Sokan és sokféleképpen magyarázzák az orosz-ukrán háború kitörésének előzményeit, okait, céljait és befejezésének lehetséges módozatait. Azt már nehezen ismerik el, hogy ez a háború a történelmi trendek és helyzet alapján elkerülhetetlen volt. A folyamatot segítette, hogy a brit Halfod Mackinder geopolitikus „A földrajz mint a történelem kulcsa” című művében már 1904-ben az eurázsiai térséget „a világszigetet” (heartland) tekintette a világ feletti uralom megszerzése egyik feltételének. A „szívjáték” elmélet röviden így szól: „Aki Kelet-Európát uralja, uralja a Szívtájékot; Aki a Szívtájékot uralja, uralja a Világ-szigetet is; Aki uralja a Világ-szigetet, uralja a világot.” Szerinte Európa és Ázsia nem csak földrajzi értelemben egy kontinens, hanem a történelmi fejlődés folyamán, az itt élő népek eltérő és sokszor konfrontálódó civilizációikon keresztül kulcsszerepet játszottak az emberiség fejlődésében.
A szovjet és a kommunista világbirodalom bukása értelemszerűen átrendezte az addigi nemzetközi helyzetet: a két pólusú világrend helyébe az Amerikai Egyesült Államok és a NATO uralta egypólusú világrend lépett. A tektonikus erejű és jelentőségű politikai földrengéssorozatból is kiemelkedő esemény volt a két Németország egyesítése. Ismét feltámadt a kelet- és közép-európai országok jogos történelmi félelme, akik évszázadok óta a mindenkori német és orosz birodalom szorításában léteztek.
1990-ben a két Németország egyesítésekor az amerikai és a nyugati vezetők megígérték Gorbacsovnak, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább kelet felé: ígéretük szerint ha az újraegyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a „NATO egy centit sem mozdul el kelet felé.” Jack Matlock, az akkori amerikai moszkvai nagykövet kijelentette: „mi határozottan biztosítottuk Gorbacsovot, hogy ha az egyesített Németország a NATO kötelékében maradhat, akkor a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Mások mellett ugyanezt az álláspontot képviselte Malcolm Fraser, Ausztrália volt miniszterelnöke, James Baker amerikai külügyminiszter és Helmuth Kohl német kancellár.
Az ígéretek ellenére ma már az Oroszországgal határos balti országok ugyanúgy tagjai a NATO-nak, mint és a közép- és kelet-európai országok. Ennek egyik oka, hogy az Amerikai Egyesült Államok mára túllépett a Monroe-doktrínában megfogalmazott elven, mely szerint: Amerika az amerikaiaké! Az új - kimondatlan - doktrína szerint az amerikaiak tetszés szerint megszállhatják a föld bármely részét, ha úgy ítélik meg, hogy ott veszélyben van a demokrácia és a szabadság eszméje. Meghirdetett külpolitikájuk elvi alapja tehát missziós tevékenység. Ez a kommunikációs stratégia hivatott elterelni a figyelmet arról, hogy az USA valójában mindig a saját hatalmi és anyagi érdekeinek megfelelően cselekszik.
Nem kis megszállottságról árulkodik az amerikai Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relation) és Charles Krauthammer 1990-ben megfogalmazott álláspontja: „Abnormális időket élünk. Ebből logikusan következett, hogy 1998 áprilisában az amerikai szenátus elfogadta a NATO bővítéséről szóló határozatot, annak ellenére, hogy már 1997-ben ötven jelentős amerikai személyiség nyílt levélben fogalmazta meg kétségeit.
1999-ben Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot vették fel a NATO-ba, 2004-ben a volt szocialista országok és a három balti állam is NATO tagország lett. Ezzel az USA és a NATO minden korábbi ígéretét megszegve lényegében bekerítette Oroszországot. Ennél is súlyosabb és konkrétan oroszellenes lépés volt, hogy 2008-ban a bukaresti NATO-csúcson hosszabb távon tagsági viszonyt kínáltak Grúziának és Ukrajnának. A NATO és Ukrajna között már korábban megindult közeledési kísérleteknek ezzel vége volt. Ez a döntés alapvetően sértette Oroszország nemzetbiztonsági érdekeit, innentől kezdve csak idő kérdése volt egy nagyobb konfliktus kirobbanása.
