Gratulálunk! Megérkezett legújabb örömforrása. A születés valószínűleg éppen annyira új élmény volt a babának, mint Önnek, és eltarthat néhány percig, amíg a kicsi kinyitja a szemét. Amint ez megtörtént, az orvosok és az ápolók a születéskor elvégzett egyéb rutin vizsgálatokkal együtt ellenőrzik, hogy nincsenek-e veleszületett látásproblémák.

Az újszülött látása a kezdetekben
Az újszülöttek a felnőttekhez képest teljesen máshogy tapasztalják meg a világot, és mindez a látással kezdődik. Az újszülöttek látása teljesen más, mint egy felnőtt, vagy akár mint egy kisgyerek látása. Az újszülött még nem lát színeket, csak a szürke különböző árnyalatait. Ezenkívül homályos a látása, körülbelül 20/400-as látásélességgel, és 20-30 cm-nél távolabb semmire nem tud fókuszálni. Születéskor a baba szemének mérete körülbelül a felnőtt szem háromnegyede. Az első hetekben indulnak fejlődésnek a szem struktúrái és receptorai, valamint a szem és az agy idegszálai. Ez a következő két évben folytatódik.
Közvetlenül a születés után a kis csecsemő eleinte csak fényt, árnyékot és mozgást lát, szem élesség látó tartománya csak 20-30 cm. A legegyszerűbb inger az anyuka arca, amely a legerősebb ilyen irányú reakciót váltja ki. Közel hajolva a csecsemő odafordul, követi a tekintetével az arcot, persze nem a sötét szobában. Később már megismeri a szüleit, és élénken figyel az arcra, mosolyog és visszamosolyog, ha rámosolygunk. A külvilágból származó ingerek 80%-a a szemen keresztül jut be az idegrendszerbe. Látás útján ismerjük meg a minket körülvevő élő és élettelen környezetünket, látással veszünk tudomást a dolgok méretéről, formájáról, távolságáról.
Az első vizsgálatok a szülőszobán és a gyermekágyas napokban
Amilyen élvezetesek ezek az első, együtt töltött pillanatok, annyira fontos az is, hogy megtudjuk, minden rendben van-e a kisbabával. Nézzük csak, milyen vizsgálatokra számíthatunk közvetlenül az újszülött megszületése után, még a szülőszobán, és milyenekre a későbbiekben, a gyermekágyas kórházi napokon?
Apgar-teszt
Az újszülöttek első vizsgálata az Apgar-teszt. (A vizsgálatot kidolgozójáról, az amerikai aneszteziológus doktornő Virginia Apgar-ról nevezték el.) A teszt során az újszülött baba életfunkcióit és aktuális állapotát vizsgálják a születés után 1 perces, majd 5 perces korban, amit azután 0-2-ig számjegyekkel értékelnek. A következő öt életfunkciót vizsgálják:
- légzés
- pulzusszám
- izomtónus
- bőrszín
- reflexek
Ne legyünk csalódottak, ha újszülött babánk az 1 perces vizsgálat során nem a maximálisan elérhető pontszámot kapta. Közvetlenül a megszületés után ugyanis a legtöbb újszülött bőre lilás, mert a bőr rózsásságát adó friss, oxigénben dús vér előbb az agyba és a fontosabb belső szervekbe áramlik, és azokat látja el. Ha a kisbaba 8 pontot vagy annál többet kapott, akkor jó vagy kiváló állapotban van. Előfordul az is, hogy az első vizsgálat értéke ennél esetleg kevesebb, de a következő, 5 percesnél már javul - ilyenkor is minden rendben van. (Altatásban végzett császármetszés esetén például megtörténhet, hogy az első érték nagyon alacsony, de az 5 perces vizsgálaton már jó állapotban van a csecsemő.) Az Apgar teszthez nem kell a babát és a mamát elválasztani, hiszen az újszülött az anya pocakján is jól megfigyelhető.

További vizsgálatok a szülőszobán
Az Apgar tesztet további vizsgálatok követik a szülőszobán, ideális esetben az első 1-1,5 órát, az ún. aranyórát követő időszakban. Általában sor kerül a kicsi súlyának, hosszúságának és fejkerületének megmérésére. Az orrnyílások, a gyomor és a végbél átjárhatóságának megállapítása (ez az ún. szondázás) még van, ahol a szülőszobai vizsgálatok része, míg más kórházakban nem végzik rutinszerűen. A kisbaba torkán ledugott szonda ugyanis okozhat olyan sérüléseket a nyelőcsövön vagy a garatban, ami nyeléskor fájdalmat okozva megnehezítheti a szopást a baba számára.
