A viktoriánus korszak Nagy-Britanniában hivatalosan 1837 és 1901 között tartott, és Viktória királynő uralkodásáról kapta a nevét. Ez az időszak gyakran jelenik meg úgy a kollektív emlékezetben, mint a modern világ előszobája: ekkor gyorsult fel igazán az iparosodás, terjedt el a vasút, alakult ki a városi középosztály, és születtek meg azok az intézmények, amelyekre a 20. század társadalma épült. A korszakot sokáig az elfojtás szinonimájaként emlegették, de a valóság ennél jóval összetettebb. A viktoriánus korban születtek meg az orvostudomány fontos alapjai, de a gyógyítás gyakorlata sokáig kifejezetten brutális maradt.
Orvosi gyakorlatok és sebészet a viktoriánus korban
Az 1840-es és 1890-es évek között a műtőtermekben radikális változások történtek, amik forradalmasították a sebészetet. Sötét idők jártak a páciensekre az ezt megelőző időszakban, amit magas halálozási arány jellemzett.
Érzéstelenítés: Forradalmi áttörés
A műtéteket sokáig érzéstelenítés nélkül csinálták, majd 1847-ben Angliában bevezették a kloroform használatát. Sir James Simpson skót szülészorvos volt az első, aki kipróbálta ezt a szert - majd a saját ebédlőjében elájult. Simpson rájött, hogy az erős gőzöket orvosi célokra is fel tudja használni. A szülész ezt követően feltalált egy maszkot, amit kloroformmal töltve helyeztek a beteg arcára. Maga Viktória királynő is ezt kapta utolsó két gyermeke születésekor. Az érzéstelenítés csak az 1840-es évektől kezdett elterjedni, így a műtétek jelentős részét addig altatás nélkül, fizikai lefogással végezték, miközben az amputáció mindennapos beavatkozásnak számított.
Higiénia és fertőzések: A sebészet árnyoldala
A viktoriánus korban sok műtét halállal végződött - de nem a sebészek hibájából. A halál okai sokkal inkább a műtét utáni fertőzések voltak. Dr. Lindsey Fitzharris orvostörténész szerint a sebészek soha nem mosták meg a műszereiket vagy a kezüket, sőt magukat a műtőasztalokat is ritkán tisztították. A műtét utáni gennyező sebre az orvosok gyakran azt hitték, hogy a hegek gyógyulnak - pedig ez gyakran a seb bakteriális elfertőződésének eredménye volt. A fertőzések okait sokáig nem értették, az orvosok gyakran kézmosás nélkül, ugyanazzal az eszközzel operáltak több beteget is, ami tömeges kórházi halálesetekhez vezetett. A viktoriánus korabeli sebészek arról voltak híresek, hogy büszkén viselték vérrel és gennyel átitatott ruháikat. Sokszor még munkából hazafele sem vették le, így rothadó hús bűzét árasztották az utcán.
Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem
Sebészeti beavatkozások és a "borbély-sebészek"
A kiégetés módszerét már jóval a viktoriánus kor előtt felismerték. A Philosophical Transactions of the Royal Society tudományos folyóirat már az 1670-es években beszámolt egy ilyen alternatíváról. Ha a seb erősen vérzett, forró vasat használtak a véráramlás megállítására. A 19. században azonban még egy ennél is hajmeresztőbb problémamegoldásra folyamodtak: 1815 és 1853 között a borbélyok nem csupán hajat vágtak. A háborúk alatt sebészként sorozták be őket, ahol katonákon kellett műtéteket végrehajtaniuk.
