Az újszülött érkezése a családba mindig nagy izgalommal jár, és rengeteg változást hoz. Az első hetek után mind a baba, mind az anyuka vágyik egyfajta rendszer beállására. A napirend biztonságot ad a babának, a szülő számára pedig rendszert és magabiztosságot: bevezetésével mindketten tudni fogjátok, hogy mire számíthattok a másiktól, ez pedig a köztetek lévő kötődést is erősíti. A rengeteg tennivaló közepette kiegyensúlyozottságot ad, ha valamilyen terv alapján követik egymást az események.
Hosszú ideig tartotta magát az a vélekedés, hogy a babának az a jó, ha szigorú napirendje van: mindig pontosan ugyanakkor alszik, kel, eszik, fürdik. Azonban van néhány módszer, amellyel kialakítható egy babádnak és neked is komfortos, rugalmas napirend. Az újszülött- és csecsemőkorban a rutin ne az legyen, hogy az órát vagy a mérleget figyeled, vagy hogy kiszámítható napirendet akarsz minél gyorsabban kialakítani. Hanem az, hogy a babádat figyeled és válaszolsz az igényeire. Az ő testi és érzelmi jólléte sokkal fontosabb az első hetekben, mint egy meghatározott napi rutin létrehozása.
Sok szülő tart attól, hogy ha nem vezet be valamiféle rutint az első naptól fogva, akkor a baba elkényeztetett és manipulatív lesz. Nem kell ettől tartani. A baba szükségleteinek kielégítésével egyfajta rutin természetesen is kialakul majd és fejlődni fog. A gondozás, az igények megértése és kielégítése, a csecsemőhöz való illeszkedés, a vele való összecsiszolódás hosszú utat jelent, nem megy egyik napról a másikra.
Miért fontos a napirend a babának és a szülőnek?
A napirend igen hasznos tud lenni, hiszen keretet ad a mindennapoknak. A baba kiegyensúlyozottabb, ha tudja, mikor, mire számítson, és ha azt tapasztalja, hogy mindig időben ki vannak elégítve a szükségletei. A kiszámítható napirend hosszú távon a szülő-gyerek kapcsolatot is erősíti. Neked is jó, mert meg tudod tervezni a feladataidat, és tudsz időt szakítani magadra.
A pszichológiai kutatások is ezt támasztják alá. Több tanulmány, például a Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics folyóiratban megjelent vizsgálat szerint azok a babák, akiknél van nagyjából állandó napirend, nyugodtabban alsznak, kevesebbszer ébrednek, és könnyebben vissza is alszanak. Számos kutatás (például Mindell és kollégái 2009-es tanulmánya) mutatja, hogy a konzisztens esti rutin és napirend csökkenti az elalvási időt, kevesebb éjjeli ébredést eredményez és jobb alvásminőséget biztosít.
Ugyanakkor a napirend nem merev szabályrendszer, érdemes azt rugalmasan kezelni - nem ti vagytok a napirendért, hanem az van értetek. A rugalmas napirend sokkal többet ér, mint egy szigorú rendszer, amit senki sem bír hosszú távon.

Mikor érdemes elkezdeni a napirend kialakítását?
Az újszülött számára a világ tele van ismeretlen hangokkal, fényekkel, érintésekkel. A tapasztalat és a szakirodalom szerint az első hat hétben még felesleges merev napirendet erőltetni. Egy újszülött gyakorlatilag non-stop eszik, alszik, majd újra eszik. Ebben az időszakban a baba igényeit kell figyelni, és válaszolni rájuk. Ne ess kétségbe, ha nem végzel egy feladattal, hiszen nemsokára alkalmad lesz folytatni.
Nagyjából 6-8 hetes kortól már érdemes finoman figyelni a ritmust, de még mindig ne görcsösen. 2-3 hónapos kor körül a babák belső órája már szépen kezd alkalmazkodni a nappal és éjszaka váltakozásához. Ekkortól lehet érdemes tudatosabban figyelni a sorrendre: alvás, evés, ébrenlét és újra alvás. A napirend kialakításánál egy dolgot mindenképp tarts szem előtt: hosszú távra tervezz! Ez azt jelenti, hogy már a legelső otthon töltött napon érdemes készülni arra, hogy előbb-utóbb hozzá kell szoktatnod egy napirendhez a kicsit.
