A 6. hétbe léptél, ami valójában azt jelenti, hogy betöltött 6 hetes terhes vagy. Ez az a hét, amikor először lehet érdemes ellátogatni a nőgyógyászhoz, ugyanis ilyenkor már pulzál a kisbabád szíve, vagyis igazolható az élő terhesség. Nem győzöm ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ebben a szakaszban még néhány nap eltérés is számíthat a tankönyvi 28 napos ciklustól, így ha a tieid jellemzően hosszabbak, lehet, hogy ez a hét még korán lesz az orvosnál.

Mi történik a babával a 6. héten?
A méhedben fejlődő embrió 6 hetesen 5-6 milliméteres. Noha az embrió a terhesség 6. hetében még alig több mint 1 cm, és még nem hasonlít egy babához, már két különálló fekete folt található a gyorsan fejlődő fej két oldalán. Ezek az optikai hólyagok, melyekből később a szemek lesznek. Az orr, a száj és a fülek, amiket olyan sokat fogsz puszilgatni majd nyolc hónap múlva, elkezdik felvenni végleges formájukat. Ha benézhetnél a méhbe, akkor egy túlméretezett fejet és sötét foltokat látnál, melyek a baba szemei és orrlyukai lesznek. A füleinek kezdeményeit két kis mélyedés jelzi, a kezei és lábai pedig kis kiálló rügyek. A fej ebben az időszakban még aránytalanul nagy a törzshöz képest.

A szíve nagyjából 100-160-at ver percenként - majdnem kétszer annyit, mint a tiéd - és a vér elkezd áramolni a testében. Elkezdenek növekedni a végtagok, beindul a keringés (ezért indul meg a szívműködés is), elkezd fejlődni az emésztőrendszer, sőt a légzőrendszer is. A bélrendszere fejlődik, és a szövetdarab, amiből a tüdeje majd kifejlődik, már megjelent. Az agyalapi mirigy elkezdett kifejlődni, az agyával, izmaival és csontjaival együtt. A velőcső a nyaktól a kialakulóban lévő lábakig ér és egy rövid faroknyúlványban végződik, amely később eltűnik. A velőlemez alsó részének két széle sánc alakjában kezd kiemelkedni, majd a nyitott könyv becsukására hasonlító folyamattal összezárul.
Fontos tudni, hogy minden kisbaba máshogyan fejlődik kicsit - már a méhben is. Lehetséges, hogy a tudathasadás tüneteit kezded el felfedezni magadon: az egyik nap rosszkedvű, a következő nap pedig különösen vidám vagy. Bármennyire is nyugtalanító lehet ez - főleg ha büszke vagy arra, hogy mindig milyen összeszedett vagy - ez az egész teljesen normális.

A megtermékenyülés pillanatában előre pontosan meghatározott minden olyan lépés, amelyeken az embrió (majd később a magzat) a fejlődése során végigmegy. Mivel a várandósság első heteiben fejlődnek ki a leendő gyermek legfontosabb szervei, ezért ebben az időszakban nagyon sérülékeny. A várandósság kezdetén az embriót ért negatív hatások tartós károkat okozhatnak, éppen ezért a vetélés veszélye ebben az időszakban még fennáll. A várandósság alatti megfelelő tápanyagellátást szolgálja a placenta és a köldökzsinór. A köldökzsinór köti össze az embriót a placentával és minden fontos tápanyaggal ellátja, ami a fejlődéséhez szükséges. A köldökzsinór csatlakozik az embrióba, amelyet a baba megszületése után elvágnak. A köldök egy olyan heg, amelynek helye a szülés után megmarad.
Terhesség: Az első trimeszter
Mi történik az anyuka testével a terhesség 6. hetében?
6 hét telt el az utolsó menstruációd kezdete óta, ami azt jelenti, hogy gyermeked már 4 hete megfogant. A 6. héten nagyon sok gondolat cikázik a kismama fejében a várandóssággal és a születendő gyermekkel kapcsolatban és még nem világos, mi minden fog történni a várandósság alatt és után. A hormonális változások miatt fellépő panaszok az első trimeszter végéig elkísérik a kismamát. Például a reggeli émelygés, keringési zavarok, mellfeszülés, fáradtság és gyengeség. Három hónap elteltével a szervezet stabilizálódik és ezek a tünetek megszűnnek. Néhány kismamánál ezek a tünetek nagyon erőteljesek, néhánynál alig fordulnak elő vagy szinte semennyire sem. Ez függ a kismama pszichés állapotától is.