Az Egyesült Államok pedig Brzezinski tételének szellemében mindent megtett azért, hogy Ukrajnát leválassza Oroszországról. Erről szólt már 2004-ben az első Majdan (a narancsos forradalom), majd rá egy évtizedre a jól szervezett úgynevezett Euro-Majdan is. A háború kitörésének tehát az egyik legfőbb oka, hogy - Oroszország többszöri tiltakozása ellenére - a NATO egyre közelebb került az orosz határhoz. Ugyanakkor Henry Kissinger már 2001-ben érzékelte a veszélyt: „A Nyugatnak óvatosnak kell lennie, hogy integrált katonai rendszerét ne terjessze ki túlságosan közel Oroszország határaihoz.” Másfél évtized múlva megismételte: „ A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna soha nem lehet csak egy idegen ország. Az orosz történelem a Kijevi Ruszban kezdődött. (…) Ukrajna évszázadok óta Oroszország része, és történelmük már korábban is összefonódott. Az orosz szabadságért vívott csaták némelyikét, kezdve az 1709-es poltavai csatával ukrán földön vívták. A Fekete-tengeri Flotta hosszú távú bérleti szerződés alapján a krími Szevasztopolban állomásozik.” (Washington Post, 2014. március 5.) Ennek ellenére az Egyesült Államok rendszeresen beavatkozott Ukrajna belügyeibe, pénzt adott és katonai felszerelést szállított az oroszellenes ukrán erőknek.
A Nyugat és Oroszország szembenállásának középpontjában mindig ott volt Ukrajna. Földrajzi helyzete és történelme miatt nyilvánvaló volt, hogy Ukrajna destabilizálása a legalkalmasabb eszköz az Oroszország és a Nyugat közötti közeledés megakadályozására. Brzezinski és társai tisztában voltak azzal a potenciális veszéllyel is, hogy Németország és Oroszország „egymásra találása” olyan hatalmas erőcentrumot hozna létre, amelyik kétségessé tenné az Egyesült Államok vezető szerepét. Nyilvánvaló volt, hogy az orosz nyersanyag- forrásokra és a német technológiára alapuló minden közeledési törekvést meg kell akadályozni, fel kell számolni. A kommunizmus utáni Oroszország 1991-ben, Jugoszlávia bombázásakor szembesült azzal, hogy a Nyugat nem veszi figyelembe az orosz geopolitikai érdekeket. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007-ben Münchenben elmondott beszédében számolt le a keleti-nyugati együttműködés illúziójával, kifogásolva az Egyesült Államok agresszív fellépéseit.
2008-ban Moszkva hiába figyelmeztette a Nyugatot, hogy Koszovó függetlenségének elismerése után a számukra nemzetbiztonsági okokból fontos Dnyeszteren túli Köztársaság, Abházia, Dél-Oszétia és Hegyi-Karabah esetleges elszakadásának sem lehet nemzetközi-jogi akadálya. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 2014-es Majdan téri események egyik főszereplője, Oleh Tyahnibok így fogalmazott a Kijevszkij Vesztnyik egyik számában: „Ezeket a büdös zsidókat és muszkákat gyökerestül kellett volna kitépni a mi ukrán földünkből. De nem baj, még az év végéig kifüstöljük őket előbb Nyugat-Ukrajnából, majd az ország keleti részeiből is. És majd akkor ott, keleten is ledöntjük a hőseiknek állított emlékműveket, átnevezzük Dnyepropetrovszkot és Kirovgrádot, a NATO segítségével pedig kivágjuk a Krímből az ő fekete-tengeri flottájukat.” Az ukrán szélsőségesek és a Szvoboda vezére 2014-ben a Krímbe induló úgynevezett barátságvonatok indításával fenyegetőzött. Ha ehhez hozzávesszük az orosz nyelv használatának visszaszorítására irányuló örekvéseket, akkor nem légből kapott azt állítani, hogy a Krímben élő orosz többségnek volt oka a félelemre. Ennek fényében a Krím félsziget annektálása Putyin szempontjából egy elkerülhetetlen, kikényszerítet történelmi lépés volt.
Ukrajna és Oroszország: Mi okozta a háborút?
Mint már utaltunk rá, az Ukrajna destabilizálására irányuló első akció - az úgynevezett narancsos forradalom - 2004-ben zajlott le, ezt követte a mostani háború közvetlen előzményének tekinthető sikeres kormányváltás 2014-ben, amikor az amerikaiak a CIA, a Soros-birodalom néhány áruló ukrán oligarcha segítségével megdöntötték a demokratikusan megválasztott Viktor Janukovics ukrán elnököt és kormányát, aki a nyugati integráció helyett a semlegesség pozíciójának felvételével próbálta leszerelni Moszkvát. A visszaszámlálás, azaz a helyzet végzetes kiéleződése ekkor kezdődött el. Victoria Nuland amerikai külügyi vezető utasítására azt a korrupt, zsidó származású Petro Porosenko oligarchát választották Ukrajna elnökének, aki korábban besúgóként segítette a kijevi amerikai nagykövetség munkáját. Victoria Nuland lehallgatásának köszönhetően vált köztudottá, hogy az USA 5 milliárd dollárt fordított egy Nyugat-barát kormány létrehozására.
