A várandós nők teste a terhesség kilenc hónapja alatt folyamatosan alakul, és ezek a változások nem érnek véget a szüléssel. Sőt, az újszülött megérkezését követő időszak, amit gyermekágynak hívunk, számos testi és lelki kihívást tartogat az édesanyáknak.
A szülést követő első hetet korai gyermekágynak, a másodiktól a hatodik hétig tartó időszakot pedig késői gyermekágynak nevezzük. Ez a 6-8 hetes időszak arra szolgál, hogy a test fokozatosan visszanyerje a terhesség előtti állapotát.
Az aranyóra jelentősége
Aranyórának nevezzük azt az időszakot, amikor a baba közvetlenül a születés után a mama pocakjára kerül, ami körülbelül 2 órán át tart. Az édesapa jelenléte szintén nagyon fontos ebben az időszakban. Császármetszés esetén, amíg az édesanya még a műtőben van, addig az édesapa mellkasán is lehetőség van az aranyóra megkezdésére.

Kórházi támogatás és ellátás
A gyermekágyas osztályon dolgozó szakemberek - csecsemő-újszülött ápolók és szülésznők - nagy támogatást jelentenek a szülés utáni első napokban. Főbb feladataik közé tartozik az orvosi és szülésznői viziteken való részvétel, a kismamák egészségügyi állapotának megfigyelése, császármetszés utáni ápolás, valamint segítségnyújtás az első felkelésnél és zuhanyozásnál.
A szülésznők és ápolók folyamatosan érdeklődnek az édesanyák hogyléte felől, és segítséget nyújtanak bármilyen felmerülő probléma esetén.
Hüvelyi szülés után
Hüvelyi szülés után, az arany két óra elteltével érkeznek az édesanyák a szülőszobáról az osztályra. A szülés után is nagyon fontos a mielőbbi felkelés és mozgás, hiszen ez kedvezően hat a méh összehúzódására, és a gyermekágyas folyás könnyebb kiürülésére.
Császármetszés után
Császármetszést követően a műtőből az osztályra hozzák a kismamákat. A beosztott szülésznő figyeli meg a kismamát, többször megméri a vérnyomását, ellenőrzi a vérzés mennyiségét, valamint fájdalmat csillapít. Mindemellett ilyenkor is fontos a korai mobilizálás, mozgás, ami általában műtét után 6-8 órával történik. Az első felkeléskor javasolt a teljes testet érő zuhanyzás, mivel a hasi sebet vízálló tapasz fedi.

A test változásai a gyermekágy idején
A szülés utáni 6-8 hetes időszakban a test jelentős változásokon megy keresztül.
Méh összehúzódások
A méh méretében és elhelyezkedésében is változásokon megy keresztül a szülést követően. A terhesség alatt akár egy görögdinnye nagyságát is elérő méh, amely normál esetben körte méretű, a szülés után azonnal elkezd összehúzódni, és körülbelül hat hét alatt nyeri vissza eredeti méretét. Az összehúzódások, különösen szoptatáskor, „utófájásokat” okozhatnak, amelyek a menstruációs fájdalomhoz hasonló érzést keltenek. Ez teljesen normális jelenség, a méh ereinek összehúzásával a szervezet próbálja megakadályozni az erőteljes vérzést.
Lochia - gyermekágyi vérzés
Szülést követően a méhet borító felszíni nyálkahártya lelökődik, és vérrel, szövetdarabokkal, valamint váladékkal együtt, úgynevezett lochia formájában távozik. Ez a folyamat jelzi, hogy a méh tisztul. Az első pár napban a lochia pirosas színű és viszonylag nagy mennyiségű, majd az idő előrehaladtával mennyisége csökken, vizes állagúvá és rózsaszínes-barnás, majd sárgásfehér színűvé válik. Szoptatást követően - a méhösszehúzódásoknak köszönhetően - megfigyelhető, hogy a lochia pirosabb és bővebb, de ez teljesen normális. A lochia távozása nagyjából 6 hétig tart, ez alatt az idő alatt fontos, hogy csak egészségügyi betétet használjon, a tampon használata ellenjavallt. Ha a folyás kifejezettebbé válik, esetleg fájdalommal, lázzal vagy gyengeséggel társul, mielőbb forduljon kezelőorvosához!
