A kisbabával való utazás némileg komplikáltabb lehet, mintha csak felnőttek, esetleg nagyobb gyerekek utaznak. Azonban a megfelelő felkészültséggel megkönnyíthetjük a saját és a velünk utazók dolgát. Kétségtelen, hogy egy baba sok áldozattal jár, de ez kompromisszumokkal a helyzet jól kezelhető. Csupán csak néhány aranyszabályt érdemes betartani, hogy az együtt töltött napok tényleg élménnyé és ne rémálommá váljanak a család számára. Az utazás erre az egyik legjobb példa.

Mikor érdemes útra kelni a babával?
Fontos megemlíteni, hogy a legtöbb kisbaba szinte azonnal kész az utazásra, születése után. A légitársaságok rendszerint azt javasolják, hogy két napnál fiatalabb gyermekkel ne szálljunk repülőre, de ezen kívül nincsenek igazán kritériumok. Ne feledd azonban, hogy bizonyos országokba a babádnak útlevélre és vízumra is szüksége lesz. Továbbá gyermeked számára se feledkezz meg az általános utazási biztosításokról.
Amennyiben babád betegeskedik, vagy egyszerűen úgy érzed, hogy még nem áll egészen kezedre a gondozása, akkor nem javasolt útra kelni vele. Várj néhány hetet, míg teljesen elmúlnak az átmeneti betegségei, és hogy te is jobban hozzászokj a szoptatásokhoz, a pelenkacserékhez és egyéb feladatokhoz is. A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának időre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia kell a szülés után. A gyermekágyas időszak alatt fontosak a nyugodt körülmények, a pihenés, erre pedig otthon van a legjobb lehetőség.
Tapasztalataim szerint minél kisebb, annál könnyebb az utazás a babával. Ha belegondolunk, az egészen pici babáknak arra van igénye, hogy egyenek (szoptatni és tápszert adni is bárhol tudunk a világban), aludjanak (hordozóban vagy babakocsiban is el tud aludni utazás közben), pelenkát bárhol tudunk cserélni, és az anyukája közelségét is meg tudja kapni, mindegy, hogy hová utazunk vele. Valójában az anyukán múlik, mikor kezdjük el a babával utazást.
Miért jó, ha babával utazunk?
Számunkra nem fér kétség hozzá, hogy az utazás babával is hatalmas élmény. Az utazás babával nem csak a babára, de az anyára, a szülőkre és az egész családra is jó hatással lehet. Mivel utazások alatt kilépünk a komfortzónánkból, a baba megtapasztalja, hogy nem csak az van, amit otthon megszokott. Ezáltal rugalmasságot tanul és az alkalmazkodóképessége is fejlődik.
Mivel sok turistával és helyiekkel is kapcsolatba léptünk, a babák nyitottabbá váltak más emberek felé. A babákat az utazás során érő új ingerek, illatok, hangok, színek, arcok, nyelvek és a látvány, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyorsabban fejlődjenek. Alig hittük el, de a három hét alatt a kilenc hónapos babáink megtanultak mászni, és a végére két lábra álltak. Beszélni tanuló babák esetén javulhat az önkifejező- és beszédkészség, új szavakat tanulnak. A babával utazás a legjobb lehetőség arra, hogy megerősödjön a családi összetartozás érzése.
Szakértői segítség: Hogyan készüljünk fel az utazásra a babával?
Úti cél és szállás kiválasztása babával
Sokan meg vannak győződve róla, hogy babával kizárólag bababarát helyszínekre lehet utazni. A helyzet az, hogy szinte bárhová utazhatsz babával, ahová baba nélkül is mentél volna. Európán belül pláne könnyű a dolgunk, felszállhatunk bármelyik fapados repülőre (a baba kb. két hetes korától), vagy beülünk az autóba és irány kalandozni!
