Szombathely, a Nyugat-Dunántúl negyedik, Magyarország tizedik legnépesebb települése, Vas vármegye székhelye, mélyen gyökerező történelmi múlttal rendelkezik. Már az ókori Savaria idején is jelentős szerepet játszott, és az évszázadok során folyamatosan fejlődött. A város a Perint és Gyöngyös patakok lapályán épült fel. A modern közegészségügyi rendszer kiépülésével, az 1890-es évektől kezdődően a szülészeti ellátás is jelentős változásokon ment keresztül, melyek Szombathelyen is éreztették hatásukat.
A bábaképzés és a szülészeti ellátás kezdetei Szombathelyen
Az 1890-es évek Magyarországán a modern közegészségügyi rendszer intézményei nagy mértékű fejlődésnek indultak. Az újabb orvosi ismeretek hasznosítása révén szerveződött az a kórházépítési program, amely során megindult a közkórházak és a szülészeti klinikák létesítése vidéken is.
A XX. század közeledtével a hazai szülészet állapota rendkívül gyászos képet nyújtott. Vasvármegyében ekkor 537 bába óvta a szülő nők és gyermekeik egészségét, de közülük csak 62 rendelkezett oklevéllel, a többi ún. parasztbába volt.
A magyar bábaképzés színvonalának egységessé tételében, fejlesztésében dr. Tauffer Vilmos (1851-1934) egyetemi orvos-tanár, miniszteri biztos szerzett elévülhetetlen érdemeket. Eredményes munkájának egyikeként létesült a Magyar Királyi Bábaképző Szombathelyen, amely az országban nyolcadikként jött létre. Szombathely város telkén Vas vármegye - 15 évre szóló 1000 koronás - támogatásával épített és fenntartott klinika igazgatásával 1897-ben dr. Reismann, mint Tauffer Vilmos tanársegédje, a hazai szülészeti ismeretek és gyakorlat művelőinek élvonalából került Budapestről az intézet igazgató-tanári posztjára.
1891-ben Vlasits Gyula közoktatásügyi miniszter és Széll Kálmán belügyminiszter közreműködésével a legfelsőbb szervek úgy határoztak, hogy létrehozzák Dunántúlon a bábaképzést. Az építési engedély 1895. október 25-én érkezett meg, decemberben pedig el is kezdődhetett a munka. A város vezetése több építési telket és anyagi támogatást is felajánlott a felállítandó intézmény számára. A helyszíni szemlék során tanügyi és egészségügyi szempontból a Gyár utca (mai Semmelweis utca) 1200 négyszögöles telke bizonyult a legmegfelelőbbnek. A minisztérium 55 525 Ft-tal járult hozzá az építkezéshez, míg a város évi 1000 Ft-ot ajánlott fel az adóalapból 10 éven át.
A kezdetben 16 ágyas klinika az egészségügyi szolgáltatások terén újat hozott a városban és környékén lakók számára. A célszerűen berendezett bábaképző szülészeti és nőgyógyászati osztályain befogadóképességének korlátai közt ingyenes szakellátásban részesültek a segítségért jelentkezők: a szegényebb társadalmi rétegek feleségei, leányai. Ez azért volt előnyös a helyi társadalom számára, mert az 1892-től kiépülő egészségbiztosítási rendszer még csak részben, keveseknek vagy egyáltalán nem fedezte a szüléssel együtt járó, helyszínre kiszálló szülésznői költségeket.