Gáttáji érzékenység és sebek
Hüvelyi szülés esetén, ha a gáton szakadás következett be, vagy ha az orvos gátmetszést végzett, a seb fájdalmas, érzékeny lehet pár hétig. Az öltések gyógyulására 7-10 napra is szükség lehet. Az érzékeny területre érdemes fokozottan vigyázni és tisztán tartani a fertőzések elkerülése érdekében; vizeletürítést, székletürítést követően meleg vízzel tisztán tartani a sebet. Érdemes minél többet ülni rajta az ödéma csökkentése érdekében, valamint óvatosan hűteni az érintett területet, szükség esetén fájdalomcsillapítót használni, illetve székletlazító alkalmazni.
Rendellenességre utaló jelek a sebgyógyulásnál:
- Heves alhasi fájdalom napokkal a szülés után is.
- Láz.
- A vérzés darabos lesz, vagy a színe „gyanús” (ha változatlanul sötét marad, és mennyisége egy hét elteltével sem kezd csökkenni).
- A műtéti terület kellemetlenül duzzadt, vörös, ég, vérzik vagy erősen váladékozik császármetszés után.
Ilyen esetekben azonnal orvoshoz kell fordulni!

A haslekötés kérdése
A várandósság alatt a hasizmok szétválnak középen, a linea albánál, ami teljesen normális jelenség. A haslekötés a szülés után nem azért jó, mert darázsderék-alakot varázsol, hanem azért, mert segít az eltávolodott hasizmoknak közeledni egymáshoz. Sok kismamának ez a kis extra segítség nagyon kellemes lehet.
Hogyan kössük le a pocakot?
Ne túl szorosan: Fontos, hogy ne kösse túl szorosan a pocakot, mert az extra nyomás a medencefenék izmokon landolhat, amelyek most a várandósság és a szülés után szintén megnyúltak és meggyengültek.
Megfelelő szélesség: A kötés olyan széles legyen, hogy az alsó bordaívtől a pocak aljáig érjen legalább.
Anyagok: Használhat egy szétszabdalt lepedőt vagy sálat, de a legegyszerűbb és legkényelmesebb a spandex anyagból készült magas alakformáló bugyi. Ha ezt még a várandósság alatt beszerzi, vegyen inkább egy-két mérettel nagyobbat, mint a terhesség előtti mérete, hogy kényelmes legyen és ne legyen túl szoros.
A pocak lekötését elkezdheti már a szülés utáni napon, és általában az első két hétben esik különösen jól. Ha nem sikerül tartania az 5-5-5 szabályt (első öt nap az ágyban, második öt nap az ágyon, harmadik öt nap az ágy körül), akkor feltétlenül kösse le a pocakját.
Egyéb testi változások és problémák
Inkontinencia
A terhesség, a vajúdás és a szülés következtében a medence falait alkotó izmok megnyúlhatnak, sérülhetnek. Emiatt vizelettartási zavar (inkontinencia) léphet fel, például tüsszentéskor, nevetéskor vagy köhögéskor pár csepp vizelet akaratlanul távozhat. A legtöbb esetben ez pár héten, esetleg hónapon belül megszűnik, ritkább esetben azonban állandóvá válhat. A regenerálódásban segíthet az intimtorna valamely formája, például a Kegel-torna, mely segítségével a medence izomzatának erősítése végezhető. A medencefenék izmainak nagyjából fél év szükséges, hogy visszanyerjék tónusukat. Amennyiben a rendszeresen végzett gyakorlatok ellenére sem múlik a vizeletinkontinencia, érdemes szakembertől segítséget kérni.
