A világhírű, svájci-amerikai fejlődéspszichológus, Dr. Aletha J. Solter rendkívüli könyvében forradalmian új és bevált csecsemőgondozási és gyermeknevelési elveket ismertet, amelyek alapvetően a babák ösztönös bölcsességére épülnek. A tanításait követő szülők olyan gyerekeket nevelnek, akik okosak, együtt érzőek, kiegyensúlyozottak, erőszakmentesek és nem használnak kábítószert. Könyve hét fejezetének mindegyike egy-egy önálló témával foglalkozik, mint például a sírás, az alvás, az evés és a játék.
A gyermek fejlődése 2 és fél éves korban
Ebben a korban már nem érdemes centiméterben vagy kilogrammban megadott elvárt vagy ajánlott méretekről beszélni a gyerekeknél, hiszen nagyon eltérő számokat kapnánk. Amennyiben gyermeked jó étvággyal bír, egészségesen és változatosan táplálkozik, úgy nincs okod az aggodalomra. A szülőktől, nagyszülőktől (vagy esetleg még régebbi felmenőktől) örökölt külső tulajdonságok (mint például a magasság vagy a súly) ennyi idősen már sokkal hangsúlyosabban látszanak a kicsiken, ezért jobban észrevehető, hogy ki az, aki a magas kosaras apukájának köszönhetően nyúlánkabb, vagy esetleg a törékeny tornász nagymamája alkatát örökölte.
A tejfogak 2 és fél éves korra már nagyjából kibújtak (összesen 20 darab), ezért érdemes lehet látogatást tenni a fogorvosnál általános állapotfelmérés végett. Ez azért is jó ötlet, mert így gyermeked az első fogorvosi élményét sem fájdalommal vagy félelemmel kötné össze. Éjjel még mindig szüksége van 10-12 óra alvásra, nappal már egyszer, általában ebéd után alszik 1-2 órát.
Nappal általában már sikerül szobatisztának maradnia, székelési inger esetén pedig szinte már sosem fordul elő baleset.
Mozgásfejlődés
2 és fél éves korára gyermeked már megtanul lábujjhegyen állni, fel- és leugrani a tárgyakról. Fél lábon egyensúlyozni általában még nem sikerül neki, de jó úton halad. A kismotort vagy triciklit már ügyesen hajtja a lábával.
Kis segítséggel felveszi a ruháit, gyurmából figurákat próbál formálni. Rajzait már nem a görcsös körkörösség jellemzi, egyre ügyesebb, vízszintes és függőleges vonalakkal próbálja létrehozni az aznapi műalkotását. Kockáiból igazi tornyokat épít. Képes gyöngyöt fűzni, és ha nem túl szoros a gomblyuk, ki tudja gombolni a gombokat, de a begombolás még okozhat nehézségeket.
Beszédfejlődés
Csemetéd egyre ügyesebben ki tudja fejezni magát, a szavai fokozatosan átalakulnak mondatokká, kérésekké. Szókincse ugrásszerűen növekszik, de még mindig sokszor összeolvasztja a szavait, egyszavas mondatokkal próbálja kifejezni magát, vagy éppen összefüggéstelennek és véget nem érőnek tűnő monológokba kezd. Ez a nagy nyelvújítás, a felejthetetlen családi anekdoták időszaka.
Viszont ne feledd: nem minden gyermek „fecsegő tipegő”. Ne aggódj, ha nem használ még annyi szót, mint a vele egykorú társai. Biztos te is észrevetted már, hogy sokkal több mindent képes megérteni, mint amennyi szót használ. Minél több új dolgot tanul, annál jobban fog figyelni arra, amit mondasz neki. Próbálj tudatosan odafigyelni az arckifejezéseidre és használj minél változatosabb nyelvezetet, ha gyermekeddel beszélgetsz.
Érzelmi és értelmi fejlődés
Élvezi a játékot a kortársaival, azonban az osztozkodás, megosztás fogalmak megértése és a gyakorlatba történő átültetése eltarthat egy ideig. Egyre hosszabb ideig tud koncentrálni egy adott dologra, de még mindig nem végtelenül türelmes, viszont már képes kivárni. Ha valamit nem engedsz meg neki, fontos, hogy logikusan el is magyarázd annak az okát. A „mert csak” válasz ellenkezéshez, engedetlenséghez vezethet. Még ha nem is teljesen érti meg, hogy miért tiltasz meg neki egy-egy dolgot, hosszú távon mégis megtérül a magyarázat: jobban elfogadja és teljesíti amit kérsz, ha nem értelmetlen parancsként él meg egy adott tiltást.
