A kötet címe: "Vagyok", egyszerre szögezi le a lét kérlelhetetlen tényét, hangsúlyozza a talán az elbeszélőre, talán a létrehozott versekre, versnyelvre, de akár a mindenkori olvasóra vonatkoztatható létezést. Én bármelyik felől olvasva nagyon erős címválasztásnak tartom.
Hiányt is jelez ugyanakkor: valami/valamilyen/valamilyen állapotban/valakivel/valahol, valakié stb. vagyok, vagyok valami/valamilyen stb.; így pedig - holott egyetlen szóról, egy egyszerre nagyon egyszerű, de talán a legbonyolultabb létigéről van szó csupán - az értelmezés legszélesebb lehetőségeit nyitja meg az olvasó számára.
A cím jelezhet továbbá számvetést is: a szerző eddig megélt ötven évét is ünneplő kötet az elmúlt közel három évtized verstermésével mindenképp mérlegre teszi az eddigi életművet: így válhat a könyv a címen keresztül az eddig megtett költői pálya számvetésévé is.
S mi marad a kötet közel 500 oldalának elolvasása után a mérlegen? Egy nagyon személyes, folyamatosan szemlélődő, a figyelemre, az összpontosított, feszes, mégis könnyed koncentrációra az energiát sosem sajnáló, életigenlő, nyugodt lírai hang.
Szabó T. Anna verseire általában jellemző a vibrálás, a rímjáték, a mondathosszak versszervező szerepe; a legrövidebb mondatok sokszor ugyanolyan lüktetést biztosítanak egy-egy szövegnek, mint a folyamatos rímhasználat: „Befogad. Megtart. Elenged. E három. / Nincs ennél nagyobb tudás a világon. / Szomj, csend, csepp. Hinni. Vágyig, vágy után.”
Szabó T. költészete számomra mindig azt sugallta, hogy a rend lehetséges. Versei valahonnan valahová tartanak, a formára nagy gondot fordít, képei kidolgozottak.
A szerző korán megtalálta lírai hangját, az eddigi életmű szerves fejlődést, a versek összessége egységes képet mutat; jelzi ezt a folytatólagos rímhasználat, az önmegszólító versek sora, a már említett szemlélődő-értelmező verselbeszélői állapot is.
A magabiztos elbeszélői stílus megengedi ugyanakkor az olykor zaklatott, kérdésekkel teli lírai hangot is - Szabados Attila találóan zihálásként értelmezi ezt az elbeszélői hangot.
A versek mégis nyugvópontot találnak, nagyon természetes zihálás és nagyon természetes, emberi kérdések szólalnak meg egy aprólékosan kidolgozott, a sokszor a legszabályosabb-legkötöttebb rímhasználatot sem nélkülöző versnyelven.
Ez pedig egy jól körvonalazható irodalmi hagyományhoz kapcsolja Szabó T. Annát: számos más szereplő mellett Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes, Pilinszky János és Weöres Sándor is feltűnik a könyv végén található Idézetek, mottók, ajánlások című magyarázó szövegben.
E szerzők hatása hangsúlyos Szabó T. költészetében: ahogy Nemes Nagy szemlélte s rögzítette a környezetét, a természet jelenségeit, ahogy Gergely Ágnes kérdezett, vádolt, zihált, ahogy Pilinszky gondolkozott-merengett, és ahogy Weöres a legkomolyabban játszott a hangokkal-szavakkal a versekben - Szabó T. mindezt magába foglalja.
Az örömteli élet alapállapotához fűződő természetes, elemi kapcsolatáról Szabó T. interjúban is vallott már, verseiben pedig egyértelműen hitet tesz emellett.
A természeti képek (növények, állatok, időjárás, virágok) s ezek hasonlatba, metaforába ültetése visszatérő eleme Szabó T. költészetének, ez legsűrűbben mégis az első három kötetben van jelen (Nyírfa, A ferde nyárfasorban, Eső, Baba Jaga, Hínár, Ártér, Hold).
A 2004-ben megjelent Rögzített mozgás című kötettel megjelenik az életműben a nagyon hangsúlyos tematizáltság: a versek többsége egy fiatal lány nővé, anyává - sokféle nővé és sokféle anyává - válását boncolgatja.
A mérleg azonban itt is végig a derű felé hajlik, a folyamatos figyelés, az aktív létezés, a lét tudatosítása nyugodt, létezése végességének tudatában lévő, életigenlő versbeszélőt sejtet.
