A szülés az emberiség története során mindig is a létezés csodájának számított, még akkor is, ha az út meglehetősen fájdalmas volt. Bár a terhesség és a szülés kérdésével férfiak, filozófusok és orvosok is sokat foglalkoztak, a gyakorlatban nagyon sokáig nem lehettek tapasztalataik. A szülészeti tudást a közösség tagjai egyik generációról a másikra adták át, és ha a csecsemő rossz helyzetben feküdt, a szülésznők tudták, hogyan kell megfordítani.
A modern orvostudomány és a társadalmi normák jelentősen átalakították a szülés körüli gyakorlatokat és elvárásokat. Ma már az orvosok jelenléte megnyugtató tényező, míg régen, különösen a Habsburg kismamák idejében, ez maga volt a rémálom.
Az ókori és középkori szülés veszélyei és hiedelmei
A szülés mind az anya, mind a baba szempontjából sokáig rendkívül kockázatosnak számított. A középkorban háromból egy nő halt meg a gyermekvállalás éveiben. Olyan veszélyes volt, hogy a fiatal nők megírták a végrendeletüket, amikor felfedezték, hogy terhesek.
A szüléshez nagyon sokáig számos hiedelem tartozott. Ilyen volt például, hogy a terhes nő ne nézzen meg semmi furcsaságot, de ne is gondoljon ilyesmire. Mert ha például majomra gondol, megtörténhet, hogy a csecsemő tetőtől talpig majomszőrrel borítva jön a világra!
A 15-16. században, a Tudor-kori Angliában a nemesi származású nőket a szülés előtt, miután a pap áldását megkapták, hetekre bezárták egy külön szobába. Ebben az időszakban egyetlen férfi sem láthatta őket, az ablakokat befüggönyözték, hogy utánozzák az anyaméh sötétségét és nyugalmát. Megbízható szülésznők segítettek, de azért imákat is mondtak, hogy megvédjék az asszonyt a veszélyektől.
A japán Heian-korszakában (794-1185) az arisztokraták házában az épület északi részén fekvő szülőszoba fehérbe borult. A férfi- és nőrokonok áttetsző függönyön keresztül végignézhették a vajúdást.
Az orvostudomány fejlődése és a szülészeti beavatkozások
A császármetszésről a legtöbben úgy vélik, hogy Julius Caesar születéséről kapta a nevét. Pedig a leendő császár aligha születhetett így, mivel az anyja, Aurelia még hallott a fia nagy-britanniai harcairól. Márpedig abban az időben az eljárást csak akkor hajtották végre, amikor az anya már meghalt, vagy haldokolt, hogy megkíséreljék megmenteni a gyermeket. A császármetszés csak évszázadokkal később, az antiszeptikumok felfedezése után vált gyakoribbá, amikor az anya megmenekülhetett a fertőzésektől.
A nehéz szülésekhez a 18. században csipeszeket, fogókat fejlesztettek ki. Az orvostudomány fejlődésével, a 19. század közepétől kezdték alkalmazni az érzéstelenítő eljárásokat is. Az viszont már nemcsak feltételezés, hanem tény, hogy a szülés közbeni érzéstelenítés a brit Viktória királynőnek köszönhető. A 18. századig az volt az elfogadott nézet, hogy ha egy nő nem képes elfogadni a szüléssel járó fájdalmat, akkor nem is lesz alkalmas az anyaság nehézségeinek kezelésére, éppen ezért a szülés közbeni fájdalomcsillapítást elfogadhatatlannak tartották.
1780-as években egymástól függetlenül két feltaláló, John Aitken és James Jeffray is előállt az eszköz ötletével, hogy legyen mivel elfűrészelni a csontokat - konkrétan a medencecsont fűrészelésével segítettek azoknak a szülő nőknek, akiknek a gyereke elakadt a szülőcsatornában. A medencetörés sokkal biztonságosabb megoldás volt a pokoli kínok ellenére is, mint a császármetszés, amit a nők ritkán éltek túl.