Csemetéd egyre összetettebb érzelmei és gondolatai csodálattal töltik el a környezetében élőket. Folyamatosan tanul, tanakodik, egyszerű problémákat próbál megoldani. Talán már túl vagytok a dackorszak legnehezebb részén, de még mindig előfordulhat egy-egy váratlan kirohanás a lehető legszerencsétlenebb helyzetekben. Ahogy csemetéd növekszik, egyre gyakrabban szeretné átvenni az irányítást, azt is észre veheted, hogy egyre gyakrabban használja az „én” szót. Engedd neki, hogy az apróbb dolgokban (pl. ruhaválasztás vagy az aznapi séta útvonalának kiválasztása) önálló döntéseket hozzon. Ez nagyon jó hatással lesz a kicsi önbizalmára, egyúttal kielégíti az irányítás iránti vágyait is.
A gyerekek néha olyan dolgokat tárolnak el emlékezetükben, hogy magad is meglepődsz rajta. Gyakran produkálnak nagy meglepetéseket.
Gyermeke érzelmeinek megértése: Fejlődési megközelítés | Catherine Mogil, PsyD | UCLAMDChat
A szülői szerep és a gyermek ösztönös bölcsessége
Sok szülőnek azért esik nehezére a gyerekére figyelni, mert a kultúránk lekicsinyli és jelentéktelennek tekinti a valójában kulcsfontosságú szülői munkát. Az emberek ezt gyakran „egyszerű” női feladatnak titulálják, amihez semmilyen különleges készségre sincs szükség. Nem csoda, hogy oly sok anya várja remegve, hogy végre elszabadulhasson otthonról, oda, ahol igazi „történés” zajlik. Ha olyan nő vagy, akit untat a kisgyerekével való játék, akkor lehet, hogy az érzéseid nagy része ezekben a kulturális attitűdökben gyökeredzik. Esetleg elkezded sajnálni magad, hogy beleragadtál egy ilyen „lealacsonyító” munkába. Ha a közfelfogás hirtelen megváltozna, és holnaptól a gyereknevelést mindenki fontos, kihívásokkal teli és izgalmas munkának látná; továbbá a szülőket nagyobb pénzügyi és érzelmi támogatásban részesítenék, hogy gondoskodhassanak gyermekükről és az ő oktatásáról, akkor talán kevesebb unatkozó szülő lenne. Ha a szülői munka remekül megfizetett állás lenne, akkor valószínűleg kapnának utána, hiszen mi lehet izgalmasabb, mint megfigyelni egy új emberi lényt, ahogy felfedez és tanul? Ám még a legpozitívabb kulturális közeg esetén is a gyereknevelés bizony rendkívüli igénybevételt jelent. Nem lehet egyetlen embertől elvárni, hogy - nap, mint nap - egyedül elégítse ki a kisbaba emberi kapcsolatokra irányuló igényét. Ez a munka egyszerűen túl nehéz ahhoz, hogy azt valaki egyedül tudja végezni.
A kisbabák nem próbálják manipulálni a szüleiket, és nincs elképzelésük hatalmi harcokról. Annyit tudnak, hogy valamire szükségük van, és hogy amikor sírnak, akkor vagy jön valaki, vagy nem. Amikor a kisbabák sírására nem reagálnak, akkor ők képtelenek arra, hogy valaki más szemszögéből lássák a helyzetet. Nem gondolják ilyenkor azt, hogy „A mamám nagyon szeret, csak most fáradtnak érzi magát.” Nem. Ők kizárólag a saját szempontjukból képesek értelmezni a szituációt, és csak önmagukra vonatkozóan tudnak következtetéseket levonni: „nem vagyok fontos”, „semmi hatalmam sincs”, „senki sem szeret”. Tehát ha nem veszünk tudomást a kisbaba sírásáról, akkor önmagával kapcsolatban téves információt adunk neki, amire aztán az egész jövőbeli szemléletmódja épül.