A napirendjét nyilván nem hasraütésre fogod kitalálni - meg kell ismerned a babádat, tudnod kell, hogy mire hogyan reagál, mik az igényei és a preferenciái. Úgy, hogy feljegyzel mindent. Noha az elején ez nem lesz egyszerű, de törekedj arra, hogy már a legelső naptól kezdve vezess naplót a kicsi tevékenységeiről, arról, hogy mikor és hogyan sír, mikor kell pelenkát cserélni és mikor, mennyit alszik, illetve eszik.
Újszülött-kor 4. fejezet: A család életének megváltozása
A napirend három alapeleme és kialakítása
A napirend három alapeleme: alvás, evés, ébrenlét. A sorrendjük egyszerű, mégis aranyat ér: alvás után jön az evés, aztán egy rövid ébrenlét, majd újra alvás. Ebben az életkorban még a baba diktál és egy normális. Ha éhes, adj neki enni, ha álmos, fektesd le, ha felkel, legyen fent, ne erőltess semmit.
1. lépés: Fix pontok kijelölése és mini rituálék bevezetése
Kezdetben tűzz ki egyetlen fix pontot a napban, amihez egy adott tevékenységet rendelsz, például határozd el, hogy a fürdetés 7-kor lesz. A fix pontokhoz érdemes szokásokat társítani, amelyek soha nem hagyatsz el. Például a fürdetés előtt legyen egy kis babamasszázs vagy énekelj egy dalt a kicsinek az etetések előtt. A babák természetesen nem ismerik az órát. Azt is mondhatjuk, hogy a napirend a babákkal való első közös nyelvünk. Amikor az órát tekintve még kicsit kaotikusak a napjaink, akkor is figyeljünk oda arra, hogy az egyes tevékenységekhez legyenek nagyon egyszerű „koreográfiáink”.
Nagyon egyszerű dolgokra kell gondolni, mint például reggel összebújás, könyv olvasás, ami után felöltözés és játék következik. Ilyen mini rituálénak számít a szundik és esti elalvás előtti rutin is. Ez mindenkinél más, de általában pelenkázás, halk ének, függöny elhúzás szokott lenni. A napirendbe játékosan is be lehet vonni a babát. Pelenkázás közben mondókázz, fürdés előtt játsszatok a fürdőszobában kis gumiállatokkal, altatás előtt énekelj stb.
A napirend elemeit jó ötlet valamilyen állandó hanggal felvezetni (pl.: pancsi-pancsi; csicsíja-babája, hami-nyami). A babák ezekhez a hangokhoz feltételes reflexeket társítanak, és testileg-lelkileg alig várják a következő eseménysort. A kicsik nagyon jól ránk tudnak hangolódni. Amikor altatás közben mi is álmosak vagyunk (vagy jól eljátsszuk), kicsit lazább a szemhéjunk, halkan, lassan beszélünk velük, akkor az ő viselkedésük is tükrözni fogja ezt. Persze ennek ellenkezője is igaz. Ha a gyerek érzi, hogy sietünk valahová, izgatottak vagyunk, alig várjuk, hogy elaludjanak és egyedül legyünk végre, akkor nagyon nehéz lesz elaltatni őket.
2. lépés: A baba ritmusának megfigyelése és naplózása
Két-három napig naplót folytatunk. Bármilyen rendszer vagy tervek nélkül egyszerűen leírjuk, ami aznap történt velünk és felírjuk ezen tevékenységek időpontját is. Harmadik nap után megnézzük van-e az előző vázlathoz képest valamilyen rendszer, amit addig nem vettünk észre. Ebből kitűnhet, hogy a baba nagyjából ugyanolyan hosszúakat alszik délelőttönként. Vagy lehet, hogy észrevesszük, hogy estefelé több szoptatást (vagy tápszert) igényel. Gyakori az is, hogy délutánra elfáradnak és nem tudnak olyan jól eljátszani egyedül. Ezt látva ezekre az időkre tervezhetünk közös időtöltést vagy hosszabb levegőzést, ami nem igényel olyan komoly fizikai és mentális igénybevételt, ilyenkor babakocsiban, hordozóban pihenhetnek.
