Szent Hedvig: Sziléziai hercegnőtől lengyel királynőig, a szegények és betegek védőszentje

Szent Hedvig, akit a lengyelek Jadwiga Andegaweńska néven ismernek, a kereszténység és Európa történelmének nagy hatású alakja. Két különböző Hedvigről van szó a történelemben, akik mindketten jelentős szerepet játszottak a hit terjesztésében és a rászorulók megsegítésében. Az első Andechsi Hedvig, sziléziai hercegnő és kolostoralapító, a szegények és betegek segítője, Szilézia, Berlin, Boroszló (Wrocław), Trzebnica és Krakkó védőszentje. A jegyesek és a bujdosók (száműzöttek) védőszentje is. A második Anjou Hedvig, Nagy Lajos magyar és lengyel király lánya, lengyel királynő, aki a pogány Litvániát vezette a kereszténységhez. Ez a cikk mindkét Hedvig életét és örökségét mutatja be, különös tekintettel a gyermekekre vonatkozó információkra.

Andechsi Szent Hedvig, a sziléziai hercegnő

Andechsi Szent Hedvig körülbelül 1174-ben született Andechs várában, Bajorországban. Szülei, Andechsi IV. Berthold és Groitzschi Ágnes, öt éves kislányukat a kitzingeni bencés apácákra bízták. Ez az időszak mély nyomot hagyott Hedvig lelkében, a bencés élet ritmusa és az Isten jelenlétében élő testvéri közösség megragadta a gyermek lelkét. Hedvig szorgalmasan tanulmányozta a Szentírást, és mindenben a Szentlélek volt különleges tanítómestere.

1186 körül, tizenkét évesen, Hedviget kiragadták a kolostori környezetből, amikor családja megtalálta számára a vőlegényt: Henriket, a sziléziai herceg fiát. Szilézia akkoriban szlávok lakta terület volt, ahol a kereszténység éppen akkor kezdett gyökeret verni. A tizenkét éves grófnőre igen nagy feladatok vártak ebben az idegen környezetben, ismeretlen nyelv és szokások között.

A házasság és a kolostoralapítás

1201-ben Henrik apja, I. Boleszláv herceg halála után Henrik lett az utóda. Uralkodása alatt Szilézia soha nem látott fénykort ért meg. Henrik óvatosan és okosan kormányozta országát, német telepeseket hozva be a gazdasági és kulturális felemelkedés érdekében. Hedvig feladatának tekintette, hogy idegenbe került honfitársait vigasztalja és szükségükben mindenben segítségükre legyen. A hercegnő hamarosan belátta, hogy az országban hiányzik a női kolostor intézménye, amely a kereszténység hatását nagy mértékben tudná segíteni, hiszen a leányok számára nem volt nevelési lehetőség, és életüket sem szentelhették egészen Krisztusnak.

1202-ben, Hedvig kérésére, a férjével együtt kolostort alapítottak Trzebnicában a ciszterci apácák számára. Bár Hedvig maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat, Trzebnica volt az a hely, ahol otthonra lelt, még akkor is, amikor özvegyként beköltözött a kolostorba, melynek ekkor már egyetlen életben maradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnője. Tudta és elfogadta, hogy az ő helye a hercegi udvarban van, de a szemlélődés és az irgalmasság cselekedetei egyre nagyobb teret foglaltak el az életéből.

A szegények és betegek segítése

Hedvig napjait az irgalmasság lelki és testi cselekedetei töltötték ki. Két csoport állt különösen közel a szívéhez: a papok és a szegények. A papság iránti tisztelete olyan fokot ért el, hogy a víznek, amelyben a papok mosdottak, gyógyító erőt tulajdonított. Ajándékul elkérte a trzebnicai apácáktól az ételmaradékot is. A szegényekben és betegekben Krisztust szolgálta. Boroszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első ispotályát, amelyet a neumarkti leprás otthon követett. Tizenhárom szegény állandóan volt a környezetében, akikkel egy asztalnál evett, és ha úton volt férjével, először mindig róluk gondoskodott.