Terhesgondozás és babaszámok régen és ma
A terhesgondozásban is számos tévhit élt. A 15-16. századig például azt gondolták az emberek, hogy a baba neme a születéséig befolyásolható, ezért a trónörökösre vágyó királynék és hercegnék gyakorta speciális diétákat folytattak. Az alkoholfogyasztás sokszor kötelező volt, máskor ajánlott, mint mondjuk a reggeli rosszullétekre a pezsgő a 19. században, vagy az étvágy csökkentésére a brandy, netán a pálinka szódával - a szeszt általános gyógyszerként használták.
A családok mérete is jelentősen eltérő volt. Ma Magyarországon már az számít nagycsaládosnak, aki legalább három gyereket nevel, de a történelem ennél sokkal kiugróbb példákat is ismer. Egy Feodor Vasziljev nevű férfi és felesége például összesen 69 gyereket szült 1725 és 1765 között. A legtöbb gyerek apja Iszmáil marokkói szultán volt, aki 867 gyerek apja volt a Wikipédia szerint.
A szülési protokollok változása
Az uralkodói családokban a hálószobából „varázsoltak” szülőszobát, ahol elengedhetetlenül fontos kellék volt például az imazsámoly is. A szülések komoly udvari szertartások keretében zajlottak, amelyek többnyire nem könnyítették meg a vajúdó asszony helyzetét, ugyanis sokkal fontosabb volt a látszat és a protokoll.
Az udvari orvosok nem voltak jelen a szülésnél, azt bábaasszonyok vezették le - a doktorok csakis akkor jelentek meg a spanyolfallal és imazsámollyal felszerelt szobában, ha valamilyen komplikáció adódott a szülés során. Akkor viszont hatalmas volt már rajtuk a nyomás, különösen, mivel adott esetben nekik kellett arról is dönteni, hogy a gyereket mentsék, vagy az anyát.
A kismamának pihenőt írtak elő az orvosok, de nem sokat, maximum két hét volt. Ebben a két hétben azonban a kismama még akkor sem kelhetett fel az ágyából, amikor a személyzet kicserélte az ágyneműjét. Az óvintézkedés nem volt véletlen, hiszen ekkoriban sok nő veszítette életét a szülést követő napokban.
Az újszülött csemetéket az első hónapokban dajkára bízták, és nem is az édesanyjuk szoptatta őket, mivel úgy tartották, hogy az nem illene egy uralkodóhoz. Erzsébet császárné például szeretett volna többet lenni elsőszülött gyermekével, vagy legalább szerette volna ő maga kiválasztani a csöppség gondozóit, ám ezt is „megoldotta” az anyósa, természetesen a megkérdezése nélkül. Érdekesség, hogy Zsófia nem engedte meg Sisinek azt sem, hogy szoptassa a gyermekeit, miközben ő maga korábban - nem törődve az őt megszóló bírálatokkal - naponta kétszer is megszoptatta gyermekét, és dajka kezébe nem adta a kicsit.
Szülés a 20. és 21. században
Magyarországon az '40-es évek végén és az '50-es évek közepén számos olyan változást vezettek be, ami a születések számának emelkedéséhez vezetett: megtiltották a művi terhességmegszakítást, bevezették a gyermektelenségi adót, illetve erős propagandával ösztönözték a gyerekvállalást. A Ratkó-gyerekek a '60-as, '70-es évekre felnőttek, és családot alapítottak, ám a születésszám mégis visszaesett ebben az időszakban.
A '60-as, '70-es években született babáknak még kórházban kellett születniük, mivel az 1950-es években betiltották az intézményen kívüli szüléseket - és legálisan egészen 2011-ig nem is volt rá mód itthon. Ebben az időszakban a zsúfoltság, a szülések manuális - és egyéb más - módszerekkel történő siettetése volt jellemző a szülészeti osztályokon. A magas születésszám nem tette lehetővé, hogy a szülés előre ki nem számítható idejéhez rugalmasan alkalmazkodjanak az orvosok, nővérek.
A csecsemőosztályokon a babákat a könnyebb logisztika érdekében az édesanyjuktól elszeparálva helyezték el, az anyukák pedig csak háromóránként szoptathatták meg őket - az eközben eltelt időben teáztatták az újszülötteket.
