A német dog, vagy ahogy ritkábban hívják, dán dog, talán a világ legnagyobb méretű kutyája. Elegáns és büszke megjelenésű kutya, impozáns mérete ellenére ma leginkább házi kedvencként funkcionál, aki vagy a kanapén heverészik, vagy a gyerekekkel játszik. Génjei mélyén még ott él a rettenthetetlen vadászkutya is, ezért nem ajánlott kibillenteni az egyébként végtelen nyugalmából. Gyakran őrző-védő kutyaként is használják, ezt azonban leginkább a hatalmas méretével érdemelte ki, mivel távol áll tőle mindenféle agresszió. A német dog magabiztosságot és nyugalmat sugároz magából, nem véletlenül szokták „királyi fenségnek” is becézni. Az első benyomás esetében azonban nem feltétlenül igaz, hiszen ez a királyi büszkeség gyerekes játékossággal párosul, amit gyakran felnőttként is megőriz a kutya. Imád a kicsikkel játszani és kergetőzni. Szintén nem fenséges tulajdonság, hogy imádnak a középpontban lenni és szeretik, ha minden róluk szól. Pont ezért tökéletes tagja egy családnak, hiszen vidámságot és szeretet visznek oda. A gondoskodást kifejezetten igénylik, gyakran hatalmas fejükkel böködik a gazdit, hogy simogassa meg őket. Az idegenekkel sem elutasítóak, de ha agressziót érzékelnek, akkor a családot az életük árán is megvédik.
A német dog vagy, ahogy ritkábban hívják dán dog, talán a világ legnagyobb méretű kutyája. Elegáns és büszke megjelenésű kutya, impozáns mérete ellenére ma leginkább házi kedvencként funkcionál, aki vagy a kanapén heverészik, vagy a gyerekekkel játszik. Génjei mélyén még ott él a rettenthetetlen vadászkutya is, ezért nem ajánlott kibillenteni az egyébként végtelen nyugalmából. Gyakran őrző-védő kutyaként is használják, ezt azonban leginkább a hatalmas méretével érdemelte ki, mivel távol áll tőle mindenféle agresszió. A német dog magabiztosságot és nyugalmat sugároz magából, nem véletlenül szokták „királyi fenségnek” is becézni. Az első benyomás esetében azonban nem feltétlenül igaz, hiszen ez a királyi büszkeség gyerekes játékossággal párosul, amit gyakran felnőttként is megőriz a kutya. Imád a kicsikkel játszani és kergetőzni. Szintén nem fenséges tulajdonság, hogy imádnak a középpontban lenni és szeretik, ha minden róluk szól. Pont ezért tökéletes tagja egy családnak, hiszen vidámságot és szeretet visznek oda. A gondoskodást kifejezetten igénylik, gyakran hatalmas fejükkel böködik a gazdit, hogy simogassa meg őket. Az idegenekkel sem elutasítóak, de ha agressziót érzékelnek, akkor a családot az életük árán is megvédik.
A német dog az egyik legnagyobb kutyafajta a világon, mely robosztus megjelenése ellenére rendkívül nyugodt és barátságos. A német dog egy ősi gyökerekkel rendelkező kutyafajta. Az etológusok szerint őseit már időszámításunk előtt is ismerték, és már Kr. e. 2500-ban is készítettek hasonló külsejű kutyákról ábrázolásokat Egyiptomban, Kínában, illetve a Római Birodalomban. Ezeket a nagytestű ebeket eleinte vadászati céllal tartották, hiszen termetüknek köszönhetően szarvasokat, vaddisznókat és akár medvéket is képesek voltak elejteni. A ma ismert fajta a 16. század környékén kezdett kialakulni, standardját pedig 1880-ban határozták meg egy berlini kiállításon. A német dog ősei között feltehetően a masztiffok, az ír agarak és az úgynevezett német bulldogok, azaz a bullenbeisserek is megtalálhatóak. Felmenői a fejedelmi udvarokban éltek, ahol több csoportba sorolták őket. A legszebb példányok aranyozott nyakörvet kaptak, és kiemelkedő bánásmódban volt részük, őket Kammerhunde-nak hívták, míg az ezüst nyakörvet viselő kutyák testőrként funkcionáltak és a Leibhunde névre keresztelték őket. A fajta sokáig dán dog néven is ismert volt, sőt egyes országokban ma is így emlegetik. A dán dog és német dog különbség azonban olyan dolog, ami csak a megnevezésben létezik, a valóságban pedig mindkét név ugyanazt a fajtát takarja. Napjainkban a német dog világszerte elterjedt családi kedvenc, de Észak-Amerikában különösen nagy népszerűségnek örvend.
