Rossz tapasztalatok a szülészeteken és a szülészeti erőszak jelensége

A szülészet témája rendkívül érzékeny és személyes, és bár a modern orvostudomány sokat fejlődött, mégis sokan szembesülnek kihívásokkal és kellemetlen élményekkel a szülés során. Sajnos a „rossz tapasztalatok” kifejezés gyakran a szülészeti erőszak jelenségét fedi le, amely egy rendszerszintű probléma, és mélyen gyökerezik a társadalmi tabukban és az egészségügyi rendszer hiányosságaiban. Az alábbiakban részletesebben elemezzük ezt a jelenséget, a hozzá kapcsolódó tévhiteket és a lehetséges megoldásokat, miközben bemutatjuk a pozitív élmények fontosságát is.

Mi a szülészeti erőszak és miért fontos erről beszélni?

A szülészeti erőszak egy intézményi, strukturális erőszak, amit hatalmi helyzetben lévők követnek el. A rendszerszintűség kimondása azért is fontos, mert nem az a cél, hogy azt mondjuk, hogy minden orvos vagy szülésznő egy vadállat, és a probléma megoldása sem az lesz, ha egyes embereket állítunk pellengérre, bár a szankcionálásra/számonkérhetőségre szükség lenne.

A szülészeti erőszakhoz tartozik minden olyan beavatkozás és bánásmód, amit a nő engedélye nélkül, akarata vagy tudta ellenére végeznek rajta vagy az újszülöttjén. Történhet ez az ellátás bármely szakaszában - a fogantatástól a gyermekágy végéig. Az is szülészeti erőszak, ha csak a káros gyakorlatot választhatja az anya, mert csak ezt bírja nyújtani egy intézmény.

Ráadásul, ha egy nővel rosszul bánunk, megfélemlítjük, akkor a fájdalmát is növeljük, mivel a félelem, fájdalom, feszültség kölcsönösen erősítik egymás hatását, míg a támogató jelenlét és kommunikáció erőt ad a nőnek a vajúdás, vagy épp egy hasi szülés nehéz pillanataiban.

Amikor a babáját gyászoló nőnek nem engedik meg, hogy megtekintse a halott kisbabát, vagy amikor azt mondják egy várandósságra, hogy bizonyos eltérések miatt be KELL fejezni, szintén a szülészeti erőszak körébe tartozik. A "férjöltés" (husband stitch) is egy ilyen beavatkozás, amikor gátmetszés után a férjre kacsintva plusz öltést végez az orvos minden tájékoztatás nélkül, akár a nő tudta nélkül, miközben célozgat a pár szexuális életére - „Jobb állapotban fogja visszakapni, mint ahogy behozta, apuka!”. Még azt is elhiszem, hogy sok esetben nem rosszindulat áll a célozgatás mögött, hanem egy elbénázott próbálkozás ez arra, hogy oldják a hangulatot a szülőszobán, de ettől még szülészeti erőszaknak számít.

A „Másállapotot a szülészetben!” mozgalom és a Nő a hangunk! kezdeményezés

A szülészeti aktivizmus szerencsére nem most kezdődött, elsősorban az otthonszülés témájánál indult el itthon. 2016-ban főleg az egyre fokozódó tehetetlenség és annak a felismerése hívta életre a mozgalmat, hogy igazán egy szűk körön kívül akkor még nem tudta a magyar társadalom, hogy mi folyik a szülőszobákon. Egyrészt a tabuk miatt, másrészt egy bizonyos életszakaszban érinti csak ez a kérdés az embereket, utána pedig a szülőség egyéb kihívásai mást helyeznek fókuszba.

Dúlák, önkéntesek és más nőket segítő szakemberek az anyák történetein keresztül és az intézményekben tapasztaltakból azzal szembesültek, hogy létezik a szülészeti erőszak és a trauma a szülőszobán. Először egy konkrét eseményt kezdtek el szervezni, ami 2016 márciusában megvalósult, ennek az egyik fő célja a női tapasztalat láttatása és az érintettek megerősítése volt abban, hogy nincsenek egyedül, és számít, amit átéltek. És már ott, 2016-ban elkezdték leírni a nők nekünk a nehéz élményeik, traumáik történetét.