„Kint még hó. Benn a dzsungel. / Ablaknál állok. Csend van. Süt a nap. / Iránytalanul boldog pillanat. // Lélegezni. / Minden van, semmi sem kell. / Mint a hibiszkusz: élek. / Behunyt szemmel. // Csak amíg innen elszólítanak.” (Téli napnapló, 149.)
Az Elhagy verseiben újszülött csecsemő, fészekrakó, fiatal pár, szerelmes nő (Tangó, Jegygyűrű, Adott a test, A mai nap, Napkelte) jár-kel, a kötetnek története, sokszor linearitása van. Az életmű talán legszerkesztettebb kötete az Elhagy.
Szabó T. Anna egy-egy verse tökéletes lenyomatát adja egész költészetének, versei kiszámíthatósága azonban minőségi biztosítékot jelent, nem unalmat.
A "Vagyok" című kötetének egyik darabja a Vagyok programverseként, egyfajta ars poeticaként is olvasható: „Lét, tett, idő, bűn. Egyszerű. Az élet: --- / Állítás. Definíció. / Por, hamu, pára. Melléknév, ige. / Köztük szorong a szenvedő alany. / Nem tudni, mi. Csak azt tudni: milyen. / S aki rákérdez, nagy bátran: miért - / még választ is kaphat.”
A fekete-fehér-szürke borítón elmosódott rigó látható. A borító a szerző fényképének felhasználásával készült, a kötetet Pintér József tervezte.
Azon túl, hogy véleményem szerint egy három évtizedet felölelő, hatalmas, félezer oldalas szövegmennyiséghez letisztult, egyszerű, a figyelmet nem kisajátító borító dukál, a pocsolyában tükröződő madár körülbelül végtelen jelentést indukál a szemlélőben, ami szintén szerencsés választás.
Lét és nemlét, a közel és a távol - térben, időben, érzelemben -, az én és a külvilág, a valós és valótlan, a tükröződő tükörkép és a valós látvány; csak hogy a legkézenfekvőbb értelmezéseket említsem.
Egy közel 500 oldalas versgyűjteményt bajos egy kötetként értelmezni: a szerzőnek 1995 és 2018 között nyolc verseskötete jelent meg, jelen kötetben ez összesen közel 450 oldalt tesz ki, a 2022-ben, a Vagyok részeként először megjelent új ciklussal ez közel 500 oldalt jelent.
A könyvben szereplő utolsó vers azonban (mely a legújabb versciklus utolsó darabja egyben) számomra mindenképp megerősíti a címben is jelzett életigenlő gondolkozást, folyamatos értelmező merengést, a verseket átszövő alapvetésnek tekintett örömorientáltságot.
Ha néhány sorral akarom jelezni, milyen Szabó T. Anna költészete, a kötet utolsó versét választom: „A nulla kapuján át / vár-e az odaátunk: / leszünk-e, negatívban? / S ide még visszalátunk? / Vajon visszatalálunk? // Visszája: kis halálunk, / s ha álomlátón hálunk - / ezt őrzi minden tettünk: / miképpen jöttünk-mentünk. // Vigasz-e? Vagy ítélet?”
Aki Szabó T. Anna gyűjteményes kötetét a polcán tudja, nemcsak egy fontos kortárs szerző három évtizednyi verstermésével rendelkezik.
Szabó T. Anna becsülettel, kitartó, figyelmes és a versek, valamint más megnyilatkozásai szerint örömmel végzett munka árán gyúrta bele műveibe a számára fontos irodalmi hagyományokat, s mesteri könnyedséggel tesz fel a létre, a létezőre és a (még, éppenhogy, már) nem létezőre vonatkozó, súlyos kérdéseket.
E kérdések pedig az egyéni nézőponton jóval túlmutatnak, általános emberi tapasztalat-együttesként, mintázathalmazként lépnek ki az olvasás terébe; ezért is válhatott Szabó T. Anna költészete.
Temesi Ferenc: A szív böjtje - könyvbemutató a 93. Ünnepi Könyvhéten
Szabó T. Anna költészete a lírai én folyamatos, szemlélődő és elemző reflexiója, amely a lét alapvető kérdéseit feszegeti, miközben megőrzi az életigenlő, derűs hangvételt.