Az amerikai külügyminisztérium, George Soros és a CIA által összeállított kormány külföldi érdeket szolgált, és kifejezetten oroszellenes politikát folytatott. A pénzügyminiszter amerikai, az egészségügyi miniszter grúz, a gazdasági miniszter litván állampolgár volt. Nagyon sok vezető tisztségviselő rendelkezett amerikai állampolgársággal. Soros emberei kulcspozíciókat foglaltak el: Aivaras Abromavicius gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, Natalie Jaresko amerikai-ukrán állampolgár pedig pénzügyminiszter lett. Nem véletlen, hogy 2021. október 21-én és 22-én a Soros-birodalom éppen Kijevben tartotta három ország aktivistáinak fórumát, és a kétnapos rendezvény résztvevőit a jelenlegi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba is üdvözölte.
A Petro Porosenko vezette kormány megalakulásakor Ukrajna rendkívül nehéz és kiszolgáltatott helyzetben volt, ráadásul a minszki egyezmény miatt szuverenitása is sérült. Az oligarchák megőrizték befolyásukat, a korrupció szinte hétköznapi jelenséggé vált, ráadásul az egész állam ki volt téve a különböző amerikai és nyugati politikai és gazdasági érdekcsoportok nyomásának. Az ukrán politikai elit (a ’politikai elit’ jelentése: politikusok, politikából élők) készségesen kiszolgálta a hatalomban maradását biztosító erőket. Ebből a szempontból nem jelentett változást, hogy az oligarchák közötti küzdelem során az ugyancsak zsidó származású Ihor Kolomojszkij oligarcha megbuktatta korábbi barátját és üzlettársát Petro Porosenkót, és a helyébe - egy az ő médiacégeiben futatott szerény képességű, szintén zsidó származású, egyébként oroszul beszélő ripacsot - Volodomir Zelenszkij komikust ültette az elnöki székbe. Mindez persze a tömegdemokrácia kulisszái között megtartott választásokon zajlott le.
2014 óta tartott az oroszbarát ukrajnai pártok betiltása, újságírók, politikusok zaklatása, meggyilkolása, az orosz nemzetiségűek rendszerszintű üldözése, valamint az orosz anyanyelvi oktatás fokozatos felszámolása. Az erőszakos ukránosítás és a Nyugat kiszolgálása a Petro Porosenko és a Zelenszkij-rendszer lényege. 2014-ben a Donbaszban ukrán nacionalista bandák gyilkolták az őshonos oroszokat. (Lásd az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának ( OHCHR) 2022. 2015-ben a minszki megállapodás értelmében a Petro Porosenko vezette kormánynak le kellett fegyvereznie az ukrán szabadcsapatokat. Az Ajdar, Azov, Dnyipro és a Jobb Szektor stb. névre hallgató egységek kíméletlen harcot folytattak az oroszok és a szeparatisták ellen, és többször szembeszálltak a hivatalos ukrán katonai vezetés utasításaival is. Az ukrán sovinizmus elleni elkötelezettségük mellett nyíltan felvállalták neonáci nézeteiket is: kívánatosnak tartották az ukrán föld megszabadítását a zsidóktól, az oroszoktól és a lengyelektől. Az ukrán viszonyokat mindennél jobban jellemzi az a tény, hogy a neonáci Azov zászlóalj legfőbb finanszírozója a zsidó ukrán oligarcha Ihor Kolomojszkij volt, akinek egy időben 5 ezer fős magánhadserege volt.
Az alakulatok felszámolása nem ment fegyveres incidensek nélkül: előfordult, hogy az ukrán kormány egységei rakétákkal támadták a Donbaszban oroszokat gyilkoló ukrán nácikat. Később az Azov zászlóalj nevét megtartva integrálódott az ukrán hadseregbe. Az igazsághoz tartozik, hogy az Azov zászlóalj 2014-ben Mariopulban harcolt, és visszaverte az oroszok által támogatott szeparatista haderőt. A 2022. február 24-én kezdődött orosz támadás előtt Ukrajna társadalmi-gazdasági összeomlás előtt állt. A Verhovna Rada (Legfelsőbb Tanács) folyamatosan ülésezik, és minden kormány előterjesztést elfogad. Az országot Zelenszkij elnök és belső köre vezeti a kormány, az önkormányzatok és a katonai vezetők segítségével. A Nép Szolgája Párt belső, politikai konfliktusokkal és korrupciós ügyekkel küzdött, Zelenszkij elnök népszerűsége pedig húsz százalék alatt volt. Február 24-e után az oligarchák és a politikai elit tagjai félretették nézeteltéréseiket, és egységesen felsorakoztak Oroszország ellen, ami az adott helyzetben a népszerűtlen Volodimir Zelenszkij elnök és az ukrán hadsereg támogatását jelentette.