Fontos, hogy ez nem egy természetes szülés vagy otthon szülés mozgalom, hanem pont arról szól, hogy bármilyen nők vagyunk, ha akarunk gyereket, ha nem, ha császármetszéssel szültünk, ha nem… az egészségügyi ellátás egyszerűen nem jelentheti azt, hogy hatalmi pozícióból a mi testi-lelki méltóságunkat, jogainkat, a testünk integritását megsértik.

Tapasztalunk változást ahhoz képest, ahogy az elején elkezdtük a szülészeti erőszakot tematizálni. Akkor még kicsit szitokszó-szerű volt ez a kifejezés, sokan nem értették, hogy mégis hogy kerül az erőszak szó a szülőszobára? Mert van egy nagyon erős hála és dicsfény a szülészorvosok és ott dolgozók körül, miközben a nők felé azt közvetítik, hogy a szülés az ilyen, ki kell bírni, örülj neki, hogy egészséges vagy te és a baba is. Van egy tabu is a téma körül, ami oldódni látszik. Most már például a sajtó elkezdte használni ezt a fogalmat és a kormányzati kommunikációban is megjelent a pozitív szülésélmény fontossága, bár valóban mélyreható intézkedések még nem történtek.

Azt látjuk, hogy a nők is megismerték és használják ezt a fogalmat, hatalmas lépés, hogy névvel, nyilvános kommentekben leírják, ha szülészeti erőszakot, ártalmakat éltek meg. A kifejezés maga bevezetődött a köztudatba, már nem annyira tabusított, a nők pedig meglátták, hogy nincsenek egyedül, nem az ő hibájuk, ami velük történt.

A Nő a hangunk! apropóját az adta, hogy a koronavírus-járvány és a jogviszony törvény a szülészeti ellátásban azt hozta, hogy bár jobban beszélnek már a nők a szülészeti erőszakról és egyre ismertebbek a jó gyakorlatok, mégis több visszalépés is történt az ellátásban az elmúlt pár évben (nem tagadva azt, hogy vannak pozitív példák).

A Nő a hangunk! a Másállapotot a szülészetben! mozgalom és a támogató szervezetek közös eseménysorozata, vagyis túlmutat a mozgalmon, már nem csak a mi hangunk nő. Tavaly novemberben volt az első, most májusban a második közös kiállásunk. Az utóbbi eseményre már készültünk a petícióval, szerettünk volna egy újabb eszközt kipróbálni, bevetni, mert az elmúlt években minden eddigi próbálkozásaink ellenére rendszerszintű, valós változást nem sikerült elérnünk. A petíció egy nagyon jó lehetőség lehet arra, hogy az aláírások számából mindenki számára feltűnjön, hogy mekkora problémával is nézünk szembe, milyen széles réteget, hány embert érint az, ami ellen küzdünk. A valóság az, hogy nincs olyan ember, akit ne érintene, hiszen a szülés és születés ügye valamilyen formában mindenkit érint a világon.

Az összefogás leginkább a döntéshozókat próbálja megszólítani, mert ha feltesszük a kérdést, hogy mit tehetünk a változásért, akkor nem az lesz a válasz, hogy a nők tudatosságán múlna az érdemi változás. Az ellátásban dolgozók között is ellehetetlenülnek gyakran az úttörő szemléletű szakemberek, azt láttuk az elmúlt években, hogy lett új irányelv, de nem kérik ezt számon gyakorlatban. Ezen pedig nem az egyes emberek tudnak változtatni.

Globális perspektíva és a magyarországi helyzet

Világszerte létező jelenség a szülészeti erőszak, a WHO 1985 óta szólal fel a túlzott medikalizácó ellen a szülőszobákon. De nem is az a fő probléma, hogy le vagyunk maradva más országokhoz képest, hanem az egységesség hiánya a legnehezebb itthon. Ez sajnos a szakemberekre is negatívan hat, a megújulást gátolja a megszégyenítő kommunikáció és a magyar intézményekre jellemző erős alá- és fölérendeltségi viszony.

