A szociális munka szak: kihívások és lehetőségek

A szociális munka dinamikus, változatos, kihívásokkal teli szakma, melyre a társadalmi-gazdasági fejlődéssel párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozik. A szociális munkások és a szociális szolgáltatások elősegítik az emberek életében és kapcsolataikban keletkezett szociális problémák megoldását, hozzásegítik az embereket önmaguk feletti hatalmuk visszaszerzésében; megelőzik, enyhítik a nélkülözést és a szenvedést, segítik a társadalom szélére kerülőket, tesznek a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és az igazságosság érdekében.

Az alapképzési szak célja olyan szociális munkás szakemberek gyakorlat-orientált képzése, akik a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek, tudományos és szakmai eredmények, etikai követelmények és alapvető módszerek birtokában képesek a szociális munka, mint hivatás művelésére, elsődlegesen a gyermekjóllét és a szociális szolgáltatások szélesen értelmezett területein. Elkötelezettek a társadalmi egyenlőtlenségek és a kirekesztés csökkentése, a jólét növelése és a demokratikus értékek iránt, felkészültek az ezek érdekében történő szakszerű és felelős gyakorlati szociális munka végzésére. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség hasonló szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez.

A képzés célja továbbá olyan szociális munkások képzése, akik felkészültek az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával, az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt, a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szakmai szociális munka végzésére. Képesek az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. Továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

Alkalmasak legyenek a társadalomról, a szociális tevékenység felhasználóiról, célcsoportjairól és azok környezetéről szóló információk és tapasztalatok összegyűjtésére és rendszerezésére; az informatikai eszközök használatára; a szociális szakmai tevékenység tanulásához szükséges szövegek, elemzések, vizuális jelek, táblázatok, adatsorok, diagramok megértésére, értelmezésére.

A szakon végzettek rendelkeznek együttműködő; kapcsolatteremtő képességgel; kommunikációs készséggel; a szociális munka vonatkozásában minőségtudattal; értékelés és önértékelés képességével; közvetítői, képviselői, tanácsadói feladatok végzése során személyes felelősséggel, alkalmazkodó képességgel; idegen nyelvtudással, a szakmai erkölcs iránti elkötelezettséggel, szakmai identitással.

Szociális munka szimbóluma

Kiknek ajánlott a szociális munka alapképzés?

A szociális munka alapképzést azoknak javasoljuk, akik:

  • mozgalmas, kihívásokkal teli munkára vágynak,
  • úgy gondolják, hogy mindenkinek van helye közöttünk,
  • fontosnak tartják, hogy olyan országban éljünk, amelyik gondoskodik az elesettekről,
  • tudni szeretnék, mit lehet tenni a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében,
  • tevőleges résztvevői szeretnének lenni alulról jövő társadalmi, közösségi kezdeményezéseknek.

A jó szociális munkás, aki humánus beállítottságú, munkáját egyben hivatásnak is tartja. Jó kommunikációs és együttműködési képesség jellemzi. Az empátia, tolerancia és hitelesség épp úgy fontos személyiségjegyek, mint a kezdeményezés, a dinamizmus és az, hogy kiálljon embertársai és a jó ügyek érdekében. A sok esetben önálló munkavégzés megköveteli döntésképességet és a terhelhetőséget egyaránt.

A képzés felépítése és tartalma

A hét féléves képzés során:

  • a szociális munka mellett szociológiai, szociálpolitikai, pszichológiai, jogi, egészségügyi, közgazdasági, pedagógiai és informatikai tudás közvetítésére kerül sor,
  • fejlesztjük a szociális munka végzéséhez szükséges gyakorlati képességeket és kompetenciákat,
  • minden félévben szociális- és humán szolgáltatásokat nyújtó intézményekben folyó terepgyakorlatokra kerül sor.

A szociális munka olyan szakmai tevékenység, amely az egyes személyeket, családokat, közösségeket segíti saját problémái megértésében és támogatja azok megoldásában. A sokszínű képzés lényege azoknak a társadalmi helyzeteknek és egyéni tényezőknek a felismertetése, amelyek a krízisek hátterében állnak. A hat oktatási és egy gyakorló szemeszterből álló - nappali és levelező tagozatos - oktatás az Európai Unióban megerősödő szociális gondoskodás számára képez felkészült szakembereket.

