Hüvelyi orgazmus és teherbeesés: Az igazság a mítoszok mögött

Az egészséges és kiegyensúlyozott szexuális élet természetes velejárója az orgazmus. A szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer által közvetített jelutak és ennek hatására bekövetkező változások során jön létre az a kéjérzet, amelyet egyebek mellett önkéntelen, ritmikus izom-összehúzódás, megemelkedett pulzusszám és gyors légzés, majd ellazulás kísér.

Míg a férfiak szexuális kielégülése kevésbé komplex feltételrendszer mentén következik be (általában inkább a vizuális inger dominál), addig a női gyönyérzet elérése bonyolultabb folyamat: érzelmek, hangulat, érzéki ráhangolódás a partnerre. A férfiorgazmusnak (magömlésnek) az evolúciós szerepe egyértelmű (a reprodukció), azonban a női orgazmusnak is van biológiai szerepe: orgazmus során a hüvely ritmikus összehúzódása segíti az ondó méhszájig történő eljutását.

A nők szexuális kielégülése sem csak a gyönyörről szól. Jelentősége van a testi-lelki egészség szempontjából is, miután az orgazmus olyan hormonokat szabadít fel (például az oxitocint), amelyek segítenek az ellazulásban, a depresszió megelőzésében (leküzdésében), és csökkentik a stresszt.

A női orgazmus egyik feltétele a szexuális izgalom, amelynek egyik jele a hüvelybemenet és a hüvely síkossá válása (a csúszós váladékot a Bartholin-mirigyek termelik), valamint a szeméremtest, a csikló és a hüvely ereinek kitágulása és megduzzadása.

A női orgazmus típusai és a fogantatás

Általában „egyszerűen” csiklóorgazmusra és hüvelyi orgazmusra osztják fel a női kielégülés formáit, azonban - miután egyes tudósok szerint a hüvelyi orgazmus anatómiailag lehetetlen - sokak szerint ezek a meghatározások nem helyesek. Ha mégis maradunk ennél a felosztásnál, akkor elmondható: a csikló ingerlésével elérhető orgazmus hullámokban érkező, erőteljes, 5-20 másodperces gyönyörérzetet ad, míg a hüvelyi stimulálással elérhető kielégülés mélyebb, nagyobb, akár hosszabb is lehet. Egyesek szerint a két „orgazmustípus” kombinációja adja a legnagyobb szexuális élményt.

Egyesek szerint az orgazmus során bekövetkező méhösszehúzódások segíthetnek a spermiumoknak a méhnyakon át a cél felé haladni. Bár ez nem bizonyított tény, egy biztos: az orgazmus csökkenti a stresszt, amely gyakran akadályozhatja a fogantatást.

A teherbeeséshez alapvetően nem szükséges a női orgazmus, ugyanakkor az utóbbi évek kutatásai és elméletei arra utalnak, hogy a kettő között mégis lehet összefüggés. Egyik elmélet szerint orgazmus hatására a méhnyak lejjebb ereszkedik, illetve az oxitocin nevű „szerelemhormon” felszabadulása miatt a méh izmai összehúzódnak, és mindezektől a spermiumok szinte beszívódnak a méhüregbe. A másik elmélet azt állítja, hogy az orgazmus hatására felszabaduló boldogsághormonok (pl. oxitocin, dopamin) segítenek elűzni a termékenységre negatívan ható stresszt.

Egy 2016-os kutatás szerint viszont a női orgazmus 10-15%-kal növelheti a fogamzás esélyét. Egyes szakértők szerint az orgazmust kísérő méh-összehúzódások segíthetik a spermium könnyebb előrejutását a petevezeték felé, és emiatt növekedhet a teherbeesés esélye. Elmondhatjuk tehát, hogy ha a szigorú száraz tényeket nézzük, a női orgazmus nem szükségszerű része a fogantatásnak, viszont lehetséges, hogy bekövetkeztét segíti. Ellenben a megfelelő hangulathoz és a kiegyensúlyozott párkapcsolathoz mindenképp hozzájárul, így hát törekedjünk rá, csak ne képezze stressz tárgyát a gyerekvállalás során.

A női orgazmuszavarok (anorgazmia) lehetséges okai lehetnek pszichikai és fiziológiai is. Pszichikai okok lehetnek: túlzott érzelmi önkontroll, alacsony önbecsülés, félelem attól, hogy az illető valamit elront, a teherbeeséstől való félelem, korábbi rossz szexuális élmény, pszichológiai trauma, stressz, kulturális és vallási hit. Fiziológiai okok: hormonális zavarok, az idegrendszer és a kardiovaszkuláris rendszer működési zavarai, gyógyszerek (különkülönösen az antidepresszánsok). Anorgazmia esetén fontos az eredendő okok feltárása.

A leggyakoribb tévedések egyike, hogy orgazmus nélkül nincsenek olyan méhösszehúzódások, amelyek a spermiumoknak a hüvelyből a méhbe történő bejutását segítik. Ez hatalmas tévedés! Frigid nők és megerőszakoltak is teherbe eshetnek, tehát erre a "módszerre" ne alapozzon senki.

Nő anatómiája

A teherbeesés esélyének növelése

Szexeljetek gyakran, ne csak ovuláció idején! Az egyik leggyakoribb hiba, amit a babára vágyó párok elkövetnek, hogy kizárólag az ovuláció idejére fókuszálnak - sok esetben görcsösen, stresszelve, kiölve minden spontaneitást és örömöt az együttlétekből. Vizsgálatok kimutatták, hogy a hetente egyszer szexelő pároknál ciklusonként 15 százalék a fogantatás esélye, míg a naponta szexelő pároknál ez felugrik 50 százalékra!

