Mára gyakorlatilag a feledésbe merült Schultz Ignác neve, noha az első Csehszlovák Köztársaságban és a második világháború alatt is kifejezetten aktívan volt jelen a közéletben.
Igaz, a keretek mindkét esetben eltérőek voltak: 1920-1938 között a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt magyar szekciójának vezetőjeként, újságíróként, később országgyűlési képviselőként működött, majd az első bécsi döntést követően emigrált.
Jelen írás Schultz életének 1938-1940 utáni időszakára vonatkozóan kíván adalékokkal szolgálni.
Kutatásának időhatára a csehszlovák állam szétesésének az időszaka.
Az 1938 őszén Csehszlovákiát érintő események Schultzot arra késztették, hogy többedmagával elhagyja az országot, amire 1938. november 2-án került sor.
A körülmények ugyanakkor tisztázatlanok, mivel van olyan lap, amely október végére teszi a távozását.
Abban azonban gyakorlatilag mindegyik sajtótermék, megnyilvánulás egyetért, hogy Schultz olyan pénzzel hagyta el az országot, amelynek felvételéhez nem volt joga (szó esik szakszervezeti és pártkasszáról, valamint 150 ezer és egymillió csehszlovák korona közti összegről).
A norvég fővárosban töltött ideje alatt már bizonyíthatóan aktív volt: „együvé szervezte a magyar menekülteket, lapot adott ki és sok veszélyben lévő bajtársat segített át a Hitler-pokolból” - írta Schultz norvégiai időszakáról Az Ember.
A kérdéses cikkből vett idézetre ráerősít Schultz Böhm Vilmosnak írt levele 1939 szeptemberéből, amelyben tevékenységének számos részletére tér ki: kapcsolattartás emigráns szociáldemokratákkal (például: Surányi Géza, sőt: Wenzel Jaksch szudétanémet politikus), egyben önmaguk megszervezése, valamint cikkek írása.
Schultz és felesége 1940 novemberében érkezett meg Finnország, a Szovjetunió és Japán érintésével az Egyesült Államokba, egészen pontosan San Franciscóba.
Nem tervezett Kaliforniában maradni, hanem hamarosan lányához utazott Clevelandbe a feleségével, majd mindhárman New Yorkba költöztek.
Schultz még Ohióban adta be az amerikai állampolgárság igényléséhez szükséges szándéknyilatkozatot, majd szeptember folyamán már New Yorkban magát a kérelmet nyújtotta be a hatóságok felé.
Állampolgárságot végül 1946-ban kapott.
Saját honosításának intézése mellett Schultz aktív maradt az emigrációban is.
Teljes bizonyossággal jelenleg nem állíthatjuk, hogy Eckhardt Tibor amerikai missziója volt ennek az egyedüli kiváltó oka.
Lehetséges, hogy az Amerikai Magyar Szövetség által létrehozott magyar függetlenségi mozgalom létrejötte is szerepet játszott ebben, amely 1941.
A kisgazda pártvezér mindenesetre nem saját szakállára döntött az utazás mellett, hanem Pelényi János washingtoni magyar követ tervének részeként vállalta a missziót.
A diplomata 1939 áprilisában Teleki Pál miniszterelnöknek kifejtette memorandumában, hogy amennyiben német megszállás alá kerülne Magyarország, szükség volna egy bizalmi emberre külföldön, aki képviseli a független magyar államot.
A követ azt is hozzátette, hogy ha megtörténne a megszállás, a magyar követeknek a szolgálati helyükön kell maradniuk, hogy ne vesszen kárba a kapcsolati hálójuk, és lemondásuk után magánemberként tudják segíteni a küldöttet.
Pelényi példaként megemlítette írásában a csehszlovák emigrációt, amely éppen hasonló módon járt el.
Ennek a szervezési folyamatnak egy részét akár saját szemével is láthatta Washingtonban: a cseh területek 1939. március 19-én történt német megszállását követően ugyanis Cseh-Szlovákia washingtoni követe, Vladimír Hurban nem hagyta el posztját, a misszió épületét pedig nem adta át a németeknek.
Pelényi ugyanakkor Budapestet figyelmeztette: „egy cseh emigrációs diplomácia is felvonult már pozíciókba, amelyekből támadásait várhatjuk.”
Eckhardt ennek tudatában indulhatott a tengerentúlra.
Hosszú, kerülővel (nem utazhatott át saját bevallása szerint nyugat felé át Európán, hogy úgy keljen át az Atlanti-óceánon) megtett útja 1941. március 8-án kezdődött meg, majd Görögország, Egyiptom és Dél-Afrika érintésével jutott el New Yorkba augusztus 8-án.
