A fehér bot egyértelműen a látássérültek egyik legfontosabb segédeszköze a közlekedésben. Nemcsak a vakoknak, a gyengénlátóknak is segítséget nyújt a fehér bot, és nemcsak segít „látni”, de láttat is! A fehér bot a vakok és gyengénlátók közlekedését és tájékozódását segítő, nemzetközileg elismert eszköz, amely egyszerre szolgál mobilitási segédeszközként és figyelemfelhívó jelzésként a látók számára.
A fehér bot története a francia Guilly d’Herbemont grófnőhöz köthető. 1931-ben Franciaországban Guilly d’Herbemont nemzeti vakvezető mozgalmat indított a vakok számára. Február 7-én több francia miniszter jelenlétében szimbolikusan átadta az első két fehér botot vakoknak. Az Egyesült Államokban a fehér bot bevezetését George A. Bonham a Lions Clubs Internationalnek tulajdonítja. 1930-ban egy Lions-klubtag megfigyelte, ahogy egy vak ember fekete bottal próbált átkelni az úttesten, amely alig volt látható az autósok számára a sötét utcaburkolaton. A Lionsos úgy döntött, a botot fehérre festi, hogy jobban láthatóvá tegye. A második világháborús veteránok rehabilitációs szakembere, Richard Edwin Hoover, a Valley Forge-i hadsereg kórházában továbbfejlesztette a hosszú botot. 1944-ben Hoover fogta a fehér botot (amely eredetileg fából készült), és egy hétig naponta bement vele a kórházba. Ez idő alatt kifejlesztette a „hosszú bot”-képzést, vagyis a Hoover-módszert. Azóta a „könnyű, hosszú bottechnika atyjának” nevezik.
A fehér bot kifejezés helyesírása a Magyar helyesírás szabályai szerint két szó, mivel melléknévből és főnévből álló, jelentéstömörítő szószerkezet, amelynek tagjai önállóan is használatosak. A köznyelvben azonban gyakran előfordul az egybeírt forma (fehérbot), ami helytelen.
A fehér bot funkciói és típusai
A fehér bot nemcsak egy egyszerű segédeszköz, hanem a látássérültek önállóságának és társadalmi elfogadásának szimbóluma is. Elsődleges funkciója, hogy használója a környezetében lévő akadályokat, szintkülönbségeket és tájékozódási pontokat tapintással érzékelhesse, miközben a fehér szín a környezetében élők számára egyértelműen jelzi a látássérültséget.
A bot világszerte a fogyatékossággal élő személyek önállóságának és társadalmi elfogadásának szimbóluma, szerepét számos ország jogszabályban is rögzíti. Az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye és a Világegészségügyi Szervezet (WHO) állásfoglalásai kiemelik a fehér bot fontosságát a közlekedési biztonság és az egyenlő hozzáférés elősegítésében.
A fehér botok típusai:
- Hosszú fehér bot: Elsősorban olyan mobilitási eszközként tervezték, amely a használója útvonalain lévő objektumok észlelésére szolgál. Hossza a használó magasságától függ, és hagyományosan a padlótól a használó szegycsontjáig ér.
- Vezetőbot: Rövidebb, amely általában a padlótól a használó derekáig ér, korlátozottabban alkalmas mobilitási eszközként. A járdák és lépcsők észlelésére szolgál.
- Azonosítóbot: (röviden ID-bot és ismert mint jelzőbot a brit angolban).
- Támbot: A látássérültek számára fizikai stabilitásuk biztosítására tervezték, a bot azonosító eszközként is működik.
A fehér botok összecsukhatóak vagy merevek lehetnek, mindkét változatnak előnye és hátránya is van. Az Amerikai Egyesült Államokban a Vakok Országos Szövetsége megállapítja, hogy az egyenes botok könnyedsége és nagyobb hossza nagyobb mozgási biztonságot tesz lehetővé, bár az összecsukható botok könnyebben tárolhatók, és előnyöket biztosítanak zsúfolt területeken.
A fehér bot világnapja és a látássérültek támogatása
1964. október 6-án a HR 753-as kongresszus közös állásfoglalását aláíratta az Amerikai Egyesült Államok elnökével, hogy minden év október 15. napját a „fehér bot biztonsági napjának” hirdesse ki. Lyndon B. A Fehér Bot Világnapját október 15-én tartják világszerte, a vak és gyengénlátó emberek társadalmi integrációjának, önálló közlekedésének és közlekedésbiztonságának előmozdítása céljából. Magyarországon a nap kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a fehér botot használó emberek jogaira, a közlekedésükhöz szükséges akadálymentes környezet kialakítására, valamint a látássérült személyek mindennapi életének támogatására.