A német dog (Deutsche Dogge) fajtagazda országa Németország. Osztályozása a Pinscherek, schnauzerek - molosszerek - svájci hegyi- és pásztorkutyák csoportjába tartozik, ezen belül a molosszerek szekciójába. A német dog lenyűgöző méreteivel, eleganciájával vívta ki magának az elismerést. A világ legnagyobb kutyáinak egyike. Eredete meglehetősen régre tekint vissza: már i. e. 2500-ban feltűntek a mai dogra emlékeztető kutyákat ábrázoló rajzok az egyiptomi sírkamrák falain. Feltehetően fáraók kedvencei voltak ezek a hatalmas termetű, arisztokratikus megjelenésű kutyák. Származását, újkori megjelenését azóta is vitatják. Főleg a német, és dán tenyésztők között alakult ki heves vita, így a világ elé két néven jutott el: német vagy dán dog. Mindkét név alatt ugyanazt a fajtát értjük, de a hivatalos FCI-elnevezése: Deutsche Dogge, vagyis német dog.

A német dog fizikai jellemzői
A német dog vagy, ahogy ritkábban hívják, dán dog, a világ egyik legnagyobb kutyafajtája. A kanok marmagassága 76-86 cm körül alakul, a szukáké 71-81 cm. Súlyuk nemtől függően 45-90 kg között mozog. A német dog izmos, erős testalkattal, arányos testfelépítéssel rendelkezik. Jellegzetes hosszú, keskeny feje, markáns arccsontjaival. Orra széles, fekete orrtükörrel, kivéve a kék és a harlekin típusnál, ahol ez részben pigmenthiányos lehet. Kék német dog - Egy nagyon különleges, acélkék árnyalatú fajta, sokan keresik speciális bundájuk miatt a kék típusokat. A kutya teste nem mackós, sokkal inkább erős, arányos és eleganciát sugárzó. A fejük markáns ugyanakkor harmonikusan illeszkedik a testükhöz, a fülük és pofájuk lelógó. A nyak hosszú és elegáns. A szukák teste valamivel hosszúkásabb, mint a hímeké, akiké inkább négyzet alakú. A hát és az az ágyék viszonylag rövid, míg a mellkas határozottan széles és mély. Végtagjai erősek és egyenesek. Farka közepesen hosszúkás és enyhén lefelé hajlik, a vége pedig picit visszagörbül.
A német dog bundája rövid és fényes. Három alapszínt különböztetnek meg, melyek nem keveredhetnek egymással: kék (acélkék), fekete és foltos (ez utóbbi lehet teljesen fekete, vagy fekete alapon fehér foltokkal, illetve fehér alapon fekete foltokkal), valamint sárga és csíkos (arany alapszínen fekete csíkokkal). Emellett létezik még a szürke szín is, de az a fajtastandard szerint nem kívánatos. A sárga dog alapszíne a világos barnától a sötét őz színig terjedhet, pofáján fekete maszk van. A csíkos egyedek ugyanezen alapszínűek, de testüket "tigriscsíkok" díszítik, amik lehetnek sűrűn, vagy csak elvétve pár csík. Főleg barna alap fekete csíkokkal, de előfordulhat ritkán a sárga alap fekete csíkokkal is. A fekete maszk a sárga és a sárga foltos variációnál is standardelőírás. Füleit régebben kupírozták, ennek legfőbb okát a vadászkutya múlt jelentette. A visszavágott fülekben ugyanis kisebb eséllyel tudnak kárt tenni a vadak. A német dog szemei sötétek, kerekek, nyugalmat, értelmet sugároznak. Előfordul a világos vagy kék szem (a kölykök szeme mindig kék vagy szürkéskék), esetleg felemás, de csak harlekin (foltos) színnél elfogadható. A szemhéjak feszesek.

A német dog temperamentuma és viselkedése
A német dog köztudottan játékos fajta és nemcsak a gyerekekkel hajlamos hancúrozni, de a felnőttekkel is. Olykor megterhelő lehet, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy náluk a játék az energia levezetésére szolgál. Ha nem akarunk nagy köröket futni este a lakásban az asztal körül, akkor érdemes napközben, a szabadban lefárasztani a kutyát, hogy az esti órákat nyugodtabban viselje. A német dog családbarát kutya lévén nem igazán szeret egyedül lenni. Bármilyen nagytermetű és bármekkora erőt is sugároz magából, nem szereti a magányt. Gyakori náluk a szeparációs szorongás.
A Háziállat Magazin szerkesztői kedvelik a dogokat, e buflákfejű óriásokat. A közelmúlt sajnálatos esete (egy dog megtámadott és súlyosan megsebesített egy kislányt) alapján nem szabad általánosítani, és azt hinni, hogy minden dog harapós és vad. A német dog hatalmas mérete ellenére rendkívül barátságos, szelíd kutyafajta. Az FCI standardja szerint gazdájával szemben szeretetteljes és ragaszkodó. Ingerküszöbe meglehetősen magas, és a legtöbb szituációban az agresszió legkisebb jelét sem mutatja. Tekintélyparancsoló méretének köszönhetően azonban gyakran alkalmazzák őrző-védő kutyaként is. Rendkívül éber, azonban ritkán ugat vagy morog. Az idegenekkel szemben bizalmatlan.
