A hüvelyi folyás normál esetben természetes jelenség, de vannak helyzetek, amelyek orvosi ellenőrzést és kezelést igényelnek.
A hüvelyváladék a hüvely és a méhnyak apró mirigyeiből választódik ki, és szivárgásával tulajdonképpen eltávolítja az elhalt sejteket, tisztán és egészségesen tartja a hüvelyt és a reprodukciós szerveket. A váladék mennyisége személyenként eltérő lehet, és ez a tulajdonság ugyanolyan diagnosztikus értékű, mint az állag, a szag és a szín.
A terhesség nem csak azt jelenti, hogy a pocak megnő, és az emésztés lelassul, valamint dagad a nők bokája. Nagyon összetett folyamat, mely belenyúl olyan alapvető részletekbe is, mint a hormonszabályozás, és annak rendszere. A várandósság kialakulása után ugyanis a baba megmaradásához az egész hormonrendszer felforgatására van szükség. A nemi hormonok sokkal nagyobb számban vannak ilyenkor jelen, hiszen hiányukban a babának esélye sem lenne az életben maradásra. Ám a megnövekedett hormonszint bizonyos mellékhatásokkal is jár, melyek többek között a gyakori vizelési inger, a hangulatingadozás, az émelygés, vagy a hüvelyi folyás.
A fogantatást követő héten van, aki pecsételést, úgynevezett implantációs vérzést tapasztal, amit az okoz, hogy a megtermékenyített petesejt megtapad a méh falán. A leukorrhoának lehet fehéres színe is. Ha a fehér folyás csomós, és viszketéssel vagy égő érzéssel jár együtt, az gombás fertőzést is jelezhet. A gombás fertőzések gyakoriak a terhesség alatt, az ingadozó hormonszintek és a változó hüvelyi pH-szint miatt. A krémes kávé árnyalatához hasonlító folyás szintén jelezhet gombás fertőzést.
A szerző szerint a terhesség alatti sötétbarna folyás alvadt vér lehet, ami távozik a szervezetből. A zöld, kellemetlen szagú folyás olyan fertőzést jelezhet, mint a chlamydia vagy a trichomoniasis. A rózsaszín vagy rózsaszínnel csíkozott folyás vért jelez. Az erős vérzés vagy a véralvadékot tartalmazó váladékozás vetélés jele is lehet. A kisebb mennyiségű vérzés - néhány foltnál vagy csíknál több - szintén orvosi ellátást igényel.
A vérzés az első trimeszterben nem feltétlenül jelez vetélést. Fertőzés vagy olyan probléma jele is lehet, mint a placenta previa (elölfekvő méhlepény), amely esetében a méhlepény a méhnyak felett fekszik.
A hüvelyi folyás ciklus szerinti változásai
Az 1-5. napon természetesen vér szivárog a hüvelyből, mivel ilyenkor válik le a méhről a nyálkahártya. Ez a menstruációs vér, ami jellegzetesen sötét színűvé válik.
A 6-14. napon kevesebb lesz a hüvelyváladék, de ahogyan a petesejt érik, egyre sűrűbbé, fehéresebbé vagy sárgábbá válik.
A 14-25. napokon, az ovuláció előtt a váladék nyálkásabb, az ovuláció után pedig esetleg élénkebb színű, tapadósabb lesz.
A 25-28. napon szinte alig tapasztalható folyás.

A hüvelyi folyás színe és jelentése
Fehér folyásnak lehet nevezni a krém- vagy halványsárga színű váladékot is. Ha semmilyen más tünet nem jelentkezik, ez általában normálisnak tekinthető, az erős normál flóra jele.
Amennyiben azonban a bőséges váladék állaga túrószerűvé válik, az fertőzésre utaló jel, amivel orvoshoz kell fordulni.
Az enyhén sárgás árnyalat általában nem utal problémára, gyakran csak az étrend vagy valamilyen étrend kiegészítő okozza.
Ha azonban a váladék sötét sárga vagy zöldes színű, az bakteriális vagy szexuális úton terjedő betegség (STD) jele lehet, amelyhez kapcsolódhat még a sűrűbb állag és az erős szag is, hüvelyi diszkomfort.
Elsősorban a menstruáció során szivárgó vér szokott piros színű lenni, éppen ezért ha nem a menzesz kapcsán jelenik meg vér a hüvely váladékban, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mert ez betegség (például méhnyaki fertőzés, mióma, polip, daganat) tünete is lehet.
