapsolás. A beteg gyakran végez a nyelvével tekergő mozdulatokat, csikorgatja a fogát, játszadozik a nyálával.

Az autonóm idegrendszer érintettsége miatt fokozott izgatottság, indokolatlan sikító- és nevetőrohamok, légzési és nyelési nehézségek, szívritmuszavar, a nem megfelelő vérkeringés miatt hűvös végtagok, levegőnyelés, székrekedés és húgyúti problémák (inkontinencia és hólyagürítési nehézség) jelentkezhetnek. Gyakori az élettanitól eltérő légzési mintázat: rohamszerű vagy szinte állandó szapora légvétellel kísért erőteljes légzés, felületes légzés, illetve gyors vagy elhúzott belégzés is előfordulhat. Az érintettek többsége élete valamely szakaszában epilepsziás rohamot is megtapasztal, és alvászavarral (problémás elalvás és átalvás, sikoltozással vagy nevetőrohammal kísért éjszakai megébredések) küzd.

Akadályozott növekedés - az életkornak megfelelőnél kisebb testtömeg, magasság és fejkörfogat - figyelhető meg. A betegség előrehaladtával teljesen vagy részlegesen elvész a beszéd, a járás és a kézhasználat képessége. Izomsorvadás, kóros ízületi elváltozások és gerincferdülés alakulhat ki. A betegség további jellemző tünete a csontritkulás, amelynek későbbi következményeként csonttörések léphetnek fel. A betegség negyedik stádiumában leáll a szociális fejlődés, elvész a társas érdeklődés, és a szellemi képességek súlyos hanyatlása indul meg.

A jelenleg ismert legidősebb betegek 40-50 évesek. A betegek egy részének tünetei nem súlyosak, így képesek önálló életre, tudnak családban élni, gyermeket vállalni. Ez főként azokra jellemző, akiknek stabilizálódik az állapota a 2-10 éves kor közötti stádium után.

A Rett-szindróma okai és szövődményei

A Rett-szindrómát egy, már a fogantatáskor is jelen lévő hibás genetikai mutáció, az ún. MECP2 gén mutációja okozza az X nemi kromoszómán. A gén az agy normális fejlődéséhez szükséges. A mutáció általában mindig újonnan alakul ki, csak az esetek 1%-ában öröklődik. Mivel a fiúknak csak egy X kromoszómájuk van, így a hibás kromoszóma funkcióit nem tudja pótolni a másik X kromoszóma, mint a lányoknál. Ezért fiúknál a betegség olyan súlyos lefolyású, hogy már születés előtt vagy közvetlenül születés után meghalnak, hacsak nem rendelkeznek plusz X-kromoszómával.

A betegség szövődményeként markáns viselkedésromlással kísért, súlyos szellemi fogyatékosság (mentális retardáció) következhet be. Mind a kifejező beszéd, mind a beszédmegértés zavara kialakulhat. Súlyos idegrendszeri érintettség esetén alsó végtagi bénulás léphet fel. A szívritmuszavar hirtelen szívhalálhoz vezethet.

Diagnosztizálás és kezelés

A Rett-szindróma kórisméjének felállítása a kórelőzmény részletes felvételével, a klinikai kép alapján, illetve molekuláris genetikai vizsgálattal, a MECP2 gén mutáció azonosításával történik. A beteg tüneteitől függően további vizsgálatok elvégzésére, például a vér és a vizelet laboratóriumi vizsgálatára, CT- vagy MR-vizsgálatra, hallásvizsgálatokra, szemészeti vizsgálatokra, valamint az agy elektromos tevékenységét kimutató EEG-vizsgálatra kerülhet sor. A gyermek fejlődésének nyomon követése pszichológiai és neuropszichológiai tesztek végzésével történik.

A Rett-szindróma nem visszafordítható folyamat, de a betegség okozta hibás működés miatt fellépő tünetek egy része gyógyszeres vagy egyéb kezeléssel (fizioterápia, gyógytorna, hidroterápia, zeneterápia, beszéd- és nyelvterápia, foglalkozásterápia stb.) enyhíthető. A fejlődés zavarai abban az esetben kezelhetők eredményesen, ha hosszú távú, integrált gyógypedagógiai és pszichiátriai kezelési programot sikerül megvalósítani a beteg családjának együttműködésével.