Számos előnye van annak, ha a síró babát a karunkban tartjuk. Az egyik azonnal jelentkező előny: sokkal könnyebb együtt élni az olyan gyerekkel, aki így vezeti le a stresszt. Az ilyen babák a sírások között általában nyugodtak, vidámak, éberek, és keveset nyűgösködnek. Éjszakánként is hosszabb ideig alszanak. Valójában ez a hozzáállás - ha nem hagyjuk, hogy egyedül „sírja ki magát” - az egyik legjobb módszer ahhoz, hogy a baba a teljes éjszakát átaludja.
Intézetben elhelyezett gyerekekkel kapcsolatos tanulmányok azt mutatták ki, hogy az egyéni anyai gondoskodás alapvető fontosságú a túlélés szempontjából. 1915-ben, a baltimore-i árvaházban a csecsemők 90%-a meghalt a felvételüket követő első évben. Az 1940-es években az amerikai árvaházakban - a megfelelő táplálás és a lelkiismeretes orvosi ellátás ellenére - a csecsemők egyharmada meghalt. Ez idő tájt az Egyesült Államokban jobbára még dr. Luther Holt gyermeknevelési módszereit alkalmazták, aki úgy vélte, hogy veszélyes, ha a kisbabákat túl hosszan tartják ölben. Azok az intézeti gyerekek, akik életben maradtak, gyakran nem növekedtek normálisan. Ez az állapot a „deprivációs törpeség” (megvonásos törpeség) néven vált ismertté. A tudósok ma úgy vélik, hogy azok a kisgyerekek, akik megfelelő táplálás és egészségügyi ellátás mellett nem nőnek (vagy meghalnak), a fizikai kontaktus hiánya okozta, tartós stressz áldozatai.
Akadnak szülők, akik azt mondják, hogy a gyermekük „csak fel akarja hívni magára a figyelmet”. Mintha ez baj lenne. Holott a kisgyerekekben tényleges igény él a figyelemre, és abból nem kérnek többet, mint amennyire valóban szükségük van. Ha nem kapnak minőségi figyelmet, akkor megtalálják a módját, hogy észrevétessék magukat, még ha a viselkedésük fel is bosszantja a szülőket. A gyerek szemszögéből nézve: bármilyen figyelem jobb, mint a semmilyen.
Sok szülő úgy gondolja, hogy az agresszív viselkedésnek azonnal gátat kell szabni, nem pedig még külön bátorítani is azt. Ám nem kell félnünk: ha hagyjuk, hogy a gyerekünk párnákkal püföljön minket vagy széttépje a másik szülőről készült rajzot, annak nem az lesz az eredménye, hogy még erőszakosabbá válik. Éppen ellenkezőleg: abban segítünk neki, hogy nevetésen keresztül engedjen utat a haragjának, és ezáltal csökkenjen az erőszakossága, a bosszúvágya.
A romboló és erőszakos viselkedés azonban büntetés nélkül is leállítható. Ha a kisgyermeked gyakran agresszív, akkor az első lépés, hogy amikor magától elkezd sírni, azt megengedd neki! Ha ilyenkor szerető figyelmet kap tőled - anélkül, hogy félbeszakítanád a sírását -, akkor azzal a kettőtök közti, kölcsönös bizalmat építed. Ő megtanulja belőle, hogy immár biztonságos számára a sírás; te pedig bizalmat építesz magadban azon képességed iránt, hogy tudod őt sírni hagyni. Ez valószínűleg segíteni fogja őt abban, hogy kevésbé legyen erőszakos.
Amíg a babád még nem tanult meg mászni, addig nagyon is helyénvaló, ha minden esetben fölveszed, amikor elkezd sírni. De ha már tud mászni vagy járni, akkor nem kell odafutnod hozzá, ha sír, hacsak nem sérült meg komolyan. Ha ugyanabban a helyiségben tartózkodtok, akkor lát és hall téged, s oda fog menni hozzád, ha testi közelséget igényel. Addig szóban kifejezheted az együttérzésedet, és megadhatod neki a szabadságot, hogy egy jót sírhasson. Vagy odamehetsz hozzá, és átkarolhatod, de hagyd, hogy ő jelezze, hogy akarja-e, hogy felvedd! Meglehet, hogy - számodra meglepő módon - azt választja, hogy inkább a földön marad, amíg sír.
