A 19. század fordulóján a természettudományok iránti élénk érdeklődés figyelhető meg, a pusztán spekuláción alapuló dogmákat felváltotta egy jóval gyakorlatiasabb szemléletmód. Az orvostudomány is hatalmasat fejlődött, szemlélődés helyett a betegségek megértésére és helyes csoportosítására terelődött a figyelem. Csakúgy, mint egész Európában, Magyarországon is új irányt vett az orvosképzés, a század második felére jelentősen megnőtt a medikusok száma.
Az orvosi ellátás fejlődése és a népi gyógyászat
Egyre több kórház épült, ami az orvosi ellátás színvonalának növekedését eredményezte. A század előrehaladtával orvosaink mind jelentősebb felfedezésekkel és kutatásokkal járultak hozzá a közegészségügyi viszonyok javításához és egyre eredményesebben vették fel a küzdelmet a járványok ellen. Ugyanakkor a korszak hagyományos és modern társadalmának gyógyító gyakorlata kezdett egyre élesebben elválni egymástól.
Korábban a népi gyógyászat és a modern orvoslás között nem volt szemléletbeli és módszertani különbség, mivel az orvoslásnak nem létezett modern technikai háttere. A 18. század végéig egészségügyi ellátás még alig létezett. Baj esetén az emberek a mindenhez értő javasokhoz fordultak, gyógyszert sem a patikában, hanem a házaló gyógyfűárustól vettek. Az egészségvédelem intézményes megszervezésével azonban elvált egymástól a hivatalos és a népi gyógyászat. A felvilágosult abszolutizmus törekvései eredményeként a 19. század első felére ugyan kiépültek az egészségügyi intézményrendszer első elemei, ez azonban még kevéssé érintette a hagyományos társadalmat. Az 1830-as évekig kórházak csak a nagyobb városokban épültek, ezek is csak a fertőző betegekkel foglalkoztak, sebészettel nem.
A bábák és a terhesség megszakítása
A kisebb falvakban alig voltak orvosok, helyettük a bábákhoz, a kirurgusokhoz vagy a borbélyokhoz lehetett fordulni. Az viszont mindenképpen előrelépés volt, hogy a század folyamán egyre több kirurgus egyetemi tanfolyamon szerezte képesítését és a bábáknak is lehetősége nyílt szülészeti tanfolyam elvégzésére Pesten és Kolozsvárott.
A szülést segítő bábák korszakunkban már állami képzést kaptak, 1898-tól pedig már Bábaképző Intézet is működött, de a tanult bábák mellett továbbra is léteztek a cédulás bábák és parasztbábák. A rövid, kb. 4-6 hetes tanfolyamon részt vett bábák a megyei főorvostól kapták meg engedélyüket, és általában csak egy-egy kisebb község területén működhettek. Engedélyük után „cédulás” vagy „jussleveles” bábának hívták őket. A parasztbábáknak nem volt képesítésük, munkájukat tapasztalat alapján végezték. A bába feladata volt a szülés előkészítése és levezetése mellett számos szertartás megszervezése, például a keresztanya felkérése és a vendégek meghívása a keresztelőre. Ha gyenge újszülött született, magát a keresztelést is a bába végezte el, lehetőleg a szülést követően minél hamarabb, nehogy kereszteletlenül haljon meg a gyermek (ezt nevezték szárazkeresztelőnek).
A nem kívánt terhességek megszakítása - ugyan a hatóságok és az egyház is tiltotta - általánosan elterjedt volt minden régióban. Gyakori volt, hogy a terhes asszony túlerőltette magát azért, hogy elvetéljen, például súlyos köveket emelt föl. Néha kötéllel csavarta körül a csípőjét, majd benedvesítette, hogy az kiszorítsa a magzatot. Létezett néhány primitív művi beavatkozás, amit végezhettek a gyógyítók, de maga a terhes asszony is. Az Ormánságban például kihegyezett tujaággal szurkálták meg a méhet, máshol fehér ürmöt vagy gyökeret dugtak a hüvelybe.
Titokban DNS-tesztet csináltam az unokámmal – az eredmény után elzavartam a menyemet
Gyermekágyi láz és higiénia
A 19. században a gyermekágyi láz volt az egyik fő oka a szülések magas halálozási arányának. Súlyosbította a helyzetet az európai városok kórházainak egyetemi szülészetein, hogy az orvostanhallgatók boncolás után kézfertőtlenítés nélkül vizsgálták a vajúdó nőket (például a Hôtel-Dieu Párizsban, ahol az első jelentés a betegség járványszerű előfordulásáról 1788-ban keletkezett). Egyes intézményekben időnként a szülő nők kétharmada halt bele a iatrogén fertőzésbe. Oliver Wendell Holmes amerikai orvos 1843-as dolgozatában már azt állította, hogy az orvosok terjesztik a betegséget.