A szombathelyi szülésznőképzés történetével dr. Reismann Adolf neve összeforrt. Itt hétéves szakmai gyakorlata hátterén, fellépésétől kezdve nagy közmegbecsültség mellett teljesítette szervező és szakmai munkáját 35 éven át. A nyári és téli öthónapos bentlakásos tanfolyamon való - fizetős vagy ösztöndíjas - részvételre az újságokban és közigazgatási úton is közzétette a felhívást, hogy írni-olvasni tudó, 20-40 év közötti rendezett életvitelű bábajelöltek jelentkezését várják. A Magyar Ujság című lap 1898. május 17-én beszámolt a Szombathelyen megindult szülésznőképzés elsőként végző csoportjáról: „ A szombathelyi Bábaképző első tanfolyamában serényen folynak az előadások, melyeken 21 növendék nyer alapos kiképzést. A záróvizsgákat f. évi julius hó végén fogják megtartani. Az oktatás magas színvonaláról az első vizsgabizottságban is szereplő Mezihradszky Kálmán megyei főorvos 1898. „Végül tisztelettel jelentem, hogy a szombathelyi bábaképző intézet első tanfolyamának záróvizsgáján, mint a közokt. ügyi miniszter által kiküldött vizsgabiztos résztvettem s örömmel győződtem meg arról, hogy ezen intézet feladata magaslatán áll, s hogy a tanfolyamban részt vett szülésznők Dr. A bábatörzskönyvben az első, 1898-tól megindult minden tanfolyam végeztével a vizsgaidőpont alatti első aláíróként szerepel az igazgató-tanár neve, mint aki a tanfolyamokon részt vevő szülésznők toborzását, felvételét, képzését irányította és a vizsgákat megszervezte.
A vizsgabizottság tagjai évente változtak, de az első alkalommal, 1898 júliusában vizsgázó 21 fős csoport dr. Mezihradszky Kálmán Vas vármegye főorvosa, és dr. Alexy Emil Szombathely város főorvosa előtt adott számot tudásáról. A későbbiekben rajtuk kívül (megyei/városi tiszti fő/orvosok dr. Hauler Pál, dr. Tempel Ferenc, dr. Dános József), a bábaképző társintézmények igazgató-tanárai (dr. Konrád Márk Nagyváradról, dr. Velits Dezső Pozsonyból, dr. Dirner Gusztáv Budapestről, dr. Doktor Sándor Pécsről, dr. Kreutzer Károly Nagyszebenből), miniszteri osztálytanácsosok (dr. Tóth Lajos, dr. Hajós Béla) tanúsították a záróvizsgán előadott szülészeti szakismeretek megfelelő színvonalát. A bába-jelöltek nyilvántartására vezetett törzskönyv sok érdekességet rögzített. A jelesen vizsgázók között gyakran találunk önálló egzisztenciát építeni kényszerülő/kívánó (elvált, özvegy, férje Amerikába vándorolt) a magyaron kívül egyszerre több nyelven is, pl. horvátul, tótul, németül beszélőket, vagy akik más sikeres szakmából elhivatottság okán képeztették át magukat.
Az intézetben 1933. június 27-ig 57 tanfolyamon 1337 szülésznőnek adtak ki bábaoklevelet.
| Év | Tanfolyamok száma | Képzett szülésznők száma |
|---|---|---|
| 1898-1933 | 57 | 1337 |
Az épület sorsa a 20. században
Az átadást követő években több, kisebb-nagyobb bővítésre került sor az épületben. László Sándor az intézet keleti oldalára, de ugyanarra a telekre önálló igazgatói lakást tervezett. Ez 1909-re készült el. Az 1909 nyári tanfolyamon részt vevő 31 fő közül 8 lemorzsolódott. A bába-tanulók nyilvántartására vezetett törzskönyv 149 számozott (dupla)oldala 1933. június 27-ig 57 megtartott tanfolyam sikerességét dukumentálja.
1950-ben az intézet a Markusovszky Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályaként beolvadt az akkor megszervezett megyei kórházba - és ez 1986-ig így is maradt. A két épület közé 1968-ban külön pavilont emeltek a Sugártherápiás Decentrum céljára. A megyei kórház onkológiai osztálya 2000 tavaszáig működött itt. Miközben az 1900-as évek elején az összes szülések tíz százaléka zajlott intézeti keretek között, addig a nyolcvanas évek közepére ez a szám 99,8 százalékra emelkedett.
