Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, akinek életpéldája és tettei ma is iránymutatást adnak az embereknek. Élete során megannyi csodával kísérte Isteni kiválasztottságát, és fáradhatatlanul dolgozott a keresztény hit terjesztésén. November 11-e, Márton napja a mai napig számos népszokással, rendezvénnyel és időjóslással kapcsolódik hozzá, emlékét pedig templomok, települések és egy európai kulturális útvonal is őrzi.
Szent Márton születése és gyermekévei
Márton 316-ban vagy 317-ben született Savariában (a mai Szombathely), a Római Birodalom Pannónia provinciájában. Apja jómódú, pogány római légiós tiszt volt, aki szolgálataiért Itáliában kapott földbirtokot. Ennek köszönhetően a család Itáliába költözött, és Márton gyermekkorát Ticinum (Pavia) városában töltötte.
Alig 12 évesen Márton már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét. Szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. A püspök kézrátétele a 12 éves Mártont hittanulóvá, katekumenné avatta. A pogány szülők nem nézték jó szemmel, hogy gyermekük az új vallást követi, és igyekeztek ettől eltéríteni.
Katonai szolgálat és a köpeny csodája
Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Egy gyakorló lovascsapathoz került, mivel nagyon fiatal volt. 19 éves korában lett ténylegesen katona. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt, méltó egy katekumenhez. Mindig talált lehetőséget erények gyakorlására. Katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét.
Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Az Amiensben töltött évek egyik eseményéről, amely még megkeresztelkedése előtt történt, minden életrajzírója megemlékezik. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajta lévő ruhadarabok maradtak meg. Egy napon késő este, járőrszolgálatból hazatérőben didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította.
Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Ez a jelenés megerősítette Márton hitét. 339-ben, 22 éves korában keresztelkedett meg, szolgálati helyén, Amiensben.
A hadseregből való távozása előtt, 341-ben barbárok támadtak Galliára. A császár, Constans az ütközet előtt személyesen buzdította katonáit. Név szerint szólította őket és ajándékot adott át nekik. Márton nem akarta az ajándékot elfogadni és ennek okát közölte is az uralkodóval: „Krisztus katonája vagyok, nem szabad harcolnom." A császárt szolgálta eddig, ezután Istent kívánta szolgálni. Ő viszont a csatától való félelemmel vádolta meg Mártont és ezzel magyarázta a seregből való kilépésének okát is. Az ütközetre azonban nem került sor, mert a barbár frank sereg követeket küldött a császárhoz és békét kért. Az ellenség kérése, békeajánlata a császárnak is meglepetést okozott, és az emberek csodának vélték.
Tours-i Márton
Remeteévek és hittérítő munka
Márton, miután elhagyta a katonaságot, felkereste a szentéletű poitiers-i püspököt, Hiláriust és felajánlotta neki szolgálatát. Hilárius kitűnő segítséget kapott Márton személyében, akit hamarosan diakónussá akart szentelni. Márton azonban alázatosságból méltatlannak tartotta magát erre a tisztségre.
Márton nem töltött hosszabb időt Poitiersben. Álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát. A fiatal diakónus 355-ben hagyta el Poitierst. Útközben hirdette az evangéliumot, térítette a pogányokat. Pannóniába történő útja során számos viszontagság érte.
Hazatérése után Savariában megkezdte térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte. A hagyomány szerint az egykor a szombathelyi Domonkos templom előtt álló kút vizével keresztelte meg. A kút helyén ma Rumi Rajki István szép Szent Márton szobra áll.
Missziós munkája szülőföldjén nem volt zavartalan. A 4. században erősen fellángolt az eretnek ariánus mozgalom. Az ariánusok a keresztény hitet bátran hirdető Márton ellen támadtak. Útját Itália felé vette, hogy onnét Poitiersbe menjen Hilárius püspökhöz. Útközben értesült róla, hogy az ariánusok Hiláriust is elűzték Galliából. Márton Milánóban maradt, ahol térítő munkáját folytatta. Milánóból történt elűzése után magányba vonult. Egy szigetre ment, Insula Gallinariára, ahol másodmagával - egy buzgó pap társával - bűnbánó, szemlélődő életet kezdett.