A modern szülészet sokat fejlődött. A szívmonitor figyelmezteti az orvost, ha a magzat veszélyes helyzetbe kerül. Az ultrahang és más képalkotó technológiák nemcsak a magzat nemét árulják el, hanem megmutatják a terhesség alatt bekövetkezett problémákat. Ma már arra is van mód, hogy a magzat nyitott gerincét még édesanyja méhében megoperálják. Megjelentek, majd a mindennapok részévé váltak az új reproduktív technológiák is.
A nyolcvanas években a nők egy része kiábrándult a kórházi szülés ridegségétől, személyesebb élményt, természetesebb szülést akart. Kezdetét vette az otthonszülési mozgalom, amelyet máig vitatnak, az esetleges komplikációk veszélye miatt. Idő közben a kórházi szülés is családiasabbá vált, a nők külön szobában, a férjükkel, partnerükkel osztozhatnak a gyermek születésének kivételes élményében.
A késői gyermekvállalás
Napjainkban egyre gyakoribb, hogy a nők idősebb életkorban adnak életet első vagy többedik gyermeküknek. A KSH adatai alapján napjainkban a szülő nők 4,5%-a 40 év feletti, a gyermekvállalás pedig egyértelműen a 30-as, 40-es életévekre tolódott.
Közismert dolog, hogy 40-45 év fölött vállalt terhességek esetében megnőhet a lehetséges komplikációk esélye. Ilyenkor már nagyobb arányban fordulhat elő terhességi cukorbetegség, magas vérnyomás, vetélés és vérzéses állapot, továbbá koraszülés és császármetszés. Mivel a menopauza közeledtével egyre gyakoribbak a peteérés nélküli ciklusok, a női testben hormonváltozások indulnak be, így 40, pláne 45 év felett a spontán teherbeesés esélye néhány százaléknyira csökken.
Ugyanakkor tény, hogy már nagyanyáink és az ő nagyanyáik idejében is születtek 45 éves kor fölötti nőknek természetes úton fogant, komoly komplikációk nélkül kihordott és egészséges gyerekeik. Kutatások bizonyítják, hogy bár a 40 év fölötti várandósság és szülés esetén valóban megnövekednek a kockázatok a fiatalabb korban viselt várandósságokhoz képest, 50 felett nincs magasabb kockázat a 40 és 50 év közötti életkorokhoz képest, sem a terhességi rizikófaktorok, sem az újszülött állapotát tekintve.
Szilvi 45 évesen szülte első kisfiát, aki spontán fogant. Éva sok kudarcról beszél, amelyek azután tündérmeseként folytatódtak, és 48,5 évesen szült vízben vajúdva. Adriana Iliescu román egyetemi tanár hosszú éveken át járt meddőségi kezelésekre, végül 67 évesen, mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esett, és 2005-ben császármetszéssel szülte meg Elisa lányát.
Omkari Panwar, a világ legidősebb édesanyja, 70 évesen adott életet egy ikerpárnak - egy kisfiúnak és egy kislánynak. Férje azért, hogy ki tudja fizetni felesége lombikprogramját, eladta a család bivalyát, jelzálogosította a földjét, hitelt vett fel és az összes megtakarítását elköltötte.
A legfiatalabb anya pedig egy perui kislány, Lina Medina, aki 1939-ben 5 évesen és 7 hónaposan császármetszéssel egészséges, 2690 grammos kisfiút szült. A nagyon korai pubertás egy ritka rendellenesség, amikor a szaporítószervek idő előtt fejlődnek ki.
A szülés előjelei és a vajúdás kezdete
A szülés ritkán indul meg váratlanul, valójában a vajúdás közeledtét, majd kezdetét számos módon előre jelzi a kismama szervezete.
A szülés közeledtét jelző tünetek:
- Jósló fájások: A szülés megindulása előtti 2-4 hétben, óránként néhány alkalommal, mely napokon át szünetelhet. A szervezet ezek által készül fel a szülésre.
- Nyákdugó távozása: A terhesség alatt a nyákdugó, egy vastag, kocsonyás-zselés állagú anyag, zárja el a méhszájat a külvilágtól, hogy meggátolja a baktériumok méhbe való bejutását. A méhnyak vékonyodásával és tágulásával a nyákdugó általában véres váladék formájában távozik.