Azt követően, hogy a Nyugat-barát erők 2014-ben kormányt alakíthattak, tovább erősödött az oligarchák uralma, és tovább nőtt az amúgy is óriási korrupció. 2021-ben munkanélküliek száma 2 millió körül volt, a várható gazdasági visszaesést 9,2 százalékra becsülték. A válság mélységét és a helyzet abszurditását jelzi, hogy Ukrajna miniszterelnök-helyettesi pozíciót kínált fel a botrányairól elhíresült Miheil Szaakasvilinek, aki 2004 és 2013 között Grúzia elnöke volt, és aki már Porosenko elnöksége alatt belebukott az Ukrajna megmentőjének szánt szerepbe. Jellemző epizód, hogy a kormánytagok gyakori cserélgetése mellett 2017-ben a két kormánypárt - a Petro Porosenko Blokk és az Arszenyij Jacenyuk vezette Népfront - együttes támogatottsága tíz százalék körül mozgott. Ekkor váratlanul letartóztatták Roman Naszirovot, az adóhatóság vezetőjét, mert összejátszott Olekszandr Oniscsenko parlamenti képviselővel, akit kétmilliárd hrivnya adócsalással vádoltak meg. Ezt követően Oniscsenko külföldre menekült, majd jelezte: bizonyítékai vannak Petro Porosenko elnök gyanús ügyleteiről. Időközben a magyar és brit állampolgársággal is rendelkező Roman Naszirov százmillió hrivnya óvadékért elhagyhatta a börtönt. Időközben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt a véletlenül zsidó származású Volodomir Hrojszman váltotta, ugyanis egy Soroshoz közel álló alapítvány szerint Jacenyuk korábban Csecsenföldön orosz hadifoglyok kínzásában és meggyilkolásában vett részt.
Ukrajna és Oroszország: Mi okozta a háborút?
Miután az ukrán oligarchák és a politikai elit között több zsidó származású személy van, nem érdektelen, hogy Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára arra figyelmeztette Izraelt, hogy ne váljon az orosz oligarchák búvóhelyévé, akik a törvényes felelősségre vonás elől rendszeresen Izraelbe menekültek. Az ukrán kérdés egyébként megosztja az orosz nyelvű izraeliek közösségét, de az izraeli társadalom sem egységes. Zelenszkijt az amerikaiak nagy része és az EU valóságos szabadságharcosként ünnepli, de azért vannak másféle hangok is. A török elnök egyik tanácsadója, Ygit Bulut ezt írta: „Beszéljünk a Soros által támogatott Zelenszkijről, akit Izrael segít abban, hogy halálba vigye Ukrajna népét.” Ettől függetlenül az amerikai zsidóság egyfajta új zsidó hősként tekint rá. Kérdés, hogy egy átlag amerikai mit gondol a hasonló véleményekről: „Tudjuk jól, hogy az ostoba amerikaiak tisztában vannak vele, hogy bárki is üljön a Fehér Házban, mi ellenőrizzük a kormányukat. Ön is tudja és én is tudom, hogy egyetlen amerikai elnök sem lehet olyan pozícióban, hogy minket megleckéztessen, bármit is csinálunk. Mi... A két népszerű jobboldali értelmiségi szerint szóba sem jöhet a szavazatmegosztás.
Tóth Gy. László és Raffay Ernő a szavazatmegosztás csapdájáról
Nem sokkal az április 12-i választások előtt intenzív kampányba kezdett a Fidesz, melynek célja az volt, hogy szavazatokat vegyen el a Mi Hazánktól, a mi hazánkosok legalább egyéniben a fideszes jelöltre voksoljanak. Korábbi cikkünkben jó néhány kiemelt szereplőt megszólaltattunk a nemzeti oldalról, akik a hatalmas nyomás ellenére egyéniben és listán is a Mi Hazákra szavaznak; valamint közöltük Gaudi-Nagy Tamás véleménycikkét, amelyben egyebek mellett arról ír, hogy „a Mi Hazánkra leadandó két szavazat joggal jelentheti sokak számára a legjobb megoldást”.