Miután felépül az új szülészet a Paragvári úton, és a kórházi funkciók is megszűntek, az épület majd fél évtizeden keresztül volt a hajléktalanok találkozóhelye. 2004 decemberében végre aztán új gazdára talált, 2005 szeptemberében pedig már el is kezdődhetett az építkezés. A több száz millió forintos felújítás tervei Litkei Tamás - és az általa vezetett mérnöki iroda - munkáját dicsérik: a helyi védettség alatt álló épület főfalai megmaradtak, a homlokzatot restaurálták. 2006 novemberében megnyílt a Pelikán Palace irodaház és kávézó. A négyezer négyzetméteres ingatlan felső szintjén ügyvédi, közjegyzői, könyvelői irodák, orvosi rendelők, alsó szintjén étterem és kávéház található. Az egykori onkológiát lebontották, helyén ma társasház áll. A megyei egészségügyi osztály és terv osztály már 1967-ben javasolta a megyei kórház teljes rekonstrukcióját. A javaslatból határozat lett, majd ennek köszönhetően 35 éve már a központi laboratórium, a szülészet, illetve a csecsemő- és gyermekosztály Paragvári utcai épületén dolgoztak a munkások.
Szülészeti ellátás a közelmúltban és a jövő kihívásai
Világszerte egyre többet foglalkoznak azzal, hogy a nőket, kismamákat a kórházakban miféle attrocitások érik szülés közben, után. Legtöbbször a szülőszobai erőszak van a reflektorfényben, a gátmetszés, a beavatkozások, az indokolatlan császármetszések, de épp ugyanennyire fontosak a nem megfelelő bánásmódból fakadó lelki sérülések is, melyek csúnyán be tudják feketíteni életünk legboldogabb pillanatait. Nemrég tettük közzé a hírt, miszerint a szombathelyi Markusovszky kórházban 2019 januárjától a kismamáknak többé nem lesz lehetősége szülésznőt fogadni.
Két édesanya történetén keresztül láthatjuk, milyen traumatikus élmények érhetik a kismamákat, ha magukra maradnak a szülőszobán. Az egyik édesanya, Klaudia, elmondása szerint egyedül, rémülten, magára hagyva kellett végigélnie a vajúdást és világra hoznia gyermekét, holott férje végig mellette szeretett volna lenni. "Második gyermekem születését szeretném elmesélni, aki 2018. januárjában született Szombathelyen a Markusovszky Kórházban. Indított szüléssel készültünk a párommal a kórházba. Mivel az első gyermekem is apás szüléssel jött világra Budapesten a Honvéd kórházban, így a második babánál is ezt terveztük. Reggel 9 órára kellett mennünk. Már eleve ezt nem értettem, hogy miért nem lehet bent. Majd felvittek a szülőszobába, ahol csak várakoztam egy szobában. Senki semmit nem mondott, majd kb. 20 perc elteltével közölték, hogy nincs üres szülőszoba, így le kellene mennem a szülészeti osztályra, ahol elküldtek NST-re, majd vissza az osztályra. Ott vártam tovább, mire jött egy nővér, hogy menjek vele, a szülőszobára fel, mert VIZSGÁLATOK LESZNEK! Az volt a szerencsém, hogy az utolsó pillanatban felvettem a táskámat amiben az irataim, 1 csoki, szőlőcukor, és víz volt, illetve a telefonom. Felértünk! Egy szülésznő bemutatkozás és minden nélkül mondta, hogy menjek vele, majd egy vizsgálóba kísért, ahol egy nagyon magas ágyra kellett felfeküdnöm. Majd 11:50-kor fogta magát és bekötötte az oxitocint, még azt sem mondta el, hogy mi fog velem történni. Kérdeztem, hogy a férjem mikor jöhet be, amire azt a választ kaptam, hogy majd miután az orvos megvizsgált. Ott hagyott, nem mondott semmit arról, hogy mikor jön legközelebb, vagy hogy tudok szólni, ha bármi problémám akad, semmit. Egyedül feküdtem egy sötét szobában, senkit nem láttam, hallottam, nagyon rosszul voltam, tehetetlennek éreztem magam. Majd hirtelen elkezdődtek a 3 perces, erős