A német dog intelligens és tanulékony fajta, viszont gyakran önfejű lehet. Fontos, hogy a nevelése következetes, ámde szeretetteljes legyen. A hangos szavak és a durvaság nem vezetnek eredményre nála, sőt, károsak is lehetnek. Érdemes tudni, hogy ez a hatalmas termetű eb lélekben sokáig marad gyermek, aminek köszönhetően gyakran kétéves korában is játékos kiskutyaként viselkedik. A német dog legjellemzőbb tulajdonsága talán a mérete. Testfelépítése azonban egyáltalán nem mackós, sokkal inkább erős, arányos és eleganciát sugárzó.
Sokszor a legnagyobb meglepetést az okozza, hogy ez a hatalmas termetű kutya mennyire imádja a gyerekeket. A német dogok rendkívül türelmesek és gyengédek a kicsikkel, szinte védelmező szerepet töltenek be mellettük. Számtalan történet szól arról, hogyan vigyáztak a dogok a család legkisebb tagjaira, hogyan vigasztalták őket sírás közben, vagy hogyan álltak melléjük, ha féltek. Egy 8 hónapos fekete dog szuka visszaadta az életkedvet egy 81 éves urának, láthatóan nagyon boldogok együtt. Egy 14 éves lány első német dogja, Smolly, mindenben társa volt, csodálatosan intelligens és fegyelmezett kutya. Amikor a lány hazavitte első gyermekét a kórházból, Smolly azonnal elfogadta a babát, és a lábánál maradt, vigyázva rá és az újszülöttre. Ettől a naptól kezdve bátran egyedül hagyta a kislányát a kertben, mert tudta, Smolly őrzi. 7 éves volt, amikor elment, de soha egyetlen támadó mozdulata nem volt a gyerek, vagy a család felé.

A német dog nevelése és szocializációja
A német dog nevelése a kreatív feladatokon és a szeretetteljes szigoron alapul. A hagyományos ül-fekszik gyakorlatok nem sokáig fogják kielégíteni. A fajta intelligens és tanulékony, de néha makacs lehet. Fontos a következetes, ámde szeretetteljes nevelés. A hangos szavak és a durvaság nem vezetnek eredményre, sőt, károsak is lehetnek. A pozitív megerősítésen alapuló kiképzés a legjobb ennek a fajtának, mivel a kutyusok különösen érzékenyek lehetnek a kemény fegyelmezésre. A motiválás és jutalmazás a napi kapcsolat fontos része.
A szocializáció már 10-12 hetes korban elkezdendő. Mivel a német dogok védelmező természetűek, ajánlott, hogy már fiatalon megtanítsuk őket arra, hogy ne ugorjanak fel az emberekre, és hogy a harapdálás vagy bármilyen agresszív cselekedet nem megengedett! Érdemes figyelmet szentelni az ugatás megrendszabályozására is, mert bár alapvetően nem egy kifejezetten ugatós fajta, mégis hajlamos arra, hogy szokást csináljon abból, hogy kiereszti a hangját. Biztosíts a kutyának szellemi kihívásokat, például trükkök tanulását vagy játékos feladatokat. A német dogok imádnak a középpontban lenni, és szeretik, ha minden róluk szól. Pont ezért tökéletes tagja egy családnak, hiszen vidámságot és szeretet visznek oda.
Fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy a kölyökkutya nem érti automatikusan a NEM szót! Nem tudja, hogy mit jelent az, hogy “NE menj oda”, “NE csináld ezt”, “NE csináld azt”, “NE rágd szét” stb., tehát eleinte hiába is mondogatnánk neki. Ez magával hozhatná azt az érzést, mintha direkt rosszalkodna, direkt bosszantani akarna minket, pedig ez egyáltalán nincs így. Egy egészséges kölyök eleven, kíváncsi, felfedezésre éhes, aki az ösztönei alapján, illetve a külső ingerekre reagálva cselekszik. Ha a kutyánkat a „kutyaságaival” tudjuk látni, akkor sokkal egyszerűbb átállítani a gondolkodásunkat az iránymutatásra. Természetesen kontrollra, szabályokra is szükség van a kutya életében, de a “NEM SZABAD” dolgokat ugyanúgy fokozatosan kell megértetnünk vele, megtanítanunk neki, mint bármi más feladatot. A szabályok nem feltétlenül jelentenek korlátozást vagy a szabadság megvonását, sőt! Vegyük alapul pl. az autózást és a KRESZ-t. Beülhetünk az autóba és elutazhatunk vele szinte bárhova. Szabadságot ad. Élvezhetjük magát a kocsikázást is. Ahhoz, hogy biztonságos legyen az autózás mindenkire nézve (beleértve magunkat is), a KRESZ szabályai szerint kell vezetnünk. Ha erőszak- és büntetésmentesen neveljük a kölyköt, akkor bízni fog bennünk, együttműködő lesz velünk és ezáltal mi is bízhatunk benne.