Ha eddig még nem volt hányingered, akkor majd most lesz, amennyiben a hányós csoporthoz tartozol. Általában ezen a héten válnak erőteljesebbé a terhességi tünetek. Ritka szerencsés, aki semmit nem érez, a többiek érzékennyé válnak a szagokra, gyakran émelyeghetnek, rosszul eshetnek bizonyos ételek, de olyan is van, aki naponta többször hány, és folyamatosan erős hányingerrel küzd. A terhes nők 80%-ánál émelygést és hányást okoz. A reggeli rosszullét elnevezés kissé megtévesztő, hiszen egyeseknél délután, éjszaka vagy akár egész nap jelentkezhetnek a kellemetlen tünetek. Ne aggódj, nem tart túl sokáig ez az időszak, a legtöbb várandósnál a 14. hét után elmúlnak ezek a panaszok. Ugyanakkor jó tudnod arról is, hogy minden 300. várandós nőnél jelentkezik az úgynevezett vészes terhességi hányás (hyperemesis gravidarum), ami hosszú ideig tartó émelygést és hányást jelent, kevés tünetmentes időszakkal. Ha arra gyanakszol, hogy nálad is ez az eset, beszélj orvosoddal, mert ebben az esetben fennállhat a kiszáradás veszélye, amelyet kezelni szükséges!

Vannak praktikák ennek a visszaszorítására, érdemes például mindig magadnál tartani pár szem kekszet, amit elrágcsálhatsz, ha rosszul vagy. A gyömbér is csillapítja a hányingert, valamint sokaknak segít a B6 vitamin. Figyelj arra, hogy soha ne várd meg, míg éhes leszel, mert úgy sokkal erősebben érzed a rosszulléteket, valami mindig legyen a gyomrodban. Fontos, hogy ha rosszul vagy, ne görcsölj rá nagyon a táplálkozásra! Jó, ha egészségesen eszel, de annak semmi értelme, ha erőlteted magadba az ételt. A babádnak nem lesz semmi baja, ha te vajas pirítóson élsz, mert csak azt bírod megenni. Szerencsére ugyanis ő úgy van kitalálva, hogy a szervezeted raktárkészleteiből táplálkozik, úgyhogy semmi nem történik, ha most egy ideig nem figyelsz annyira a tápanyagbevitelre. Egy tipp: ha hányós vagy, a terhesvitamint este, közvetlenül lefekvés előtt vedd be!
Az émelygés és a hányás nem az egyedüli ok, ami miatt gyakrabban látogatod a mosdót. Érdekesség, hogy a várandósság ideje alatt a szív által pumpált vér mennyisége 30-50%-kal nő. Ez a növekedés a 6. héten kezdődik, és a 16-28. hét között éri el a csúcsát. A vesékbe érkező megnövekedett vérmennyiség miatt gyakrabban kell pisilned is. Ráadásul a húgyhólyag közvetlenül a méh előtt helyezkedik el, a méh pedig, ahogy nő, egyre inkább nyomja a hólyagot, ami gyakori vizelési ingert okoz.
A várandósság miatt az első hetekben alhasi fájdalmak előfordulhatnak. Ez diffúz hasi fájdalomként is felléphet. Az anyaméh mérete és a súlya a várandósság előrehaladtával megnő és ezzel együtt megvastagodnak a tartó szalagok is. Hirtelen mozdulat vagy megerőltetés miatt a szalagok megnyúlása fájdalmat okozhat. A méh a környező szövetekre is nyomást gyakorol. Néha megijeszthet, hogy szurkál, fájdogál, feszül a hasad, de ezzel semmi baj nincs, növekszik a méhed, nyúlnak a szalagok, normális, ha ez jár kisebb kellemetlenségekkel. (megj: vannak azok a szerencsések, akiknek az égegyadta világon semmi bajuk - de valljuk be: ez igen ritka). Annak ellenére, hogy a hasi fájdalmak a várandósság velejárói, nem mindegy, mekkora fájdalmakról van szó. Ha többszöri és rendszeres fájdalmat vagy intenzívebb vérzést tapasztal a kismama, mint a normál menstruáció esetén, az utalhat a vetélés kockázatára. Ha vérfoltokat vagy vérzést észlelsz, azonnal hívd fel orvosodat!