fájasok. Próbáltam felülni, picit a fájdalmakon enyhíteni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy 12 óra 30 perckor hogy elfolyt a magzatvizem. Szóltam, kiabáltam hogy “Hahó! Valaki! Elfolyt a magzatvizem!” Az volt a szerencsém, hogy éppen egy betegszállitó férfit láttam meg a folyosón, akinek kiabáltam, hogy legyen szíves szólni valakinek, hogy elfolyt a magzatvizem. Amikor jött visszafelé, mondta hogy mindjárt jönnek. Kb 10 percre rá érkezett meg a szülésznő. A takarót felemelve annyit mondott: oké, tényleg elfolyt. És utána elment. A közben egyre erősödő fájásokat próbáltam egyedül átveszelni, figyelni a levegővételre, majd azt éreztem, hogy nagyon kell pisilni. Mivel senkit nem láttam, megint elkezdtem kiabálni hogy valaki jöjjön már, mert már borzalmasan kell pisilnem. Senki nem jött, így kénytelen voltam...odapisiltem. A babám születéséig végig a magzatvizes, vizeletes lepedőn feküdtem, nem cserélték ki! Ezután, kb. 14.00-kor jött be a szülésznő, és legalább a földről feltörölte a vizeletet és a magzatvizet, majd mondta, hogy fél 4 körül jön a doki és a vizsgálat után bejöhet az apuka. Ezt hallva számoltam a perceket, hogy mikor jöhet be végre a férjem, aki végig a szülőszoba ajtajánál várakozott. Csak vártam, vártam, közben telefonon kommunikáltunk. Majd kb. 16 óra 15 perckor érkezett meg a doktornő. Ekkorra már lefolyt az oxitocin és ugyanúgy megmaradtak a szörnyen erős fájások. A doktornő megvizsgált, és azt mondta, hogy még nagyon hátul van a baba feje, ebből még nem lesz szülés, majd elment. Kb. 16 óra 50 perckor jött be a doktornő utoljára hozzám, ránézett a monitorra, megkérdezte hogy milyen erősek a fájások, amire elmondtam, hogy nagyon erősek. Közölte, hogy még tovább kell várni, hogy a párom bejöhessen, mert ez egy vizsgáló, ide nem jöhet be, de majd ha átvisznek szülőszobába... És megint elment. Ezután kőkemény 1 óra következett nagyon erős fájásokkal. Már teljesen legyengülve vajúdtam egyedül a vizsgálóban és könyörögtem, hogy legyen már ennek vége. Mivel nem mondtak semmit, ezért az elviselhetetlen fájások közepette én felálltam, úgy kicsit elviselhetőbb volt. Kb. 17 óra 45 perckor láttam meg egy kórházban dolgozó ismerősömet a folyosón. Amikor megláttam, tudtam hogy végre valaki itt van velem. Bejött hozzám, majd elmondta hogy a párom és édesanyám küldte be hozzám. Kérdezte, hogy vagyok, mondtam hogy nagyon nem jól... Nem bírom tovább. Fel akartam állni újra, de elszédültem, mire ő azt mondta, hogy inkább üljek vissza,nehogy elájuljak és beverjem a hasam vagy megüssem magam. Amikor visszaültem az ágyra, hirtelen nyomnom kellett, nem tudtam visszatartani, már tudtam, hogy jön a baba. Mondtam az ismerősömnek, hogy hozzon gyorsan valakit, már kint van a feje. Ezek után futva jött a doktornő, szülésznő, fogták a baba fejét, visszatartva hogy még ne szülessen meg, amíg gyors nem készülnek elő. Az ismerősöm ott állt mellettem, aki végig fogta a kezem, majd egy nyomásra megszületett a kislányom, aki egyből tudatta velem, hogy jól van. Gátmetszésre nem is volt idő, így gátvédelemmel tudtam szülni. Az ismerősöm kértem meg, hogy vágja el ő a köldökzsinórt. Sajnálom, hogy ezt nem apa tehette meg. A férjemet azután hívták be, hogy elvitték a kisbabám és közölték vele, hogy: GRATULÁLOK! Örök fájdalom marad számomra ez a szülés, hiszen a szeretteimtől elzárva, egyedül egy vizsgálóban, páromat megfosztva a gyermekünk születése pillanatától kellett megszületnie a kislányomnak. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot....”
