A csecsemőkori szorongás és a reflexek világa

Ha újdonsült szülő vagy, és a babád csak néhány hónapos, észre fogod venni, hogy gyakorlatilag állandóan ökölbe szorítja a kezét.

Az ökölbe szorított kéz csak egy a számos újszülöttkori reflex közül, amelyet a baba születése utáni első hetekben észrevehetsz. Ahogy a baba a születés után megtanul alkalmazkodni az új környezetéhez, meglepődhetsz (és akár meg is ijedhetsz) attól, hogy a csecsemő hogyan mozog a látványra, a hangokra és az érintésekre reagálva. Az egyik reflex, amit észre fogsz venni, egy vagy két szorosan összeszorított ököl. Ezt a primitív mozdulatot tenyérfogásnak is nevezik, és úgy válthatod ki, ha az ujjaddal finoman megsimogatod a baba nyitott tenyerét. Látni fogod, hogy a baba nyitott keze azonnal összeszorul válaszul. Az ökölbe szorított kéz egy neurológiai válaszreakció, amely a baba idegrendszerének folyamatos fejlődése során jelentkezik. A csecsemő szorosan összeszorított öklei, valamint a behajlított könyök, karok és lábak szintén a méhen belüli szokás maradványai, amikor a magzatburokban össze voltak “gömbölyödve”.

Általában nem kell rávenni a babát, hogy lazítsa el az ökölbe szorított kezét, mert ez a reflex öt-hat hónapos kora körül természetes módon megszűnik. Normális dolog, ha időről időre aggódsz a babád fejlődése miatt, vagy ha összehasonlítod a fejlődését a többi csecsemőével a családodban és a baráti körödben. Ha azonban te vagy a gyermekorvosod azt veszitek észre, hogy egy bizonyos reflex, például az ökölbe szorított kéz, a normálisnál hosszabb ideig tart, az jelezheti, hogy a baba idegrendszerével van probléma. Ritka esetekben a túlzott reflexek agyi bénulásra vagy hipertóniára, azaz merev izomtónusra utalhatnak.

A csecsemőkori reflexeknek nagy szerepe van a babák életében, de csak egy bizonyos korig szabad észlelnünk jelenlétüket. Ha nem épülnek le időben, zavarják a mozgásfejlődés előre menetelét. Az aszimmetrikus tónusos nyaki reflex (ATNR) már magzati korban kialakul, szerepe lesz a baba izomtónusában, a szem-kéz koordinációban, hátukról való forgásban, tárgyak után nyúlásban. Azt tartják, hogy születéskor segíti a magzat szülőcsatornán történő rugalmas átjutását is. A baba 5-6. hónapos korára az ATNR-nek integrálódnia kellene. Továbbiakban aszimmetrikusan indulhat meg a kúszás- mászás. Rengetegszer egyik lábukat nem hajlítják, csak húzzák maguk után, és a váltott kézhasználat sem jön létre. További feltételezés, hogy az ismeretlen eredetű gerincferdülések hátterében is ilyen aszimmetriák állnak. Az aszimmetrikus fejtartást valamilyen születéskori esemény okozhatja, vagy méhen belüli téraránytalanság. A születéskori eseménykor, nem feltétlen kell nagyon elhúzódó és extrémebb szülésre gondolni. Mindenképpen szükséges valamilyen lágyrészekkel foglalkozó terápiás módszer: Dévény módszer, Fascia Disztorziós Modell technika, Pfaffenrot terápia, stb. Sajnos az aktív torna azért nem elegendő, mert a rövidült kötőszöveti struktúrákat nem tudja javítani, azokhoz elengedhetetlenek a lágyrész technikák. Ha már egy jobb kötőszöveti állapotot elértünk, akkor viszont szükség van az ízületek mobilizálására is, majd jöhet az aktív torna. A megemlített terápiás módok közül itt kiemelném a Fascia Disztorziós Modell technikát, ami azért egy jó választás, mert a terapeuta azt keresi, milyen kötőszöveti diszfunkció tartja fenn az aszimmetriát, tehát valóban a probléma gyökerét keresi meg és kezdi kezelni. Hány kezelésre van szükség? Ez rendkívül változó, a baba szövetrendszerétől is függ, mennyire sok probléma van, hogy reagál a szervezete, illetve a szülők mennyire kooperálnak a terápia során. Pici probléma, illetve időben megkezdett terápia esetén akár 2-3 kezelés is elegendő lehet. Sírni fog a baba a kezelés során? Elképzelhető. Fájdalmas neki? Nem minden fogás jár fájdalommal, de sajnos vannak fájdalmas fogások. Fog erre emlékezni, hogy ilyen terápiára viszed kisbabád? Ami azonban biztos, hogy a picit zavarják a meglévő kötőszöveti eredetű disztorziói, nyugtalan, próbálja kimocorogni, esetleg gyorsabban fel is akar állni, mint azt várnánk a megfelelő mozgásfejlődési ütem szerint.