A Rett-szindróma számos súlyos vagy kevésbé súlyos tünetet okozhat, amelyek nyomon követése és megfelelő ellátása többféle orvosszakma (ideggyógyászat, ortopédia, szemészet, belgyógyászat, kardiológia stb.) akár egyidejű közreműködését igényli. A háziorvostól, illetve a házi gyermekorvostól kérhet segítséget a különböző betegutak megszervezésében. A rendszeres orvosi ellenőrzések mellett gyógytornász, mozgásterapeuta és más egészségügyi szakemberek segítségére is szükség lehet. Kiemelten fontos a Rett-szindrómával élő gyermek gondolkodással kapcsolatos (kognitív) képességeinek fejlesztése, ami egyrészt az elfogadó és támogató családi környezet, másrészt az oktatási és szociális intézményekben zajló, egyéni fejlesztési és/vagy rehabilitációs program biztosítása révén valósítható meg.

KISS-szindróma

Egyik talán leggyakoribb probléma a KISS-szindróma. 1991-ben Biedermann alkotta ezt a kifejezést, amely a fej és a nyakízületek szimmetriazavara miatt kialakuló rendellenes fejtartást jelenti. Ez nem egy betegség, inkább egy diszfunkció. Legtöbbször a legfelső két nyakcsigolya blokkja a probléma, de sokszor a teljes nyaki gerincet érinti. Ez a babákban aszimmetrikus fejlődést eredményezhet, rengeteg következményt vonva maga után. A fiú babáknál kétszer annyira gyakori az előfordulása, mint a lányoknál.

Két fajtáját különíti el a szakirodalom:

1. Az 1. (atlas) és 2. (axis) nyakcsigolya mozgásai blokkolódnak, gátlódnak, ezáltal a fej fordítása és oldalra döntése az egyik irányba korlátozottabb. A babának van egy kedvenc oldala, szinte mindig ferdén tartja a fejét, ugyanabba az irányba eldöntve, valamint csak az egyik irányba nézelődik. Egy idő után ez további következményeket von maga után. Mindig az egyik oldalára fekszik, itt a koponyán sokkal nagyobb a lokális nyomás, így ellaposodhat. A koponyacsontok ezen az oldalon előre tolulnak, létrejön egy aszimmetrikus arckoponya. Az első nyakcsigolya elfordul, a lentebbi csigolyák lekövetik, fordulnak ők is, kialakulhat gerincferdülés. Az aszimmetrikus arckoponya miatt egy nem megfelelő harapási minta jöhet létre, az állkapocs tolódik, később fogszabályozásra lehet szükség. A fül is deformálódik, a hallócsontok is eltolódnak. Gyakran fül- és arcüreggyulladásos lehet a gyermek ilyen esetben. Később akár fejfájás is jellemző lehet, hisz az egész koponyán belüli rendszer tolódik el, zavart szenvedhetnek a szemek, de elcsavarodhatnak a felső légutak is.
2. A kiváltó ok szintén ugyanaz, azonban itt a baba nem oldalra, hanem hátra feszíti a fejét, így próbálja elkerülni a fájdalmat. Fordítani mindkét irányba tudják a fejüket, inkább a fej előre hajtása okoz nehézséget. Sokszor ellapul a koponyájuk szimmetrikusan hátul. A hátrahajtott fejhelyzet a légcső beszűküléséhez vezethet síráskor, és ez életveszélyes oxigénhiányt válthat ki. A KISS 2 szindrómás babák sokat sírnak, jellemző rájuk a nyáladzás, a szoptatási és ivási nehézség, a hányás, és a megkésett beszédfejlődés.

Az aszimmetrikus fejtartást fontos minél előbb elkezdeni kezelni, hiszen annál kevesebb kezeléssel elérhető eredmény, és kevesebb következménye lesz. Ha helyreáll a fejízületek és az ottani izmok tónusa, akkor egészen addig nem is indokolt már a rendszeres terápia, amíg újra aszimmetriát nem észlelünk a fejlődésében. Ha nincs kezelve a gyermek szervezete, próbál különféle kompenzációkkal reagálni. Ezekre a gyerekekre egyensúlyzavarok jellemzőek, gyakran elesnek, ügyetlenek, koncentrációs nehézségeik vannak, fejfájósak. A kikezeletlen kötőszöveti eredetű disztorziók ugyanis kóros primitív reflexeket tartanak fenn, amik gátolják a megfelelő mozgásfejlődést, és hatással lehet később a kognitív funkciókra is. Minél előbb megkezdődik a terápia, annál gyorsabban érünk el eredményt, és csökkenthető a következmények kialakulásának a kockázata.