A másik történetben N. Eszter arról számolt be, mi döbbentette rá, hogy szülésznő nélkül nem szabad nekivágnia élete legnagyobb eseményének. "Két fiam van, mindkettőjüknél volt fogadott szülésznőm, de az elsőnek még nem úgy indultam neki. Röviden szeretném most leírni, hogy jutottam odáig, hogy mindenképp kell mellém egy ember, aki mellett biztonságban érezhetem magam a terhességem és a szülés alatt. Az első terhességem elején kórházba kerültem, nagyon sok dolgot tudnék írni, de egyet mindenképp ki kell emelni. Amikor 13 hetes terhesen felvittek a szülészeti osztályra, a folyosó végén álltak a szülésznők, ápolónők. Amikor a beteghordó fiatalember megkérdezte, hogy hova vigyen, az volt a válasz: vigye a szülőszobába, ebből úgyis szülés lesz. Kész, ott teljes sokkot kaptam, hisz 13 hetes terhes voltam, onnantól kezdve mást nem tudtam, mint sírni és a telefont szorongatva a férjem hívogatni. Bekötötték az infúziót és egyedül hagytak és semmit nem mondtak. Vártam, csak vártam és sírtam. Amikor már nagyon kellett pisilnem, ki kiabáltam, hogy valaki jöjjön segíteni. Mikor bejöttek, gyorsan kihasználtam az alkalmat s megkérdeztem, hogy meddig kell még várnom, hadd tudjak meg valamit. Egyáltalán hogy van a babám? Erre ezt a választ kaptam: "Nem mindegy az magának? Úgysem tud mit tenni, várjon türelemmel"Hát felidézni is rossz! Egy kis idő elteltével végre valahára jött egy nagyon kedves orvos, aki megvizsgált és megnyugtatott, hogy minden rendben a babával, zárt a méhszáj, nyugodjak meg. Ezután levittek az osztályra, ahol találkoztam egy kedves ismerősömmel és könnyekkel küszködve elmeséltem neki a velem történteket. Ő mondta nekem, hogy van egy kedves szülésznő ismerőse, a lánya is nála szült, beszéljek vele. Nem is telt el sok idő, amikor egyszer csak egy kedves szülésznő bejött hozzám és leült az ágyamra. Leírni sem tudom, annyira jól esett, abban a lelkiállapotban, elveszetetten olyan volt a számomra, mint egy megváltó. Mondta, hogy a közös ismerősünk kérte meg, hogy jöjjön oda hozzám, mert szükségem van rá! Igaza volt, nagyon nagy szükségem volt rá. Megnyugtatott és onnantól már tudtam, hogy van valaki mellettem, aki segít, aki minden elmond, amit tudnom kell. Lelkileg nagyon sokat jelentett ez nekem. Nem is szaporítom tovább a szót, pedig rengeteg történetem lenne. Nem értem, miért veszik el ezt a fajta biztonságot és segítséget a kismamáktól! Szükségünk van a fogadható szülésznőkre! Be kell biztosítani magunkat, nehogy véletlenül egy "Orsi" nevezetű szülésznőhöz kerüljünk. Nem szabadna hagyni, hogy egy gonoszkodó, keserű ember miatt a kismamák és a többi osztályon dolgozó szenvedjen! Nagyon sokszor volt szerencsém a "kedves" Orsihoz, aki miközben lógott belőlem a katéter, az infúzió, azt skandálta, hogy: kapkodja magát, erre nem érünk rá! A kismamák érdekeit is nézni kellene.”
Ezek a történetek rávilágítanak a szülészeti ellátásban tapasztalható hiányosságokra és a személyes odafigyelés fontosságára. Bízunk benne, hogy a nyilvánosság erejével sikerül elérni a változást, és a jövőben a születés csodája körül nem rémtörténetek, hanem tündérmesék fognak kiröppenni a világba.
tags: #szombathely #regi #szuleszeti