A hormonoktól a bőrödön is változást észlelhetsz, sajnos többnyire nem pozitív értelemben. Pattanások jelenhetnek meg az arcon, háton, mellkason. A stressz súlyosbítja a terhesség tüneteit: a reggeli rosszullétet, a fáradtságot, az emésztési zavarokat illetve a fej-, a nyak- és a derékfájást. A testnek szüksége van extra pihenésre, lévén egy új életet táplál, tehát ha máson nem is változtatsz, feküdj le egy órával korábban.
Orvosi vizsgálatok és teendők a 6. héten
Lassan elérkezettnek láthatod az időt arra, hogy felkeress egy szülész-nőgyógyászt, aki ténylegesen megállapítja a terhesség tényét. Ha úgy döntesz, ezen a héten már elmész az első vizsgálatra, az orvos az ultrahangon egy fekete, kerek petezsákban, egy fehér maszatot fog látni, ritmikus pulzálással. Ez a kisbabád, a dobogó szívével. Ez a vizsgálat általában hüvelyi ultrahang szokott lenni, mert ilyenkor még a hüvely felől jobban látunk, mint a hasfalon keresztül, de nem kizárt, hogy vékony hasfal esetén már hasi ultrahanggal is látszik a terhesség. A legizgalmasabb fejlődés ezen a héten, hogy egy vaginális ultrahang vizsgálat valószínűleg képes felismerni a magzati pólust, amely a magzati sejtek gyűjteménye, a fejlődő baba legkorábbi vizuális bizonyítéka.

Noha a várakozás nehéz lehet, valószínűleg már csak 3 hét van az első nőgyógyászati vizsgálatig. Ugyanakkor, ha korábban volt már vetélésed, vagy ha hüvelyi vérzést tapasztalsz, valószínű, hogy már most korai ultrahangos vizsgálatra küldenek. Bár a pecsételő vérzés normálisnak tekinthető ebben az időszakban, ha a vérzés sok vagy vérrögös és görcsölsz, fordulj orvoshoz!
Kötelező és ajánlott vizsgálatok
Semmi sem kötelező, de jó ha tudod: mielőbb beszélsz orvosoddal a pozitív terhességi tesztről és mielőbb megvizsgál, annál előbb tud segíteni esetleges komplikációk elkerülésében. Pl: korai vetélés, méhen kívüli terhesség kiszűrésében.
- Az orvos az ultrahangon egy fekete, kerek petezsákban, egy fehér maszatot fog látni, ritmikus pulzálással.
- A 6 hetes magzat fejlődése és étrendi tanácsok: a hatodik az a bűvös hét, amikor már a kismama „hivatalosan” is várandós anyukává válik, így mind lelkileg, mind pedig testileg el kell kezdenie tudatosan készülni az új szerepre. Ideje nőgyógyászt választani, beszélgetni a védőnővel és meg kell tanulni megfelelően kezelni a terhességgel járó tüneteket is.
6 hetes magzat tesztek: Ekkor zárja ki a nőgyógyász a méhen kívüli terhességet, és állapítja meg azt, ha esetleg ikrekkel várandós a kismama. Ha még nem történt meg, érdemes HCG-, valamint progeszteron tesztet is csináltatni, hiszen a hormonszintnek is nagy szerepe van a terhesség normális lefolyásában. Az ultrahang majdnem száz százalékos bizonyossággal megmutatja a babák számát a méhben, főleg 6-8 hét után. Ha termékenységi kezelés folyamán lettél terhes, akkor valószínűleg már korábban végeznek ultrahang vizsgálatot, valószínűleg az első 4-6 héten belül, hogy megszámolják a beültetett embriókat. A nőgyógyászod akkor is ultrahangvizsgálatot fog javasolni, ha a méhed nagyobb, mint elvárható lenne az utolsó ciklusod óta eltelt idő alapján.
