Minden szülő életében nagy esemény, ha új családtag érkezik. Természetes, hogy mindent jól szeretnénk csinálni és a legjobbat akarjuk születendő gyermekünknek. Ahhoz, hogy a kórházi tartózkodás során minden gördülékenyen menjen, fontos előre gondoskodni a szükséges holmikról.
A babavárás utolsó pillanataiban, a harmadik trimeszter közeledtével már érdemes felkészülni, így a legjobb, ha a 36. hét környékén már bármikor indulásra kész vagy. Érdemes már a terhesség 30. hetében elkezdeni az összeállítását, hátha sürgősen kell majd.
A kórházi táska összekészítése nemcsak praktikus, hanem segít csökkenteni a szüléssel kapcsolatos stresszt is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mi az, amit mindenképp érdemes magával vinnie egy kismamának a kórházba, gondolva a hüvelyi szülésre és a császármetszésre is. Célszerű két táskába csomagolni.
Amit mindenképp érdemes bepakolni
Iratok és dokumentumok
Az első és legfontosabbak a személyes iratok (lehet a táskánk tetejére bepakolva, hogy kéznél legyen):
- Személyi igazolvány
- Lakcímkártya
- TAJ-kártya
- Házassági anyakönyvi kivonat (ha van, másolat is szükséges)
- Apasági nyilatkozat (ha van)
- A várandós kiskönyv
- Szülési terv (ha van)
- Orvosi leletek
Kérjük a kedves szülőket, hogy a születendő gyermek anyakönyvi dokumentumainak elkészültéhez legyenek kedvesek mindkét szülő személyi igazolványának és lakcímkártyájának mindkét oldalának fénymásolatát, valamint a 2014. július hónap után kötött házasságok esetén a házassági anyakönyvi kivonat fénymásolatát előkészíteni és a szüléskor magukkal hozni, hogy a folyamat - a jogszabályoknak megfelelően - minél hamarabb és zökkenőmentesen el tudjon indulni.

Kismama csomag
Ne feledjük, nem csak egy emberre pakolunk! A kismama csomag tartalma magában foglalja azokat a dolgokat, amelyekre a szülés alatt és az azt követő napokban szüksége lesz az édesanyának.
- Ruházat a vajúdás és szülés idejére: Kényelmes, könnyen tisztítható hálóinget, köntöst érdemes viselni, ami praktikus a szülés utáni időszakra is. Több váltás elöl gombolós hálóinggel készüljön, ami szoptatáskor sincs útban. A köntös, papucs mellé időjárástól függetlenül van, hogy elkél a zokni is.
- Szoptatáshoz szükségesek: 3-4 szoptatós hálóingre vagy szoptatós trikóra/pólóra egy kényelmes leggings-szel, hogy abban az időben, amíg bent maradtok, kényelmesen tudj szoptatni. 1-3 szoptatós melltartó sem árthat, hiszen ezek is a kényelmedet szolgálják, valamint megfelelő tartást adnak duzzadt melleidnek. A melleid számára nem csak a kényelmes kismama melltartók lesznek a fontosak, de érdemes beszerezned hozzájuk cserélhető melltartóbetéteket is, melyek tökéletes nedvszívóképességűek. Emellett melled védelmét és kényelmét szolgálhatja még valamilyen mellbimbóvédő krém, vagy terápiás mellpárna. A bimbóvédő krém hidratálja vagy gyógyítja a már berepedezett területet. Ennek használatát ajánlott elkezdeni szülés előtt, a 36. héttől.
- Higiéniai termékek: A kórházban töltött napokra alapvető higiéniai termékekre lesz szükség: törölköző, fésű és tusfürdő, sampon, valamint nedves toalettpapír ajánlott. Mindenképp vigyen papírzsebkendőt, kézfertőtlenítőt. Az eldobható bugyikkal nem kell fukarkodnod, legalább 6-8 db-ot vigyél magaddal, hogy mindenképp legyen elég, ezekből a szülőszobába is vihetsz magaddal. A szülés utáni bugyi vagy betétet rögzítő nadrág megkönnyíti az első napokat függetlenül a szülés módjától. Akár császárról van szó, akár természetes szülésről, az intim tájaid fertőtlenítése igen fontos feladat, viszont nehéz és kényelmetlen is, így mindenképp érdemes magaddal vinned, intim mosakodót vagy hordozható bidét is. A fájdalomcsillapító jégbetét vagy a gátvédő párna enyhíti a húzódó sebet.