A nemzetközi Fehér Bot napja alkalmából Budapest központjában, a Széll Kálmán téren október 14-én, pénteken délután 3 órától az önálló közlekedésre képes vakok és gyengén látók összegyűlnek egy kis „szemfelnyitásra”. Az érdeklődők megtapasztalhatják, milyen érzés látható színek és formák segítsége nélkül, a többi érzékszervükre támaszkodva, vakok támogatásával és fehér bottal sétálni. Az eseményre várják a vállalkozó kedvű járókelőket, akik egy szokásostól eltérő szituációt próbálhatnak ki: bekötött szemmel, látássérült vezető kíséretében kipróbálhatják a városi közlekedés nehézségeit, milyen buktatókat rejt egy vak ember számára a zebrán való átkelés, vagy éppen a villamosmegálló megtalálása.
Ne legyél vak! SZJA 1% vakoknak
Hogyan segítsünk a látássérülteknek?
A vak emberekkel folytatott beszélgetések során sokan nem mernek olyan szavakat és mondatokat használni, mint például: „Nézze!”, „Figyeljen ide!”. Tudnia kell, hogy ezeket nyugodtan alkalmazhatja, amikor vak emberrel beszél, hiszen jelentésük a látássérült emberek számára ugyanaz, csak természetesen más érzékszervekre utalnak. Fontos tudnia, hogy a jóindulatú, de kíváncsi kérdések bizonyos helyzetekben tapintatlanok lehetnek. Csak akkor tegyen fel a vakságra vonatkozó kérdéseket, ha emberi kapcsolatuk erre feljogosítja önt.
Ha találkozik az utcán kísérő nélkül és láthatóan elbizonytalanodóan közlekedő látássérült emberrel, ne habozzon segítségét felkínálni. Kérdezze egyszerűen meg: „Segíthetek Önnek?” Igenlő válasz esetén vezesse a vak embert karjánál fogva, vagy hagyja, hogy ő karoljon magába. A vezető egy lépéssel maga mögött vezeti a vak embert. Kérjük, ne lepődjön meg, ha a felajánlott segítséget nem veszik igénybe. Gyakran a látó ember nem közvetlenül segít, hanem úgynevezett „távirányítással”. A látássérült mögött haladva, anélkül, hogy fogná vagy vezetné, a kritikus pillanatban gyorsan megszólal, például így: „Vigyázzon! Jobbra! Balra!” Ez a jó szándékú, de szakszerűtlen segítség többet árt, mint használ. Tudnunk kell, a vak embert zavarja, ha valaki folyamatosan követi őt, függetlenül attól, hogy segíteni akarna. Az a szabály, hogy a látássérült embernek csak az ő beleegyezésével segítsünk, ez esetben is alapvető.
A járdaszegélynél a le- és fellépésnél a kísérő mindig lassítson. Közvetlenül a le, illetve fellépésnél figyelmeztesse őt: „Most lépjen fel!” „Most lépjen le!”„Vigyázat, lépcső!” De feltétlenül tegye hozzá az irányt is (fel vagy le). Korláttal kiegészített lépcsőnél mindig helyezze a vak ember kezét a korlátra. A lépcsőket nem kell számolni, de az utolsó lépcsőfoknál szóljon, hogy ez az utolsó. Ha választani lehet lépcső és mozgólépcső között, bízza azt a látássérült emberre.
Tömegközlekedési eszközökön, a fel- és leszállásnál a látássérült embert általában segítik. Többnyire csak az baj, hogy egyszerre többen akarják ezt jó szándékúan tenni, és a vak ember ilyenkor nem tudja, hogy melyik segítő kézre figyeljen. Felszálláskor a legcélravezetőbb segítség, ha a nyitott ajtóhoz kíséri és kezét a kapaszkodóra helyezi. Leszálláskor a teendő ugyanez, csak még a lépcsőfokok számát is mondja meg. Kezét helyezze a kapaszkodóra.
Amikor egy vak embernek ülőhelyet kínál, akkor a döntést bízza rá, hogy igénybe veszi-e azt vagy sem. Természetesen a tömegközlekedési eszközökön biztonságosabb, ha ül, mert például hirtelen fékezésnél érthetően nagyobb életveszélyben van, mint látó társai. Abban az esetben, amikor le akar ülni, nem elég közölni, hogy itt van egy szabad hely, ha nem mondjuk meg az irányt is, és ha lehet, fogja meg a könyökét és vezesse oda az ülőhelyhez.