A szocialista egészségügyből is vannak visszamaradt gyakorlatok, de ezek nemcsak Magyarországra, hanem a környező országokra is jellemzőek, mint például a hasnyomás (Kristeller-műfogás). De nehéz konkrét számokkal válaszolni a kérdésre, hogy mennyire van lemaradva Magyarország, mert alig vannak elérhető adatok, statisztikák a hazai szülészeti ellátásról. Példamutató országok közé tartozik Írország, Svédország, a Benelux Államok, Finnország, Norvégia, Dánia, Nagy-Britannia, Németország.

Hogyan jelezhetjük a szülészeti erőszakot és mit tehetünk ellene?

Jelenleg nincsen független szakmai felügyelet, van persze betegjogi képviselő, aki rendkívül leterhelt és nem indíthat peres eljárást, jogtanácsért viszont érdemes lehet oda fordulni. Itt fontos kiemelni, hogy jó lenne, ha az anyák minél több dolgot kérnének a szülés során írásban. Egyrészt, ha le kell írni, akkor kevésbé működhet az az elkent kommunikáció, hogy mondjuk „a baba egészségéért vágunk”, másrészt pedig utólagos jogorvoslat érdekében szükséges a dokumentáció - ez utóbbi gyakran nagyon hiányos.

Mindenkit biztatunk, hogy jelezzen vissza az adott intézményben is minél több címzettnek küldve a levelet, hogy milyen sérelem érte a szülészeten, legyen benne az osztályvezető, főigazgató, orvos, ápoló… általában maguk a szakemberek sem tudják, hogy mit okoznak a szülés során, hogy mit él meg a család, ezért fontos lehet nekik is a visszajelzés.

Megoszthatják a történetüket a „Másállapotot a Szülészetben!” mozgalommal is, hiszen a mozgalom azért is jött létre, hogy az anyák, családok történeteit láthatóvá tegye. Nagyon fontos, hogy a nők beszélhessenek a velük történtekről és mindezt egy biztonságos közegben tehessék meg. A történetmesélés, különösen, ha traumatizálódott az édesanya vagy a család más tagja, terápiás hatással is bír. Ezért rengeteg történetet osztunk meg az oldalukon és tartják a kapcsolatot azokkal, akik őket megkeresik. Viszont ők „csak” kihangosítani tudják a problémás eseteket, jogorvoslattal nem lehet rajtuk keresztül élni.

Illetve fordulhatnak az anyák kifejezetten perinatális szaktanácsadóhoz vagy szülésfeldolgozásban jártas pszichológushoz is, ha a történtek feldolgozása nem megy egyedül. Hivatalosan pedig jelenleg a helyi, kerületi kormányhivatal népegészségügyi osztályához lehet fordulni, vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központot is meg lehet keresni, ők a szülészeti szakma országos felügyeletét fel tudják kérni a helyzet kivizsgálásra.

Tabuk és tévhitek a nőgyógyászatban

Még napjainkban is rengeteg szorongást keltő félreértés kering a nőgyógyászati témákkal kapcsolatban. Dr. Benkovics Júlia és a Nődokik (dr. Baradács István, dr. Csirzó Ádám) hiánypótló ismeretterjesztést végeznek a közösségi médiában, hogy felvilágosítsák a nőket. Az orvoslás egyik legnehezebb momentuma, hogy a sok-sok szakmai tudás, amit mi felhalmozunk, igazából semmit sem ér, ha a hétköznapok során nem tudjuk átadni az embereknek, mert ezek a dolgok az élet természetes velejárói, ezért jó lenne mindenkinek tudomást szereznie róluk. A doktornő szerint nem kell messzemenő tudományos ismerettel rendelkeznünk, már az is elég, ha a leggyakrabban hangoztatott tévhiteket a helyén tudjuk kezelni.