Olykor ugyan nehéz mit kezdeni az ellenállásával, de ilyenkor próbáld meg elképzelni a gyermekedet kamaszként, ahogy épp nemet mond a barátainak, akik történetesen a kábítószer vagy a szex kipróbálására próbálják rávenni! Ha a gyermeked kisgyerekkorában megtanulja, hogy attól még nem veszíti el a szeretetedet, hogy ellenáll az akaratodnak, akkor később lesz ereje nemet mondani a kortársainak, mert nem fél az ő barátságuk elvesztésétől.
Egy baráti család egy hétig nálunk vendégeskedett. A legkisebb kisfiúk kétéves volt, akit az anya „vigasztalásként" gyakran megszoptatott, és a gyerek nem is sírt túl sokat. A kisfiú azonban sokszor megharapta a testvéreit és az én gyerekeimet is, minden látható ok nélkül. Egy nap, miután a kicsi ismét megharapott egy gyereket, az anyja a segítségemet kérte. Az ő engedélyével bevittem a kisfiút egy csöndes szobába, ott az ölembe vettem, és elmagyaráztam neki, hogy meg kell védenem a többi gyereket, és hogy egy ideig mi most itt fogunk ülni. Sírva fakadt, és majdnem egy órán keresztül intenzíven sírt. Utána egy nagyot aludt. Amikor felébredt, jókedvű volt és teljesen békés. Nálunk tartózkodásuk hátralévő részében senkit sem harapott meg. Az anyja megdöbbent, hogy a fia szoptatás nélkül el tudott aludni, illetve, hogy a következő napokban mennyire szelíd volt. Egészen addig azt gondolta, hogy a gyermeke csak lobbanékony, agresszív természetű. Örömmel konstatálta, hogy kisfia viselkedése valójában a benne fölhalmozódott stressznek volt köszönhető.
A kisbabáknak sok figyelemre van szükségük, ám fontos egyensúlyban tartani a gyerekközpontú és a felnőttközpontú tevékenységeket. A kisgyerekek sokszor vidámabbak és kevésbé követelőzőek, amikor a szüleik a felnőttelfoglaltságaikat végzik, és nem folyton a gyerekek játékvilágát figyelik, s abba próbálnak beszállni. A kisgyerekek tanulnak abból, amikor megfigyelik a felnőtteket valami értelmes munkájuk végzése közben. Amikor nagyobbacskák, akkor pedig utánozzák őket, és - ha tudnak - részt is vesznek a tevékenységben. Semmi okod nincs bűntudatot érezni, ha az időd egy részében felnőtt-tevékenységeket vagy házimunkát végzel! Szükség esetén attól még elérhető lehetsz a gyermeked számára. Ha túlságosan gyerekközpontúan élsz, a kicsid nem fogja megismerni mindazt az egyéb fontos munkát, amit végzel. Úgyhogy engedd, hogy a kisgyermeked megfigyeljen, ahogy házimunkát végzel, és a saját érdeklődéseidnek megfelelő tevékenységeket folytatsz, például olvasol, hangszeren játszol, kertészkedsz vagy számítógépezel! Mire egyéves lesz, valószínűleg elkezd utánozni téged, és így újabb készségeket tanulhat meg. A tudatos és nyugodt figyelem fontos a gyermeked számára. (Ezt nem könnyű mindig biztosítani.) Ám arra is szüksége van, hogy megfigyelhesse tevékenységeidet, hogy utánzás révén tanulhasson tőled, s hogy értelmes keretet találjon az új készségek elsajátítására.
Gyermeke érzelmeinek megértése: Fejlődési megközelítés | Catherine Mogil, PsyD | UCLAMDChat
Aprónak tűnő, ám jelentős gond az engedékenységgel kapcsolatban az is, hogy amikor a szülők feláldozzák a saját szükségleteiket, akkor gyakran neheztelés és harag alakul ki bennük a gyerekükkel szemben. Ez a neheztelés a gyerekben a bizonytalanság és a szorongás érzését keltheti, és ettől túlzottan követelőzővé vagy csimpaszkodóvá válhat, hogy folyton megbizonyosodhasson szülei szeretetéről. Paradox módon: minél nagyobb mértékben áldozod fel magadat a gyerekedért, ő várhatóan annál bizonytalanabbnak fogja magát érezni.
tags: #utmutato #a #gyerekekhez #a #fogantatastol #ket