A baba hirtelen elkezd sírni, amikor anya leteszi, vagy, ha kimegy a szobából, éjszaka csak anya teheti le aludni, nehezen válik el anyától - rögtön felmerül a szeparációs szorongás, mint a viselkedésének oka. Hogyan segíthetünk neki? Mit lehet tenni, hogy a kicsi könnyebben átessen ezen a nehéz időszakon? A szeparációs szorongás félelem az anyától való elválástól. Az anyától való függetlenné válás első jelei 5-6 hónapos korban kezdődnek.

Ha idegenek társaságában sír, nyugtalan, vedd át, legyen a kezedben és hagyd, hogy onnan kukucskáljon, ne erőltesd, hogy mindenképpen maradjon meg másnál, ha ő nem akarja! Ha kimész a szobából és ő sír, hanggal nyugtasd, vagy vidd magaddal, és legyen ott körülötted, amíg a dolgodat végzed. A szeparációs szorongás során a baba valójában azt jelzi: „rossz anya nélkül lenni, nem vagyok még biztos magamban, nem érzem magam biztonságban anya nélkül”. Ő még nem tudja felidézni anya képét, amikor hiányzik neki, nem tud rád gondolni, amikor nem vagytok együtt, ezért van szüksége sok kisgyereknek ún. átmeneti tárgyakra, amik segítenek az emlékezésben. A lényeg a biztonságérzet megteremtése, amit idővel másokkal is át tud majd élni, legkönnyebben a mindennap látott családtagokkal, később a távolabb élő rokonokkal és az óvónénivel is.

Az ok 1 évesen is ugyanaz, mint fél éves korban, ám ez már a „valódi” szeparációs szorongás. A kicsi most már valóban önálló, egyedül jön-megy, mindent felfedez, minden érdekli, és ez amilyen izgalmas a számára, olyan ijesztő is egyben. Amikor bátran felfedezőtúrára indul azt abban a tudatban teszi, hogy anya ottvan a közelben és figyeli őt.

Hagyod, hogy „a szoknyád mögé bújjon”, amikor olyan kedve van, nem erőlteted, hogy menjen a gyerekek közé játszani, ha nem akar. Otthon hagyd, hogy veled menjen mindenhová és kíváncsiskodjon, amikor te házimunkát végzel.

Éjszaka a felébredés oka nem a szeparációs szorongás. Valami más miatt ébred fel a baba, de csak anyával tud visszaaludni, mert ezt szokta meg és mert anya közelsége jelenti számára a megnyugvást. Elsőként mindig az ébredések okát kell megszüntetni (pl. hideg, éhség, betegség). Ebben a korban, amikor egyébként is mindennel ellenkezik, ami szokásai ellen való, nagyon nehéz elérni nála, hogy álmából felriadva magától nyugodjon meg és aludjon vissza. Ilyenkor természetes, hogy mindenféle akaratával ellenkező kezdeményezésre hisztivel és sírással reagál. Aludni viszont neki is, neked is kell, éppen ezért segíthet, ha néhány éjszaka apa megy be hozzá. Nála ugyan kezdetben nehezebben nyugszik meg, de így megtanulja a kicsi, hogy anya éjszaka nem tud jönni hozzá és mégsem hagytátok addig magában sírni.

A szeparációs szorongás természetes érzelmi fejlődési szakasz, amelyen minden gyermek átmegy. Ez sokszor igen megterhelő a szülők - legtöbbször az anyuka - számára, ami nem is csoda. Eljön az az idő, amikor egyszerűen nem teheted ki a lábad a szobából anélkül, hogy a csemetéd ne esne rögtön kétségbe. Na, ilyenkor kell elkezdeni bújócskázni, illetve el kell fogadni, hogy egy ideig matricaként tapad majd rád a kicsi. De mi is az a szeparáció sszorongás, mikor alakul ki és hogyan vészelheted át ezt az időszakot?