Négy évvel később Semmelweis Ignác kimutatta, hogy a szegényes higiéniai körülmények között működő kórházak, a tisztaság, valamint az orvosok kézfertőtlenítésének hiánya az oka, hogy különösen magas a betegség előfordulása a szülészeti osztályokon. Semmelweis vizsgálatai szerint az 1840-es évek derekán a Bécsi Általános kórház I. sz. szülészetén tízszer annyi asszony halt meg gyermekágyi lázban, mint a II. számún.
A gyermekágyi láz okai és kezelése
A staphylococcus, streptococcus, Escherichia coli, Neisseria gonorrhoeae baktérium, vagy különböző anaerob kórokozók a méhnek a méhlepény leválásakor keletkező nagy sebén jutnak be a véráramba. A méhszáj még több nappal a szülés után is teljesen nyitott, így közvetlen a kapcsolat a méh és a hüvely között. A baktériumok még jó higiénés feltételek esetén is könnyen bejuthatnak az erősen igénybe vett méhbe, ahol meleg, tápanyagban gazdag környezetet találnak. A betegség hőemelkedésben vagy lázban nyilvánul meg, hasi nyomás, fájdalom, bűzös folyás, esetleg vérzés léphet fel. A gyakran nagyon fájdalmas méhgyulladást két módon lehet leküzdeni: a baktériumok ellen az antibiotikumok, a méh összehúzódása céljából a metil-ergometrin nevű anyarozs-alkaloid használata a megoldás. A fertőzés általában következmények nélkül gyógyul.
Vetélés az ókori és 19. századi felfogásban
A vetélés hátterében számtalan ok húzódhat. A legtöbb vetélés a terhesség igen korai szakaszában következik be, nagyon sokszor még terhességi teszt sem készült ilyenkor. Ennek az oka az, hogy a terhesség a legkorábbi szakaszában a legsérülékenyebb. Rengeteg, nagyon bonyolult folyamat játszódik le a sejtek osztódása, differenciálódása során, és bármilyen hiba ebben a korai stádiumban a későbbiekben súlyos károsodáshoz vezethetne, de a természet ilyenkor nem engedi a terhességet továbbfejlődni. Az egész világon a terhességek mintegy egynegyede vetéléssel ér véget, amit pontosan az igen korai vetélések viszonylagos gyakorisága okozza.
A korai vetélések 81%-a, tehát döntő többsége úgynevezett aneuploidia miatt alakul ki. Ez azt jelenti, hogy osztódás során kerül hiba a gépezetbe, vagy magának a petesejtnek az örökítőanyaga sérült valamilyen korábbi teratogén bántalom során. A maradék 19% hátterében az anyai szervezet valamilyen fel nem ismert, ezért nem kezelt betegsége (például az öröklött trombózishajlam), hormonális, anatómiai ok gátolja az embrió beágyazódását vagy fejlődését, esetleg a magzat valamilyen genetikai megbetegedéssel sújtott vagy az anyai immunrendszer nem fogadja be a beágyazódó embriót. Normál esetben a terhesség képez maga köré egyfajta védőpajzsot, így az anyai immunrendszer nem intéz támadást az embrió ellen. Bizonyos esetekben azonban sajnos ez a védelem nincs meg.
Az ókori és középkori orvosok, filozófusok is sokat foglalkoztak a vetéléssel, és az emberi élet kezdetével kapcsolatos viták kereszttüzében állt a magzat státuszának kérdése. Hippokratész esküje, mely a Kr. e. 4. században keletkezett, tiltotta a magzatelhajtást. A "magzat mozog" elv, mely szerint a magzat mozgása nem tudatos, hanem az idegek felelősek érte, egyike volt a korabeli orvosi elképzeléseknek. A 19. században azonban már a tudományos megfigyelések és a boncolás során szerzett ismeretek segítették a vetélés okainak és mechanizmusainak jobb megértését.
A magzat mozgása a 19. században. Az ókori görög orvosi kézikönyvek, más részét pedig a mágikus papiruszok őrizték meg. Hippokratészi gyűjtemény, Kr. e. 4. században keletkezett. Scribonius Largustól (Compositiones, Praef. 5, 20-23). Kr. e. II-I. vitatott gondolataihoz. Hippokratészi eskü, a Kr. e. 2. századból maradt fenn (19. században is elfogadta, hogy lélegzik a méhben). Legtekintélyesebb orvosok is állítják” Philón 5, 154).