Ha a napló alapján látszik valamilyen rendszer, akkor érdemes továbbra is ezt követnünk, most már kicsit tudatosabban, hogy a baba is egyre jobban ráhangolódjon. Írjuk össze az „álom napunkat”. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a napjainkban nincsen struktúra, akkor kezdhetünk azzal, hogy leírjuk mikor mit szeretnénk csinálni és a következőkben igyekszünk ehhez tartani magunkat. Valami kapaszkodót persze ilyenkor is érdemes keresni, de elegendő lehet az első pontban felírt vázlatos napirend is (pl. ébredés és lefekvés ideje).
Az elképzelt napirend megírása után pár napig figyeljük mi az, ami jól működik és mi az, ami sosem jön össze. Apró változtatásokkal pár hét alatt eljuthatunk a saját, jól működő napi rutinunkhoz. Ez az elképzelt napirend lehet akár egy más által írt napirend is, ami alapján megfigyeljük mi működik a mi családunknál, de biztosan lesz olyan, amit máshogy érdemes csinálni ahhoz, hogy nekünk is megfeleljen.

3. lépés: Rugalmasság és határok
A baba igényei úgy változnak, ahogy ő maga fejlődik. Fontos tudni, hogy a napirend nem egy merev időrend, inkább egy szeretetteljes keret, ami biztonságot ad a babádnak és kapaszkodót neked, ugyanakkor az életkorral folyamatosan változik, hiszen a baba egyre többet van ébren és egyre kevesebbet alszik, valamint az ébrenléti ablakok is megnőnek. A babának fontos tudnia, hogy mit szabad és mi nem megengedett számára. Ha egyszer kijelöltél bizonyos határokat, akkor tartsd magad hozzájuk minden esetben. Ne hagyd, hogy egy nagyobb hiszti vagy betegség alkalmi szabályokat alkossanak helyetted, mert ezzel összezavarod a babát, felborítod a biztonságérzetét és megnehezíted a saját helyzetedet is. Hamar rá fogsz jönni, hogy az örömteli családi élethez magas fokú szervezettség, előre tervezés és végtelen rugalmasság szükséges.
A jól működő napirendben vannak prioritási pontok. Az események egymás utáni sorrendjére koncentráljunk és ne a fix időpontokra. Vezessünk be mini rituálékat, amelyek jelzik a gyereknek a sorban következő esemény kezdetét és végét. Napirend órához igazításánál vegyük alapul az ébredés, szundi, esti fekvés és az étkezések idejét.
Az újszülött gondozása és a napi rutin

Testápolás és fürdetés
Az újszülött bőre rendkívül érzékeny, az első pár nap után gyorsan veszíthet nedvességtartalmából, szárazzá, hámlóvá válhat. Ápolására az első pillanattól nagy hangsúlyt kell fektetni, ugyanis az újszülött bőre a legnagyobb behatolási kapu a kórokozóknak. A születést követően már érdemes hypoallergén, jó minőségű fürdetőt és testápolót használni, melyekkel akár a későbbi ekcémás bőrelváltozások is megelőzhetők.
A gyermekorvosok által gyakran favorizált „gyógyszertári fürdető” valójában alkalmatlan és akár káros is lehet az újszülöttek ápolására. Csak két összetevőt emelnék ki, cetil-sztearil-alkoholt és metil-parahidroxibenzoátot tartalmaz, melyek helyi bőrreakciókat és akár a későbbiekben jelentkező allergiás bőrtüneteket is okozhatnak. Tehát hagyjuk a régi berögződéseket és az újszülött bőrét olyan készítménnyel ápoljuk, ami valóban alkalmas rá.
Sokan a heti kétszeri fürdetést javasolják újszülöttkorban, ugyanakkor magam részéről a napi rendszeres, néhány perces lemosást javaslom. Ezzel az újszülöttnél fix napi rutin alakítható ki, illetve a család a fürdetés alatt együtt lehet, közös élményt nyújthat, mellette pedig a gyermek is megszabadul a napi pelenkázás, nyáladzás és később az etetések okozta szennyeződésektől. A fürdőzést meleg helyen, biztonságos, újszülött fürdetésre alkalmas kádban kell lebonyolítani és a fürdővizet a baba igényeihez érdemes beállítani.