Előfordult már veled, hogy amint kiléptél a szobaajtón, a gyereked szívettépő, eszeveszett ordításban tört ki? Ez nem más, mint a szeparációs szorongás első jele.

• Először 7-8 hónapos korban jelentkezhet, de egyedi eltérések felfedezhetők.
• A szeparációs szorongást befolyásolja a gyermek személyisége.
• A szeparációs szorongás első szakasza a tárgyállandóság kialakulásához köthető.

Annak ellenére, hogy a baba növekszik és fejlődik, úgy tűnik, egyre nagyobb szüksége van rád - rengeteg új élmény éri a mozgás fejlődésével. Minden szuper, amíg a közelben vagy, de amint eltűnsz a láthatárról, máris itt a világvége. De nyugalom: ártani nem árt a gyereknek. Egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor anyának át kell mennie a másik szobába, mert ott van dolga.

A szeparációs szorongás második felvonása a mozgás rohamos fejlődésének köszönhető. Egyszer csak kinyílik a világ - de az izgalmas élmények gyakran túlterhelik, vagy megijesztik a gyermeket.

A szeparációs szorongás legfőbb jele a szülőhöz való erős ragaszkodás - a gyerek árnyékként követi őt, a legrövidebb külön töltött időt is nehezen viseli.

• Alvási szokások megváltozása: a gyermek gyakrabban ébred fel, ilyenkor keservesen sír és azonnal a szülő közelségét keresi.
• Idegenekkel szemben bizalmatlanná válik.

A szeparációs szorongás benned is kelthet nehéz érzelmeket. A szeparációs szorongás teljesen természetes, még akkor is, ha a gyermek viselkedése néha ijesztően extrém.

Ne csinálj nagy ügyet a gyerek szorongásából. Nyugtasd meg a kicsit, hogy gond egy szál se. Elvégre tényleg nincs semmi baj. Átmész egy másik szobába, aztán visszajössz, ennyi.

Igyekezz nyugalmat és biztonságot sugározni.

Ha azt szeretné, engedd meg a gyereknek, hogy árnyékként kövessen mindenhová.

Bátorítsd a kicsit egy-egy mosollyal, ha távolabb megy tőled! Biztasd arra, hogy fedezze fel a környezetét - de soha ne erőltesd! A felfedezés közben se menj viszont messzire.

Előfordulhat, hogy pár órára el kell menned otthonról és nem tudod magaddal vinni a kicsit. Ez teljesen rendben van ebben az időszakban is, de nehéz lehet a búcsú a heves reakció miatt.

• Bár nem tudod még elmesélni neki pontosan, miért és mi történik, a saját nyelvén mondd el, mikor jössz meg és mit fogtok csinálni.
• Figyelj arra, hogy sose legyen azonnali személycsere, amikor elmész. Töltsetek el egy kis időt közösen azzal a személlyel, aki vigyáz rá, sőt új aktivitásba is kezdhettek közösen.

Összefoglalva a fentieket, a szeparációs szorongás megterhelő mind a gyermek, mind a szülők számára, ezért jobb előre megismerni a jelenséget és felkészülni rá.

A szeparációs szorongás babáknál - milyen jelei vannak és meddig tart?A babák 7-8 hónapos koruk körül igazi kis kúszó-mászó felfedezővé válnak, elérnek dolgokat, megkezdődik a szárnypróbálgatás, és az anyáról való leválás folyamata. Ebben az időszakban alakul ki náluk a tárgyállandóság is, ami azt jelenti, hogy megértik azt, hogy ha egy tárgy vagy ember kikerül a látóterükből (pl. egy játékát letakarod vagy kimész a szobából), akkor attól még az a tárgy vagy személy létezik, csak pillanatnyilag nem látható. Kisbabád eleinte örömöt lel újonnan szerzett képességeiben, azonban a nagy önállósággal együtt jár a rémisztő, szorongást keltő felismerés is, hogy milyen óriási és ismeretlen világba csöppent bele. És ami a legrosszabb, hogy anya nincs mindig karnyújtásnyira, sőt, el is tud tűnni a szem elől! Ezért, ha rajta múlna, akkor legszívesebben mindig a lábaidba csimpaszkodva, de legalábbis pár centi távolságban lenne tőled egész nap. Ezt az állapotot nevezzük szeparációs szorongásnak.