- Méhszáj megrövidülése, fájások nélküli tágulása: Csak belső vizsgálattal állapítható meg. A méhnyak körülbelül 4 cm hosszú, a szülés előtti hetekben 2 cm-re vékonyodik, a hüvelyi szüléshez teljes elvékonyodás vagy eltűnés szükséges.
- Keresztcsonti- és/vagy derékfájdalom: A has leszállása, koponya beilleszkedése - Először szülő nőknél ez 2-4 héttel a szülés előtt történik, míg többszöri szülésnél általában a vajúdás kezdetén, vagy az azt megelőző napokban tapasztalható.
- Fészekrakó ösztön: A takarítással, mosással, rendezgetéssel járó fészekrakó ösztön akár hónapokkal a szülés előtt kezdetét veheti, ám a szülést megelőzően a kismama sokkal energikusabb.
- Fogyás, hasmenés: A szülés idejének közeledtével sokan akár egy-két kilót is fogynak, illetve a széklet lazábbá válását tapasztalják.
A szülés megindulásának egyértelmű jelei:
- A magzatvíz szivárgása vagy folyása: A magzatburok egy folyadékkal teli membrán, mely kipárnázza a babát a méhben. Előfordul, hogy a burok még a vajúdás megkezdése előtt, fájástevékenység nélkül megreped.
- Tágulási vérzés: Vérrel színezett nyák távozása.
- Tágulási- vagy tolófájások: A vajúdás megkezdésekor ezeket a jóslófájásokat váltják fel a szülési fájdalmak. A jóslófájásokkal ellentétben az igazi fájások rendszeresek, fokozatosan egyre gyakrabban, erősebben és hosszabb ideig jelentkeznek.
A vajúdás szakaszai | 3D animáció (2/2)
Mikor kell mentőt hívni a szüléshez?
- Ha a menstruációt megközelítő mennyiségű vagy annál jelentősebb vérzés lép fel.
- Nagy mennyiségű magzatvíz kizúdulása után megjelenik a köldökzsinór (előreesik).
- Ödéma, gyomortáji fájdalom, hányinger, szikralátás, látászavar, fejfájás (ez a terhességi rángógörcs előjele lehet).
A szülésélmény ma Magyarországon
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet kohorszvizsgálatának legfrissebb eredményei szerint a császármetszések aránya világszerte növekszik, ám a hazai számok kirívóan magasak, és az okok között ugyanúgy szerepel egészségügyi, mint az orvos kényelmét szolgáló indok.
A vizsgálatban részt vevő nők döntő többsége (97,6 százalék) állami kórházban vagy klinikán szült, és csupán 1,8 százalékuk hozta világra magánkórházban a gyerekét. A magánkórházakat a kedvezőbb társadalmi és anyagi hátterű szülők választották; jellemzően a felsőfokú iskolai végzettségű, a szüléskor 35 évesnél idősebb budapesti nők szültek magánkórházban.
A rooming-in - vagyis a baba-mama páros 24 órás együttléte - persze a rendszerváltást megelőzően ismeretlen fogalom volt a hazai kórházakban. Míg a csak tb-támogatott várandósgondozáson részt vevő nők 18,1, addig a magánrendelésen gondozott nők 75,6 százalékánál, a vegyes ellátású formában várandósgondozáson részt vevő nőknek pedig a 68 százalékánál felügyelt a választott orvos a szülésnél.
Az apa jelenléte a szülésnél szintén a kedvezőbb társadalmi háttérrel függ össze: minél magasabb iskolázottságúak, jobb anyagi hátterűek a szülők, annál nagyobb valószínűséggel lesz bent az apa a szülésnél. Gyakoribb az apa jelenléte azoknál a pároknál, amelyek házasságban élnek és amelyeknek kevés gyerekük van - illetve, nem meglepő módon, ha hüvelyi szülésről van szó.
A szülés az anyák kétharmadának volt egyértelműen pozitív élmény, negyedük számára pedig a szülés maga megfelelő volt ugyan, de ők eredetileg másként szerették volna. De ami igazán megdöbbentő, hogy a kutatásban minden tizedik nő számolt be arról, hogy számára kifejezetten rossz élményt jelentett a szülés. A szülés módja is befolyásolja a szülésélményt, ebben a tekintetben a legelégedettebbek azok a nők voltak, akik hüvelyi úton hozták világra a gyereküket.