Vizsgálatok a gyermekágyas napokban
Az első 24 órában újabb, alapos orvosi vizsgálat következik majd, amikor is meghallgatják a kisbabád szívét és légzését, a belső szervek vizsgálatához áttapintják a pocakját, ellenőrzik a külső nemi szerveinek állapotát, végigtapintják a gerincét, és megvizsgálják a csípőjét és a reflexeit. A kórházi tartózkodás utolsó napjaiban kapja meg a baba a BCG oltást és ekkor végzik el az anyagcsere rendellenességek kiszűrésére szolgáló PKU tesztet a sarokból vett vérmintából.
Alakuló frakcióülés – sajtótájékoztató
A látás fejlődésének mérföldkövei
Az újszülöttek nem jó látással születnek, hanem látási potenciállal, amely a szem és az agy fejlődésével javul a születés után. A látásfejlődés az agyban zajlik az élet első néhány évében, és akárcsak a nyelvtanulás, a kisgyermek agya megtanulja látni a körülötte lévő világot. A csecsemő látórendszere az élet első néhány hónapjában kezd fejlődni.
Az idő múlásával a csecsemő érzékei fokozatosan egyre fejlettebbé válnak - ezzel párhuzamosan pedig önállósodni kezd, és lassan kialakul a rá jellemző egyedi személyiség is. A fejlődés folyamán vannak bizonyos fejlődési mérföldkövek, amelyek nagy pillanatok mind a baba, mind pedig a szülők életében. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy minden csecsemő egyedi, így a fejlődésük is. Minden mérföldkő időben el fog jönni - pontosan akkor, amikor a kisbaba készen áll rá, hogy elérje.
| Életkor | Látásfejlődés |
|---|---|
| Születéskor | Homályos látás, csak szürkeárnyalatok, 20-30 cm-re fókuszál. |
| Néhány hét után | A legtöbb színt látja, szemstruktúrák és idegszálak fejlődnek. |
| Életének első két hónapja | A baba szemei nem megfelelően koordináltak, ami általában normális. Az éles fények zavarják. |
| 8 hetes korban | Felismeri a körülötte lévők arcait, a tekintetével azt keresi. |
| 2-3 hónapos kor | Képes látni a legtöbb színt, ám a színlátás tovább fejlődik. Szemek együttműködése fejlődik. |
| 3 hónapos kor | Elkezdi szemével követni a mozgó tárgyakat. A látás és a kéz koordinációja összekapcsolódik, így a csecsemő képessé válik a körülötte lévő dolgokra fókuszálni. |
| 4 hónapos kor | Körülbelül már egy méterre is ellát, a gyorsabban mozgó tárgyakat is képes követni. |
| 5 hónapos kor | A mélységérzékelés és a színlátás nagymértékben fejlődik. A babák mélységérzékelése is kezd működni, így meg tudják ítélni, a dolgok távolságát. |
| 6 hónapos kor | A színlátás és látásélesség teljes mértékben kifejlődik. Ekkor jön el az idő a baba első szemvizsgálatára. |
| 12 hónapos kor | Képessé válik távolságok felmérésére, a látás pedig tökéletesen élessé válik. |
| Kétéves koráig | A látás finomhangolása (szemmel követés, fokozott mélységérzékelés, szem-kéz koordináció). |
Mire érdemes odafigyelni a gyermek látása kapcsán?
A gyermek életében a törődő, gondos szülő az, aki elsőként veszi észre a szokatlan, átlagostól eltérő jelenségeket. A gyerekek látásának fejlődését mindvégig nyomon kell követni. A szemész a szövetségese a szem és a látás állapotának követésében, illetve egészséges szinten tartásában, ami különösen fontos gyermekkorban, a gyors változások és növekedés során, ahogyan a látás fejlődik.
Ha azonban az alábbiak a csecsemő 3 hónapos korában is fennállnak, forduljon házi gyermekorvosához:
- A babának nem javul a fejtartása.
- Nem reagál a hangos zajokra.
- Nem mosolyog, ha az édesanyja hangját hallja, és másokra sem.
- Nem követi a szemével a mozgó tárgyakat.