Mentális retardáció (szellemi fogyatékosság)

A mentális retardáció definíciója: szignifikánsan átlag alatti általános intellektuális működés, teljesítmény, az adaptív magatartás hiányosságaival társulva, mely már a fejlődés időszakában észlelhető. Elsősorban értelmi fogyatékosság és szociális inkompetencia jellemzi, különböző súlyossági fokai vannak. A mentális retardáció a szellemi működés lelassulásából vagy inkomplett fejlődéséből kialakult állapot. Jellemzi a különböző készségek és az intelligencia minden területén megfigyelhető károsodás, amely a fejlődési időszak alatt manifesztálódik. Jelentkezhet más elme- vagy testi betegségekkel vagy anélkül; mentálisan retardált egyéneken az elmebetegségek prevalenciája három-négyszer nagyobb, mint a normál populációban.

A súlyosság fokai a mozgásfejlődésre is hatással vannak:

• Az enyhén retardált személy késéssel kezd beszélni, de eléri a mindennapi élethez szükséges beszédkészséget. Eléri a teljes függetlenséget az önellátásban, a gyakorlati és háztartás körüli készségekben, bár fejlődése sokkal lassúbb a normálisnál. Az írás és az olvasás gondot okoz.
• A mérsékelten retardált személy nyelvi és értelmi fejlődése lassú, és az ezeken a területeken elérhető szintje behatárolt. Önellátási és mozgáskészségük visszamaradott, sokan egész életükön át felügyeletre szorulnak. A többségnél organikus etiológia kimutatható. A többség képes segítség nélkül járni.
• A súlyosan korlátozott értelmi készséggel bíró beteg komolyan korlátozott értelmi készséggel bír, kevés utasítást ért meg. Legtöbbjük mozgásképtelen vagy mozgásában súlyosan korlátozott, inkontinens, és csak a nonverbális kommunikációs formák legalapvetőbb szintjére képes. Alapvető szükségleteik kielégítésére alig vagy egyáltalán nem képesek, állandó segítségre és felügyeletre szorulnak. Az organikus etiológia a legtöbb esetben kimutatható.

A mentális retardáció okai

A mentális retardáció számos okra vezethető vissza:

1. Genetikai kórokok:
   • Familiáris kóreredetű mentális szubnormálisok csoportja, mely poligenetikus multifaktoriális öröklődéssel magyarázható.
   • Monogén ártalmak vagy kromoszóma rendellenességek (pl. anyagcsere veleszületett rendellenességei, Down szindróma, Edwards szindróma, Klinefelter szindróma, Turner szindróma).
2. Környezeti fizikai kórokok:
   • Prenatális ártalmak (anyai betegség, drog- alkoholfogyasztás, fertőzések, elégtelen prenatális gondozás).
   • Perinatális ártalmak (koraszülöttség, fulladás, szülési sérülés, herpesz és más infekciók).
   • Posztnatális ártalmak (virális vagy bakteriális fertőzések, agysérülés, környezeti toxinok, extrém alultápláltság).
3. Szociokulturális kórokok: Elhanyagolt gyermekek, hiányos emocionális és intellektuális stimuláció, pszichoszociális depriváció, táplálás elégtelensége.

A habilitáció célja: közösségbe való integrálás, képességeknek megfelelő munkavégzés, biztonságos, elfogadó környezet biztosítása. A korai fejlesztő programok 3 éves kortól alkalmazhatóak. A speciális kisegítő-iskolai oktatás 16 éves korig történik.

Autizmus spektrumzavar

Az autizmus a gyermek lelki fejlődésének súlyos zavara. Ritka betegség, tízezer gyermekből egyet érint. Fiúknál háromszor gyakoribb, mint lányoknál. Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált állapot. Az autizmus spektrumzavar (a kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van) egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. A tünetek 3 éves kor előtt megjelennek.

Bár az eredete ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Genetikusan erősen meghatározott, a családokban halmozódik. Az autizmus minden értelmi szint mellett előfordulhat, és gyakran társul más fogyatékossággal, fejlődési zavarral. Ennek megfelelően orvosi értelemben nem gyógyítható. A várható élettartamot az autizmus nem befolyásolja.