Az első napokban a köldökcsonkra figyelni kell, hogy ne merüljön alá, száraz maradjon. Amennyiben víz érte, itassuk fel és töröljük szárazra. A fürdetés kezdetben nem több 2-3 percnél, a gyermek lemosása, gyengéd tisztítása után puha fürdőlepedővel a nedvességet felitatva (nem szárazra dörgölve) már krémezhető is. A köldök korszerű ellátása alatt a „tisztán és szárazon tartást” értjük, azaz a rutinszerű köldökkezeléshez semmilyen szer nem szükséges! Az újszülött köldökéhez mindig tiszta kézzel nyúljunk és védjük a széklet és vizelet szennyezésétől is. A pelenkát visszahajtva megelőzhető az irritáció és megfelelő szellőzést is biztosítunk a területnek.
A kisfiúk fitymáját NEM SZABAD hátrahúzni erővel, csak annyira kell visszahúzni, amennyit enged. Orvosi vizsgálat akkor szükséges, ha a vizelet sugara nem egyenes (annyira szűk a rés), a fityma felpúposodik vizeletürítés kapcsán (ez egyébként gyakran segíti a letapadás oldását), vagy a terület livid, piros, gyulladt.
Öltöztetés és levegőztetés
Általános érvényű szabály, hogy az újszülöttre mindig egy réteggel több ruha kell, mint amiben a felnőtt komfortosan érzi magát. Fontos a réteges öltöztetés, ugyanakkor figyelni kell, hogy jól szellőző, pamut ruházatot adjunk a gyermekre. Onnan tudható, hogy a gyermeknek melege van-e vagy esetleg fázik, hogy megtapintjuk a nyakát és hátát. Ha nyirkos, izzadt, akkor kevesebb ruházat elegendő, ha hűvös, akkor viszont jobban fel kell öltöztetni.
Normál időre és súllyal született újszülöttek esetén meleg hónapokban 7-10 naposan érdemes elkezdeni a levegőztetést, télen azonban javasolt megvárni a 2 hetes kort. Fontos a fokozatosság, kezdetben csak 10-15 percre nyissuk ki az ablakot, majd 2-3 hetesen vigyük ki a gyermeket ugyancsak fokozatosan a szabad levegőre. A huzattól minden formában óvjuk a gyermeket! A baba fejére sapka ajánlott kb. egy éves korig minden évszakban és utána is a meleg, és természetesen a hideg ellen.
2 hónapos korig, azaz az első kötelező oltásokig nem érdemes a nagyobb családdal találkozni és közeli hozzátartozók is csak messziről nézzék a gyermeket az első hetekben.
Altatás és alvás
Az újszülött altatása a napi rutin nagyon fontos része. Nem szükséges egész nap görcsösen tartani az időpontokat, de a fürdetés és altatás idejét érdemes tartani. Az újszülöttet saját kiságyban, megfelelő keménységű matracon (ne süllyedjen be a matrac a baba alatt) kell fektetni. A szülőkkel való együtt alvás orvosi szempontból nem ajánlott, illetve a szakmai irányelvek a háton alvást javasolják, ugyanis a hason altatás növeli a bölcsőhalál előfordulását. A hason alvás viszont kedvezőbb a hasfájós csecsemőknek, nyugodtabb alvást eredményez és a mozgásfejlődés szempontjából is pozitívabb hatásokkal bír.
Praktikus tipp: nappal hagyd világosban szundizni, éjszaka legyen sötét, halk és csendes a környezet. Nagyon hamar eljön az az idő, mikor a babád már egyre több időt tölt ébren és világosan elkülönül egymástól a délelőtti, délutáni és esti alvás ideje. Ahhoz, hogy az esti lefekvés később is gond nélkül működjön, időben be kell vezetni az esti rutint. Egy lazító babamasszázs, a fürdetés és az esti etetés már félhomályban, akár egy altató zenével megadja a kellő megnyugvást a babának. Ahogy növekszik a baba, úgy változik majd az esti rutin is, de néhány dolog még hosszú évekig is megmaradhat. Esti fürdés után már nem szabad felpörgetni a babát, nem akkor van itt a nagy csikizések és a hancúrozás ideje. Ha már kicsit nagyobb énekelhetünk, mesélhetünk neki fejből, utána bevezethetjük az esti mesét, mely rengeteg pozitív hatást gyakorol gyermekünkre.
Egy újszülött szinte egész nap alszik, de a baba ahogy növekszik, úgy csökken az alvásigénye. 7-10 hónapos korban még általában kétszer alszanak napközben, utána pedig a napközbeni alvás a délutáni alvás idejére csökken. Vannak átmeneti időszakok, amikor a baba már elhagy egy-egy alvást, aztán másnap mégis alszik.