A várandósság kockázatai és megelőzésük
A húgyúti fertőzés a leggyakoribb bakteriális fertőzés a várandósság során. Mivel a húgyúti fertőzés tünetei (pl. gyakori és sürgető vizelési inger) a terhességgel együtt járó tünetek, sokan nem is gondolják, hogy esetleg húgyúti fertőzésük van. Fontos odafigyelni az egyéb tünetekre is, mint a fájó, égető vagy kellemetlenség érzet vizelés közben, a véres vagy nyálkás, esetleg kellemetlen szagú vizelet. Ha az említett tüneteket tapasztalod, fordulj orvoshoz, mert bár a húgyúti fertőzés nem okoz születési rendellenességeket, de kezeletlenül komoly veseproblémává válhat, ami növeli a koraszülés kockázatát.

Mire figyelj ezen a héten? Ha sokszor kell pisilned, az valójában jó hír, és azt jelenti, hogy elég hidratált vagy, ami fontos szerepet játszik a placenta kialakulásában. Törekedj arra, hogy legalább napi 8-12 pohár vizet fogyassz! Ha nem jársz gyakrabban a mosdóba a szokásosnál, az annak a jele lehet, hogy több folyadékra van szükséged, vagy figyelmen kívül hagyod a szervezeted jelzéseit. Bár az állandó vizelési inger kellemetlen lehet, fontos, hogy ne tartsd vissza sokáig! Ugyanis akkor, ha a vizelet túl hosszú ideig van a húgyhólyagban, nagyobb az esélye a baktériumok megtelepedésének, és a húgyúti fertőzéseknek. A 6. terhességi héttől fokozott a húgyúti fertőzések kialakulásának kockázata.
Étrendi tanácsok és vitaminok
A sok friss gyümölcs és zöldség fogyasztása a várandósság teljes időtartama alatt ajánlott. A legfontosabb vitaminok a B6, B12, folsav, valamint a vas, cink és a magnézium. A jódhiány káros következményekkel járhat a meg nem született gyermekre, így fontos, hogy figyelembe vedd a saját és születendő kisbabád szükségleteit. A jód bevitelére ideálisak a tengeri halak, a tejtermékek, illetve a hozzáadott jódot tartalmazó só. Ugyan nem javasoljuk a túlzott sóhasználatot, mégis érdemes megfontolni a jódozott só használatára való áttérést, amennyiben eddig nem ezt a típust választottad. Beszéld át szakemberrel a jóddal kapcsolatos kérdéseidet!
A hányinger és hányás csökkentésében az alábbiak segíthetnek:
- A napi háromszori étkezés helyett egyél gyakrabban kevesebbet.
- Reggel, közvetlenül ébredés után még az ágyban ülve majszolj egy kis gyömbéres kekszet.
- Kerüld a meleg helyeket, mert a kimelegedés fokozza az émelygést.
- Ne feküdj le közvetlenül étkezés után.
Tudnivalók ikerterhességről
Az ultrahang az ikerterhességet is kimutatja. Ebben az esetben két szív látható az ultrahangon. Igen, az ikrekre nagyobb a valószínűség, ha már voltak ikrek a családban, vagy ha termékenységi kezelésen vettél részt, de bármely nővel megeshet, hogy több mint egy babával terhes. Összességében minden 31 terhességből 1-ben (a terhességek több, mint 3%-ában) születnek ikrek. De az esélyeid sokkal kevesebbek, - 1, a 89-hez - ha orvosi segítség nélkül sikerül a fogantatás. Az egypetéjű ikrek születése általában a véletlen eredménye. Több tényező befolyásolja a valószínűségét, hogy kettes vagy többszörös ikreket szülj. A meddőségi / termékenységi kezelés nagyban növeli az esélyeidet. A kétpetéjű ikrek szülése családi vonás, tehát ha iker vagy, vagy a rokonaid között vannak ikrek, akkor nagyobb az esélye, hogy te is fogsz ikreket szülni. Minél idősebb vagy, annál nagyobb az esélye, hogy természetes módon szülsz kettes vagy többszörös ikreket. Napjainkban a nők leggyakrabban az ultrahang vizsgálat folyamán szokták megtudni, hogy hány babát hordoznak, általában az első harmadévben.