A képzés programja az alapozó képzés - szociális, társadalomismereti, társadalom- és szociálpolitikai, pszichológiai, egészségügyi, információs technológiai, jogi és igazgatási - alapismeretei mellett a szakmai törzsanyag - szociális munka elmélete, gyakorlata, munkaformái, módszerei, területei és a fenti alapismertek kötelezően választható - moduljain kívül jelentős óraszámú szakmai gyakorlatot biztosít.

Szociális munka területeit bemutató infografika

Szakmai gyakorlat

Gyakorlati képzésünk személyközpontú, a tapasztalati tanulás elméletére (Kolb) épülő program. Az 1. félévben pályaorientációs, sajátélményű önkéntes munka reflexiójára épülő szeminárium jelenti az első lépést, a gyakorlati képzést illetően. A 2. és 3. félévben intézménylátogatás során ismerkednek meg a hallgatók a szociális munka különféle szakterületeivel. Itt a hangsúlyt a szakmai ismeretek megszerzésére és a személyes érintettség feltárására (attitűdformálás) helyezzük. Mindhárom félév esetében tevékenységkísérő szeminárium jelenti a szervezeti keretet.

A szakmai készség- és személyiségfejlesztő tréningeket az első négy féléven keresztül (4×30 óra), bentlakásos formában, képzett trénerekkel valósítjuk meg. Az első két tréning: ön- és társismeret segítő kommunikáció, konfliktuskezelés tematikával; zárt, 12 fős csoportokban. A 3. és 4. tréning választható témakörű, és összetételű tematikus készség- és személyiségfejlesztő csoportokban zajlik: mélyebb önismereti munka, segítő kommunikáció, pszichodráma, bibliadráma, esetmegbeszélés, szupervízió stb. témakörökben.

Terepgyakorlat, a szociális munka különféle szakterületein, kötelezően választott módon (alapellátásban, szakellátásban, civil szervezetnél). Itt a cél a különböző szakterületek sajátosságainak alaposabb megismerése, az egyéni pályaorientációs döntések megalapozása. Tevékenységkíséréssel zajlik, az önkéntes munkával és az intézménylátogatással megegyező formában.

Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat kötelező. A szakmai gyakorlat a felsőoktatási intézmény által szervezett vagy jóváhagyott képzési program alapján folyó gyakorlat. A szakmai gyakorlat része a kiscsoportos tantermi személyiség- és készségfejlesztés (legalább 90 tanórában), a kutatási gyakorlatok és a kapcsolódó szemináriumok, a rövid időtartamú és egybefüggő terepgyakorlatok, az összefüggő legalább egy féléves gyakorlat és a terepgyakorlatokhoz, illetve az összefüggő szakmai gyakorlathoz kapcsolódó kiscsoportos feldolgozó szemináriumok. Az egybefüggő szakmai gyakorlat saját, közvetlen klienskörrel rendelkező, szociális tevékenységet folytató állami, önkormányzati, non-profit vagy egyházi szolgáltatásnál, intézményben szervezett, tereptanár (a gyakorlóhely felsőfokú szociális szakképzettséggel rendelkező munkatársa) irányításával valósul meg. A hallgatók számára az egyetem biztosítja a gyakorlatok helyszíneit, melyeken felkészült és folyamatosan továbbképzett tereptanárokkal dolgozhatnak. A levelező tagozatos hallgatók a lakóhelyükön működő intézményekben is teljesíthetik a gyakorlatokat.

Ismeretek ellenőrzésének rendszere

Az ismeretek ellenőrzése, a számonkérés történhet:

  1. a szorgalmi időszakban a tanórán tett írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámolóval, írásbeli dolgozattal (zárthelyi dolgozat), illetve otthoni munkával készített feladat értékelésével, melyek eredményei a félévvégi értékelést befolyásolhatják (pl. vizsgakönnyítés, vizsgaszigorítás), de a vizsgát nem helyettesíthetik. Ezek mindegyike lehet az aláírás, illetve az évközi jegy alapja is.
  2. a vizsgaidőszakban tett vizsgával.

A vizsga: egy vagy több félév tananyagából tett szóbeli vagy írásbeli vizsga. A záróvizsgák és az alapvizsga tárgyai között fel nem sorolt kötelezően oktatott tárgyak értékelése kollokviummal történik. A kollokviummal záruló tantárgyakat a ajánlott tanterv határozza meg.

A szigorlat egy legalább két félévi képzési szakaszt lezáró, szintetizáló számonkérés, amely a kötelező szóbeli részen kívül állhat írásbeli részből is. Az a szigorlat, amelynek írásbeli és szóbeli része is van, egy vizsgának számít.