Ezúttal Tóth Gy. László politológus és Raffay Ernő történész véleményét adjuk közre a szavazatmegosztás csapdájáról, illetve általánosságban a választás tétjéről.
Tóth Gy. László elemzése
Tóth Gy. László szerint „A szavazatmegosztás koncepciója azért veszélyes, mert nem biztos, hogy a választók tisztában vannak azzal az egyszerű összefüggéssel, hogy amikor egy fideszes jelöltre szavaznak, akkor lényegében az Orbán-klánt erősítik, és a Mi Hazánkat gyengítik. Ugyanis a Mi Hazánk egyéni jelöltjére leadott szavazat nem vész el, mert abból listás Mi Hazánk-szavazat lesz. Tehát a Fideszre leadott szavazat gyengíti a Mi Hazánkat.”
„Ezek után nehezen érthető, hogy ezek az elméletileg nemzeti radikális személyek miért próbálják tudatosan gyengíteni a párt pozícióját, és miért támogatják a leamortizálódott Fideszt. Nem veszik tudomásul, hogy Orbán Viktor sikertelen politikus, hiszen a tizenhat éves tevékenysége után gazdasági-társadalmi összeomlás fenyeget.”
„A Fidesz külpolitikája szinte követhetetlen, mert Orbán egyszerre szolgálja Putyint, Netanjahut és Trumpot. Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy egy nemzeti jobboldali értékrendű személy a Fideszre szavazzon, miközben Orbán Viktor például Gázával kapcsolatban nyíltan kiállt egy népirtó mellett, akinek regnálása alatt az izraeli hadsereg körülbelül harmincezer gyermeket és nőt gyilkolt meg. Vagyis ott a zsidók lényegében egy olyan bosszúhadjáratot folytattak a palesztinok ellen, amelyben mindent összevetve kétezer zsidó és körülbelül ötvenötezer palesztin halt meg. Mit nevezünk népirtásnak, ha nem ezt?”
„De ezeken kívül is hosszan lehetne sorolni a magyar miniszterelnök megbocsáthatatlan erkölcsi bűneit. Amikor néhány éve az örményországi Hegyi-Karabahban a muzulmánok keresztényeket gyilkoltak és űztek el ezeréves hazájukból, Orbán a Türk Tanács ülésén „a helyzet tisztázásáért” gratulált a muzulmán azeri elnöknek. Legújabban a felvidéki magyarokat árulta el, amikor nem tiltakozott a Benes-dekrétumokból következő magyarellenes intézkedések miatt.”
„Orbán Viktor kormányzati tevékenységét elemezve ma már nyilvánvaló, hogy nem alkalmas az általa előidézett társadalmi-gazdasági krízis kezelésére. Ennek bizonyítására elegendő megnézni a különböző nemzetközi szervezetek, tudományos intézetek adatain nyugvó elemzéseket, vagy a kormány által felügyelt KSH adatait. Közhely, hogy Magyarország Európa egyik legszegényebb és legkorruptabb országa. Az egészségügy és az oktatás helyzete drámai. Ennek megfelelően a lakosság általános egészségügyi állapota rendkívül rossz. A magyarok húsz százaléka funkcionális analfabéta. Az alkoholisták (és a nagyivók) száma is másfél millió körül jár. Az úthálózat fele járhatatlan. A dilettáns kormányzás eredménye szinte mindenütt látható. Kétmillió ember nyomorog.”
„Ezeket a tényeket egy virtuális valóság létrehozásával és egy felfokozott kampánnyal próbálják ellensúlyozni, eltüntetni. Ennek érdekében lefizettek jó néhány olyan jobboldali értelmiségit, akik a Fidesz propagandistáiként gyakorlatilag létrehoztak egy alternatív valóságot, és egy olyan, nem létező aranykort vázolnak fel, amelyben Magyarországon minden magyar nagyszerűen él. De mindenki tudja, hogy ez nem így van, és igen szégyenletes, hogy ezek a magukat értelmiségieknek valló propagandisták bármire képesek, és bármit végrehajtanak, amit a „messiás”, azaz Orbán Viktor kér tőlük.”
„A magyarokat bizonyára nem igazán a távoli népirtások érdeklik, hanem a saját életszínvonaluk esése, az egészségügy és az oktatás nehéz helyzete, a különböző, nehezen magyarázható hirtelen meggazdagodások, valamint a szemmel látható leosztása bizonyos jól fizető pozícióknak. Mindezeket mindenki érzi a saját bőrén, legyen egyszerű alkalmazott vagy egy nagy cég vezetője. Hiszen itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a politikai elit végtelenül korrupt és erkölcstelen magatartása mellett a választók nagy tömege azzal találkozik a hétköznapi életben, hogy egyre rosszabbul és nehezebben él.”
