A mikrobiológusok az utóbbi két évtizedben egy új szervrendszert fedeztek fel az emberi szervezetben: ez a mikrobiom. Nemcsak a bélrendszerben, de a bőrön, a légutakban, a gentiális traktusban és még sorolhatnánk az összes területet, ahol a jó baktériumok megtalálhatók. Az eddig sterilnek hitt idegrendszerben, anyaméhben és anyatejben is találtak kis mennyiségben speciális baktérium törzseket. Az ezek közötti kapcsolatot, valamint hatásukat a szervek működésére egyre jobban megismerjük.
A probiotikum kifejezés több, különböző baktérium törzset jelöl. Ezek nem kórokozók, hanem jótékony baktériumok. Együtt élünk velük, szimbiózisban. A probiotikumok a bélrendszerben találhatóak, az általunk elfogyasztott ételek meg nem emésztett cukor-komponensével táplálkoznak. Cserébe olyan vegyületeket kapunk tőlük, amire nekünk van szükségünk: pl. K vitamint, ami a normális véralvadáshoz szükséges anyag.

A bélflóra dinamikája és a probiotikumok szerepe
Azt azonban már régebb óta tudjuk, hogy az élet különböző szakaszaiban eltérő a bélflóra összetétele. Ilyen speciális helyzet a várandósság és a szülés utáni időszak is. Valóban, a probiotikumok szinte születésünktől fogva bélflóránknak természetes részei, melyet szoptatással, vagy probiotikum tartalmú tápszer adásával tarthatunk egyensúlyban. Ez az egyensúlyi állapot azonban különböző okokból bármely életkorban felborulhat. Az antibiotikumok szedése során például nem csak a kórokozók, de a jótékony baktériumok is elpusztulnak. Az egészséges bélflóra felborulását eredményezheti még a fokozott stressz, helytelen táplálkozás, hasmenéssel járó betegség, vagy gyulladásos bélbetegség. Ezek következtében jelentkezhetnek a főként haspuffadással, hasmenéssel járó kellemetlen tünetek.
Probiotikumok a várandósság alatt: Anyai egészség és a magzat védelme
A várandósság ideje alatt különösen fontos az anyai szervezet védelme a különböző infekcióktól, mivel ezek egy része akár magzati fejlődési rendellenességet is okozhat. A betegségek miatt szedett gyógyszerek is károsak lehetnek a magzatra, ezért is érdemes a fertőzések lehetőségét a minimálisra csökkenteni. Az anyai mikrobiom jó irányba befolyásolható probiotikumok adásával, különösen olyan készítmények segítségével, amelyek többféle törzset tartalmaznak, követve a bélflóra diverzitását.
Székrekedés és aranyér megelőzése
Mind a várandósság alatt, mind a szülést követően probléma a székrekedés. Ennek részben fizikai okai vannak, mivel a növekvő magzat nyomást gyakorolhat a bélrendszerre, valamint a medencei vénákra. Az ott kialakult pangás elősegíti az aranyér képződést. Ehhez hozzájárul a progeszteron vénafal gyengítő hatása is. A kialakult aranyér fájdalmassá teszi a székletürítést, ami miatt fokozódik a székletürítési nehézség. Ezt tovább rontja a szülés során sérült, meggyengült gátizomzat is, így a szoptatás időszakára tovább romlik a helyzet. Ezt rostdús táplálkozással, fokozott folyadékbevitellel, a medenceizomzat tornájával, valamint probiotikum szedésével lehet ellensúlyozni.