- Ételek és italok: Míg a kórház biztosítja az étkezést, érdemes lehet magunkkal vinni néhány könnyű snack-et, cukorkát, vagy italport, ami frissítő lehet a vajúdás alatt. Szőlőcukor is jól jöhet. A kórházak sokszor tányért, poharat, evőeszközt és szalvétát sem biztosítanak, ezekből is érdemes pakolni.
- Pénz és apró kényelmi eszközök: Ne felejtsük el a töltőket, a telefonunkat és egy kis mennyiségű készpénzt. Hasznos lehet egy jegyzetfüzet is, amelybe az orvosi tanácsokat és a baba első pillanatait jegyezhetjük le. Arckrém, testápoló, kézkrém, hajgumi, olvasnivaló.
- Egyéb: Ha Ön cukorbeteg, ne feledje a vércukormérőt és a hozzá tartozó ápolószereket. Látásromlás esetén a szemüveg vagy kontaktlencse és a hozzá tartozó ápolószerek is fontosak.
Babaápolási kellékek
A babák ritkán születnek meg a megjelölt napon. Jobb, ha a kismama felkészül mindenre, és már a szülés várható ideje előtt összekészíti mindazt, amire a kórházban a babának szüksége lesz.

- Ruházat: A szülőszobába vigyen be számára mindenképp egy szett ruhát. Az 56-os méret általában megfelel, de készülhet mellé egy 62-essel is. Az osztályon szüksége lesz 3-4 darab, időjárásnak megfelelő rövid vagy hosszú ujjú bodyra, valamint 3-4 darab rugdalózóra is. Emellett nem szabad elfelejteni a zoknikat, harisnyákat, valamint az évszaknak megfelelő sapkákat. Hogy ne sértse meg magát a pici, kesztyű-sapka szett is szükséges.
- Tisztálkodás: A babák ápolásához pelenkázóalátét vagy textilpelenka kell, de használhatunk babatörölközőt vagy kifogót is erre a célra. Egy babaolló is szükséges.
- Egyéb: A babatakaró vagy pólya hűvösebb időben szükséges. Cumit, cumisüveget is oda lehet készíteni, bár a kórházban pohárból itatják őket.
Fontos megjegyezni, hogy nem minden kórházban van szükség minden felsorolt babaápolási kellékre. Például a TritonLife Róbert Magánkórházban a náluk születő kisbabák benttartózkodásához szükséges eszközöket (fürdető, ruha, pelenka, stb.) biztosítják, a szülőknek nem szükséges semmit hozni. Érdemes a kórháztól, ahol szülni fogsz, mindenképp egy listát kérni, melyek a szabályok, mit kell a babának vinni és persze magadnak. A védőnő is tud ebben segíteni, felkeresheted a kórházi védőnőt is, esetleg a szülésznőt.
Kispapa szett
Ha a kórházban, ahol szülsz, van lehetőség apás szülésre, és ezt szeretnétek, akkor mindenképp szükséged lesz egy ilyen szettre, hiszen kötelező a használata!
A hazaútra
A szülés utáni napokra és a hazaútra érdemes külön pakolni, amiben helyet kaphat a hazafelé úton viselt, időjárásnak megfelelő ruházat is. Ezt elegendő később is bekérni, amikorra a hazatérés ígéretét megkaptuk. A biztonságos hazaúthoz a babaruha, a sapka és a takaró mellett szükség lehet egy kis kabátra vagy kardigánra is, de télen akár egy overálra vagy bundazsákra is. A babakocsit vagy hordozót is előkészíthetjük a hazautazásra.

Kórházi tartózkodás és tudnivalók
A TritonLife Róbert Magánkórház szeretné támogatni a kismamákat saját vágyaik megvalósításában. Ha a várandósság első pillanataitól kezdve megtisztel minket bizalmával, akkor elég sok információ birtokába juthat, mire a szülésre kerül sor.