- Nem játszik a saját kezeivel, nem markol meg semmit, nem tartja meg a tárgyakat.
Kancsalság
Két hónapos korukban a baba szemei nem megfelelően koordináltak. Ez általában normális. Ha azonban úgy tűnik, hogy egy szem folyamatosan be- vagy kifordul, indokolt a fokozott odafigyelés. Az arc esetleges aszimmetriája, a szemrés állása vagy a kisgyermekeket gyakran jellemző széles orrgyök és a belső szemzugban látható bőrredő látszólagos kancsalságot eredményezhet.
Létezik az ún. csecsemőkori kancsalság, amelynek jele, hogy a csecsemő szeme már néhány hetesen befelé kancsalít, ennek hátterében a szemizmok nem megfelelő működése áll. Kevésbé komoly esetben szemüveggel korrigálják a kancsalságot, amelyet akár már 9-10 hónaposan is megkaphat a baba és valószínű, hogy mire óvodába kerül már el is felejtheti a szemüveget.
Szemészeti vizsgálatok
A gyermek rendszeres átfogó szemvizsgálatait érdemes hat hónapos korban elkezdeni, ám kérdéseivel minden esetben keresse meg szemorvosát. A szemproblémák nem gyakoriak csecsemőknél, de kialakulhatnak. Szerencsére ma már rendelkezésünkre állnak olyan szemészeti berendezések, melyekkel a legkisebb páciensek csökkent együttműködési készsége mellett is vizsgálhatóak a szem fénytörési hibái. A szemgolyó vizsgálatát kisebb korban csak fokális fényben, kézi nagyítók segítségével tudjuk elvégezni. A vizsgálatok alapját mindig a látás vizsgálata jelenti. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálat fontosságát. A szülők számára nem minden fénytörési hiba megléte nyilvánvaló.
Vizsgálati módszerek és eszközök
- Látásfigyelem vizsgálata (fél éves kortól): Kisebb tárgy felmutatásával, annak a gyermek szeme előtti vezetésével történik (vezetett szemmozgások). Ekkor apró tárgyakat mutatunk és figyeljük, hogy mennyire fixálják az adott tárgyat. Az egyik, majd a másik szem takarásával vizsgáljuk, hogy a két szem látása között van-e különbség. Ha az egyik szem takarása ellen következetesen tiltakozik, akkor valószínű, hogy azzal a szemével nem lát jól. Ez a vizsgálat már 2-3 hónapos korban elvégezhető.
- Szaruhártya fényvisszaverésének vizsgálata (fényforrással): Bármilyen fényforrás segítségével meg lehet figyelni (pl. zseblámpa), hogy mindkét szaruhártya azonos helyén jelenik-e meg a fényforrás pontszerű tükörképe.
- Takarásteszt (fedés-feloldás teszt): Egyik kezünkkel felváltva takarjuk a gyermek szemeit, miközben másik kezünkben valamilyen számára figyelemfelkeltő tárgyat mutatunk. Azt figyeljük, hogy amikor a takarást váltjuk, a szabaddá váló szem kancsal helyzetben marad-e, illetve a párhuzamos szemállás érdekében ún. mozgást végez-e.
- Plusoptix készülék (csecsemők és nem kooperáló gyermekek vizsgálatára): A pici babák szemét egy Plusoptix nevezetű számítógép vezérelt mérőeszközzel tudjuk megvizsgálni. Élénk figyelmű kisbabát, akár 4 hónapos kortól tudunk vizsgálni. Ennek az eszköznek az előnye, hogy úgy ad felvilágosítást a szemről, hogy ehhez nem kell pupillatágító cseppet cseppenteni. Az eszköz a fénytörési hibán kívül a szemész számára sok más fontos információt is ad. A vizsgálat semmilyen kellemetlenséggel nem jár, az édesanya ölében ülve csak rá kell nézni egy kis piros és zöld fényre. Ehhez a számítógép még hangot is ad, hogy könnyebb legyen figyelni. Ennek ellenére 1 éves kor körül javaslom az első szűrést panaszmentesség esetén, mivel gyakran találunk olyan fénytörési hibát, ami egy- másfél éves korra már el is múlik.