„Ez a két tényező gyakorlatilag egymást erősíti, és most annyiban új a helyzet, hogy 2010 óta először formálisan van egy erős ellenzék, és annak van egy miniszterelnök-jelöltje. Viszont azt, hogy ez a miniszterelnök-jelölt milyen lesz, és mit fog csinálni, nem tudhatjuk. Lehet gyűlölködni, vádaskodni, vannak jelzések, de valójában senki nem tudja, hogy az Orbán utáni kormány milyen lépéseket fog megtenni, ezért most tulajdonképpen a választások szempontjából türelemre és józan észre lenne szükség. Ebbe pedig beletartozik az, hogy nyilván hárompárti lesz a országgyűlés: a Fidesz és a Tisza mellett ott lesz harmadikként a Mi Hazánk is. Ez utóbbira azért van nagy szükség, mert a két nagy párt mellett szükség van kontrollra és a nyilvánosság tájékoztatására. Ez a mindenkori nemzeti radikális pártok feladata. Éppen ezért rendkívül kártékony gondolat, hogy a Mi Hazánk adja fel az identitását és támogassa a Fideszt. A szavazatok megosztása az öngyilkosság egy formája: a nemzeti radikálisok megosztása, valamint a kétségbeesetten vergődő Orbán Viktor hatalomban tartása. Ez nem a nemzeti jobboldal érdeke.”
Raffay Ernő történész meglátásai
Raffay Ernő úgy érzi, „félelmet is tükrözhet, hogy a Fidesz - trükkös módon - a Mi Hazánk szavazóihoz fordul annak érdekében, hogy tőlük az egyik szavazatukat elkérje. Ez véleményem szerint arra utal, hogy ők is érzik: vesztésre állnak. Vagyis a Fidesz vezérkara látja, hogy most olyan történelmi helyzet alakult ki - az ő negatív tevékenységük, elhibázott kül- és belpolitikájuk, valamint rossz gazdaságpolitikájuk következtében - hogy elveszíthetik a hatalmat. S ha elveszítik a hatalmat, akkor lehet, hogy börtönben végzik, hiszen vannak az ellenzékben olyanok, akik ezzel fenyegetik őket.”
„Ebből a bennük lévő veszélyérzetből következik, hogy ahogy közeledik a választás napja, egyre inkább szükségük lesz minden szavazatra. Most már számukra nem elég csak a nyugdíjas bácsik-nénik, illetve a krumpliért és néhány tízezer forintért megvásárolt szegény emberek szavazata, hanem szükségük van a Mi Hazánkból is bizonyos szavazatmennyiségre. Ezért megmondóembereik arra szólítanak fel, hogy az egyéni választókerületek jelöltjeinél - mivel a Mi Hazánknak valószínűleg egy kerületben sem jön össze az egyéni győzelem - a Mi Hazánk szavazói inkább a Fidesz jelöltjére adják voksukat. Arról viszont nem beszélnek, hogy minden ilyen szavazat elvész számukra, mert ha a Mi Hazánkra szavaznának, az bekerülne abba a nagy kalapba, amit listán szerez meg a párt.”
„Tehát ezek az önmagukat nemzetinek és kereszténynek mondó entellektüelek a Mi Hazánk szavazóit arra szólítják fel, hogy annak a Fidesznek adják a szavazatukat, amelytől ők ezért bizonyára jó pénzt kapnak.”
„Az elmúlt tizenhat év hibáit sorolva a gazdaságpolitikával kezdem, amelynek következtében Magyarország nem képes felzárkózni az európai középszintű életszínvonalat képviselő országok közé. Ennek súlyos következményei vannak: például emberek millióinak nincs pénze magánklinikákra, így kénytelenek ott várakozni, ahol akár éveket is kell várni egy műtétre - a késlekedésbe pedig sokszor belehal a beteg. Európai szégyen, hogy a magyar kormánynak nincs önálló egészségügyi minisztériuma; ez is az egyik oka annak, hogy a nemzet egészségi állapota tragikussá vált.”
„A másik fontos terület a kultúra és tudomány. A kultúra nemzetmegtartó erő, ami az egyént nemesíti, a népet összekapcsolja, a nemzettudatot erősíti. A magyar kultúrában vannak mércék, viszont Orbán olyan személyeknek - történészeknek, irodalmároknak és egyéb társadalomtudósoknak - adott Kossuth- és Széchenyi-díjat, akik bár értékes emberek, területükön nem képviselik a csúcsot. Olyanok kapták meg például a legmagasabb tudományos elismerést, akiknek egyetlen tudományos könyvük sincs. Olyan művésznek adott állami kitüntetést, aki nem képviselik a legmagasabb művészi szintet. Mindezt azért kapták, mert szolgalélekkel istenítik a kormányzatot. Ennek az lett a következménye, hogy a Fidesz-kormány kultúrpolitikája lezüllesztette a kultúra értékét: ha ugyanis minden ostoba, primitív ember Kossuth- és Széchenyi-díjat kaphat, akkor a díj elismertsége devalválódik, elértéktelenedik.”