Modern szemlélet a vetélés okairól és kezeléséről
Ma már tudjuk, hogy a vetélés rizikója az életkorral sajnos növekszik, harmincöt felett már inkább 30, negyvenhárom felett pedig 50%. Ez nagyrészt abból adódik, hogy a petesejtek, amelyek már egy lánymagzat petefészkében is megtalálhatók, öregednek az életkorral. Ezekben a statisztikákban azonban benne vannak azok a terhességek is, amelyek még annyira fiatalok, hogy fel sem ismerték őket. Mivel a spermatogenezis, azaz az új spermiumok termelődése folyamatos szakaszokban zajlik az élet során, a spermiumok nem tudnak úgy elöregedni, mint a petesejtek. Ettől függetlenül ma már tudjuk, hogy bizonyos hatása van a férfiak életkorának is a fogantatás és a vetélés esélyére, illetve bizonyos genetikai rendellenességek gyakoribb előfordulására, de ezek nem olyan egyértelműek, mint a nők esetében.
A vetélés gyakori okai és diagnosztikai módszerek
A leggyakrabban véralvadási zavar - például trombofília -, fertőzés, mióma, anatómiai vagy immunológiai okok, esetleg valamilyen hormonzavar áll a háttérben. A hormonzavarok közül a progeszteronhiány, az inzulinrezisztencia és a pajzsmirigyzavar a leggyakoribb oka a spontán vetélésnek. Azonban az is előfordulhat, hogy ki sem derül, mi is eredményezte a baba elvesztését.
A pajzsmirigyzavar az egyik leggyakoribb oka a spontán vetélésnek. A pajzsmirigy a szervezet legnagyobb hormontermelő szerve, amelynek működését az agyalapi mirigy szabályozza. A pajzsmirigy hormonjai sok mindenre komoly befolyást gyakorolnak, így zavarai a tünetek széles skáláját okozhatják. A pajzsmirigyzavar gyakran hétköznapi tünetekben - például súlyproblémákban, hajhullásban vagy emésztési zavarokban - nyilvánul meg. A pajzsmirigy alul- és felülműködése azonban meddőséghez és vetéléshez is vezethet, a szerv ugyanis a peteérésre, a beágyazódásra és a magzat fejlődésére is hatással van.
A baba eleinte az anyától veszi el a számára szükséges pajzsmirigyhormonokat (T3, T4). Ha ezekből a kismamának eleve kevés van - tehát alulműködés áll fenn -, akkor a gyermeknél is alacsony mennyiségben lesznek jelen. Ez vetéléshez, koraszüléshez, halvaszületéshez és idegrendszeri károsodásokhoz vezethet. A pajzsmirigy túlműködése esetén pedig a várandós nők körében megnő a szívpanaszok és a terhességi magas vérnyomás esélye, ráadásul ilyenkor is fennáll a vetélés kockázata. Ha tehát teherbeesési nehézségekkel vagy sorozatos vetéléssel küzdünk, érdemes ellenőriztetni pajzsmirigyfunkciót.
A pajzsmirigyfunkciók ellenőrzéséhez első körben a TSH értékét szokták vizsgálni. Ez egy agyalapi mirigy által termelt anyag, amely pajzsmirigyserkentő hormonként is ismert. Amennyiben a kelleténél kevesebb pajzsmirigy hormon (T3, T4) termelődik, akkor a TSH szintje megemelkedik, míg ellenkező esetben lecsökken. Ezáltal lehet következtetni pajzsmirigy hormontermelésére. A TSH normál értéke 0,4-4,5 mIU/l, ám az endokrinológusok inkább 2,5 mIU/l-ben maximalizálják. Teherbeeséskor azonban az 1 mIU/l körüli érték a legideálisabb. Érdemes viszont tudni, hogy a terhesség előrehaladtával a pajzsmirigy több hormont termel - ez normálisnak számít addig, amíg a referencia tartományon belül maradnak az értékek.
A pajzsmirigyzavarok döntő többsége gyógyszerekkel sikeresen kezelhető. Így ha valakinél vetélés után kiderül, hogy valamilyen pajzsmirigy problémával küzd, az orvos valószínűleg gyógyszeres terápiát ír majd elő, amely normalizálja az értékeket. Pajzsmirigy-túlműködés esetén az is előfordulhat, hogy a fokozott hormontermelést strúma váltja ki.
| Trimeszter | TSH normál tartomány (mIU/L) |
|---|---|
| 1. trimeszter | 0,1-2,5 |
| 2. trimeszter | 0,2-3,0 |
| 3. trimeszter | 0,2-3,0 |
A pajzsmirigyzavarok döntő többsége gyógyszerekkel sikeresen kezelhető. Így ha valakinél vetélés után kiderül, hogy valamilyen pajzsmirigy problémával küzd, az orvos valószínűleg gyógyszeres terápiát ír majd elő, amely normalizálja az értékeket. Pajzsmirigy-túlműködés esetén az is előfordulhat, hogy a fokozott hormontermelést strúma váltja ki.