Ha pedig a tengerentúlra vágysz, akkor végképp érdemes a baba két éves kora előtt elutazni, mert a drága repjegynek csak a töredékét kell olyankor még kifizetni (utána már szinte a teljes árat kell!). Legyen az Mexikó, Thaiföld, Maldív-szigetek, Kanada, Argentína vagy Új-Zéland (vagy esetleg Tonga), mi ezeket a helyeket is bejártuk babával, kisgyerekkel, és mindenhol tárt karokkal fogadtak minket.
Érdemes minél inkább bababarát szállást választanunk. A közhiedelem az, hogy picikkel bababarát szállásokra lehet csak menni, ahol van kiságy, játszósarok, etetőszék, pelenkázó, játszótér és animátorok. Számunkra nagyobb szabadságot ad az, főleg három kisgyerekkel, ha apartmant bérlünk. Régen fontos volt számomra, hogy legyen kiságy a szálláson. Aztán egyszer úgy adódott, hogy az ígéretek ellenére sem kaptunk kiságyat az akkor 21 hónapos iker babáknak. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ár-érték arányban megtaláljam a legjobb szállást. Minden más csak kényelmi bónusz! Ha van kiságy, etetőszék és játszósarok, annak természetesen mi sem mondunk nemet, de sok izgalmas helyre eljuthatunk, ha nem mindig ragaszkodunk minden egyes bababarát funkcióhoz.
A szálláshelyre délelőtt vagy kora délután érkezzünk, így a kicsinek estig lesz ideje felderítenie, megszoknia, lecseng benne a nagy izgalom - mi pedig nyugodtabb éjszakára számíthatunk. Ha nem olyan szállást találunk, ahol adnak a babának kiságyat is, akkor érdemes készülnünk egy praktikus utazóággyal. Hogy kell-e készülnünk babakáddal, a fenti ponthoz hasonlóan alapvetően ez is az úti céltól függ. Ha igen, praktikus lehet a Stokke kádja mellett dönteni, ami összecsukható, így otthon és a csomagban is kis helyet foglal, ráadásul fiús kékben és lányos rózsaszínben is elérhető.

Csomagolási tippek és a könnyű poggyász titka
Sokan (velem együtt) abba a csapdába esünk, hogy a fél házat magunkkal visszük az első babás utunkra. Több évnyi tapasztalat után azt kell mondanom, hogy a könnyű poggyász felszabadít. Három hétre Mexikóba öten úgy utaztunk, hogy egyetlen 23 kg-os feladott poggyászunk volt. Megfordítottam a gondolatmenetemet: Nem úgy gondolkodom, hogy mindent viszek, mert mi van, ha ez is kelleni fog, meg ez is, hanem hogy mi az a minimális mennyiség, amire szükség van? Amióta kevés cuccal utazunk, sokkal szabadabban tudunk mozogni.
A gyerekek általában szeretnek ragaszkodni a jól megszokott tárgyakhoz. Semmiképpen se maradjon otthon a babakocsi, a hordozó, kellő váltóruha, és jó, ha pelenkából is inkább többet viszünk. Ha hosszabb ideig leszünk távol az otthonunktól, akkor érdemes tájékozódni arról, hogy helyben hogyan tudjuk a pótolható dolgokat beszerezni. Emellett természetesen kelleni fognak a kicsi tisztálkodószerei, és fertőtlenítő kendő. A lista az utazás céljától függően bővülhet, például saját törölköző, eső elleni védelem, rovarháló. És ami az egyik legfontosabb, legalábbis a baba számára a megszokott alvóka, a szeretett plüss ne maradjon otthon, mert sok álmatlan éjszakát okozhatunk az egész családnak a pihenés helyett. A környezetváltozást megkönnyítik az ismerős tárgyak is, a megszokott takaró, játékok, edények.
Legyen egy kézitáska, amiben azokat a dolgokat tartod, amire az utazás során szükséged lehet. Amire előre felírod, hogy mire lesz szükséged. Ezt érdemes megőrizni, és a következő nyaraláskor is felhasználni.