A legnehezebb továbbra is az, hogy a nők megtegyék a nulladik lépést, vagyis hogy megtörténjen az orvos-beteg találkozás. Tulajdonképpen ennek a lépésnek a megkönnyítésére hozták létre az oldalukat is, hogy felkapcsolják a lámpát, és belülről szülessen meg az érzés, hogy ha valaki eljön vizsgálatra, attól jobb lesz az élete.

Egyre több olyan visszajelzést kapnak - hangsúlyozva, hogy ez nem kizárólag az ő érdemük -, amikor az online szakértői tartalmak segítettek lebontani a kezdeti gátakat, vagy eloszlatni a félreértéseket. Főként a fiatalabb generációk hozadéka ez mind a hétköznapokban, mind az orvoslásban, hiszen ötven éve az emberek még nem beszéltek ilyen kendőzetlenül az otthoni problémákról vagy a szexualitásukról, ezt a hullámot pedig az egészségügyi szektorban is érdemes meglovagolni.

Nőgyógyászként a páciensek nonverbális kommunikációjára is igyekeznek odafigyelni, ezekre reagálva máshogy beszélnek, ügyelnek a hangsúlyra. Elmondják, hogy a lehetséges terápiák között mi a különbség, próbálják csökkenteni a stresszt.

Gyakori tévhitek és félreértések a nőgyógyászatban:

1. Hüvelyfolyás és visszatérő hüvelyi fertőzések: „A páciensek gyakran úgy fogalmaznak, hogy elkaptak egy hüvelyi gombás fertőzést, ami valójában nem külső úton kerül oda, a hüvelyben tünetmentesen jelen lehetnek gombák vagy gombafonalak, amik túlszaporodhatnak, ha felborul az egyensúly.”
2. Teherbeesés és termékenység: A teherbeesés kérdésköre mindig óriási frusztrációval jár. A fogamzásgátló tablettát szedő PCOS-es nőknél jó lenne tudni, milyen gyógyszert szednek. Az ilyenkor szedett készítmények egy része fogamzásgátló tabletta. Nem csak a hormonháztartás megfelelő egyensúlyát biztosítják, de pontos szedés esetén védelmet is nyújtanak a nem kívánt terhességgel szemben. Fontos tudni, hogy a peteérés ugyanúgy megtörténhet a ciklus során, de korábban sokan ennek az ellenkezőjét hitték.
3. Gyermekvállalás és társadalmi nyomás: A páciensek jellemzően nem szívesen beszélnek, vagy inkább füllentenek arról, hogy nem szeretnének gyermeket, mivel a mai napig érződik a megfelelési kényszer az orvos irányába. „Sokszor rá kell kérdeznem erre, és gyakran látom, hogy a páciens máris frusztrált, pedig nyilvánvaló, hogy nekem nem tartozik számadással, de sajnos sokan még mindig megkapják a rendelőben, hogy már ideje lenne gyermeket vállalniuk.”
4. Korai veszteség és vetélések: „A korai veszteség és a vetélések rendkívül stigmatizált témának számítanak a társadalomban, ami valószínűleg a régmúlt hozadéka.” Korábban azt, aki nem volt képes gyermeket nemzeni vagy gyermeket szülni, kitaszította a közösség, kevesebbre tartották, s bár a gyakorlatban ez már nem jellemző, a mélyben továbbra is ott húzódik a kimondatlan szégyenérzet.
5. Férjöltés (husband stitch): „Nemrég újra nagy felháborodást keltett egy fórumon a husband stitch, azaz a férjöltés nevű beavatkozás, mely szerint a szülés után az orvos egy extra öltést ejt a gátmetszésnél a férj örömére, hogy ezáltal a hüvely szűkebb legyen.”

Pozitív szülésélmények: A remény és a jó gyakorlatok

Bár a cikk nagy része a negatív tapasztalatokra fókuszál, fontos kiemelni, hogy számos nőnek vannak rendkívül pozitív szülésélményei, amelyek bizonyítják, hogy a támogató, empatikus és professzionális ellátás lehetséges. Az alábbiakban néhány ilyen élményt gyűjtöttünk össze:

tags: #rossz #tapasztalatok #szuleszet