Szenvedések és halál

Hedvig élete tele volt megpróbáltatásokkal. Hét gyermeke közül hat a szeme láttára halt meg, 1238-ban pedig elvesztette a férjét is. Különösen érzékenyen érintette Henrik fiának halála, akinek követnie kellett volna atyját a hercegi trónon. 1241-ben a tatárok Lengyelország déli részét pusztították, Henrik pedig egy kisebb lovas sereggel vonult fel ellenük Legnicánál. A csatát elvesztette, maga is holtan maradt a csatatéren. Hedvig korábban megjövendölte fia halálát. 1243. október 15-én halt meg, majdnem hetven éves korában, a trzebnicai kolostorban. A kolostor templomában temették el. Tisztelete azonnal megkezdődött, és a sírja körül történt csodák hatására hamarosan megindították a szentté avatását. IV. Kelemen pápa 1267-ben iktatta a szentek sorába, ünnepe október 17-re esik.

Anjou Szent Hedvig, Lengyelország királynője

Anjou Hedvig, lengyelül Jadwiga Andegaweńska, Buda, 1374. február 18-án született Nagy Lajos magyar és lengyel király és Kotromanić Erzsébet bosnyák hercegnő legifjabb leányaként. Ükanyja, Mária nápolyi királynő (IV. Béla lánya) révén női ágon Árpád-házi leszármazottnak is számít. Apja halála után, 1382-ben Lengyelország királynője lett. Hedvig születésekor Lajos már tudta, hogy a várva várt fiú utód nem fog megszületni, így birodalmának trónjait három felcseperedő lánya, Katalin, (ifjabb) Mária és Hedvig között kell majd szétosztania. A női utódlás biztosítására a király bevezette a magyar jogrendbe a fiúsítás gyakorlatát, ami azt jelentette, hogy lányai később saját jogon uralkodhatnak majd, mert királyként (rex) fogják megkoronázni őket. Lajos nagyszabású dinasztikus terveket szövögetett: lányainak a legelőkelőbb európai udvarokból keresett jegyeseket.

Katalin azonban nyolc éves korában elhunyt, és az idősödő uralkodó már csak két fiatalabb lánya jövőjét egyengette: (ifjabb) Máriát Luxemburgi Zsigmonddal jegyezte el, és a lengyel trónt jelölte ki számukra. Hedvignek pedig a Magyar Királyságot szánta, ezért neki a szomszédos Ausztria egyik hercegét, Habsburg Vilmost választotta leendő párjául.

A lengyel trónöröklés bonyodalmai

Nagy Lajos 1382-ben bekövetkezett halála mindent megváltoztatott. Erzsébet királynő és néhány főúr akaratából Máriát Székesfehérváron megkoronázták, mire trónviszály tört ki az országban. A lengyel bárók sem fogadták el Mária uralkodását. Lengyelország a szétesés szélén állt. A lengyel nemesek több pártra szakadtak, és azon ment a vita, ki legyen az uralkodó. Végül Erzsébet királyné úgy teljesítette a lengyelek kérését, hogy nem Máriát, hanem kisebbik lányát, az ekkor tizenegy éves Hedviget (1373-1399) küldte Krakkóba, amit elfogadtak a lengyel nemesek. Azzal a feltétellel választották meg királynőjüknek Hedviget, ha Magyarország és Lengyelország között megszüntetik az uniót. Hedvig 1384 őszén érkezett Krakkóba, ahol megkoronázták. A lengyel urak ugyanis Mária jegyese, Luxemburgi Zsigmond után Habsburg Vilmost is alkalmatlannak ítélték a trónra, és döntő többséggel az akkor még pogány litván fejedelemmel, Jagellóval kívánták frigyre léptetni az ifjú királynőt.

Házasság Jagellóval

Jagelló (litván nevén Jogaila) 1385. január 18-án követek révén kérte meg Hedvig kezét, amit két okból kifolyólag is elfogadhatónak véltek a nemesek. Részben, mert nem a Habsburg herceg lesz az uralkodó, másrészt, Ulászló ígéretet tett arra, hogy az egész litván nép - vele együtt - megkeresztelkedik és egyesíti a két országot, amire sor is került 1387-ben. Hedvig, bár teste-lelke tiltakozott ellene, beleegyezett a nála 28 évvel idősebb pogány litván fejedelemmel kötendő házasságba, mert Isten akaratát látta benne. A házasságkötésre 1386. február 18-án került sor. Két héttel az esküvő után II. Jagelló Ulászló néven lengyel királlyá koronázták, és létrejött a lengyel-litván perszonálunió. A nagy korkülönbség ellenére a házasság jól sikerült, Hedvig szeretetben élt férjével.