Autizmus tünetei, beleértve a mozgásfejlődési sajátosságokat

Kisgyermekkorban a beszéd fejlődésének zavara (olykor visszafejlődés), magány szeretete, szűk körű érdeklődés, amely ebben a korban főleg a tárgyak fizikai jellegzetességeire vagy azonos aktivitásra irányul, a szimbolikus játék hiánya, sztereotip mozgásos tünetek (pl. kezek röpködő mozdulata, bizarr tartások, grimaszok, lábujjhegyen járás), illetve a szenzoros viselkedés furcsaságai jellemzőek. Az autista gyermek üres tekintettel mered maga elé. Makacsul hallgat. Jellemző lehet a hosszú hallgatás, majd a heves dühkitörés váltakozása.

Az autisztikus magány többféleképpen is megnyilvánulhat. Egyes autisták alig képesek személyekkel kapcsolatba lépni; sokkal nagyobb örömet jelent számukra a tárgyakkal való foglalkozás, mint az azonos korúak társasága. Az állandósághoz való ragaszkodás fontos kapaszkodót jelent a nehezen megjósolható változások világában. Az autisták akár be is pánikolhatnak, ha valami nem a megszokott módon zajlik. Gyakoriak az alvászavarok, a fóbiák, az evészavarok, dühkitörések, autoagresszió.

A legtöbb autista beszéde jellegzetesen zavart. Ilyenek a monoton hangon való beszélés, az echolália, és a nyelv szó szerint vétele. Leginkább a nyelv használata sérül; a nyelvtan, a szemantika és az artikuláció kevésbé érintett. Sokuk még beszélni sem tud. Sokat segíthet például az írásbeli kommunikáció, a rajzolás és a festés.

Diagnosztika és terápiás megközelítések

A diagnózis a gyakorlatban a lehetséges 18 hónapos kornál általában jóval később születik meg, az ellátó rendszer és a szakemberképzés hiányosságai miatt. Sokféle terápiát alkalmaznak. Tudatosan fejlesztik az érzékelés egymásra épülő folyamatait, a szenzoros integrációt, és válaszreakciókat váltanak ki az érzékszervek strukturális ingerlésével. Specifikus képességeket fejlesztenek. Terápiás eszközként alkalmaznak sok szabadidős tevékenységet, ilyen az állat-, a báb-, a zene-, a játék- és a kézműves-terápia. Vannak behaviorista és kognitív módszerek is, amik a viselkedés megváltoztatását, a mindennapi élet megkönnyítését tűzik ki célul. A nem vagy csak kevéssé beszélő autisták számára különféle kommunikációs rendszereket dolgoztak ki, mint a képcserés kommunikáció, vagy a Bliss-nyelv. Sokat segít a jól strukturált környezet, és a tanítás nyugodt, szilárd és bátorító stílusa.

Viselkedészavarok, mint lehetséges jelzőtünetek

A gyermekkori viselkedészavarok gyakran dühkitörésekben, agresszióban, szabályszegő vagy destruktív viselkedésben nyilvánulnak meg. Ezek mögött sokszor mélyebb érzelmi, családi vagy környezeti problémák húzódnak. A viselkedészavar fogalmát gyakori félreértés övezi. Ilyen esetekben nem arról van szó, hogy a gyermek „rossz” lenne, hanem arról, hogy eltérő módon fejlődik az idegrendszere, így bizonyos dolgokra másképp reagál, más reakciói lesznek.

A viselkedészavar egy gyűjtőfogalom, mely olyan állapotokat takar, melyekben a gyermek magatartása hosszabb időn keresztül jelentősen eltér a kortársai viselkedésétől olyan mértékben, hogy az nehezíti az iskolai beilleszkedést és a szociális életét. A viselkedészavar nem egy-egy alkalmi dühkitörés vagy hiszti, hanem ismétlődő viselkedési minták, melyek a gyermek életkorának megfelelő normákat túllépik. Ilyen intenzív viselkedési minta például, amikor a gyermek gyakran megszegi a szabályokat, engedetlenül, agresszívan viselkedik, impulzív, esetleg dühkitörései/dührohamai vannak.

A gyermekkori viselkedészavarok mögött gyakran neurológiai vagy pszichés tényezők állnak. A viselkedészavarok kialakulásának hátterében több tényező áll. Ezek között lehetnek biológiai, környezeti és pszichológiai okok, melyek egyaránt szerepet játszhatnak. Neurológiai szempontból gyakran meghatározhatók genetikai hajlamok, melyek az idegrendszer eltérő működését okozhatják. Például ADHD és autizmus esetében gyakran előfordul családi halmozódás. A gyermekkori viselkedészavar kialakulásának kockázatát növelhetik az agy fejlődési rendellenességei, koraszülés, oxigénhiányos állapotok. Az idegrendszer működésének zavara befolyásolja, hogy a gyermek mennyire képes szabályozni a viselkedését és értelmezését.