Sokszor megtörténik, hogy valaki a vak ember helyett annak kísérőjéhez fordul, még akkor is, ha a vakot érintő dologról van szó. „Kisasszony, tud az úr aláírni?” Erre a megfelelő válasz: „Kérdezze meg az urat!” Az ember hozzá van szokva ahhoz, hogy a szemébe néz annak, akihez szól és zavarba jön, ha ez a kapcsolatteremtési lehetőség hiányzik. Ha ismeri, ne féljen a vak embert a nevén szólítani. Amennyiben nem ismeri, érintse meg könnyedén a vállát vagy karját, ezzel tudatva vele, hogy hozzá beszél.
A fehér bot élettartama és karbantartása
A kérdésre, hogy meddig tart egy fehér bot, a válasz: a típustól, az anyagoktól, a használati aktivitástól függhet, és a tárolás mikéntje se mindegy. Lekophat a fényvisszaverő része, de ez kis gond, viszont ha már ronda, az ember azért lecserélheti. Elkophat aktív használat alatt a végén levő kis lezáró, kitágulhat a részeit összetartó gumi - ilyenkor széteshet - és persze sérülhet közlekedésnél is. Van, akinek hónapokig, évekig egy van, de van, akinek hosszabb ideig.
A fehér bot használata gyermekeknél
Sok országban, köztük az Egyesült Királyságban, a fehér botot általában nem vezetik be a gyermek esetében. Joseph Cutter és Lilli Nielsen, a vak és fogyatékossággal élő gyermekek fejlődésének kutatói úttörőként kezdtek új kutatást a gyermekek mobilitásáról. Cutter Önálló mozgás és a vak gyerekek közlekedése című könyve azt javasolja, hogy a botot a lehető leghamarabb be kell vezetni, hogy a vak gyermek megtanulja használni, természetesen és szervesen mozogni vele, ugyanúgy, ahogy egy látó gyermek megtanul járni. A hosszabb bot, orr vagy az állmagasságig ajánlott, hogy kompenzálja a gyermek éretlenebb fogását, aki hajlamos arra, hogy a bot fogantyúját oldalról tartsa, ahelyett, hogy elölről fogná.
Magyarországon közel 83.000 bejegyzett látássérült ember él. Sajnálatos módon csak 5-6% talál képességeinek megfelelő munkát. Guilly d’ Herbemont francia grófnő a ’30-as években figyelt fel a vakokra leső veszélyekre a nagyvárosi utcák forgatagában. Rájött, hogy egy megkülönböztető, de ugyanakkor segítő tárgy támogatná a nem látókat. Ekkor ötlött fel benne a fehér bot gondolata, ami már távolról is feltűnő, ugyanakkor „hosszított karként” is használható, így a vakok az útpadkákat és a falakat baleset nélkül megtalálják, és képessé válnak az önálló közlekedésre.
Ha egy vidéken élő családnak születik látássérült gyereke, akkor fel kell készülniük arra, hogy egyáltalán nem lesz egyszerű a beiskolázás, de már az óvoda kiválasztása sem. Az országban jelenleg 150 integráltan tanuló gyerekre mindössze hét olyan utazótanár jut, akiket a Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye biztosít. Az említett hét utazó gyógypedagóguson kívül, a helyi szakszolgálatoktól és EGYMI-ktől is kaphatnak segítséget a gyerekek, de bizonyos speciális szolgáltatások, például fehér botos közlekedést, csak a budapesti utazótanárok taníthatnak. Sajnos olyan országrész is akad, ahol egyáltalán nincs szakirányú végzettségű látássérült szakos gyógypedagógus, az ottani gyerekeknek néha heteket kell várniuk, mire elérkezik hozzájuk az utazótanár.
A látásvizsgáló bizottság a szülők kéréséhez igazodva javaslatot tesz, hogy speciális intézménybe adják a gyereküket, ami gyakran azzal jár együtt, hogy a gyerek már három éves korában elszakad a családjától, vagy felkeresik a helyi integráló intézményeket.
A fehér bot nekem a szabadságot adta, adja meg. Vele, a segítségével tudok menni, jönni, a társaságában merek lépni, nekiindulni is. Megvéd, és mindezért nem kell semmit neki viszonoznom.