Szigeti magányában értesült arról, hogy Hilárius száműzetését Constantius császár megszüntette, így a püspök visszatérhetett székvárosába, Poitiersbe. Visszatérése után azt tapasztalta, hogy a kereszténység Galliában csak a városokban vert gyökeret, a falvakban továbbra is a pogány hit maradt az uralkodó. Az eredményes térítőmunkához segítőtársakat keresett. Poitierstől alig két kilométernyire fekvő kis település, Ligugé környékén remeteségbe vonult. Sokan csatlakoztak hozzá és követőivel hamar benépesült a domboldal. Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta. Egy idő után felvette a szerpapi rendet, mert az egyház megkövetelte, hogy egy közösség vezetője diakónus vagy áldozópap legyen. Ligugében kialakult egy szerzetesi közösség, amely pontos szabályok szerint működött. Ruházatuk egyszerű volt, személyes tulajdonnal nem rendelkeztek.
Tours püspökeként és csodái
Márton élete legfőbb céljának a keresztény hit terjesztését tartotta. Sokat utazott, térítette a pogányokat, megszervezte a hitközségeket. Egyházközségeket létesített, amelyek később vallási központokká váltak. Életét csodák kísérték. Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja. Első csodája Galliában a ligugéi kolostorban történt, ahol buzgó imával feltámasztott egy meg nem keresztelt hittanulót. Másik halott feltámasztását is feljegyezték a krónikák. Apostoli buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték.
Hilárius püspök, akit az egyház később szentté avatott, 368-ban meghalt. Utódául a poitiers-i püspöki székbe Pascentius került. Három év múlva, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Csellel hívták el szerzetesi közösségéből és szinte az egész Tours óhajára került a püspökség élére. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.
A 4. század végén a Római Birodalom hatalma meggyengült, és az erős barbár támadások ellen már nem tudott kellő védelmet biztosítani. Belső ellentmondások is gyengítették a birodalom erejét. A félelemtől rettegő és megélhetéséért küzdő lakosság az Egyházban látta megmentőjét, tőle várta sorsának jobbulását. Márton szerénysége, egyszerűsége és az általa véghezvitt csodák következtében különös tiszteletnek örvendett.
Az új toursi püspök székhelyén is a régi csendes életmódot kívánta folytatni. Eredménytelenül. Márton új helyén folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. A kitartó apostoli munka eredményeként Márton püspök elérte, hogy a toursi egyházmegye területén egyetlen pogány falu sem akadt. Az egyes falvak lakóit felkeresték és megtérítették őket.
Az isteni Gondviselés csodák tételével segítette őt munkájában. Ilyen volt az amboisei pogány templom lerombolása. A kőből épített templom lerombolását az ezzel megbízott pap nem tudta végrehajtani. Márton püspök egész éjszaka imádkozott, hogy a pogányságnak ez a szimbóluma megsemmisüljön. Kérése meghallgatásra talált, a vihar reggelre ledöntötte a templomot. A pogány szentélyek helyén emelt templomokat egy-egy keresztény szent pártfogása alá helyezte, akiknek tiszteletét meghonosította és elterjesztette.
Lelkipásztori munkája nem szorítkozott csupán egyházmegyéje területére. Térített az angersi és lemansi egyházmegyékben is. Emlékét a mai napig őrzik. Számos helység viseli nevét. Járt Normandiában, Picardiában és Flandriában is. Az írott források megtörtént tényként említik, hogy térítő útja során Chartres környékén meggyógyított egy 12 éves néma leányt. Trierben is járt, átutazott Párizson, ahol ölelésével egy bélpoklost tisztított meg. Sens vidékén pedig imájával elhárította a jégesőt. Dél-Galliában kevesebb helyen járt, de ismert, hogy részt vett a bordeauxi zsinaton és Vienneben is időzött. Imájával meggyógyította Lycontius birodalmi helytartó ragályos betegségben szenvedő családtagjait. A helytartó hálából felajánlott adományát sem saját céljára, sem kolostora részére nem fogadta el. Erre Lycontius az összeget rabok kiváltására utalta. Rabokat engedett el Márton imájára Avitianus, az egyik galliai provincia zsarnok helytartója is.
A püspök eljutott a császár udvarába is. I. Valentinianus nem akarta fogadni, megtiltotta, hogy színe elé bocsássák. Márton a tilalom ellenére is bejutott a palotába. Csodák sora kísérte Márton püspök működését: betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, ördögtől megszállottak megszabadítása volt a bizonyítéka az ő isteni kiválasztottságának. Fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén még idős korában is. Nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket.