Utazási kellékek életkor szerint
Ahány hónapos a baba, annyiféle igénye lehet. Érdemes az alábbiak szerint előre tervezni:
| Korcsoport | Alapvető kellékek | Élelmezés | Játék és szórakozás | Különleges megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 0-4 hónapos baba | Popsikrém, textil- és eldobható pelenka vagy mosipelus, nedves törlőkendő, cumi, rágóka vagy rágcsalánc, hordozókendő. | Sok-sok víz az édesanyának, hogy biztosított legyen a napi vízfogyasztás és mindig álljon rendelkezésre kellő mennyiségű anyatej. | A babának az anyukája közelsége a legfontosabb. | |
| 4-6 hónapos baba | Popsikrém, textil- és eldobható pelenka vagy mosipelus, nedves törlőkendő, cumi, rágóka vagy rágcsalánc, hordozókendő. | Némi csemege a már kiváltott étkezésekre. Egyszerű üveges készételek vagy otthon készült, hűtést nem igénylő finomságok (szeletelt puha gyümölcsök, párolt zöldségek, puffasztott rizsszeletek, házi babakeksz). | Néhány apró játék, csörgő. | A kicsi figyelme ekkor már élénkebb. |
| Tipegők | Popsikrém, textil- és eldobható pelenka vagy mosipelus, nedves törlőkendő, cumi, rágóka vagy rágcsalánc, hordozókendő, extra váltóruha. | Kényelmesen fogyasztható, praktikusan tárolható, tartalmas finomságok (pl. hűtést nem igénylő mártogatósok, saláták). | Játékok, amik egyszerre több funkciót is ellátnak, vagy darabokra szedhetők. Vízpartra vizes játékok (úszó játék, kis poharak, vízálló képes könyvecske, gumifigura). | Kalkuláljunk pluszban játszóterezéssel vagy legalább szaladgálással egybekötött pihenőkkel. |
Szakértői segítség: Hogyan készüljünk fel az utazásra a babával?
Etetés utazás közben - Különös tekintettel a tápszeres babákra
A kisbabánk életkorától és étkezési szokásaitól függően különböző dolgok kerülnek még a csomagba: ha anyatejen kívül mást is eszik, vagy tápszeres a baba, cumisüvegre, sterilizálóra, előkére is szükség lehet. Tápszeres baba esetében szükséges maga a tápszer az adagoló kanállal és az útra termoszban forró víz, hogy bármikor el tudjátok neki készíteni amikor csak kéri. Érdemes hideg vizet is vinni ha még túl korai lenne és a termoszban lévő vizet keverni kellene hideggel.
Az egyes étkezések rendszerének betartása legalább annyira lényeges, minthogy a már ismert ízekkel készüljünk az utazásokra, hiszen valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időszak az újdonságok bevezetésére. Lehetnek azok akár saját készítésű, előzetesen tesztelt bébiételek a csomagból, vagy kész bébiételek. Viszont ha túl meleg van, a picik is étvágytalanabbak lesznek, ugyanúgy, mint a felnőttek - a sok új élmény pedig elvonja a figyelmüket az étkezésről. Ezen ne lepődj meg, és ne erőltesd minden áron az evést. Ha még csak szoptatsz, gyakori, hogy a környezetváltozás miatt nem elég a megszokott mennyiségű anyatej, ilyenkor érdemes tápszerről gondoskodni.
A harmadik baba érkezésekor tudatosan készültem a BLW-re. Mia baba 10 hónapos korában járt Mexikóban, és nem vittem neki se bébiételt, se pürét, se semmit. Mexikóvárosban az utcán vettük a tortillát és a burritót, és a gyerekeink velünk együtt falatoztak. Később is sok család gyerekmenüt kér az étteremben, ami szerintem azt feltételezi, hogy a gyerek csak rántott húst eszik sültkrumplival. Habár én is szeretem ezeket az ételeket is, de ennél még jobban szeretek helyi, új ízeket felfedezni, és szeretném a gyerekeimet is bevonni ebbe. Szeretnék nekik lehetőséget adni rá, hogy átélhessék ezt a fantasztikus élményt, amikor új ízvilágba csöppenünk. Argentínában a gyerekek teljesen odavoltak a steak-ért és a lámapörköltért, Dubrovnikban pedig befalták előlünk az összes kagylót. A római kalandozásunk gasztro szempontból fenomenális volt.