Táplálás és vitaminpótlás
A táplálás kérdése túlmutat a jelen összefoglalónkon, így részleteibe nem kívánunk belemenni. Az anyatejes táplálás fontosságát azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni. Az újszülött és édesanyja számára is az igény szerint szoptatás (ISZSZ) a legelőnyösebb, nem érdemes görcsösen ragaszkodni a 2-3 óránkénti etetéshez. Az érett gyermek jelzi az igényeit, mikor éhes, nem szükséges éjszaka sem ébresztgetni még az első hetekben sem. Kivétel, ha koraszülött a csecsemő, valamilyen betegségben szenved vagy besárgult és aluszékony.
Az első hétre a gyermek napi folyadékigénye kb. 150 ml/kg-ra tehető, amit az étkezések alkalmával 24 óra alatt visz be: így pl. egy 3,8 kg-os, egy hetes újszülött napi igénye 570 ml, amit ha 8x eszik, kb. 70 ml-nek felel meg egy alkalomra. Ezt persze rugalmasan kell kezelni, lesz olyan amikor a baba 100 ml-t szopik, majd következő alkalommal csak 50 ml-t kér. Az anyatejes táplálást érdemes forszírozni, még ha kezdetben nehézségek is adódnak, erre kiválóan alkalmas szoptatási tanácsadó felkeresése vagy a védőnővel való konzultáció, esetleg a nyelv lenövésére gondolni, ha a baba ügyetlen, mert ez is gyorsan orvosolható.
D-vitamin:
A megfelelő csontfejlődés biztosításának elengedhetetlen vitaminja, ugyanakkor számos egyéb jótékony hatása is előtérbe került, pl. kiváló immunerősítő. Napi adagolása szükséges az újszülöttek esetében, mely a hazai forgalomban lévő készítményeknél 1 cseppet (4-500 NE) jelent. A D-vitamin folyamatosan adagolható kisgyermekkorig, napi adagja 500-1000 NE. Kezdése a magyar gyakorlatban 2 hetes kortól ajánlott.
K-vitamin:
A véralvadási zavarok elkerülése miatt szükséges a K-vitamin adagolása születéstől kezdődően. Jellemzően az első adagot az újszülött az első életnapon megkapja, majd egy hetesen egy ismételt adag következik, mely után havonta szükséges a készítmény adagolása (1 ampulla = 2 mg) otthon, szájon keresztül, amíg az anyatejes táplálás van nagyobb arányban. Teljesen tápszeres csecsemőknél az egy hetesen beadott adag után már nem kell további K-vitamin, ugyanis a tápszerek tartalmazzák a szükséges mennyiséget. Szerző: Dr.
Amikor a napirend felborul
Ha végre összeállt valamilyen rend az életetekben, biztos, hogy a gyermek fogcsírái mozgolódni kezdenek, új nagymozgást produkál, megfázik, vagy más zavar be az alvásába, illetve változtatja meg az étvágyát. Nyugtasson a tudat, hogy ezzel az összes anyuka szembenéz, és annak a jele, hogy a baba egyre fejlődik. Az is kizökkentheti a kicsit, ha külső változás lép fel az életetekben, például nyaralni mentek vagy költözködtök. Az ilyen átmeneti időszakokban különösen hasznos, ha megőrzöd a babád megszokott napirendjét.
A baba igényei úgy változnak, ahogy ő maga fejlődik. Vannak olyan időszakok a babák életében, melyek nagy változásokat hoznak, ilyenkor szükségszerűen a napirend is felborul/megváltozik. Ha épp egy növekedési ugrás előtt áll, mászni tanul, vagy fogzik, nem kell megijedni. Jellemzően a 3. és a 6. héten, a 3. és a 6. hónapban következik be a növekedési ugrás, amikor a baba étvágya megnő, többször kér enni. A fogzás sok babánál erős fájdalommal is járhat, de nyugtalanságot, nyűgösséget szinte mindegyiküknél okoz. Ilyenkor az alvási, evési szokások is megváltozhatnak, néhányuknál hasmenés is előfordul. Ezek a leggyakoribb dolgok, amik a baba napirendjét felborítják, de emellett persze bármi hatással lehet rá, költözés, utazás, rokonlátogatás stb.
