A tejfehér planária (Dendrocoelum lacteum) egy lenyűgöző édesvízi laposféreg, amely a hazai vizekben is elterjedt. Ez a cikk bemutatja ennek a különleges állatnak a jellemzőit, élőhelyét, táplálkozását, szaporodását és regenerációs képességeit, kiemelve azokat a tulajdonságait, amelyek miatt a tudományos kutatások fontos alanyává vált.
Élőhely és Megjelenés
A tejfehér planáriák állóvizekben, síkvidéki áramló vizekben és középhegységi patakok alsó szakaszán élnek az aljzat közelében. Leggyakrabban a meder köveinek alsó felszínén találhatók meg.
Táplálkozás és Viselkedés
A tejfehér planária mindenféle álló- és folyóvízben megél. A zuhogó hegyipatakokban éppen úgy, mint a lassú folyású vizesárkokban, a kis pocsolyákban vagy a nagyobb tavakban egyaránt megtalálható. A tiszta vizet előnyben részesíti, de a gyengén szennyezettben is előfordul. Rendes tápláléka az Asellus aquaticus (közönséges vízi ászka), és ahol ez található, ott csaknem teljes biztonsággal kutathatunk a tejfehér planária után is. Ahol bőven akad Azellusra, ott a bélágazat barnás, vöröses-barnás színben tetszik át a testen. Ha béka, vagy halmájjal, vagy éppen véralvadékkal etetjük, akkor a bélcsőrendszer szép vörös színben tündöklik át a testen. Kis kézinagyító alatt igen tanulságos megfigyelni az állat viselkedését táplálkozás közben. Áldozatára a mellső testvég tapadó gödrével veti rá magát, s az állatot a következő pillanatban levélmódjára begöngyölvén, csakhamar megbénítja. Nemsokára kiölti szívógaratját és a zsákmány puha chitinfalát hamarosan áttöri valahol. Már kis kézi nagyítóval is jól lehet látni, miként szívja ki vámpírmódra adagokban az áldozatát, miként tölti fel rendre a főbélágak vakbélszerű oldalágait, s miként tolja, taszítgatja a bélbe felvett táplálékot egyik tájról a másikra. Planáriáink képesek egyszerre testméretüknek megfelelő tápmennyiséget felvenni, de éppúgy képesek egy hónap, vagy akár egész esztendő hosszáig is koplalni. A jóllakott állatok áldozatuktól lomhán tovamásznak és a tartó edény valamely árnyékos sarkában, vagy a vízszínen fekvő levél alján helyezkednek el, s napok hosszáig egyazon helyben találhatók. Nyugvó állapotukban az emésztéssel és lélekzéssel vannak elfoglalva. Lélekzés végett testük mellső végével féltölcsért formálnak, testszegélyüket felredősítik, s esetleg falukat kissé megemelik; ilyenképpen, csillóikat szüntelen munkában tartván, állandó vízárammal mossák magukat körül, valóságos örvényt tartván fenn a vízben.
Regenerációs Képességek
Az örvényférgek jelentős regenerációs képességekkel rendelkeznek. A kettévágott állatok 1-2 nap alatt újrafejlesztik hiányzó szerveiket. Valóban nincs kedvezőbb kísérleti anyag ennek a jelenségnek a tanulmányozására, mint a mi édesvízi planáriánk. Korschelt az ő híres könyvében: „Regeneration und Transplantation” idevonatkozólag a következőket írja: „Ha valamely Planaria maculatát, vagy bármely más, erre alkalmas planáriát a középen kettévágunk, a mellső fél farkat fejleszt, a hátulsó darab pedig fejet nevel. Ha pediglen a test középrészéről még oly kicsiny darabot is vágunk ki, a darabnak elülső felén fej és a hátulsó felén fark képződik. Ha csak éppen a fejét vágjuk le a planáriának, az lassanként hátrafelé megnyúlik és egész állattá egészül ki, s szintén ennek megfelelően, ha hosszában vágjuk ketté az állatot, a hiányzó testfél hamarosan újraképződik. Megtehetjük azt is, hogy a testből csak ékalakú, vagy másként formálódott darabot vágunk ki, s ezek is egész állattá nőnek. Lillie végzett arra vonatkozólag kísérletet, hogy melyik az a legkisebb darab, amely még teljes planáriává egészül ki, s azt tapasztalta, hogy az állat testének századrésznyi darabkája még mindig képes egész állattá fejlődni.”
Szaporodás
A Tricladidák szaporodása méretes tojások, ú. n. kokonok útján történik. Ritka jelenség az, hogy az állatok ivartalan módon is szaporodjanak. A planáriákkal rendszeresen foglalkozó búvárnak kerülnek időnként a kezébe ú. n. kétfarkú planáriák. Ezek hátulról előrehaladólag, hosszanti oszlásban lévő állatok. Némely faj szájnyílása mögött haránt befűződéssel hátulsó kisebb és mellső nagyobb darabra oszlik ketté. Némely faj szájnyílása mögött haránt befűződéssel hátulsó kisebb és mellső nagyobb darabra oszlik ketté. Bizonyos jelenségek arra vallanak, hogy a Dendrocoelides Hankói is szaporodik harántbefűződésekkel. Ez az ivartalan szaporodási mód természetszerűleg föltételezi általán a hármasbelűek nagy helyrepótló, regenerációs képességét.
🐛 Planária az akváriumban? - Tudnivalók a planáriáról és kezelése
Érdekességek és Tudományos Jelentőség
Planáriáink az ivaros élet lezajlása után is újraszerveződésen, reorganizáción, valóságos megifjodáson mennek keresztül. Ha a petefészek kimerült, az állatok lesoványodnak, megkisebbednek, ivarszerveik feloszlanak, a bélcsőágak száma megapad, s az állat közben nagymértékben megkisebbedik. Ezalatt a folyamat alatt, a munkában felhasznált régi sejtjeik felszívódnak, a megifjodás pedig azáltal válik lehetővé, mert az állat testében folytonosan tartalékolódnak csíraállapotú sejtek. Ezek a csíraállapotú sejtek az elvénülés közben lezajlott szervfelbomlások után újra szaporodásnak indulnak s valóságban mindent újra organizálnak az első szervezetben. Ezekkel a csíraállapotú sejtekkel a tudományos irodalom ú. n. A hármasbelűeknek mintegy 500 ismert faja 3 csoportba osztható. Ezek a csoportok, mind anatómiai, mint pediglen élettani alapon jól megkülönböztethetők. Ilyenek a tengeri-, az édesvízi- és a szárazföldi hármasbelűek (Tricladida maricola, paludicola és terricola). Az édesvízi hármasbelűek, Tricladida paludicolák, a legelterjedtebb vízi állatok közé tartoznak. Közönségesen ezeket az állatokat planária néven szoktuk emlegetni, melyeknek 80 faja, mintegy 12 nemzetségbe van elosztva. Az élettudományban, különösen pedig a hydrobiologiában igen nagy jelentőségre tett szert az édesvízi planáriáinknak elterjedése Európa különböző vizeiben. Különösen három planáriának, a Planaria gonocepha-nak, alpinának és a Polycelis cornutának viselkedése nevezetes. Ezeket a képen láthatjuk együtt.