Ne feledkezz el ételről, italról és az apró rágcsálnivalóról sem. Készíts össze egy kis úticsomagot, bele almát, narancsot, banánt (amit persze a kisgyerek szeret), vigyünk elegendő mennyiségű vizet vagy teát cumisüvegben, vagy ha már pohárból iszik a kisbaba, akkor kimondottan utazáshoz való műanyag poharat. És hát csecsemő lévén mi is lehet a legfontosabb „felszerelés” az utazás során, mint a pelenka.
A közhiedelmekkel és az általános gyakorlattal szemben cukrozott gyümölcslevekre, csipszekre, csokiszeletekre és más klasszikus útravalókra a babáknak és gyerekeknek egyáltalán nincs szüksége. Sőt, járjunk elöl jó példával és mi se vigyuk túlzásba a koffeines italok, édességek és más snackek fogyasztását! Hosszabb utazások idejére érdemes kényelmesen fogyasztható, praktikusan tárolható, tartalmas finomságokkal készülni a család apraja-nagyjának. Az alábbiakban összeszedtem nektek a legjobb babakompatibilis úti csemegéket, így már nincs is olyan nehéz dolgotok:
- Hűtést nem igénylő mártogatósok (pl. padlizsánkrém, zakuszka, humusz, avokádókrém)
- Hűtést nem igénylő saláták (pl. lencsesaláta, kuszkuszsaláta, bulgursaláta)

Egészség és higiénia útközben
Emellett természetesen kelleni fognak a kicsi tisztálkodószerei, és fertőtlenítő kendő. Érdemes összeállítani egy utazó gyógyszeres dobozt is, amit aztán csak felkaphat a család, ha indul valahova. A mi családunkban az orrszívó és a tengervizes orrspray az alapcsomag része. Nálunk Kruppra is hajlamos a nagylányunk, úgyhogy szteroidos kúp mindig van nálunk. Ezenkívül fertőtlenítő spray, kötszer, láz- és fájdalomcsillapító, allergia elleni szerek.
Ha nem is áll rendelkezésre kiskád, a baba popsiját, nyakát és arcát érdemes vízzel átöblíteni. Ha lehetőségetek van a napi/kétnapi rutin fürdetésre, akkor a Babyzoo fürdetőt és a testápolót ne hagyjátok otthon. Idegen környezetben a megszokott rutin és a fürdető illata segít a babának megnyugodni.
A játék és a felfedezések közepette gyakran feledkezünk meg a napszúrás veszélyeiről. Gyermekünkre mindenképpen adjunk sapkát, itassuk rendszeresen, bőrét védjük magas faktorszámú naptejjel és 11-15 óráig szigorúan tartózkodjunk vele az árnyékban. Ha mégis megtörténik a baj, láz, hidegrázás, szédülés, nyűgösség az első jelentkező tünetek. Amilyen gyorsan tudjuk, vigyük hűvös, lehetőleg sötét helyiségbe, fektessük le enyhén feltámasztva a felsőtestét, majd a pici fejét és testét folyamatosan hűtsük.
Utazási módok: Autó, repülő és egyéb közlekedés
Autóval
- Az autós utazások legnagyobb titka egy kényelmes és biztonságos autósülést. Az autósülés kiválasztására fontos időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását.
- Az autóban mindig a biztonsági gyermekülésben üljön a kicsi.
- Ne induljunk el hosszú, fél-egy napos autóutakra.
