A Bedekovich Lőrinc Népfőiskola Társaság tíz hónapon át közreműködő segítséget ad a jászfényszarui Baba-Mama Klub programjainak megvalósításához. A családbarát program keretében biztosított támogatás célja a család „minőségi” szabadidő eltöltése, tanácsadás - beszélgetés, ötletadás, interaktív és mozgásos programokon át a közösségépítés.

A Klub története és céljai
A Klub 2016 nyarán alakult szülői kezdeményezésre, Kaszainé Ocskó Györgyi védőnő segítségével. Céljuk az volt, hogy az anyukák kikapcsolódjanak, tapasztalatot cseréljenek és közben gyermekeik ismerkedjenek, s együtt játszanak kortársaikkal.
Jelenleg, kis gyermekes anyukák Ritter Szilvia és Czeglédi Ildikó irányító közreműködésével már tematikus programokat valósítanak meg. A szervezők továbbra is várják a szülők csatlakozását.
Tematikus programok és fejlesztő játékok
A Baba-Mama Klubban a programok a gyermekek fejlődését és a szülők kikapcsolódását egyaránt szolgálják. Októberben például egy interaktív és kreatív foglalkozás keretében Gesztenye család született, és állatkerti sétára mentek a résztvevők.
A kukacok arca és a dobókockák színezése
„A játék során fejlődik a gyermekek szabálytudata és szín felismerő-, azonosító képessége. A gyermekek feladata a kukacok arcának elkészítése és dobókockák megszínezése. Szükséges eszközök: natúr dobókocka, dekorgumi körök, papír kör, filc. A játék menete: Mindenki kap egy kukacfejet, majd dobunk a dobókockával. Amilyen színt dobtunk, olyan színű kört teszünk a kukac fejéhez. A kukac testében nem ismétlődhet még egyszer ugyanaz a szín.”

Őszi levelek és a fa díszítése
„A gyerekek egy háromdimenziós papírmaséból készített fát díszítettek fel, már előző alkalommal dugó segítségével kifestett őszi levelekkel, melyeken szerepel minden klubtagjuk fényképe. A gyerekek a levélkupacból kikeresik önmagukat és felragasztják vagy akasztják a levelüket a fára. Önfelismerő képesség- és finommotorika fejlesztése. A folyamat megtapasztalása, amíg elkészül a nagy alkotás. Szükséges eszközök: előzőleg elkészített levelek és fa.” Még ezen a délutánon a harmadik programjuk a Seprűfűzőcske volt.
Zenés, játékos baba – mama percek
Adventi készülődés és karácsonyi programok
Az ünnepek közeledtével a klub különleges programokkal várja a családokat. Advent második vasárnapjára a népfőiskola Adventi Zenekuckó programot szervezett, amelyen a Holdonmacska együttes karácsonyi muzsikát adott elő kis gyermekeknek és a családoknak.
December harmadik hetében a család adventi készülődése során egyedi gömbdíszeket - a kicsik tenyérlenyomatával festett alkotásokat készítenek s az újesztendő is bővelkedik még további gazdag interaktív programmal.

Példa a Baba-Mama Klub havi programjára
| Hónap | Program | Főbb tevékenység | Fejlesztési terület |
|---|---|---|---|
| Október | Gesztenye család és állatkerti séta | Kukacok arca, dobókockák színezése | Szabálytudat, színfelismerés, azonosítás |
| Október | Fa díszítése őszi levelekkel | Önfelismerés, levelek felragasztása | Önfelismerő képesség, finommotorika |
| Október | Seprűfűzőcske | Kézműves foglalkozás | Kreativitás, finommotorika |
| December | Adventi Zenekuckó | Karácsonyi muzsika | Zenei élmény, közösségi élmény |
| December | Egyedi gömbdíszek készítése | Tenyérlenyomatokkal festés | Kreativitás, finommotorika |