Kutatások igazolták, hogy nem szükséges a férfiaknak „gyűjtögetni” a spermát a nagy napra, sőt, épp ellenkezőleg: a gyakori együttlétek javíthatják a spermiumok egészségét. Nők esetében kutatások megfigyelték, hogy a termékeny időszakon kívüli szex is hozzájárul a sikeres teherbeeséshez, ugyanis olyan változásokat idézhet elő a női immunrendszerben, amelyek felkészítik a szervezetet a megtermékenyülésre.

Ne hagyjátok ki az elő- ÉS utójátékot sem! Kutatások kimutatták, hogy a hosszabb előjáték és nagyobb szexuális izgalom férfiaknál akár 50 százalékkal növeli a spermiumszámot, nőknél pedig több méhnyaknyák termelődésével jár. A méhnyaknyák kritikus szerepet játszik a fogantatásban, elősegíti, hogy a spermiumok könnyedén el tudjanak úszni a méhig, illetve túléljék a hüvely savas környezetét.

Ha lehet, ne használjatok síkosítót! Egyes termékek azonban károsíthatják a spermiumokat, ezzel jelentősen csökkentve a teherbeesés esélyét. Ovuláció idején a női szervezet általában biztosítja a hüvely megfelelő síkosságát, teljesen természetes úton. Kapkodás és görcsölés helyett szánjatok időt az előjátékra, mert ezzel hozzájárultok a megfelelő hüvelyi síkossághoz.

Ovulációs naptár

A fogantatás szempontjából az ovuláció körüli napok a legideálisabbak. A spermiumok akár öt napig is életben maradhatnak a méhben, míg a petesejt csupán 12-24 óráig megtermékenyíthető. Ezért az ovuláció napján vagy az azt megelőző napokon történő együttlét a legideálisabb.

Milyen gyakran érdemes szexelni, ha babát szeretnétek? Ha a párod spermiumszáma normális, a fogantatás esélye akkor a legnagyobb, ha a termékeny időszakban minden másnap együtt vagytok. Ha ez nem mindig kivitelezhető, a két-három naponta történő együttlét is megfelelő.

Bár léteznek olyan elméletek, miszerint a női orgazmus során bekövetkező méhösszehúzódások segíthetik a spermiumok előrejutását, tudományosan nem bizonyított, hogy a női orgazmus elengedhetetlen lenne a teherbeeséshez. Azonban az orgazmus csökkenti a stresszt, ami negatívan befolyásolhatja a fogantatást.

Tudtad, hogy az orgazmus gyorsabban teherbe ejthet?

A szexpozícióknak nincs kimutatható hatása a fogantatásra. A spermiumok az ejakulációt követően másodperceken belül elérik a méhnyakcsatornát, függetlenül attól, milyen testhelyzetben történik az aktus. A legfontosabb, hogy mindkét fél számára kényelmes legyen a póz.

Az együttlét utáni fekvésnek sincs tudományos alapja a fogantatás esélyének növelésében. A spermiumok arra vannak „programozva”, hogy előrefelé ússzanak, bármi is történik.

Gyakori tévhitek a teherbeeséssel kapcsolatban

  • Tévhit: Orgazmus nélkül nem eshet teherbe egy nő. Valóság: A fogantatáshoz a legfontosabb a peteérés, orgazmus nélkül is teherbe lehet esni.
  • Tévhit: Csak a peteérés napján lehetséges a teherbeesés. Valóság: A peteérés kiszámíthatatlan, és a spermiumok akár egy hetet is életben maradhatnak a női szervezetben.
  • Tévhit: A hüvelyzuhany megakadályozza a terhességet. Valóság: A spermiumok jól el tudnak bújni a hüvely redőiben, így még az azonnali hüvelyöblítés sem véd a teherbeeséstől.
  • Tévhit: A kóla spermaölő hatású. Valóság: Ez egy városi legenda. Bár károsíthatja a hüvelyfalat, nem elég hatékony spermaölő.
  • Tévhit: A tej elveszi a gyógyszerek hatását. Valóság: Ennek semmilyen valóságtartalma nincs.
  • Tévhit: A C-vitamin befolyásolja a fogamzásgátló hormonok felszívódását. Valóság: Nincs hatása a fogamzásgátló által bevitt hormonok felszívódására.
  • Tévhit: A szauna eltávolítja a szervezetből a hormonokat. Valóság: A hormonokat nem izzadjuk ki, a szauna nem képes elvenni a szervezetbe jutott hormonok hatását.
  • Tévhit: A szervezet hozzászokik a fogamzásgátló tablettához. Valóság: A fogamzásgátló tablettákhoz nem szokik hozzá a szervezet.
  • Tévhit: Ha az ondó kifolyik a hüvelyből, nem lehet teherbe esni. Valóság: A spermiumok a hüvely falán "kúszva" gond nélkül eljutnak a méhbe.
  • Tévhit: A megszakításos közösülés biztonságos védekezési módszer. Valóság: Elég egyetlen életképes spermium is ahhoz, hogy megtermékenyítsen egy petesejtet, az előváladék is tartalmazhat spermiumokat.
Gyakori tévhitek a teherbeesésről infografika

Ne stresszelj, élvezd a folyamatot! A babatervezés során sok tévhit kering a köztudatban, de a legfontosabb, hogy ne görcsölj rá. Ha hat hónap-egy év próbálkozás után sem sikerül a fogantatás, érdemes szakemberhez fordulni.

tags: #vaginara #elvezes #teherbe #eses