A hűvösebb, változékony idő beköszöntével gyakoribbak a felsőlégúti betegségek a babáknál és kisgyermekeknél. A nátha önmagában is kellemetlen, de a felgyűlt váladék miatt könnyebben alakulhatnak ki szövődmények, például középfülgyulladás vagy elhúzódó köhögés. A babák még sokszor „orron át lélegzők”, azaz szájlégzésre kevésbé képesek. Éppen ezért kiemelten fontos a rendszeres és helyes orrtisztítás, valamint a megfelelő orrcseppek és orrspray-k alkalmazása.

Miért kritikus a szabad orrlégzés biztosítása?
Míg a felnőttek évente „csak” két-három alkalommal, a gyerekek évente akár nyolcszor is lehetnek náthásak, és küzdhetnek a nátha valamennyi tünetével, köztük az orrdugulással (1). A rhinovírusok okozta náthán kívül számos egyéb légúti infekció is okozhat orrdugulást.
Romoljon bármilyen okból is az orr- és az orrmelléküregek átjárhatósága, annak szövődményei lehetnek. Egyrészt, a nehezen átjárható üregrendszerben felhalmozódó szekrétum táptalajt képez a mikroorganizmusok számára (2), amely elhúzódó infekciókba, felülfertőzésekbe torkollhat; másrészt, a fertőzés és a gyulladás tovább terjedhet, és a garatot, fület, hangképzést érintő szövődmények léphetnek fel.
Összegzés: orrdugulás esetén a szövődmények rizikójának csökkentése érdekében is lényeges a szabad orrlégzés biztosítása, mindez szükségessé teheti az orrváladék oldását, a váladék eltávolításának megkönnyítését, illetve tisztító, regeneráló, nedvesítő hatás megvalósítását.
Hogyan tisztítsuk a baba orrát?
A megfázásos időszakban az orrtisztítás naponta többször is javasolt, de mindig a baba/gyermek komfortjához igazítva. A siker kulcsa a kíméletes, mégis hatékony eszközök használata.
- Cseppents vagy fújj be fiziológiás sóoldatot vagy izotóniás tengervizet az egyik orrlyukba.
- Ismételd a másik oldalon.
- A cseppentés előtt alaposan orrot kell fújni, vagy orrszívót kell alkalmazni.
Náthás a baba? Az orrszívó porszívó helyes használata csecsemőknél.
Tengervizes orrspray-k és orrcseppek csecsemőknek
Az izotóniás tengervizes orrspray-k és orrcseppek ideálisak újszülöttek és csecsemők számára, mivel az ozmózis természetes folyamatának segítségével hatékonyan és biztonságosan enyhítik az orrdugulást és az arcüregi nyomást, fellazítják és eltávolítják a felgyülemlett orrváladékot, a benne megrekedt fertőző részecskéket, allergéneket és egyéb szennyeződéseket. Segítik a másodlagos fül-orr-gége fertőzések és szövődményeik (pl. középfülgyulladás) elleni védekezést és az orrnyálkahártya hidratálását.
Példa: Nasivin Baby 0,1 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrcsepp
A Nasivin Baby 0,1 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrcsepp alkalmazása során a gyermeknek hanyatt fekve vagy hátrahajtott fejjel kell elhelyezkednie, és a fejét kissé oldalra döntve kell tartania. Ebben a pozícióban kell cseppenteni az orrnyílásba, majd kis idő múlva, a másik irányba fordítva a fejet, a másik orrnyílásba megismételni a cseppentést. Érdemes néhány percig a cseppentés után is hátrabillentett helyzetben tartani a fejet.
Hogyan alkalmazd a Nasivin Baby 0,1 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrcseppet csecsemőknél?
- Első használat előtt pumpamechanizmust kell alkalmazni egy ún. „ugró-csepp” megjelenéséig. Távolítsuk el a védőkupakot. Az adagolófej lefelé nézzen! Többszöri pumpálással (az adagolófej magunk felé történő húzásával) az adagolófej feltöltődik és megjelenik az első csepp („ugró csepp”) az adagolófej nyílásán.
- A csecsemő orrnyílásába egyszeri pumpa megnyomással (az adagolófej magunk felé történő húzásával) cseppentsünk egy adagot.
- Használat után az adagolófejet tiszta kendővel tisztítsuk le, és a védőkupakot helyezzük vissza.
Az „ugró csepp” megemelt, illetve fekvő csecsemőknél is alkalmazható.
Összetevők és jellemzők
- Franciaország Bretagne-i partvidékéről származó tengervíz 70%, tisztított víz 30%.
- NaCl (só) koncentrációja 2.3%.
- 80 féle ásványi sót és természetes nyomelemet tartalmaz.
- A tengervíz kivételes minőségű, amelyet a francia kormány felügyelete alatt működő Országos Óceántudományi Intézet (IFEMER) rendszeresen kontrollál.
- Gyógyszer-, adalék- és tartósítószer-mentes.
- Steril.
- Biztonságos és hatékony.
- Klinikailag tesztelt.