Felvételi információk

Az alábbi táblázat összefoglalja a szociális munka alapképzési szak felvételi követelményeit:

Kategória Információ
Szak megnevezése szociális munka (ANA és ANK)
Képzési szint alapképzés
Tagozat (munkarend) nappali
Jelentkezési határidő 2026. február 15.
Jelentkezés módja a www.felvi.hu honlapon keresztül elektronikusan
Jelentkezési feltételek érettségi bizonyítvány
Érettségi követelmény 2 érettségi tárgyat kell választani: állampolgári ismeretek vagy magyar nyelv és irodalom vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem vagy egy idegen nyelv (választható nyelvek: angol, francia, kínai, német, olasz, orosz, spanyol) vagy egy nemzetiségi nyelv (és irodalom) vagy földrajz vagy informatika vagy digitális kultúra vagy dráma vagy filozófia vagy mozgóképkultúra és médiaismeret vagy informatikai alapismeretek vagy szociális alapismeretek vagy oktatási alapismeretek vagy informatika ismeretek vagy informatikai ismeretek vagy szociális ismeretek vagy pedagógia ismeretek vagy pedagógiai ismeretek.
Képzési idő 7 félév
Diplomakiállítás feltétele Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói számára a 2022. évi LIX. törvénynek megfelelően nem kötelező a nyelvvizsga a diplomaszerzéshez.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak.

Sikeres felvételihez szükséges dokumentumok listája

Karrierlehetőségek és továbbképzés

Szociális munkásokat alkalmaznak a családsegítő és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben, nevelési tanácsadókban, a hajléktalan ellátás, az egészségügy területén, időseket ellátó otthoni és intézményi szolgálatokban, a szegénység és társadalmi kirekesztődés kezelésében, a fogyatékkal élők ellátásában, drogambulanciákon, és a büntetés-végrehajtás területén, Magyarországon és külföldön, állami, üzleti alapon működő, önkormányzati, civil és egyházi intézményekben.

A szociális munkás diplomával rendelkezők jogosultak a szociális ellátó rendszer intézményeiben, illetve a civil szféra szociális- és közösségi szervezeteiben szociális munkakörben dolgozni; így a családsegítő- gyermekjóléti, -védelmi, idősellátó, hajléktalan ellátó, szenvedély- pszichiátriai betegek, fogyatékkal élők nappali, átmeneti és tartós bentlakásos intézmények, továbbá iskolákban, egészségügyi, rendvédelmi és igazságszolgáltatási stb. intézményekben. Végzett hallgatóink számos különböző pozícióban elhelyezkedhetnek, úgymint családgondozó, gyermekvédelmi szakember, utcai szociális munkás, egységvezető munkatárs vagy szolgálat és intézményvezető.

Igazán szerteágazó, hogy mennyiféle munkakörben lehet elhelyezkedni ilyen végzettséggel. Családgondozó, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat-vezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális szakértő vagy tanácsadó is lehetsz.

A szociális munkások által betölthető munkakörök áttekintése

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint: egészségügyi szociális munka, szociális munka, kisebbségpolitika, közösségi és civil tanulmányok, kulturális antropológia, szociálpedagógia, szociálpolitika vagy szociológia szak.

A szociális munka történeti vonatkozásai

A szociális munka anyjának Jane Addamset tekintik, aki 1931-ben Nobel-békedíjat is kapott. Természetesen hazánkban is akadtak olyan jótékonysági szervezetek, amelyek a társadalmat próbálták segíteni. Óvodát és iskolát alapított Világoson, a lányok taníttatását támogatta. A Magyar Királyi Tanítónő Képezde első igazgatónőjének is őt nevezték ki. 1844-ben, amikor a Maros elöntötte Aradot, gyűjtést rendezett az árvíz áldozatainak segítésére és a helyreállítási munkálatokra. 1848-ban a honvédeket segítette ruhával, élelemmel, férje kastélyában pedig kórház működött.

A filmekben is gyakran feltűnnek szociális munkások, még ha elsőre nem is gondolunk bele, hogy mennyi alkotásban is láthatjuk őket. A Szabadítsátok ki Willyt! családi filmben a kis Jesse szociális munkása Dwight Mercer volt. A Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van vígjátékban is felbukkan egy kissé szigorú szociális munkás, Mrs. Sellner.

tags: #szocialis #munka #szak #gy