Egyéb jótékony hatások
Irodalmi adatok támasztják alá a gesztációs diabétesz megelőzésében és a laktációs időszakban jelentkező szorongás és depresszió csökkentésében az alkalmazhatóságát. A bél-agy tengely jelentőségét hangsúlyozzák egyéb pozitív reakciók szimbiotikumok szedése mellett.
HAZAI - Bél - agy kapcsolat - Dr. Csomai Zita - orvos-természetgyógyász, életmódtanácsadó, terapeuta
Probiotikumok a szoptatás időszakában
A szülés után és a szoptatás alatt is javasolt a probiotikus készítmények használata, mivel kimutatták, hogy a mastitis prevenciójában is jó hatásúak. Az újszülött bélflórájának összetételét jelentősen befolyásolja a táplálás módja: az anyatejes táplálás biztosítja az optimális összetételt, amely részben a szoros bőr kontaktus következtében az anyai flórából származik, másrészt az anyatejben levő prebiotikumok (HMO-k) is jó irányba tolják a bélbaktérium törzsek arányát.
Biztonságosság terhesség és szoptatás alatt
A szerzők ugyancsak vizsgálták, hogy van-e bármilyen előnytelen hatása a szoptatás alatt szedett probiotikumnak a baba egészségére. A vizsgálat alapján elmondható, hogy a probiotikumok biztonságosak a terhesség és a szoptatás ideje alatt is.
Az újszülött és csecsemő mikrobiomja
Ilyen speciális helyzet a magzati kor, bár ekkor a hagyományos értelemben vett bélflóráról nem beszélhetünk. Ennek ellenére a mikrobiológiai vizsgálatok egészséges várandósok placentájában, amnionfolyadékában és a magzati mekóniumban is Staphylococcus, Lactobacillus és Bifidobacterium törzseket mutattak ki.
Születéskor az újszülött immunrendszere még éretlen, bár a placentán keresztül már többféle immunglobulin átjut az anyából a magzatba, ami a passzív immunitásban játszik szerepet. Jelentős különbséget igazoltak az újszülöttek bélflórájában, attól függően, hogy természetes úton, vagy császármetszéssel születtek. A császármetszéssel világra jött babák mikrobiom összetételében csökkent a Bifidobacterium, Lactobacilus, és Streptococcus törzsek száma, ellenben a patogének (Clostridium perfringens, E. coli) aránya magasabb.

Probiotikumok a csecsemők egészségéért
Akár az anyának, akár a gyermeknek adott antibiotikum károsítja a bélflórát, de a test más részein élő baktériumokat is. A perinatális időszakban a bélflóra diverzitásának csökkenése következtében alacsony lesz a Th1 típusú citokinek szintje, ami miatt az újszülött immunrendszerének érése megkésik. A diverzitás csökkenése révén hasmenés alakulhat ki, a bőr gombás fertőzéseinek a száma megemelkedhet, mely akár súlyosabb pelenka dermatitiszhez is vezethet. A bőr mikrobiomjának károsodott összetétele alapja lehet az atópiás dermatitisz kialakulásának. Mindezek a káros hatások csökkenthetők, illetve megelőzhetők az életkornak megfelelő összetételű probiotikum adásával.
- Tudományos vizsgálatok igazolják a probiotikumok szerepét az allergia megelőzésében is.
- Csecsemőkorban a probiotikumok csökkentik az ekcéma és a tejérzékenység kialakulásának kockázatát.
- Eltérő a mikrobiom összetétele a koraszülöttek esetén is. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy akár az anyának, akár az újszülöttnek adott probiotikum szerepet játszik a koraszülöttek súlyos megbetegedésének, a nekrotizáló enterocolitisnek (NEC) a megelőzésében.
- A csecsemőkori hasfájás (kólika) epizódjainak száma csökken, időtartama rövidül, ha a gyermek probiotikumot fogyaszt, de ez igaz lehet akkor is, ha az anya jó baktériumokat szed.
- Mind hasmenés, mind székrekedés esetén a széklet konzisztenciájának javításában is eredményesen alkalmazták a probiotikumokat, de itt a prebiotikumoknak is szerepük van.

Mikor szedjünk probiotikum tartalmú táplálékkiegészítőt?
A téli időszakban gyakori náthás, meghűléses panaszok megelőzése és kezelése kapcsán egyre többet hallhatjuk a probiotikum kifejezést. Sokan mégsem ismerik pontos jelentését, nem tudjuk mikor, és hogyan alkalmazhatjuk őket egészségünk védelmében.
- Antibiotikus kezelés során általában elegendő csak átmenetileg használni - a gyógyszer szedése alatt és után 1 hétig.
- Vírusos, egyéb fertőzéses hasmenések megelőzésére, gyulladásos bélbetegségek kiegészítő kezeléseként, illetve csecsemőkorban allergia megelőzésre azonban hosszabb ideig, akár hónapokon keresztül javasoltak.
- Most, az influenza-szezonban érdemes azt is megemlíteni, hogy kimutatták a probiotikumoknak, elsősorban a Lactobacillus GG-nek a légúti fertőzések számának csökkentésében játszott jótékony szerepét is.
HAZAI - Bél - agy kapcsolat - Dr. Csomai Zita - orvos-természetgyógyász, életmódtanácsadó, terapeuta
A probiotikumok patikai készítmények formájában is elérhetők, ez utóbbi esetben ismert törzsek, meghatározott csíraszámban szedhetők, gyakorlatilag mellékhatásuk nincs. Az egészséges bélflóra fenntartását táplálkozásunkkal is segíthetjük.
tags: #taplalekkiegeszito #probiotikumok #szoptatas