Meddig tart az elválástól való félelem időszaka?A szeparációs szorongás babánként eltérő mértékű és intenzitású lehet. Van, aki jobban viseli, és csak néha-néha riad meg és iszkol vissza szülei biztonságot nyújtó közelségébe, más gyerekek viszont annyira ragaszkodóvá válnak, hogy még a mosdóba sem lehet nélkülük kimenni. A szeparációs szorongás első hulláma gyermeked 7-8 hónapos korától kezdődik, de ne aggódj, általában csak egy-két hónapig tart a nagyon intenzív, ragaszkodó, hangulatváltozásokkal teli időszak. Sajnos általában nem lehet megúszni ennyivel. Másfél éves kora környékén, mikor már szaladozik, ismét rátörhet a szorongás a még nagyobb szabadság hatására. Szerencsére ilyenkor már nagyon sok mindent megért, ezért könnyebb elmagyarázni neki, hogy mi, miért történik körülötte.

Hogyan segíthetsz babádnak ebben az időszakban?Mindenekelőtt azt kell szem előtt tartanod, hogy a szeparációs szorongás nem egy állandó dolog, hamar túl lesztek ezen az időszakon is. Ehhez azonban szükséges, hogy kisbabád megtapasztalja azt a biztonságot, amit csak te nyújthatsz neki. Magabiztosan és szeretettel fordulj felé, légy türelmes vele, alakíts ki stabil és következetes kereteket és szabályokat kisbabád számára. Ne erőltesd az elválást, de tartsd fenn a korábban megszokott életritmusotokat. Tehát, ha korábban is volt már rá példa, hogy 2-3 órára más vigyázott gyermekedre, akkor ezen ne változtass. Viszont nem érdemes ebben az időszakban újításokat bevezetni (például elkezdeni a külön szobában altatást vagy a bölcsibe szoktatást).

Néhány hasznos tipp a szeparációs szorongás kezelésére:

1. Beszélgess vele! Minden elválás előtt részletesen meséld el neki, hogy hova mész, meddig, mi fog történni, ki fog addig vigyázni rá. Nem baj, hogy ő még nem reagál, hidd el, hogy nagyon figyel minden szavadra és idővel egyre jobban megérti majd a helyzetet.
2. Fontos, hogy olyan dolgokhoz kösd a hazatérést, ami a napirendjében benne van, így még a kisebb gyermek is érteni fogja, mikor várhat haza. Ezt pedig minden körülmények között tartsd be, hogy kisbabád érezze, hogy megbízhat benned!
3. Gyermeked önbizalmát növeli, ha azt érzi, hogy bízol benne.
4. Kezeld határozottan az elválást. Miután elmondtad neki a forgatókönyvet, egy vidám mosoly keretében köszönj el tőle, mielőtt elindulsz. Ne vacakolj, mert meg fogja érezni (és ki is fogja használni), ha bizonytalan vagy.
5. Ha olyan családtag, közeli ismerős vigyáz babádra, akit gyermeked már megismer, úgy könnyebben elfogadja majd, hogy egy időre elmész otthonról. Viszont ebben az esetben sem ajánlott azonnal távoznod, játszatok egy kicsit közösen csemetéddel és a felvigyázóval, hogy gyermekednek legyen ideje feloldódni.
6. Könnyebb az elválás, amikor kisbabád már benne van egy játékfolyamatban valakivel. Ilyenkor megoldás lehet, ha már előtte szólsz neki, hogy játék közben el fogsz menni, de az esti fürdetésre / reggeli ébredésre biztosan hazaérsz!
7. Napközben engedd neki hadd kövessen! Amíg a konyhában tevékenykedsz, ültesd be az etetőszékébe vagy kisebb baba esetén kösd fel magadra hordozóba, hogy rálásson arra, hogy éppen mit csinálsz.
8. Folyamatosan beszélj arról, hogy épp mit csinálsz: „Most elmosom ezt a poharat, hogy szép, tiszta legyen. Megkeverem a husit, nehogy odaégjen! Elolvasom ezt a levelet, amit most hozott a postás bácsi” stb. Ez azért nagyon jó, mert ha érzi, hogy részese lehet ő is ezeknek a számodra hétköznapi, de számára új és izgalmas történéseknek, úgy a figyelme is elterelődik a szorongásos érzésről.
9. Ha új, idegen helyen vagytok, ne vidd be rögtön a társaság középpontjába, hanem hagyj neki egy kis időt, hogy mint szemlélő, bátorságot gyűjtsön az új hely és az új emberek felfedezésére, megismerésére.