A gyermekkori viselkedészavar tünetei változatosak lehetnek, többféle módon mutatkozhatnak meg. Fontos, hogy akkor lehet gyermekkori viselkedészavarról beszélni, ha a tünetek hosszabb ideje, tartósan (legalább 6 hónapja) fennállnak. Ezek a tünetek tehát utalhatnak gyermekkori viselkedészavarra, azonban nem szabad megijedni, ha egy-egy alkalommal ezek előfordulnak.

Az ADHD talán a leggyakoribb gyermekkori viselkedészavar. Jellemzője, hogy a gyermek nehezen figyel oda, rendkívül mozgékonyak, izegnek-mozognak, nem tudnak várni a sorukra. Az ADHD mögött az agy dopamin- és noradrenalin-rendszerének működési zavara áll. Az autizmus spektrumzavar esetében arról van szó, hogy a gyermek nehezebben értelmezi a társas helyzeteket. Ide tartozhat az, hogy szokatlanul kommunikál vagy éppen nem reagál másokra. Gyakran végez ismétlődő mozgásokat, érdeklődési köre szűk. Jellemző továbbá a szenzoros érzékenység.

Kivizsgálás és kezelés

A gyermekkori viselkedészavar kivizsgálásának célja, hogy feltárja a gyermek viselkedésének hátterében álló tényezőket. A kivizsgálás során a pontos anamnézis felvétel elsődleges, mert sok mindenben segítheti a gyermekneurológust. Elsődleges információ a gyermek fejlődési és egészségügyi előzményei; ennek része lehet a terhesség alatti és születés közbeni történések, esetleges koraszülés, idegrendszeri sérülések vagy korábbi betegségek feltérképezése. A családtagok pszichés állapota, a nevelési szokások, a gyermek társas környezete is mind hatással lehetnek a viselkedés alakulására. A neurológiai vizsgálat segít feltárni, hogy van-e a gyermekkori viselkedészavar mögött valamilyen organikus ok vagy egyéb neurológiai eltérés.

A gyermekkori viselkedészavar kezelése során figyelembe kell venni, hogy milyen jellegű eltérésről van szó. Ez lehet neurológiai, pszichológiai, illetve környezeti tényező is; ezek gyakran együtt is jelen lehetnek, különösen a neurológiai és pszichológiai tényezők. Alapvetően a legfontosabb, hogy a gyermek megtanulja felismerni a saját viselkedési mintázatait, és ezekhez önszabályozó stratégiákat sajátít el. A kognitív viselkedésterápia idősebb gyermekek esetében lehet hatékony. Bizonyos esetekben, különösen ADHD vagy súlyosabb magatartászavar esetén gyógyszeres kezelés is szükséges és indokolt lehet. A megfelelően beállított gyógyszerek (stimulánsok, figyelemjavító szerek) segítenek az agyi neurotranszmitterek működésének kiegyensúlyozásában.

Mikor forduljunk szakemberhez?

Ha a szülők - vagy később az óvónők, tanítók, tanárok - bármi változást észlelnek a gyermek viselkedésében, fejlődésében, akkor arra célszerű a gyermekorvos figyelmét felhívni. Minél előbb kezdik el a kezelést, annál könnyebben hozza be a gyermek a lemaradást. Amennyiben gyermekénél a fentebb leírt tünetek bármelyikét észleli, forduljon a házi gyermekorvoshoz, aki szükség esetén, kivizsgálás céljából az illetékes egészségügyi centrumba fogja irányítani a gyermeket.

Ha a gyermek alapvető jellemzőivel, szokásaival, aktuális élethelyzetével (például költözés, haláleset a családban, óvoda vagy iskola váltás, szülők válása) tisztában vagyunk, a tünetek akkor értelmezhetők jól. Javasolható, hogy felkeressünk egy gyermek szakpszichológust, ha a fenti jelek bármelyikét tapasztaljuk és egymagunk nem tudjuk értelmezni a tünetet, vagy ha bizonytalanok vagyunk abban, hogyan tudunk segíteni a csemeténknek.

tags: #visszafejlodes #jaras #kisgyerek