1941 tavaszán a Csehszlovák Információs Iroda (Československý informační kancelář) vezetőjének, Jan Papáneknek beszélt arról, hogy egy magyar szervezetet hozna létre az Egyesült Államokban, és hogy emiatt a csehszlovák emigráció vezetőjét, Edvard Benešt is keresni fogja.
Papánek a Benešnek írt jelentésében megemlítette, hogy e témáról Vámbéry Rusztemmel szintén egyeztetett, aki együttműködési szándékáról biztosította.
Utóbbit Károlyi Mihály is a fellépésre buzdította, hogy ilyen módon ellensúlyozza majd Eckhardt működését a tengerentúlon.
1941. május 5-én keltezett jelentésében Papánek egyben kifejezte reményét Schultz vállalkozásának majdani sikere kapcsán, majd megjegyezte a csehszlovák emigráció vezetőjének, hogy a szociáldemokrata mozgalmár-újságíró jól mozog az amerikai körülmények között.
Schultz szavait hamarosan tettek követték: Terebessy Jánossal 1941. július 20-án.
Eckhardt ekkor még mindig úton volt, nem sokkal Amerika beérkezését követően, 1941 szeptemberében azonban nekilátott, hogy saját szervezetet hozzon létre.
A Független Magyarországért Mozgalom végül 1941. szeptember 27-én bontott zászlót.
Az Amerikai Magyar Szövetség támogatta őt mint az általuk februárban létrehozott vezetőjét is.
Az Eckhardt-ellenes szervezkedés a mozgalom létrejötte előtt megkezdődött: 1941 júliusában a New York Post hasábjain jelent meg egy Eckhardtot dehonesztáló cikk, amelynek megjelentetése mögött Terebessy állt.
Szeptember 27-én pedig Schultz írása jelent meg a The Nation című hetilapban, amelyben Eckhardtról szól negatív hangnemben.
A megjelenés dátumából látható, hogy Schultz fellépése nem a véletlen műve, hanem tervezett volt.
Erről ő maga írt a Chicagóban élő újságírónak, Vince Sándornak a hónap első felében.
Levelében részletesen fejtette ki, hogy Eckhardtot dehonesztálni kell az angol és amerikai vezetők előtt, mert csupán „jól kiszámított osztályérdekeket” képviselve „antinazi”.
A későbbiekben Schultz számos esetben hozta fel a nyilvánosság előtt, hogy Eckhardt fajvédő múltja és Gömbös Gyulával való munkakapcsolata miatt csak megjátssza a náciellenes, demokrata politikus szerepét, és valójában fasiszta nézeteket vall.
Egyben azt is csak megjátssza, hogy a Horthy-rendszer ellenzékéhez tartozott, mivel az a terve, hogy a Horthy-rendszert átmentse a háború utánra.
Schultz más tervét is megemlíti a Vincének írt levelében.
Ez pedig a Független Magyarországért Mozgalommal szemben indítandó szerveződés létrehozása.
A levélben leírtaknak megfelelően 1941. szeptember 20-21-én Clevelandben jött létre a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete, amely elfogadta Károlyi Mihályt a szabadságmozgalom vezérének.
A szervezet vezetője Vámbéry Rusztem, ügyvezetői Schultz és Terebessy János lettek.
Hogy Schultz egy újabb szervezet vezetőségében bukkant fel, az feltűnt például Göndör Ferencnek, aki ezt saját lapjában, Az Emberben szóvá is tette.
Ezt a problémát valamelyest ugyanakkor át tudta hidalni a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete: deklarálták ugyanis, hogy együtt kívánnak működni az emigráns csehszlovákiai magyarok, valamint a még létrehozandó jugoszláviai és romániai magyarok szervezeteivel.
A szervezet tehát időzítve jött létre, előzményei azonban még 1941 nyarára nyúlnak vissza: Schultz már ekkor arról egyeztetett Jászival és Vámbéryvel, hogy a majdani tömörülésbe az utódállamok magyar származású emigránsai is felvételt nyerhetnek.
Végül 1941 szeptemberében vált sürgőssé, hogy az aktivizálódó Eckhardtot megelőzzék a progresszív emigráció tagjai.
A Vámbéry vezette tömörülés ugyanakkor nem maradt egységes: ennek az oka pedig Károlyi vezetőségének a kérdése volt.
Bár maga Schultz is Károlyi vezetősége mellett szállt síkra, ezt a szervezet tagjaként Jászi Oszkár nem támogatta.
Bár az 1918 októberi események két prominens szereplője jó viszonyt ápolt egymással az emigrációban is, Jászi problémája Károlyi vezetőségével az volt, hogy lehetetlen lesz őt beutaztatni az Amerikai Egyesült Államokba, mivel egy korábbi, 1930-as útja során kommunistabarát személyekkel találkozott, így a hatóságok nem fognak neki beutazási engedélyt kiadni.
A Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetéből így kivált egy radikálisabb tömörülés az iparművész Moholy-Nagy László vezetésével.
A „chicagói” csoport kitartott Károlyi vezetőség mellett, egyben kárhoztatták Vámbéryt és Schultzot, amiért befolyásukat nem érvényesítették a csehszlovák emigrációnál, hogy támogatást szerezzenek Károlyi beutazásához.
Moholy-Nagy László továbbá azt is a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetének „bűnei” közé sorolta, hogy meglátása szerint a csehszlovák-barátság már-már szervilizmust jelent a grémium esetében.
A Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetének prominensei (például az említett Vámbéry, Jászi, Schultz) kiálltak az októbrista - progresszív demokratikus és szociális - elvek mellett, és ellenezték a Magyarországon fennálló Horthy-rendszert, amelynek képviselője, Eckhardt éppen az Egyesült Államokban kezdett működni.
Elég valószínű, hogy állítását Moholy-Nagy saját tapasztalatai nyomán fogalmazta meg.
A kulcsszereplő ezúttal is Eckhardt.
„demokratikus, liberális és progresszív” nézeteket terjeszt, és propagandaeszközként szolgálna Eckhardttal szemben, aki mellé számításai szerint az egyesült államokbeli magyar lapok fel fognak sorakozni.
Vámbéry a lap működtetésére havi ezer dollárt kért levele végén.
Vámbéry szemmel láthatóan sikerrel járt, mivel 1941 decemberében jelent meg a Harc című periodika, amelynek főszerkesztője Vámbéry, tényleges szerkesztője pedig Faludy György volt, egészen addig, amíg be nem vonult az amerikai hadseregbe.
A Harc biztosította Schultz számára a legnagyobb felületet a második világháború folyamán a publikálásra, de nemcsak mint szerző volt jelen a szerkesztőség életében.
A lap utolsó, búcsúszámában Ignotus Schultz szerepét és munkáját méltatta.
Mint a Nyugat korábbi főszerkesztője fogalmazott: „soha a nevét rá nem írta a Harcra, ki sem igen írta cikk vagy közlemény alá, de nélküle ez a lap elképzelhetetlen volna.”
Ignotus kissé túlzó szavakat használt (Schultz aláírta a Harcban szép számmal megjelent cikkeit), Schultz azonban valóban nélkülözhetetlen volt a lap működésének szempontjából.
Nyomdászként ő szedte az aktuális számokat, majd miután egy orosz emigráns család nyomdájában elkészültek a friss példányok minden csütörtökön, azokat ő vitte át Faludy lakására - a csomagolás és a kiküldés már a költő és felesége, Ács Valéria feladata volt.
Faludy kiválása után Schultz és Terebessy állították össze a lapszámokat 1944 októberéig.
Schultz emellett kapcsolatait kihasználva szerzett értesüléseket a lap számára: a New York-i csehszlovák főkonzulátustól jutott információkhoz, a misszió ugyanis kapott magyarországi sajtóanyagot is.
A Harc működ(tet)ése során Schultz kikerülhetetlen szereplő volt.
A háttér mellett a „fronton”, vagyis a megjelent oldalakon is gyakran lehetett találkozni a nevével.
Cikkeinek jelentős része eleinte Eckhardt dehonesztálását célozta.
Az egyre erősebb sajtótámadások miatt - amelyek mögött Eckhardt a csehszlovák emigráns kormányt látta - a volt kisgazda pártelnök lemondott mozgalmának vezető tisztségéről, maga a szervezet pedig gyakorlatilag ezt követően meg is szűnt.
Utána pedig már nem szolgált céltáblaként Schultz cikkeihez.
„csehszlovák respublikával”.
Ezek a gondolatok következnek Schultz aktivista múltjából, nézeteit pedig már a tengerentúli aktivizálódásának a kezdetén is nyíltan vállalta.
A Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesülete megalakulásakor egy hárompontos kiáltványt adott közre, amelynek tartalma szerint nem ismerik el Csehszlovákia feldarabolását, és azt az álláspontot képviselték, hogy a „csehszlovák népnek” is joga van az államisághoz.
Kiemelték továbbá a deklarációban, hogy a csehszlovák állam követendő példa volt, demokratikus berendezkedése és a „kisebbségi kérdés alkotmányos rendezése” miatt.
Két csoportra lehet osztani Schultz aktivistaként való megjelenését a Harc hasábjain.
Első esetben az általa írt cikkekről, tárcákról van szó, míg a másikban szó szerinti „aktivitásról”.
A periodika ugyanis gyakran tudósított a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének rendezvényeiről, valamint Schultz más eseményeken történt felszólalásairól.