Amit semmiképp se tegyél a szeparációs szorongás időszakában:

• Ne hagyd magában sírni, ne zárd be a szobába/járókába, és ha meg tudod oldani, akkor ne utazz el hosszabb időre ebben az időszakban.

Ne félj attól, hogy környezeted esetleg azt gondolja, hogy ezzel elkényezteted, „elkapatod” a kisbabád. Épp az ellenkezője! Azzal, hogy megadod gyermeked számára azt a biztonságot, amit csak egy anya tud nyújtani, épp az önállósodás folyamatát segíted. Ha sikeresen átvészelitek ezt a pár hónapot, jó eséllyel egy sokkal magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb babád lesz a végére.

Ne feledd, hogy nagyon fontos időszak ez csemetéd számára, hiszen a kis szárnyai próbálgatásával tanulja meg, hogy hol vannak a határok, mit szabad neki és mit nem? Kiben bízhat, kire számíthat ebben a világban, milyen képességei vannak? Mi az, amit már önállóan is képes megtenni és mi az, amihez segítségre lesz szüksége?

A szeparációs szorongás egy természetes fejlődési szakasza gyermekek életében. Általában két hullámban (6-8 hónapos korban és 1,5-2 éves korban) jelentkezik. Ilyenkor a baba tiltakozik, ha az anyukája kicsit távolodik tőle. Sír, ha az anya kilép a szobából vagy leteszi a földre. Egész nap ölben lenne, hiszen nagyon igényli a közelséget. Az érzelmi fejlődésnek ez egy fontos szakasza, amin mindenki átesik.

6-8 hónapos korban a kisbaba a mozgásfejlődésének köszönhetően egyre önállóbbá válik. Az ülő baba már sokkal egyszerűbben magához tudja ragadni a tárgyakat, kúszáskor már helyváltoztatásra is képes, felállva pedig be tudja látni az egész szobát. Ez mind nagyon izgalmas felfedezés, de egyben egy kicsit félelmetes is, hiszen mindezt magától, anya nélkül tette, amit eddig nem nagyon csinált. Az anyára való utaltság egyre inkább megszűnik a gyermekek növekedésével, amit egyrészt nagyon élveznek, másrészt tartanak tőle, hogy ezzel együtt elveszíti anya közelségének a biztonságérzetét és a szerető babusgatását.

18-24 hónapos korban nagyon hasonló okok miatt, de még intenzívebben jelennek meg bennük a két ellentétes érzés: “büszke vagyok magamra, hogy már önállóan is fel tudok menni a lépcsőn, szeretek egyedül pakolászni, szívesen előre sétálok az utcán, de félek, hogy anyát közben elveszítem”. Ráadásul a dackorszak is megcifrázza a helyzetet, így a szülőnek nem is könnyű eldönteni, hogy hiszti vagy valódi igény húzódik meg a követelőző sírás hátterében. Ebben a korban sokkal nagyobb meglepetésként éri az anyákat, hogy a gyermekük hirtelen nagyon bújós kis matrica lesz. Azonban fontos, hogy felismerjük a helyzetet és megértően, szeretettel válaszoljunk az igényeire. Nem szabad haragudni se magunkra, se a babára. Nem fog sokáig tartani ez az időszak és nem rontjuk el azzal, ha kicsit engedékenyebbek vagyunk vele.

A szorongást az ölelésen és a közelségen túl a szeretetről, bátorságról szóló mesék és történetek is tudják oldani. Nagy segítséget nyújthat az elalvásban egy ölelnivaló kedves plüss is, ami melegséget és puhaságot ad gyermeked álmának. A türelmed és az idő fel fogja oldani ezt a nyűgös állapotot és támogatásodnak köszönhetően magabiztosan fog tovább cseperedni a kicsikéd.

tags: #szoritas #kovetkezmenye #babaknal