A Szent Péter-bazilika baldachinja: Bernini mesterműve és restaurálása

A Vatikán állam területén található Szent Péter-bazilika, latinul Basilica Sancti Petri, olaszul Basilica di San Pietro in Vaticano, a római katolikus egyház legismertebb temploma, a négy nagybazilika (basilica maior) egyike. Befogadóképessége körülbelül 60 000 fő. A hagyomány szerint Szent Péter apostol sírjára építették.

A bazilika főoltára fölött emelkedik a Gian Lorenzo Bernini barokk szobrász nevével fémjelzett baldachin. A Baldacchino, a pápai oltár monumentális szobrászi formaként megtervezett architektúrája, Bernini egyik első alkotása volt, melyben építésztehetségét is megmutathatta.

A Baldachin története és jellemzői

A Gian Lorenzo Bernini által tervezett bronz és aranyozott baldachin 1623 és 1634 között épült. A művész 1623-tól 1634-ig dolgozott rajta, és a dísztető 1633-ra készült el. Érdekességnek számít, hogy Bernini nyersanyagként a római Angyalvár nyolcvan ágyúját öntötte be. A baldachin négy hatalmas, bronzból öntött csavart oszlopon áll. A csavart oszlopok formájukkal a régi Szent Péter-bazilika oltárának és szentélyrekesztőjének márványoszlopaira emlékeztetnek, amelyeket az ősi, konstantinuszi templom megszentelt ereklyéiként az új bazilika négyezeti pilléreinek erkélyeit keretező aediculákba foglaltak. A legenda szerint a csavart oszlopok Salamon templomából valók, így formájuk megismétlése Bernini baldachinján nemcsak a hagyomány melletti bizonyságtétel, hanem az üdvtörténet menetének jelképes kifejezője is, amely az Ószövetség korától a korai keresztények egyszerűségén át a jelenkor diadalmas egyházáig vezet.

A baldachin Szent Péter sírját jelöli, csavart oszlopai a jeruzsálemi Salamon-templom spirális oszlopait idézik. A dinamikus építészeti formát szobrok és reliefek kísérik, fölfelé haladva egyre szabadabb plaszticitással. A talapzat Barberini-címerei fölött, az oszlopokon felkúszó babérágak láthatók, amelyekbe puttók kapaszkodnak. A párkányról bojtos drapéria csüng alá, kerubfejekkel és a Barberini-család címerállataival, a méhekkel. Az oszlopok fölött négy nagy angyalszobor áll, közöttük pedig a párkányon gyermekangyalok tartják a pápai hatalom szimbólumait. A baldachin koronájának lendületesen fölfelé kanyarodó ívei támasztják alá az arany gömbön álló keresztet, amely a kereszténység uralmát hirdeti a világon.

Bernini oltárdísze a bazilika geometriai közepén áll, azt a célt szolgálva, hogy a hívők figyelme rögtön a főoltár és az ott őrzött oltáriszentség felé forduljon. A szobrász a körmeneteken használt baldachinokat utánozta, vagyis a négy rúdon magasba emelt ernyőszerkezetet. A 18. században a baldachinon dolgozó munkások fáradalmait az oszlopokra vésett feliratok tanúsítják: „A mai napon befejeztük a munkát” - szól az egyik írás. Csak az angyalok figurái négy méter magasak a baldacin tetején.

A Szent Péter-bazilika baldachinja Bernini oltárával

A Baldachin restaurálása

A felújítási munkálatok a Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös jubileumi szentévre készülve zajlanak. A kilenc hónapig tartó helyreállítás a végéhez közeledik, de a főoltár egészét még állványok fedik. A felújítási munkálatok mintegy 700 ezer euróba kerülnek.

A helyreállítást a bazilika fenntartásáért felelős Fabbrica di San Pietro csapata végzi, a pápai állam mérnökei és szakértői vezetésével. „A restaurálás mindenekelőtt tisztítást jelentett: a baldachin visszanyerte eredeti színkontrasztját, amelyet a vöröses bronzoszlopokon kúszó arany borostyánlevelek képeznek” - mondta Alberto Capitanucci, a Fabbrica di San Pietro műszaki felelőse. A legutóbbi tisztítást 250 évvel ezelőtt hajtották végre korabeli eszközökkel, ám azóta vastag porréteg és más szennyeződés rakódott a baldachinra.

A Szent Péter-bazilika baldachinjának restaurálása

Az ünnepélyes átadás október 27-én lesz, amikor ismét teljes szépségében és fényében lesz látható a baldachin - nyilatkozta Mauro Gambetti bíboros, minorita szerzetes püspök, a Szent Péter-bazilika főpresbitere. A bíboros jelképesnek nevezte a dátumot, mivel II. János Pál pápa 1986-ban ezen a napon tartotta Assisi városában a békének szentelt első egyházi világnapot, és idén október 27-én ér véget a Vatikánban most zajló püspöki szinódus is a pápa celebrálta szentmisével. Mauro Gambetti bíboros, a vatikáni bazilika főpapja szerint „a hit fényének lesz ismét a jelképe a december 24.”.