Amiket SENKI SEM mond el egy dán dog tartásáról | Dán dog gondozás
Táplálkozás és egészség
A német dog hatalmas mérete ellenére mérselt mozgásigényű. Naponta egy vagy két közepes hosszúságú, 20-30 perces séta általában elegendő. Ha van kerted, engedd, hogy szabadon futkározzon és játsszon! Intelligensek, így élvezik a szellemi kihívásokat. Adhatsz nekik puzzle játékokat, vagy taníthatsz új trükköket és parancsokat. Az engedelmességi tréning is egy nagyszerű módja annak, hogy lefoglald kedvenced elméjét. Bár nem mindegyikük szeret apportírozni, sokan élvezik, ha labda vagy frizbi után futhatnak.
A német dogoknál a táplálkozás kiemelten fontos a lassú és kiegyensúlyozott növekedés miatt. Kölyökkorban kifejezetten a giant fajtákra való tápot érdemes vásárolni. Felnőtt korban a napi fejadag jóval nagyobb egy átlagos méretű kutyánál. Mivel azonban hajlamos a felfúvódásra, érdemes naponta többször kis adagokkal etetni. A tápanyagbevitel szempontjából lényeges, hogy kedvencünknek minden olyan vitamint és ásványi anyagot biztosítsunk, amire az egészséges fejlődés szempontjából szüksége lehet. Fontos, hogy olyan tápot válasszunk, amely nagy százalékban tartalmaz állati fehérjét, mellette pedig különböző zöldségek és gyümölcsök formájában a szükséges vitaminbevitelt is garantálja.
A német dog sajnos olyan fajta, amit nem a legegészségesebb kutyák közt tartanak számon. Hatalmas méreteiből adódóan több betegségre is hajlamos lehet. Ilyen például a csípőízületi diszplázia, de a csontrák, a nyaki csigolya problémái és a különböző szívbetegségek is. Jellemző probléma lehet továbbá a kötőhártya-gyulladás, de a befelé forduló szempillák és túl laza felső szemhéj is. A nagy test miatt a gyomorcsavarodás is jellemző probléma. Erre fontos, hogy odafigyeljünk, hiszen a gyomorcsavarodás akár végzetes is lehet. A német dog várható élettartama a legpozitívabb becslések szerint 8-10 év, sokuk csak 6-7 évig él, csupán néhányuk éri el a 12 éves kort.

Érdekességek a német dogokról
A német dog vagy dán dog elnevezés egy picit még ma is vitatott, a legutóbbi álláspont szerint a Németország a fajtagazda ország. A fajtát régebben a „dán” jelzővel illették. A német dog ma leginkább családi kutya, aki előszeretettel játszik a gyerekekkel, vagy szórakoztatja a felnőtteket. Négyszáz évvel korábban azonban ez korántsem így volt. A fajta őse ugyanis tipikus vadászkutya volt, amelyik ráadásul a nagyobb vadakat üldözte.
Egy Júlia nevű dán dog a pisilésével két Kék Kereszt érdemrendet is kiérdemelt magának, mellyel egyedülálló a kutyás háborús hősök ranglistáján. Az elsőt 1941-ben, amikor egy lehulló, de azonnal nem robbanó bombát saját vizeletével semlegesített. A Scooby Doo az egyik legismertebb rajzfilm produkció, melyben egy félős német dog játssza a főszerepet, aki mindig legyőzi a gyávaságát és megoldja a titokzatosnak tűnő bűnügyi rejtélyt. Az amerikai Pennsylvania állam hivatalos kutyája a német dog, ábrázolásával a legtöbb hivatalos intézményben is találkozhatunk. William Penn államot alapító első festményén ugyanis a kutyájával, egy dán doggal látható.
A német dog tartása költséges és időigényes. Nemcsak a vásárlási ára miatt mondják, hogy a német dog egy presztízs, vagy luxus eb. Hiszen ennek a kutyafajtának a napi fejadagja annyi, mint egy csivavának a havi adagja! Kölyök korában borzasztóan fontos a lassú és kiegyensúlyozott növekedés miatt a jó minőségű kölyöktáp. A legjobb, ha kifejezetten giant fajtákra való tápot vásárolunk. Másfél - két éves korában lehet átállni felnőtt tápra a tenyésztők szerint. És miután mély a mellkasa, és póniló méretekkel rendelkezik, érdemes egy állványos etetőt beszerezni.