- Ha mégis, kétóránként álljunk meg pihenni, nyújtózkodni, kicsit mozogni.
- Ügyeljünk, hogy ne állítsuk túl hidegre a klímát.
- Alvásidőre igazítjuk az utakat. Ez 3 gyerekkel is működik, ebéd után alszanak kb. 2 órát, tehát max 3 órát tudunk így menni.
- Nálunk a fiúk 2 éves koruktól nézhetnek tableten mesét az autóban.
Repülővel
- Gyakran aggódnak a szülők, és nem mernek babával repülőre szállni. Mi lesz, ha sírni fog a baba? Mit fognak szólni az utasok?
- Megnyugtatlak, hogy nincs miért aggódni.
- Nagyon ritkán sírtak, és soha senki nem volt ránk mérges.
- Én csak biztatni tudlak, hogy két éves kor alatt repüljetek a tengerentúlra a babával, mert akkor még szinte ingyen van a repjegye.
- Fel- és leszálláskor szoptassuk meg a babát, vagy adjunk neki cumit vagy cumisüvegből inni - ezzel elkerülhetjük, hogy beduguljon, megfájduljon a füle a nyomáskülönbségtől.
- A repülőkre általában korlátozott mennyiségű poggyászt vihetünk fel, így előre kell gondolni arra, hogy a baba számára unalmas repülőúton valamilyen érdekes, de nem túl nagy játék legyen nálunk.
- Ilyenkor jönnek jól a kis méretű, de izgalmas puha játékok, amelyek nem nyomnak sok súlyt, és mindig csak 1-1 darabot adunk a baba kezébe, s ha megunta, akkor jöhet a másik.
- Tengerentúli járatokra lehet kérni babaágyat, amit a falra akasztanak.
Egyéb közlekedés
- Mozgólépcsőn vigyázzunk, ne legyen semmi a gyereknél vagy a gyereken, ami beleakadhatna a lépcsőbe.
- Metró- vagy vonatperonon húzzuk el a sínek közeléből, és nagyon figyeljünk minden mozdulatára.

Játék és szórakozás útközben
Ha érzik, hogy valaki a karjaiban tartja őket és rendszeresen kapnak enni, akkor a fiatal csecsemők nem igazán nyűgösködnek majd utazás közben. A mozgás és aktivitások akár az alvásban is segíthetnek nekik. Amikor a babának csomagolunk, próbáljunk meg olyan játékokat betenni a bőröndbe, amelyek egyszerre több funkciót is ellátnak, vagy éppen darabokra szedhetők. Fontos arra is figyelni, hogy ha városnézős túrára készülünk, a sok babakocsizás alatt a játék képes legyen lefoglalni a babát.
Ha vízparti nyaralást tervezünk, akkor nem szabad kihagyni a vízben használható vizes játékokat. Mindenképpen kell egy-két úszó játék, kis poharak, amelyekbe lehet a vizet merni, vízálló képes könyvecske vagy éppen egy kedves gumifigura. Az utazótáskába készítsük be a gyermek kedvenc fejlesztő játékait: csörgő-zörgő játékokat, kisegeret, babát, könyvet vagy az elhagyhatatlan pelust, ami megnyugtatja. Praktikus, ha egy kis plédet is bekészítünk arra az esetre, ha pl. meg kell állni levegőzni a kisbabával. Ilyenkor nem kell az öltöztetési procedúrát végigcsinálni, egyszerűen csak az ölünkbe vesszük a csecsemőt, betakarjuk a puha takaróba és bátran vihetjük is a friss levegőre. Kellemesen fogja érezni magát a baba is és a mama is.