Mikor alkalmazható?
Alkalmazható mindennemű orrdugulással és arcüregi nyomással járó betegség esetén, mint például a nátha, szénanátha, közönséges megfázás vagy az influenza. Akut bronchiolitis (hörgőket érintő, vírusos eredetű megbetegedés) esetén porlasztott formában is alkalmazható. Önmagában vagy gyógyszeres dekongesztánsokkal kombinálva is alkalmazható.
Fontos figyelmeztetések
- Csak orrüregi, illetve porlasztott formában légzőszervi használatra javasolt!
- Az ampullák egyszeri használatra készültek.
- Gyermekek elől elzárva tartandó!
Ajánlott adagolás
Elsősorban orvosa utasításai szerint alkalmazza. Ha orvosa másképp nem rendeli: néhány csepp mindkét orrlyukba, naponta 2-3 alkalommal. Sűrű orrváladék esetén nagyobb mennyiség is biztonsággal alkalmazható. Porlasztott formában naponta legfeljebb 3x5ml használható. A kereskedelmi forgalomban kapható porlasztó (nebulizátor) készülékek bármelyikével alkalmazható.
Orrnyálkahártya-lohasztó készítmények
Hangsúlyozandó, hogy a sós vizes orrspray-k alkalmazásához nem köthető lokális érösszehúzó hatás, így súlyos orrdugulás esetén nem várható el tőlük az orr- és orrmelléküregek átjárhatóvá tétele. Következésképpen, a sós vizes vagy tengervizes készítmények számos esetben nem bizonyulnak kellően hatásosnak (4).
Az orrnyálkahártya ereinek alfa-receptorain agonistaként ható érösszehúzó gyógyszermolekulák klasszikusai, így az efedrin és a fenilefrin ma már ritkán alkalmazottak, elsősorban a rövid hatástartamuk miatt; például a fenilefrin hatástartama nazális alkalmazásnál mindössze 1-2 óra (2).
Helyettük előnyösebb választásnak bizonyulnak a rövid időn belül tartós vazokonstrikciót előidéző imidazolin-származékok, így az oximetazolin, a tramazolin és a xilometazolin (2,5,6). Példaként kiemelhető az oximetazolin, amelynél a hatásfellépésig eltelő idő mindössze néhány perc (6), a hatástartam pedig 10-12 óra (2,6).

Hatásmechanizmus
A nazális dekongesztánsok lohasztják az orr- és orrmelléküregek nyálkahártyáját, megszüntetik a túlzott váladékozást. A beteg újra képes szabadon, az orrán át levegőt venni. Kitágulnak és átjárhatóvá válnak az orrmelléküregek kivezető járatai, a nyálkahártya-ödéma csökkenése következtében szabadon nyílik a fülkürt.
A nazális dekongesztánsok számos, a nazális nyálkahártya duzzanatával járó fertőzéses kórképben alkalmazhatók a tünetek enyhítésére, többek között például felső légúti infekciók (pl. nátha, influenza) esetén.
A dekongesztáns készítmények között találhatók az életkornak megfelelő koncentrációban érösszehúzó hatóanyagot tartalmazó készítmények, így például speciálisan a csecsemők vagy (kis)gyermekek számára formulált orrcseppek, orrspray-k.
Az orrspray-k tipikus segédanyagai a megfelelő ionerősséget és kémhatást beállító segédanyagok. Bár a termékfejlesztési stratégiák abba az irányba mutatnak, hogy mellőzzék a tartósítószer használatát, még mindig jelentős számban vannak forgalomban konzerválószert is tartalmazó nazális készítmények (6,8).
Hivatkozások
- (1) Corey JP, Houser SM, Ng BA. Nasal Congestion: A Review of its Etiology, Evaluation, and Treatment.
- (2) Passàli D, Salerni L, Passàli GC, Passàli FM, Bellussi L. Nasal decongestants in the treatment of chronic nasal obstruction: efficacy and safety of use. Expert Opin Drug Saf.
- (4) Chirico G, Quartarone G, Mallefet P. Nasal congestion in infants and children: a literature review on efficacy and safety of non-pharmacological treatments. Minerva Pediatr.
- (5) Corey JP, Houser SM, Ng BA. Nasal Congestion: A Review of its Etiology, Evaluation, and Treatment.
- (8) Ehrick JD, Shah SA, Shaw C, Kulkarni VS, Coowanitwong I, De S et al. Considerations for the Development of Nasal Dosage Forms. Sterile Product Development.
- (9) Jiao J, Zhang L. Influence of Intranasal Drugs on Human Nasal Mucociliary Clearance and Ciliary Beat Frequency. Allergy Asthma Immunol Res.