Halála és tisztelete
Munkája mellett készült a nagy útra, várta halála közeledését. Nem a kedves marmoutieri kolostorában érte a halál, hanem vidéki munkája során Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, tudta, hogy el kell hagynia szerzetestársait. Több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Szép imával búcsúzott el az őt körülállóktól. Halála óráján így imádkozott Istenhez: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban szólította és magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án.
Halálhíre futótűzként terjedt el, Gallia-szerte hatalmas részvétet váltva ki. Néhány nap alatt nagy tömeg gyűlt össze Candesban. Holttestét több város is magának követelte. Poitiers és Tours egyaránt azon volt, hogy náluk helyezzék nyugalomra a püspököt. A holttestet vigyázva őrizték. A toursiak az őröket kijátszották, és az ablakon kiemelték Márton földi maradványait. A város előtti keresztény temetőben temették el november 11-én. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Toursba és hatalmas tömeg vett búcsút püspökétől, akit évtizedek alatt szívébe zárt. Márton tisztelete halála után is tovább élt, bár már életében is legendák keringtek jóságáról és tisztességéről. Halála után szentté avatták. Franciaországban az egyik legismertebb keresztény pap lett.
Szent Márton tiszteletének terjedése
Szent Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt; már életében legendák keringtek jóságáról. A tours-i zsinat 461-ben ünnepet rendelt számára. Tisztelete egyre fokozódott, népszerűvé vált az emberek körében. Sírja felett 476-ban bazilikát építettek, amelyet máig is rengetegen látogatnak. A templom 997-ben leégett, a 11. században építették újjá. Holttestét ereklyeként tisztelik, 1454-ben arany ereklyetartót készítettek számára. 1526-ban a hugenották kifosztották a bazilikát, az ereklyék megsemmisültek, csak néhány csontot sikerült megmenteni. A francia forradalom idejében ismét kifosztották, de az ereklyéknek nem esett bántódásuk; később, 1795-ben új ereklyetartóba helyezték őket. A bazilikát hamarosan lerombolták, és az ereklyéket ideiglenesen egy székesegyházban helyezték el. A sír felett 1863-ban emlékművet emeltek, az új templomot 1886-tól 1902-ig építették, a sír annak kriptájába került.
Szent Márton szülőháza - a legenda szerint - az egykori ókeresztény temető területén álló szombathelyi Szent Márton-templom északi mellékkápolnája, a Szent Márton-kápolna helyén állt. A kápolna bejárata fölött olvasható a felirat: HIC NATUS EST S(anctus) MARTINUS, azaz Itt született Szent Márton. Itt őrzik Szent Márton ujjereklyéjét. A templom előtti kútra 1938-ban állították fel Rumi Rajki István alkotását: Szent Márton megkereszteli édesanyját. Egy újabb kori legenda szerint a templom előtti kút vizével keresztelte meg édesanyját a Sabariába hazalátogató Márton. Szombathely városa 2005. április 28-án bekapcsolódott a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalba.
Szent István királyunk a pogány Koppány elleni harcban az ő támogatását kérte, és a győzelem után a magyar királyok patrónusa lett. Szent Márton Franciaország védőszentje. Sulpicius Severus írt róla életrajzot, aki személyesen is ismerte a szentet. Alapvetően háromféle csodát tulajdonít neki: gyógyító csodákat, térítő csodákat, valamint részletezi Márton küzdelmét a Sátánnal. Ezek a csodák tipizálhatók, amelyek tematikus rendben helyezkednek el a műben. Szent Márton Burgenland tartomány védőszentje, ünnepe: november 11.
Márton napja és a népszokások
A népi kalendáriumban Márton napja a gazdasági év végét jelentette. Befejeződtek a mezőgazdasági munkák, elvégezték az elszámolásokat, és kifizették a járandóságokat. Ennek megünneplésére nagy lakomát rendeztek, a mesterek a legényeket, a gazdák pedig a pásztorokat vendégelték meg. Novemberben már le lehetett vágni a hízott libát, így általában libator volt az ünnepi vacsora. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A liba hátsó részéből gyakran küldtek a helyi papnak is. Innen ered a „püspökfalat” kifejezés. A finom falatok mellé megkóstolták az újbort is, mert ennek Márton volt a „bírája”. Bőven ettek-ittak, hogy az újesztendőben is legyen étel és ital az asztalon.
Több időjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Ha köd van: „Eljött Márton szürke lovon.” Ha a sült liba mellcsontja barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Nemcsak ez a nap, hanem a november több napja is időjóslásra alkalmas.
tags: #tortenetesen #tiz #gyermeke #szuletett #tizedik #magzatat