Ezek közül az egyik Tomáš Garrigue Masaryk néhai államfő születésnapjának (március 7.), a másik pedig a csehszlovák állam létrejötte emléknapjának (október 28.) megünneplése volt, amelyek apropóján kultúresteket szerveztek.
Természetesen máskor is rendeztek ilyen eseményeket: az 1943. április 3-i estjükön Kárpátalja volt a téma.
Bálint Miklós, a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének titkára, Ruszinszkó, a pópák és csodarabbik országa címmel tartott előadást, amelyet Schultz Ignác vezetett fel beszédével.
Schultz számos alkalommal szólalt meg a szervezet eseményein kívül is.
Megszólalásaiban Schultz leggyakrabban az első csehszlovák állam erényeit ecsetelte.
1943. október 30-án elhangzott felszólalásában úgy fogalmazott, hogy „az ezeresztendős magyar történelem során először történt, hogy munkások és parasztok, mint mindenkivel egyenlő jogúak és egyenlően szabadok élhettek.
Ez oly erős és elhatározó élmény volt a szegény és jogtalan magyarságra, amit soha elfelejteni nem lehet”.
A Masaryk-kultúrestek alkalmával leginkább a néhai államfőről adott elő.
Masaryk kapcsán nem felejtette el hangsúlyozni, hogy ő maga a volt államfő eszméinek hűséges követője.
Szlovák–magyar történészkonferencia Csehszlovákia létrejöttéről
Nemcsak ezt nyomatékosította többször nyilvános szer...
Masaryk és Schultz ismeretsége kapcsán elmondható, hogy egymással bizalmas viszonyt ápoltak.
Az Embernek adott interjújában a csehszlovák emigráns kormány külügyminisztere Schultzot nevesíti mint „őszintén demokratikus” magyar ismerősét, akivel gyakran beszélget a Duna-medence problémáiról és Magyarország jövőjéről.
Schultz pedig a miniszterről 1948-ban írt nekrológjában emlékezett meg arról, hogy Masaryk mindig teljesítette a kéréseit, továbbá megosztotta vele azon nézetét is, mely szerint „nem lehet ellensége a magyaroknak az, aki minden reggel paprikás szalonnát früstököl”.
A relaxáció mint pszichoterápiás módszer J. H. Schultz, berlini pszichiáter nevéhez fűződik.
Hipnózissal foglalkozva megfigyelte, hogy a páciensek a hipnózis után arról számoltak be, hogy frissebbnek, kipihentebbnek érzik magukat, mint az ülés előtt.
Az autogén tréning az egyik legelterjedtebb pszichoterápiás eljárás, mert általa tartós feszültségmentes állapot hozható létre, gyógyszerek szedése nélkül.
Előnye, hogy könnyen elsajátítható, a tanulás előrehaladottabb fázisában bárhol, bármilyen körülmények között gyakorolható.
A rendszeres gyakorlás magasabb szintű önszabályozást hoz létre, kellő motiváltság esetén beépül az életvitelbe, és megőrződik a terápia befejezése után is, mint egy életre szóló egészségvédő és lelki-szellemi harmóniát biztosító eszköz.
Az autogén tréning az egészségügyi alapellátást érintő védőnői átszervezés részeként a III. területi védőnők 2023-ban a Centrumkórházhoz kerültek áthelyezésre.
A területi védőnő feladatát az ellátási területén lakcímmel (állandó vagy ideiglenes) rendelkező személyek gondozásán túl a körzetében jogszerűen tartózkodó azon személyeknél is végzi, akik az ellátás iránti igényüket a védőnőnél bejelentik.
Tevékenységét egy földrajzilag meghatározott területen végzi a mindenkor érvényes védőnői utcajegyzék alapján.
A III. keretében szervezett iskola-egészségügyi ellátása.
Az autogén tréning jellegéből adódóan a perinatális időszakban is jól használható módszer.
Fontos figyelembe venni várandósság idején, hogy a nagy pocak élettanilag zavarja a vérkeringést, ezért javasolt az oldalt fekvő pozíció.
A tréningfolyamat 8-10. hetén a várandósoknak érdemes egyéb helyzeteket is kipróbálni, pl. a szülészeti pozíciót (kis terpeszbe állva, homlokot a falra helyezett karokon nyugtatva).
Az autogén tréning végig az anyáról szól, nem jó, ha a babát belekomponálja az anya (továbbra is egyes szám első személyben kell lazulni).
Előfordulhat, hogy némely formula nincs ínyére bizonyos időszakokban néhány várandósnak (pl. nem szívesen érezné magát még nehezebbnek, mint amennyire a hétköznapokban).
Ilyenkor is jó ragaszkodni az eredeti formulához, de segítség lehet, ha saját magában gondolatban kicsit átírja (pl. Bagdy E., Telkes J. Bagdy E., Koronkai B. (1988): Relaxációs módszerek.