„A tudományban az a helyzet, hogy az elmúlt tizenhat év alatt a Fidesz nem tudott mit kezdeni a tudományegyetemekkel, az MTA-val és a tudományos intézetekkel. Ezeken a helyeken szinte kizárólag baloldali (szocialista-kommunista és/vagy liberális) kutatók vannak vezető pozícióban. Ne felejtsük el, hogy nincs önálló oktatási és tudományos minisztérium, a tudományos intézetek élére pedig a Fidesz saját embereit ültette - kizárólag a lojalitásuk alapján. Így nem csoda, hogy egyik-másik művészeti és tudományos intézet a pénzkiszivattyúzás színhelyévé vált. Összességében a Fidesz nem tudott mit kezdeni a magyar kultúra és tudomány tudatos, átgondoltan magyar érdekű és - ami nagyon fontos - szabad fejlesztésével.”
„A harmadik terület, amiről beszélni kell, az a külpolitika. Ezt már csak azért sem tehetné meg, mert ő nem önmagát, hanem az egész országot és a szétdarabolt magyar nemzetet képviseli. Visszatekintve a múltba: a Fidesz külpolitikája - ekkor még a legkisebb ellenzéki párt voltak, a KDNP-vel nagyjából azonos számú képviselővel - 1990. június 4-én kezdődött, Trianon 70. évfordulóján. Az évfordulón az országgyűlési képviselők - még az MSZP-s komcsik és az SZDSZ-es balos izraeliták is - egy percig vigyázban álltak. Ezzel szemben a fideszesek - középső ujjukkal felfelé bökve, mindenféle sértő megjegyzést téve - tüntetően kivonultak az ülésteremből. Ez már akkor üzenet volt Bukarest, Pozsony és Prága számára: mi nem a magyarokkal, hanem veletek vagyunk. A Fidesz ma már azt mutatja, hogy nemzeti és keresztény, de ezért a szégyenletes akkori kivonulásukért még senki nem kért közülük bocsánatot.”
„Mivel a mostani Orbán-kormány a nagytőke kormánya - hiszen a miniszterelnök szinte mindegyik családtagja milliárdos nagytőkés -, ehhez szabják a teljes külpolitikát. Azt, hogy milyen vállalatok jöhetnek be, illetve milyen kereskedelmi, együttműködési és beszállítói szerződéseket kötnek, szintén ez határozza meg. Bizonyítható, hogy a Fidesz-KDNP-s gazdasági körök érdekeinek megfelelően hozzák a törvényeket, ami a joggal való visszaélés súlyos esete. Ezenkívül az önmagát nemzetinek mondó kormány a szomszédos országokban élő magyarokkal gyakorlatilag alig törődik. Bár vannak fontos eredmények - például óvodai, iskolai és templomi felújítások -, ugyanakkor itt is kliensrendszer működik. Aki a fideszes vezérekkel jóban van, az hozzájut a magyar állami pénzhez, aki viszont nem tud jó kapcsolatot kiépíteni velük - tehát nem válik szellemi szolgává -, az nem. A kormányzatnak nincs stratégiai elképzelése az elcsatolt területeken élő magyarokkal kapcsolatban.”
„A határainkon túli magyar érdekek tekintetében - bár Orbán Viktor azt gondolja, hogy ő európai jelentőségű személy - az Orbán-kormány nemhogy a Benes-dekrétumok ügyét nem tudta rendezni, de képtelen volt autonómiát kiharcolni azon országokban, ahol a helyi magyarság erre kérte. A miniszterelnöknek van egy ennél nagyobb téveszméje is: a potenciális kisantant bizonyítottan magyargyűlölő vezéreivel - Vucsiccsal, Ficóval és a magyar katonasírokon üvöltve táncoló Simionnal - akar vagy akart szövetségre lépni. Az első kettővel való, több mint szoros együttműködés az ott élő magyarok legalapvetőbb érdekeinek feladását jelenti. Az ott élők érdeke is a Fidesz-kormány leváltása, hiszen e folyamatok, amelyeket a budapesti kormány érdemi tiltakozás vagy határozottabb közbeavatkozás nélkül hagy, oda vezetnek, hogy a magyarság vagy beolvad, vagy elvándorol ősei földjéről.”