- Skiaszkópia (objektív fénytörés meghatározása): Ha fénytörési hibát, kancsalságot, vagy bármilyen rendellenességet találunk, akkor az objektív fénytörés meghatározásához skiaszkópiát végzünk. Ez egy jól bevált módszer, ami napjainkban is nélkülözhetetlen. A vizsgálathoz szükséges a lencsemozgató izmok működését átmenetileg kikapcsolni. Ezt cseppentéssel lehet elérni. A vizsgálat előtt egy órával un. pupillatágító szemcseppet kell a gyermek szemébe cseppenteni három alkalommal 15 percenként. A csepegtetést követően a pupilla megtágul. Ebben az állapotban pontosan meghatározható a szem fénytörési hibája egy skiaszkópnak nevezett kézi műszerrel. A gyermeknek annyi dolga van, hogy rá kell néznie a skiaszkóp fényére. A pupilla tágulat 24 órán belül oldódik. A csepegtetésnél arra kell vigyázni, hogy a gyermek szájába ne kerüljön.
- Térlátás vizsgálata (pl. Lang-teszt, Worth-teszt): Megvizsgáljuk, hogy a gyermek képes-e egyszerre mindkét szemével a nézett tárgyat érzékelni, tehát kialakult-e a térlátás. Erre sokféle módszer áll rendelkezésünkre. A Lang-teszt már akár egy éves babák vizsgálatára is alkalmas és ezzel a kancsalítás gyanúja biztosan kizárható.
- Polateszt (két szem együttműködésének vizsgálata): A két szem együttműködésének vizsgálatára kifejlesztett eszköz. A vizsgálat polarizált szemüvegben történik, mely a két szem képét szétválasztja. Ilyenkor vizsgálható, hogy a szemek nyugalmi állapota eltér-e a párhuzamos szemállástól. Iskolás korban gyakran merülnek fel olvasási problémák. A gyógypedagógusok gyakran kérik ilyenkor a két szem együttműködésének vizsgálatát, amit Polateszttel is vizsgálhatunk.
- Színlátás vizsgálata (Ishihara teszt): A színlátást színes táblák segítségével vizsgáljuk. A köznyelv által pöttyös könyvnek nevezett Ishihara teszt számokat vagy kanyargó vonalakat használ a vizsgálathoz. A nagyobbak a számokat nézik, míg a kisebbek a kanyargós vonalakon (kígyókon) tudják végighúzni az ujjukat. A színtévesztés fiúkat érint gyakrabban, a lányok inkább csak hordozók, igen ritkán lányokban is kialakulhat a színtévesztés.
- Réslámpás vizsgálat (szemfenék vizsgálat): A vizsgálat réslámpával történik. A gép elé ülve a páciens az állát, homlokát betámasztja (hasonlóan, mint a computernél). Három lehetőségünk is van a szemfenék vizsgálatára. Kisbabákat nem tudunk a réslámpához ültetni, de nagyító alatt ők is vizsgálhatók. A kisbabák szemfenék vizsgálata csak tág pupillán keresztül történhet, ezért ők cseppet kapnak a vizsgálat előtt.
- Szemnyomás mérés: Iskolás korban van lehetőségünk szemnyomás mérésre. Ehhez érzéstelenítő szemcseppet kell cseppentenünk. A vizsgálat teljesen fájdalmatlan, de kisebbek még megijedhetnek tőle.

Mikor kell szemvizsgálatra vinni a gyermeket?
Kilenc hónaposan, 3 évesen (óvodába kerülés előtt), valamint az iskolába való beíratás előtt érdemes elvinni a kicsit szemvizsgálatra. A 9 hónapos vizsgálat azért fontos, mert ilyenkor még komolyabb problémákat is gyorsabban és hatékonyabban lehet orvosolni (pl. kancsalság), míg az óvoda és iskola előtti rutin vizsgálattal megelőzhetőek különféle kellemetlenségek, amik lehet, hogy csak az új közösségben derülnének ki.
Amikor baj van…
A kicsi szeme fénye mindennél fontosabb a szülők számára, ez nem kétséges. Ha valami a kicsi szemébe belemegy és nem tudja kipislogni, érdemes orvosi segítséget kérni. Kevésbé látványos, de igen komoly sérülést okozhat, ha tompa ütés éri a szemet (pl. focilabdával megdobják, verekedésnél valaki megüti, esésnél megnyomja egy tárgy a szemgolyót). Ez nagyon fájdalmas, a szem kivörösödésével járhat és tompa látás jelentkezhet, de az is előfordulhat, hogy semmilyen tünettel nem jár.