Kórházak és társadalmi egyenlőtlenségek
Ha valaki elég gazdag volt a viktoriánus korban, akkor háziorvosa volt otthon, aki egyenesen a saját ágyához ment, hogy meggyógyítsa. A szegényeket ezzel szemben kórházba kellett szállítani, majd a kormány - nem az egészségügyi személyzet - feladata volt eldönteni, hogy ki kerüljön be. Hetente csak egy nap volt az új betegek fogadására. A pácienseket két csoportba sorolták, a fertőző betegségek miatt "gyógyíthatatlanok" vagy a mentális betegségekben szenvedő "elmebetegek" kategóriájába. A műtők mindig a kórházak legfelső emeletén helyezkedtek el, hogy kihasználják a tetőn lévő ablakon keresztül beáradó napfényt. Ha a betegek túl szegények voltak ahhoz, hogy kifizessék a műtétet, nézőket hívtak, hogy fizetség ellenében nézzék meg a beavatkozásokat. A viktoriánus korban nem volt szokatlan a közönség előtt végzett műtét.
A sebészek megítélése
Sebésznek lenni nem számított olyan nemes szakmának, mint manapság. Még a kórházi poloskafogó (akinek az volt a feladata, hogy megszabadítsa a matracokat a tetvektől) is több pénzt keresett, mint egy sebész.
Vetélés és a nők helyzete a viktoriánus korban
Meglátni a két csíkot egy terhességi teszten, csodálatos érzés. Az első 12 hét azonban kritikus lehet a várandósság szempontjából. A vetélések aránya ekkor a legmagasabb: 15 százalék az átlagpopulációra vetítve. Ez persze csak egy rideg adat annak, aki elveszítette a babáját. Tudni, hogy előfordulhat, a lélek fájdalmán ritkán könnyít. Az orvosnak azonban mindenképp fontos kiindulópont, hiszen nem mindegy, hogy hány vetélésen esik át egy nő. Bizonyos szám alatt sajnos „természetesnek” vehető a veszteség, bizonyos szám fölött azonban mindenképp kivizsgálást igényel a helyzet.
Vetélés típusai és gyakorisága
- Korai vetélés: Amikor a terhesség a betöltött 12. hét előtt ér véget. A vetélések 70 százaléka az első trimeszterben, azaz a betöltött 12. hét előtt történik.
- Középidős vetélés: Amikor a terhesség a 13. és 24. hét között ér véget. A maradék 30 százalék esik a második trimeszterre.
- Spontán vetélés: Erős és bő vérzéssel, valamint rendszeres alhasi görcsökkel távozik a magzat.
- Inkomplett vetélés: Az ultrahang vizsgálat igazolja, hogy a méh nem ürült ki teljesen, ekkor műtéti befejezésre van szükség.
Habituális vetélés és kivizsgálás
Két vetélés után már habituális vetélésről beszélünk. Elveszíteni egy babát megrázó élmény. Többször átélni ezt a fájdalmat szinte elképzelhetetlenül nehéz. Ilyen esetekben érdemes kivizsgálást kérni, hiszen lehet, hogy a vetélések mögött orvosolható okok állnak. Dr. Tóth Alexandra szülész-nőgyógyász szerint ismétlődő veszteségek esetén gyanítanunk kell, hogy nem csupán szerencsétlen, egymást követő véletlenekről van szó, hanem beazonosítható problémák állnak a vetélések hátterében. Az anyai életkor előrehaladtával, 37 éves kor fölött sajnos a vetélések aránya is növekszik, 40 éves kor fölött kifejezetten magas, ám ha többször is előfordul, a nőgyógyász azt javasolja, keressünk fel egy meddőségi szakembert.
Habituális vetélés esetén az anamnézis, a hormonprofil, az inzulin rezisztencia vizsgálat és a nőgyógyászati ultrahang kulcsfontosságú. Szükség esetén szonohiszterogram vagy méhtükrözés is szóba jöhet. Fontos a hematológiai, immunológiai okok vizsgálata és a karyotipizálás, valamint a férfi oldali problémák (spermiogram, DNS fragmentáció) kizárása is.