Székrekedés és aranyér
Szülést követően gyakori panasz a székrekedés. Ennek számos oka lehet, például a fájdalomcsillapító vagy érzéstelenítő szerek alkalmazása, vagy a gátmetszést követő öltések miatti félelem. A székrekedésen magas rosttartalmú ételek fogyasztásával enyhíthetünk, illetve szükség esetén székletlazító gyógyszerek alkalmazására is sor kerülhet. Aranyér esetén fájdalmat és duzzanatot érezhet a végbél környékén, ebben az esetben érdemes aranyérkenőcsöt alkalmazni, illetve naponta 3-szor 10-15 percet meleg vízzel óvatosan átmosni az érintett területet. További fájdalom elkerülése érdekében érdemes székletlazító ételeket fogyasztani, például gyümölcsöket, zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, és biztosítani a megfelelő folyadékbevitelt. Szükség esetén székletlazító gyógyszerek is alkalmazhatóak.
Érzékeny emlők és szoptatás
Az első napokban előtej, úgynevezett kolosztrum termelődik, majd csak ezt követően indul be a valódi anyatej termelődése. Pár nappal a szülést követően az emlők teltebbé, keményebbé és érzékenyebbé válnak. A szoptatás első napjaiban teljesen normális, ha az emlő, illetve az emlőbimbó érzékeny vagy fájdalmas. Azonban, ha ez a fájdalom nem szűnik, felmerül, hogy a csecsemő nem szopik megfelelően. Próbáljon helyzetet változtatni, vagy védőnővel konzultálni. Szoptatás során fontos figyelni arra, hogy mindkét emlőt felváltva használják, így elkerülhető a tej elakadása. A szoptatás előtt egy meleg zuhany segíthet megkönnyíteni a csecsemő táplálását. A szoptatások között hideg vizes borogatás segíthet a fájdalom csillapításában, illetve végső esetben fájdalomcsillapítót is alkalmazhat. Ha az emlők duzzanata, fájdalma mellett láz is jelentkezik, konzultáljon kezelőorvosával, mert az emlőgyulladás további kezelést igényel. A szoptatás kezdetén sok kellemetlenséget okozhatnak az érzékeny és berepedezett mellbimbók. Érdemes ezért minél többet szellőztetni és a szabad levegőn hagyni a melleket, emellett pedig olyan mellbimbóvédő kenőcsöt használni, mint a Bepanthen Baby.
Helyes mellretétel - szoptatási tippek
A szoptatás előnyei:
- Közelebb kerülhet a gyermekéhez.
- Könnyebben visszanyerheti a szülés előtti formáját.
- Relaxálni is segíthet.
- A baba számára számos fontos tápanyagot tartalmaz.
- Védi a babát számos egészségügyi probléma ellen.
- A legolcsóbb és legkényelmesebb módja a baba táplálásának.
Hajhullás és bőrelváltozások
A terhesség alatt a hormonális változásoknak köszönhetően a haj növekedése felgyorsul, dúsabbá válik. Szülést követő 5 hónapban azonban hajhullás jelentkezhet. A terhesség során keletkezett striák a szülést követően nem múlnak el nyomtalanul, azonban halványodnak, a piros színezetük eltűnik, fehéres-ezüstös színűvé válnak. A terhesség különféle bőrelváltozásokkal jár, az egyik legismertebb ezek közül a melazma, vagy terhességi maszk, amely barnás színű foltokat jelent az arcbőrön.
Izzadás és vizesedés
A hormonális változásoknak köszönhetően izzadás jelentkezhet, különösen éjszaka. Fontos meggyőződni arról, hogy nem lázzal jár együtt, ugyanis akkor fertőzés gyanúja merül fel. A terhesség vége felé tapasztalt vizesedés a szülést követő egy hétben még megmaradhat, ez a progeszteronhormonnak köszönhető. Főként a kezeket, lábakat érinti. Ezt követően azonban a vizesedés megszűnik.