„Ezzel szemben viszont olyat tett, amit 1848 óta egyetlen magyar miniszterelnök sem: egy tömeggyilkost - akit a fél világ, az európai országok és a közel-keleti muzulmánok is egyaránt elítéltek - meghívott Budapestre. Ez olyan mélypont, amellyel Orbán Viktor elveszítette azt az erkölcsi alapot, azt a piedesztált, amely feljogosítaná őt arra, hogy Magyarország miniszterelnöke maradjon. Létezik azonban ennél is mélyebb morális szakadék. Kérem a kedves olvasót, képzelje el a felfoghatatlant: egy idegen katona ront be a lakásába, és közvetlen közelről kétszer fejbe lövi az ott tartózkodó gyermekét. Az a közel harmincezer palesztin gyermek, aki áldozatul esett, pontosan olyan, mint bárki más gyermeke vagy unokája - az ő életük is pótolhatatlan, és fájdalmuk ugyanolyan súlyú.”
„Befejezésképpen itt kanyarodok vissza azokhoz az értelmiségiekhez, akik arra biztatnak bennünket, hogy egyik szavazatunkkal a Fideszre voksoljunk. Tényleg erre a Fideszre, erre az Orbán Viktorra való szavazásra buzdítotok minket? Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy erre nemet kell mondanunk!”
„S hogy a Magyar Nemzetben, a központi pártlapban nyilatkozó „nemzeti-radikális” személyek akciója előre eltervezett tevékenység, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a cikk megjelenése után néhány órával ismeretlen számról hívást kaptam az egyik Fidesz-irodából. A férfiú kérdése az volt: vasárnap szavazok-e a Fidesz kerületi képviselőjelöltjére? Miután „bevallottam”, hogy nem, hiszen mi hazánkos választó vagyok, jött az utolsó kérdés: megtenném-e, hogy az egyéni körzetben a fideszes jelöltre szavazok, listán pedig a Mi Hazánkra? Gondolom, sok hozzám hasonló választót felhívtak valamelyik Fidesz-irodából.”
Ukrajna és Oroszország: Mi okozta a háborút?
Milo Yiannopoulos és a jobboldali identitászavar
A jobboldaliság Milo-féle formáját ugyanolyan visszataszítónak és kártékonynak tartom, mint a baloldaliak és liberálisok életidegen zagyvaságait.
„Daniel Cohn-Bendit után hamarosan hazánkba látogat Milo Yiannopoulus is. Jeszenszky Zsolt szerint »Milo az a srác, akinek (full hetero létemre) én csak megengedném, hogy elém térdeljen, de Megadja Gábor még a fordított helyzetet is bevállalná. De komolyra fordítva, Milo Yiannopoulos Angliában született, görög és zsidó felmenőkkel rendelkező, ma már az USA-ban élő politikai kommentátor, író-publicista, médiaszemélyiség - és egy Veszélyes Köcsög. Utóbbi név saját kreálmánya: „Dangerous faggot” elnevezésű turnéja keretében járja az amerikai egyetemeket és hívja ki maga ellen a balosok dühét. Hangos kritikusa ugyanis a feminizmusnak, az iszlámnak, a politikai korrektségnek, a genderelméletnek. Nagyon kényelmesen le is fasiszta-rasszista-homofób-nácizhatná ezért a baloldal, a szokásos módon, pechjükre azonban a srác bár katolikus, de zsidó gyökereire nagyon büszke, vállaltan meleg és kifejezetten a néger fiúkat imádja.«GFG most is rövid volt: Willkommen Milo - írta a honlapján.
A jobb megismerés kedvéért idézzük szó szerint is ezt az identitászavaros provokátort: „Tudod mit? Hálás vagyok Michael atyának. Ha ő nem lett volna, nem tudnék ilyen jól szopni. (...) Félreértitek a pedofília fogalmát. A pedofília nem azt jelenti, hogy szexuálisan vonzódsz egy 13 éveshez, aki testileg érett. A pedofília azt jelenti, hogy gyerekekhez vonzódsz, akik még nem érték el a pubertást. A melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet, ha konszenzuális kapcsolatról van szó.”
Lehet, hogy én értek félre valamit, de a jobboldaliságnak ezt a formáját ugyanolyan visszataszítónak és kártékonynak tartom, mint a baloldaliak és liberálisok életidegen zagyvaságait. Nem lehet közösséget vállalni egy gyakorló elmebeteggel csak azért, mert éppen egy másik gyakorló elmebeteggel harcol.