A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről. Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. VI. Orbán pápa legátusa által vizsgálta ki az ügyet, s meggyőződvén Vilmos vádjainak alaptalanságáról 1388. április 18-án bullát adott Jagelló Ulászlónak, amelyben dicséri megtérését és kinyilvánítja, hogy Hedviggel kötött házassága érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot tartott fenn később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pápa pedig beleegyezett, hogy ő legyen születendő gyermeküknek.

A kereszténység terjesztése és a kultúra támogatása

Hedvig aktívan részt vett az állami életben. Elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litván Fejedelemséget a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott az újonnan kereszténnyé vált népről: 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára Prágában. A keresztény vallás átvételének folyamatát belső felismerés következményének akarta látni, ezért a missziós munkában az üdvösség és a kegyelem elnyerésének lehetőségét és fontosságát hangsúlyozta. Belátta, hogy a meggyőzésen alapuló, békés térítéshez a nép nyelvét beszélő papokra és helyi egyházszervezetre van szükség. Ezért 1387-ben férjével együtt megszervezte a vilniusi püspökséget, mely a térítőmunka központja lett. Az elszakadt Ruténia megtérítéséért is sokat fáradozott, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaikat. Ezért a szláv bencéseket kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust.

Uralkodásának legkiemelkedőbb eredménye, amellyel leginkább hozzájárult a katolikus hit elmélyítéséhez, a krakkói egyetem megújítása. Engedélyt kapott a pápától, hogy az egyetemi központban teológiai fakultást nyissanak, ő pedig felajánlotta minden ékszerét az épületek kibővítésének és restaurálásának költségeire. Hedvig igyekezett a hit és a tudomány egységét megteremteni. Jan Długosz krakkói kanonok, történetíró elmondja róla, hogy a királylány, amikor megérkezett Krakkóba, elkezdte lengyelre fordítani vagy fordíttatni a Bibliát.

Humanitárius cselekedetek és legendák

Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével. A királynő életéről szóló legendák is javarészt humanitárius tevékenységét emelik a középpontba. Eszerint Hedvignek szokása volt, hogy élelmet csempészett ki a palotából a szegény nép számára. Egy másik történet szerint Hedvig palástja egy alkalommal visszaadta egy vízbe fulladt ember életét. A legismertebb legenda a jóságos királynő lábnyomával kapcsolatos, mely ma is turisztikai látványosságként szolgál a krakkói Boldogságos Szűz Mária Látogatása templom egyik kövén. Az uralkodópár 1395-ben rendelte el a szóban forgó egyház felépítését, melynek munkálatai során Hedvig állítólag megpillantott egy munkást, aki családja nyomorúsága miatt szomorkodott. A királynő megsajnálta alattvalóját, és nekiajándékozta drágakővel kirakott cipőjét, a férfi pedig csodálkozva vette észre, hogy távozása után az egyik kőszikla megőrizte az asszony lábnyomát.

Halál és szentté avatás

Hedvig életének utolsó évét az anyaság reménye ragyogta be. A hír egész Lengyelországban örömöt keltett. 1399. június 22-én a királynő egy koraszülött kislánynak, Erzsébet Bonifáciának adott életet. Az újszülött sajnos hamarosan meghalt, és négy nappal később, 1399. július 17-én Hedvig is követte, gyermekágyi lázban. Mindketten a waweli katedrálisban vannak eltemetve. „Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta.” - írja Jan Długosz. Már röviddel halála után szentként emlegették, de a hivatalos pápai eljárás évszázadokat váratott magára. Végül 1997. június 8-án II. János Pál pápa avatta szentté Krakkóban.

tags: #szent #hedvig #csecsemoknek