Praktikus megoldás, ha viszünk magunkkal éjjeli fényt, amelynek megnyugtató, halvány fénye mellett nem csak a baba alszik el könnyebben, hanem a szülők is látják éjszaka gyermeküket, vagy szoptatáshoz, pelenkacseréhez nem kell villanyt kapcsolni. Az egész világ egy játszótér. A néhány hónapos babák még leginkább alszanak, és mindegy hol vannak. A nagyobb babák, totyogók lelkesen szednek botokat és dobálnak kavicsokat, felmásznak minden sziklára vagy bármire. Például jártunk a világ legnagyobb homokozójában, a Szaharában. Grúzia fővárosában felmásztak a fürdő előtti kövekre. Vagy Mexikóban a romokra. Meg persze a tengerben is szívesen fürdenek bárhol. Nagyrészt szabad levegős programokat szoktam szervezni. Babával, kisgyerekkel lehet várost nézni, romokat bejárni, piramisokat nézni és kilátókba is szeretnek felmenni (például Riga és Tallinn). Mindig legyen nálunk nassolnivaló! A gyerekeink imádnak enni. Ha szeretnél inspirálódni izgalmas családi kalandok tekintetében, töltsd le a GetYourGuide applikációt és nézz szét rajta, rengeteg szuper programot lehet rajtuk keresztül lefoglalni. Én már foglaltam családi élményeket az applikációt használva Barcelonában, Rómában, Új-Zélandon, Kairóban, Nizzában, Cipruson és Budapesten is.
Pénzügyi szempontok és spórolási tippek
Két éves korig a baba szinte ingyen utazik! Miért hagynánk ki ezt a szuper lehetőséget a kalandozásra? Amikor megszületik a baba, még egy ideig nincs sok extra költsége az utazásoknak. Nem kell nagyobb vagy drágább szállást keresni, a repjegye fapadosok esetén fix áras, tengerentúli járatok esetén pedig csak kb. 10%-ot kell fizetni. A 17 oldalas pdf tartalmaz hétköznapi spórolós tippeket és olcsó utazási lehetőségeket egyaránt. A blogbejegyzés tartalmazhat affiliate linkeket, és jutalékot kaphatok, ha rajtuk keresztül foglalsz/vásárolsz. Ez neked nem kerül semmivel sem többe, viszont segíted ezzel a befektetett munkámat, hogy ezáltal még több hasznos tippet tudjak neked közvetíteni.
A szülői hozzáállás fontossága és általános tanácsok
Ahhoz, hogy az utazás egy babával tényleg élmény legyen, a szülő pozitív hozzáállása kulcsfontosságú. Ha arra van igénye, hogy otthon élvezze a babázást, az is rendben van. Ha arra vágyik, hogy kimozduljon, elutazzon, az is megoldható. Ne feledkezz el ételről, italról és az apró rágcsálnivalóról sem. A gyerekeknek napirendre és keretekre van szüksége utazás közben is. Ha az utazás mellett döntünk, akkor se borítsuk fel teljesen a kicsi napirendjét. Nekünk felnőtteknek kellemes változatosságot jelenthet egy teljesen más életritmus, a kicsit viszont az ismerős és ismétlődő napi rituálék nyugtatják meg, és adnak neki biztonságot. Éppen ezért nem ajánlható két éves kor alatti gyerekkel a gyakori helyváltoztatással járó városnéző körutazás, a fárasztó csillagtúra, a „nomád” kempingezés.
A babák és kisgyermekek egy része szívesen ringatózik az autóban, bőven akad azonban olyan csemete, akit megterhel az utazás. Ha tehetjük, egy kiadós reggeli után, kipihenten induljunk útnak és biztosítsunk rendszeres megállókat, hogy a gyerekek kedvükre szaladgálhassanak és kinyújtóztathassák magukat. A másik nagyon fontos szabály, hogy az étkezések idejét és módját az utazás alatt se változtassuk meg a megszokottól eltérő módon! A máskor is érvényes időkben kínáljuk a gyerekeket anyatejjel, gyümölccsel vagy más szokott étellel - és ha lehet, ne együnk a kocsiban. Jól bevált Popsikrémeteket semmiképpen ne hagyjátok otthon.