Tipikusan a menstruáció előjelzője lehet a néhány csepp vér a váladékban, de akár a terhesség korai szakaszában is előfordulhat.
Ugyancsak megeshet, hogy egyesek az ovuláció után (középidős) tapasztalják, illetve a szexuális együttlét után, ha kisebb sérülés keletkezett a vaginában vagy a méhnyak felszínén.
Ha a hüvelyváladék szürkés, noha sokszor más tünet nem is jelentkezik, az igen gyakori bakteriális vaginosis (BV) áll a háttérben.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Főszabály szerint minden olyan esetben ajánlott orvoshoz fordulni, amikor szokatlan vagy zavaró tünet jelentkezik - hangsúlyozza dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.
Akár a hüvelyi folyás színe, akár a szaga, az állaga, a mennyisége változik meg, akár indokolatlanul vér jelenik meg benne, esetleg fájdalom, diszkomfort, viszketés kíséri, mindenképpen javasolt kivizsgálni az okokat.
A cél nem csak a kellemetlenségek megszüntetése, mert sokszor a PH rendezésével és a normál flóra visszaállításával ez elérhető, de az esetleges szövődmények (kismedencei gyulladás, meddőség, vetélés, daganat) kivédése is.

A sárga folyás a terhesség alatt
A sárga folyás sok nő életében előforduló jelenség, amely azonban nem mindig jelent egészségügyi problémát. A hüvelyváladék színe, állaga és szaga fontos jelzése lehet a szervezet belső állapotának.
A sárgás árnyalat a méhnyakváladékban lévő vérre utalhat. Bizonyos esetekben ez a terhesség korai szakaszában megjelenő beágyazódási vérzésből eredhet (ez az, amikor a megtermékenyített petesejt a méhnyálkahártyához tapad).
Ha tehát nemrégiben védekezés nélküli behatolásos szexben volt részed, és sárga folyást észlelsz az alsóneműdben, érdemes megfontolnod, hogy terhességi tesztet végezz.
A sárga hüvely folyás önmagában nem feltétlenül utal fertőzésre, különösen akkor nem, ha nincs kellemetlen szaga, viszketés vagy fájdalom.
A sárgás zöldes folyás, különösen ha habos, bűzös és viszketéssel jár, gyakran a trichomoniasis nevű fertőzés tünete. Ez egy szexuális úton terjedő betegség, amely sürgős kezelést igényel.
A sárgás zöldes váladék a hüvelyből nemcsak kellemetlen, hanem fertőző is lehet, így fontos a partner egyidejű kezelése is.
A sárga hüvelyi folyás kezelése mindig az ok pontos meghatározásán múlik. Éppen ezért fontos, hogy ne kezdj el öngyógyítást, hanem kérd ki nőgyógyász véleményét.
Hüvelyi fertőzés várandósság alatt - Dr. Bardóczy Zsolt
Megelőzés és higiénia
Az egészséges hüvelyflóra fenntartásához javasolt a megfelelő higiénia, az illatanyag-mentes tisztálkodószerek használata, valamint a pamut fehérnemű viselése.
A megelőzés terén a test saját immunrendszerének optimális működését kell elérni, hiszen így a fertőzések is szinte tökéletesen elkerülhetőek.
Ehhez a tápanyagraktárak feltöltésére van szükség, hiszen a rendszer hajtóanyag nélkül nem képes optimálisan működni.
A várandósság alatt megnövekedett igények kielégítésére a szakemberek várandós vitamin szedését javasolják.
A készítmény esetében azonban fontos, hogy az szerves összetevőket tartalmazzon, és komplex összetételű legyen.
Emellett a trimeszterek eltérő igényeinek kiszolgálására a megfelelő tagoltságot is szem előtt kell tartani.
A terhesség alatt bővebb lehet a folyás mennyisége is, a megnövekedett hormonszintek, például az ösztrogén és progeszteron mennyisége miatt.
A komfortérzeted megőrzése miatt a legjobb, amit tehetsz, ha igyekszel tisztán és szárazon tartani a területet.
A pamut fehérnemű viselése, illetve ha nap közben egyszer le is cseréled, segíthet, illetve erős folyás esetén érdemes betétet is használnod.
Ha bármikor a várandósság során aggasztónak találod a folyásod, ha valami szokatlant tapasztalsz, esetleg fájdalmat, viszketést vagy égő érzést, ne habozz beszélni az orvosoddal.
A hüvelyi folyás színe a menstruációs ciklus során normális esetben változik, de ha aggódsz, kérj orvosi segítséget.