Várandósgondozás és szülésengedélyeztetés
A TritonLife kórházban lehetőség van várandósgondozási csomagok vásárlására is. Ezek minden olyan vizsgálatot tartalmaznak - terhesség kockázati fokától függően - amelyeket mindenképpen javasolt elvégeztetni. Amennyiben a 35. betöltött héten a várandósgondozás nem intézményünkben történt és választott orvosa sincs az intézményben, akkor kérjük, foglaljon időpontot szülésengedélyeztetésre szülész-nőgyógyász kollégánk egyikéhez online vagy a +36 70 659 8888-as telefonszámon. A kórházunkban lehetőség van arra, hogy a családnak egy percre se kelljen elválnia egymástól a benntartózkodás alatt. Azonban családi szobáink kapacitástól függően kérhetők.
Elhelyezés és ellátás
Alap esetben kétágyas szobákban történik az elhelyezés, ahol az újdonsült anyukák megoszthatják tapasztalataikat, vagy akár segítséget is kérhetnek egymástól. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik, így kényelmesen és könnyen elérhető az illemhelyiség. Ez nagy kincs, amikor az esetleges császármetszés után még nem olyan könnyű a mozgás. A baba fürdetése azonban nem itt történik, hanem az újszülött ellátó részlegünkön. Itt található kényelmes magasságban babafürdető kád, illetve minden olyan eszköz, amire a babának szüksége van (krém, pelenka, tiszta ruha). Kollégáink készséggel állnak az anyukák és apukák rendelkezésére, ha segítségre van szükségük a baba ellátásával kapcsolatban.
Pácienseinknek a felvétel napján, ha állapotuk megengedi ebédet, uzsonnát és vacsorát, a távozás napján reggelit biztosítunk. Az étrendet a kórházi dietetikus állítja össze a 4 alap diéta közül, az orvos előírása szerint, aki hétköznap kora délutánig az osztályokon tartózkodik. A páciensek betegségéről, illetve a gyógyításra vonatkozóan a szülésznők nem adhatnak felvilágosítást. A gyógyító munkát a kezelőorvos végzi.
Látogatás és távozás
Intézetünkben általános jelleggel reggel 9 és este 18 óra között van lehetőség a látogatásra. Az osztályokra való belépés előtt a kihelyezett automata kézfertőtlenítő adagolók használata kötelező. Kérjük vegyék figyelembe a látogatás tervezésekor, a szobákban lévő másik páciens személyes igényeit. Jelenlétükkel ne zavarják a szoptatást és a pihenést. Ezért kérjük tartsák be, hogy egyszerre egy látogató érkezzen egy páciensünkhöz. Látogatónak számít a szülőpár másik tagja is. A látogatás ideje ne legyen több mint 2 óra. Látogatás alkalmával kérjük őrizzék meg a kórtermek és az ágyneműk tisztaságát.
A bent töltött éjszakák száma általában 2 vagy 2+1. Utóbbi esetben a plusz egy éjszaka orvosi javaslat alapján dől el. Amennyiben a szülés délután 17:00 óra és reggel 5:00 között történik, úgy abban az esetben automatikusan érvénybe lép a 3. éjszaka, bármely csomagról legyen is szó. A szülészeti osztályról a távozás a csecsemő 48 órás kora után történik, ha azt a gyermekorvos jóváhagyja. A páciens hazabocsájtásának idejét a műtétes osztályról a kezelő orvos határozza meg. Ennek ideje általában reggeli után történik. Ekkor megkapja a zárójelentést és igazolást a kórházi tartózkodásról.
Parkolás
A Lehel utcai portán történő behajtáskor kapott parkolójegyet a bejárattal szemben lévő Jász utcai kijáraton történő távozás előtt a kijárat közelében bal oldalon elhelyezett fizető automatáknál félreállva lehet érvényesíteni. A kórház területére behajtó és 10 percen belül távozó gépjárművek parkolási díja ingyenes, melyet nem a fizető automatánál, hanem a kijáratnál lévő, közvetlenül a sorompó mellett található vonalkódos leolvasóhoz érintve lehet érvényesíteni.