A vetélés lelki hatásai
Fontos tudni, hogy a vetélések ugyanolyan gyászreakciót válthatnak ki, mint bármely szerettünk elvesztése. A környezet sokszor nem érti a veszteség fájdalmát, hiszen számukra igazából még csak elméletben létezett a baba, ezért többnyire nem reagálnak megfelelően a gyászra. Az érintett szülők úgy érezhetik, egyedül maradtak és senki sem érti meg őket. Nagyon fontos lenne a vetélésről nyíltan, ítélkezés nélkül beszélni, mert sok nő egyedül marad az érzéseivel, nem kap semmilyen támogatást másoktól, ezt pedig egyedül nagyon nehéz feldolgozni. A vetéléseket feldolgozni pedig nem azt jelenti, hogy már nem fáj többé, hogy egy új kisbaba az elveszítettek helyébe lép. Sokan rituálékkal, például tetoválással vagy emléknövény ültetésével próbálják megőrizni az elveszített babák emlékét.
Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem
Női szerepek és elvárások a viktoriánus korban
Az az elképzelés, hogy a nők a gyengébbik nem, alapvető társadalmi normának számított a 19. században. A 19. században nőként gyakorlatilag bármilyen (manapság) hétköznapinak számító megnyilvánulás elegendő oknak bizonyult az elzáráshoz. Fennmaradt feljegyzések szerint (nem meglepő módon) több nő volt a viktoriánus kori zárt intézetekben, mint férfi. A viktoriánus korban praktizáló elmeorvosok a nők viselkedésének megregulázását is hivatottak voltak végrehajtani. Gyakorlatilag bármilyen gyanú miatt kihívhatták a doktorokat, ha fáradékony, kimerült volt a nő, ha túlképzett volt, ha premenstruális szindrómában szenvedett, ha maszturbált, ha még hajadon volt. Csak ritkán esett szó bármilyen tényleges mentális, pszichés zavarról.
A karcsú sziluett a viktoriánus korban fontos elvárás volt, és ehhez sokan szélsőséges eszközökhöz nyúltak. Elterjedtek a különböző hashajtók, „karcsúsító cseppek” és gyors fogyást ígérő készítmények, amelyek gyakran mérgező anyagokat - köztük arzént - tartalmaztak. A női divat része volt a szorosra húzott fűző, amely a homokóra alkatot hivatott megteremteni. A légzés és a keringés akadályozása miatt azonban sok nő rendszeresen elájult. A tehetősebb házakban ezért külön helyiséget alakítottak ki erre a célra: félhomályos, csendes szobát, ahol döntött háttámlájú kanapé várta a rosszullétre számító hölgyeket. A korszak szépségideálja a rendkívül világos, áttetsző bőrt részesítette előnyben, amely a kifinomultság és a társadalmi rang jele volt. A nők ezért olyan készítményeket használtak, amelyek arzént, higanyt vagy más mérgező anyagokat tartalmaztak. Léteztek tabletták, bőrfehérítő krémek és fürdőszerek is.
Higiénia és a betegségek terjedése a 19. században
A viktoriánusok meg voltak győződve arról, hogy a rossz szagok nem csupán kellemetlenek, hanem betegségeket is terjesztenek. Ez volt a miazmaelmélet, amely szerint a betegség a levegőben van jelen, annak minőségét megváltoztatja, és így fizikai érintkezés nélkül is átadódhat. A chlamydia és a kolera terjedését is ennek tudták be. 1858-ban pedig csaknem pánik tört ki, annyira felfokozódott a londoni „Nagy Bűz”-től való rettegés.
Az ezen a néven elhíresült katasztrófa akkor következett be, amikor az alagsori pöcegödrök helyett a Temze vizébe került a vécék tartalma - a gyárak és a vágóhidak hulladékával együtt. A folyó fenekén többméteres rétegben állt az ürülék, a helyzet tarthatatlan lett. A törvényhozók csak akkor intézkedtek, amikor a széljárás úgy fordult, hogy már a Parlamentben is érezni lehetett a penetráns bűzt. 1882-ig, amikor Robert Koch felfedezte a tuberkulózist okozó baktériumot, az emberek csak találgattak, mi okozhatja az egész korabeli Európát sújtó betegséget. A miazmaelméleten kívül megjelentek azok az orvosok is, akik a női ruházatot tartották felelősnek a betegségért, mondván, hogy a földig érő, hosszú szoknyákon beviszik a nők a betegséget az otthonukba.