Súlycsökkenés
A szülést követően továbbra is azt a látszatot keltheti, hogy terhes, azonban ez teljesen normális. A legtöbb nő nagyjából 3-6 kilogrammot veszít a szülés során, amit az újszülött, a méhlepény és a magzatvíz súlya tesz ki. A szülést követő hetekben további súlyveszteség érheti a vizesedés megszűnésének következtében. Ezt követően a szoptatás, az egészséges táplálkozás és az állapotnak megfelelő testmozgás segít visszanyerni a terhesség előtti súlyt. Az ideális súlygyarapodás 8-9 kilogramm egy átlagos testalkatú nő esetében, ezt érdemes tartani.

Lelki regeneráció és kihívások
A gyermekvállalás nagy döntés életünkben. Tudatosan tervezett babavárást követően is feleszmélhetünk, hogy életünk egy jól ismert szakasza lezárult. Egy újszülött amellett, hogy nagy öröm, rengeteg teendővel és felelősséggel jár, ami szintén lelki teherként hárulhat az anyára. A lelki regeneráció fontos része, hogy a fáradtságot, levertséget ne hagyjuk elfajulni. Ki kell törni a rosszkedvből, nehogy gyermekágyi depresszióvá alakuljon. Szülés utáni napokban szomorúnak és ingerlékenynek érezheti magát, mintha egy végtelen érzelmi hullámvasúton ülne. A hormonok, a kialvatlanság és fáradtság mind hozzájárulnak ehhez az állapothoz.
Mikor forduljon orvoshoz?
Az alábbi szövődmények ritkák, azonban megjelenésük esetén azonnal forduljon orvoshoz, ugyanis súlyos, életveszélyes állapotot is jelezhetnek:
Szülést követő vérzés: Ha a vérzés kifejezett, óránként vagy gyakrabban kell cserélni betétet, mielőbb keresse fel kezelőorvosát.
Fejfájás: Ha súlyos fejfájás gyötri, ami nem múlik, szintén forduljon orvoshoz mihamarabb, mert az magas vérnyomás, illetve stroke jele is lehet.
Mélyvénás trombózis: Ha az egyik láb fájdalmas, piros, tapintata meleg, fontos, hogy mihamarabb kezelést kapjon, így megelőzhető a tüdőembólia kialakulása.
Preeclampsia: A szülést követő 48 órában vagy akár 6 héttel szülés után is kialakulhat az erek kontrakciójának következtében magas vérnyomás, szervi elégtelenség alakulhat ki, járhat fejfájással, végtagduzzanattal, látászavarral, a has jobb felső részének fájdalmával, illetve hirtelen súlygyarapodással.
Emlőgyulladás: Az emlő(k) fájdalmasak, duzzadtak, láz kíséretében.
Ismeretlen eredetű láz.
Utánkövetés és támogatás
Fontos, hogy szülést követően ne csak a csecsemőt vigyék kontrollvizsgálatokra. Az édesanya egészségügyi állapotára is fontos odafigyelni, a szülést követő 6, illetve 12 hét elteltével érdemes nőgyógyászati kontrollvizsgálatra menni a kezelőorvoshoz.
A terhesség és szülés során a nő testében drasztikus változások mennek végbe. Ezeket a változásokat sokszor nehéz elfogadni. Az újdonsült édesanya sokszor türelmetlen lehet a regenerálódásával szemben, hiszen már egy másik életről is gondoskodnia kell. Clare Byam-Cook ápoló és szülésznő hangsúlyozza, hogy a gondos tervezés és a felkészülés enyhítheti a stresszt, és ezáltal a lehető legnyugodtabban telhet a gyermekágyas időszak. A szakemberek azt tanácsolják, hogy pihenjen amennyit csak tud, egyen egészséges ételeket és igyon sok folyadékot, különösen, ha szoptat.