Szent Péter-bazilika - kupola

A Szent Péter-bazilika és a Katedra-oltár

A jubileumi szentévet szokás szerint rendkívüli kulturális programsorozat is kíséri, ehhez kapcsolódik a Vatikán és Róma területén található emlékművek restaurálása is. A 2000-es szentévben a Szent Péter-bazilika homlokzatát állították helyre, ami elővarázsolta a Michelangelo használta eredeti színeket. Most a baldachin mellett restaurálták a főoltár mögötti úgynevezett Katedra-oltárt is. Az apszis legkiemelkedőbb műalkotása Szent Péter katedrája, szintén Bernini zseniális és összetéveszthetetlen remekműve. A harmadik században készült pápai széket elefántcsont díszítés gazdagítja, Héraklész hőstetteinek ábrázolásával keresztény olvasatban. Szintén a szentévre készül el Michelangelo szoborcsoportját, a Pietàt védő új üvegfal is, addig a szobor bármilyen védőréteg nélkül látható a bazilikában teljesen más fényviszonyok között.

A Szent Péter katedra a Szent Péter-bazilikában

A Szent Péter-bazilika építéstörténete

A régi székesegyházat úgy építették, hogy apszisát Szent Péter apostol sírja fölé emelték és a bazilika főoltára pontosan a sír fölött magasodott. A reneszánsz templomot viszont úgy tervezték meg, hogy a sír fölé a kupolatér került, így az épület liturgikus középpontja a négyezeti tér lett. Amikor VIII. Orbán trónra lépett, a pápai oltár fölött immár a harmadik ideiglenes baldachin építésének munkálatai folytak, s világossá vált, hogy olyan terv, amely megfelelne a helyszín egyedülálló liturgikus szerepének és a kupolatér lenyűgöző léptékének és fenségének, csakis egy nagymestertől várható. A feladat a fiatal Bernini számára adta meg a lehetőséget, hogy pályája során elsőként építészi tehetségét is megmutathassa. Ennek eredménye lett a Baldacchino, a pápai oltár monumentális szobrászi formaként megtervezett architektúrája.

A bazilikát II. Gyula pápa idejében, a 16. század elején kezdték építeni, az akkor részlegesen lebontott régi római Szent Péter-bazilika helyére. Alapkőletétele 1506. április 18-án volt. Tervezését II. Gyula pápa Bramantéra bízta, aki az eredeti bazilika helyére egy lenyűgöző, kilencosztatú térrendszert tervezett. A középpontba 42 m átmérőjű, tamburos kupolával fedett négyezetet, ahhoz négy oldalról félköríves apszissal záródó, körülbelül 60 m hosszú keresztszárakat, a sarkokba pedig a főtér formáját 1:2-es méretcsökkentéssel megismétlő, szintén görög kereszt alaprajzú, kupolás melléktereket képzelt el. A kupolát Michelangelo tervezte, görög kereszt alaprajzú tér fölé. Egy magas dobon álló kupolát képzelt el, de mielőtt megvalósíthatta volna terveit, 1564-ben meghalt. Követője, Giacomo Della Porta igyekezett tiszteletben tartani nagy elődje elképzeléseit, és a kupolát Michelangelo tervei alapján készítette el, de úgy, hogy ívét magasabbra emelte. A templom befejezése után szükségessé vált olyan tér kialakítása az épület előtt, ahol a hívek részt vehetnek az egyházi ünnepségeken, és láthatják a körmeneteket is. A megrendelés szerint további követelményeknek is eleget kellett tennie, így fontos szempont volt például az, hogy a pápa a tér minden pontjáról látható legyen, emellett a teret 100 ezer ember befogadására kellett alkalmassá tenni. Mivel a Michelangelo által tervezett kupolát a Carlo Maderno által épített homlokzat teljes egészében takarta, Bernini az ellipszis alakú térrel (amelyet körként érzékelünk) és az itt felállított szökőkutakkal, valamint a tér oldalán található kolonnádokkal igyekezett elvonni a figyelmet erről a hibáról. A főhomlokzat előtti, trapéz alakú tér (Piazza Retta) szolgált arra, hogy az emberek figyelmét a kupolára irányítsa. Ennek köszönhetően a bazilikához való közeledés kevéssé érzékelhető; tovább engedi láttatni a kupolát. A 71 méter hosszú, 13,5 méter széles és 20 méter magas előcsarnok a homlokzathoz hasonlóan Carlo Maderno munkája, a belső térbe innen öt ajtó vezet. Ezek közül a jobb szélső, a Porta Santa (szent kapu) csak szentévekben használható, máskor be van falazva. A bal szélsőn, a Halál Kapuján át a megboldogult pápák porhüvelye hagyja el a trónját, 1964 óta. A bazilika háromhajós, kereszthajóval és apszissal ellátott, latin kereszt alaprajzú tér. A főhajót tíz korinthoszi pillér választja el a mellékhajóktól, közülük az apszis felé eső négy óriási pillér tartja a kupolát. Tetejét dongaboltozattal fedték be, amelyet a 18. század végén VI. Piusz pápa megrendelésére aranyozott panelekkel borítottak be. A főoltár előtti, félkörív alakú, korláttal védett, mélyebben fekvő területen, a régi bazilika padlószintjén egy fülke nyílik Szent Péter sírjával. Pontosan efölött van a bazilika főoltára, amelyen csak a pápa misézhet.

tags: #szent #peter #baldachin