Paul William Walker IV színészi útja a kíváncsiságtól és a színészmesterség iránti mély szenvedélytől áthatott gyermekkorával kezdődött. Paul Walker 1973. szeptember 12-én született a kaliforniai Glendale-ben, és egy olyan családban cseperedett fel, amely támogatta abban, hogy a kreativitását kifejezhesse. Édesanyja, Cheryl modell volt, édesapja, Paul William Walker III pedig vállalkozó, korábban amatőr bokszoló, kétszeres Golden Gloves-bajnok.
Már fiatalkorában megmutatkozott benne az előadóművészethez való veleszületett tehetség, amelyet tovább táplált a kalandok és a történetmesélés iránti szeretete.
William nevű apai nagyapja "Ír" Billy Walker néven rövid életű bokszkarriert futott be, a másik nagypapi pedig a Ford gyári autóival versenyzett az 1960-as években. Ez utóbbi szenvedélyét örökölte Paul is. Paulnak négy fiatalabb testvére volt: Aimee, Ashlie, Caleb és Cody, akikkel az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként nevelkedtek. Korai életének nagy részét Los Angeles Sunland nevű városrészében töltötte, ahol 1991-ben érettségizett. Walker ezt követően több dél-kaliforniai főiskolára is járt, végül tengerbiológia-szakon végzett.

A korai karrier: Pampers reklámtól a tévésorozatokig
Paul Walker színészi álmainak megvalósítása felé egészen korán elindult. Sőt, már kétévesen szerepelt egy Pampers-reklámban! Ekkor startolt a modell- és színészi karrier: különféle reklámokban, magazinokban tűnt fel.

„Sokan nem tudják, olyan, mintha a függöny mögött dolgoznánk” - mondja Eric Rainsberry, a Saatchi & Saatchi Budapest kreatívigazgatója arról, hogy bár köztudottan a Saatchi & Saatchi egyik legnagyobb ügyfele globálisan és Magyarországon is a Procter & Gamble (P&G), de azt már kevesebben tudják, hogy a cég egyik legfontosabb márkáját, a Pamperst a Saatchi Budapest irodájából szolgálják ki világszinten.
Walker első tévés szerepét az 1985 és 1986 között sugárzott Út a mennyországba három epizódjában, első filmszerepét pedig az 1986-os Monster in the Closet című horrorvígjátékban játszotta 13 évesen. Az első főszerepet a Throb című szitkomban (1986-1988) kapta, következő nagyobb dobása pedig a Nyughatatlan fiatalok című, 1978 óta sugárzott sorozat volt, amelynek 32 epizódjában játszotta Brandont.
Filmes áttörés és a Halálos iramban
Majd visszatért a mozifilmekhez, 1998-ban kiválasztották első nagyjátékfilmes főszerepére az Ökörikrek című, nem túl jól sikerült vígjátékban. Bár ez kereskedelmi és kritikai szempontból jókorát bukott, mégis ennek köszönhetően kaphatott Walker fontosabb mellékszerepeket olyan filmekben, mint a Pleasantville (1998), a Prérifarkas Blues (1999), A csaj nem jár egyedül (1999) vagy a Koponyák (2000).
Egy franchise mind fölött: Brian O'Conner szerepében
Paul Walker karrierjéről természetesen nem lehet beszélni anélkül, hogy ne emelnénk ki a világszerte bombasikernek bizonyuló Halálos iramban-franchise-t, illetve az abban játszott szerepét, Brian O'Connert. A képzett és vakmerő beépített zsarut, akiből utcai versenyző, majd körözött bűnöző és egyben valódi hős lett: Walker az autós akciószéria DNS-ének szerves részévé vált, aki simán tudott érvényesülni Vin Diesel mindenre rátelepedő karizmája mellett is.
Az első rész 2001-ben került a mozikba, és rögtön sikert aratott, a 38 millió dollárból leforgatott akciófilm világszerte 207,5 milliót kaszált. A 2003-as második részt ráadásul Diesel már nem vállalta be, így Walker lett az abszolút főhős, és nem is bukott bele, a Halálosabb iramban is szépen termelt a mozipénztáraknál.

A 2006-os harmadik epizód azonban már neki is sok volt, más típusú munkákra vágyott, így a következő években olyan, változatos műfajú filmekben tűnt fel, mint pl. az Idővonal (2003), A tenger vadjai (2005), a Halálos hajsza (2006), a Kutyahideg (2006), A dicsőség zászlaja (2006) vagy A Lazarus-terv (2008). És bár akadt köztük jól sikerült darab is, az újabb kasszasiker nem jött össze neki, ezért Vin Diesellel együtt ő is visszatért az aszfaltszántó kocsikhoz a franchise 2009-es negyedik részében.
Ami pedig a sorozat addigi legsikeresebb darabja lett, és jelentősen meghatározta Walker életének utolsó négy évét. 2013-ig bezárólag ugyanis leforgatta az ötödik (2011), a hatodik (2013) és a hetedik részt is (2015). Illetve az utóbbinak csak a nagy részét…
Állítólag Clark Kent, vagyis Superman szerepét is felajánlották neki a 2006-os Superman visszatérben, ő azonban nemet mondott rá, mert nem akarta, hogy a „karakter átka” őt is elérje, hiszen jellemző volt odáig, hogy a kryptoni hőst alakító színészek sosem tudtak kikerülni a skatulyából. És bizony igaza is lett, hiszen a Superman visszatérre végül kiválasztott Brandon Routh sem tudott később A-kategóriás sztárként érvényesülni.
Paul Walker legjobbjai | Tisztelgés Paul Walker előtt | Halálos iramban
Magánélet és családi kötelékek
A korán jött csemete: Meadow Walker
Paul egyszer járt jegyben, de sosem házasodott meg, gyermeke azonban született. 20 évesen állítólag egy rövid ideig együtt volt az akkor 22 éves Denise Richardsszal, első nagyobb szerelme viszont a tanárként dolgozó és katonaként is szolgáló Rebecca McBrain Soteros volt. Bár a kapcsolatuk nem tartott sokáig, 1998 januárjától csupán egy évig voltak együtt, Rebecca mégis meghatározó ember lett Walker életében, hiszen már a kapcsolatuk legelején teherbe esett, majd 1998 novemberében, Hawaiin megszületett a közös lányuk, Meadow, akit sajnos együtt nevelni már nem tudtak.
Miután Rebecca állapotos lett, arra gondolt, hogy összeházasodik Paullal, a színész azonban 24 évesen úgy gondolta, még nem áll készen egy ilyen nagy elköteleződésre. Mivel mást akartak az élettől, végül különváltak. Rebecca a szülőföldjére, Hawaiira költözött Meadow-val, aki ott is élt majdnem 13 évig. Ebben az időszakban az édesanyja nevelte, de Paul is jelen volt az életében, bár a nagy távolság miatt csak a nyaralások alkalmával tudta meglátogatni őt. Hogy ezeket emlékezetesebbé tegye, gyakran elvitte Meadow-t a filmforgatásaira, így a lány egyre jobban kötődött az apjához, sőt, még a showbiznisz iránt is érdeklődni kezdett.
Amikor Meadow 12 éves lett, megkérdezte az apját, nem költözhetne-e Kaliforniába, hogy vele éljen. Sokan voltak kíváncsiak arra, mi késztette őt erre. Egyesek úgy gondolták, a költözéssel kapcsolatos döntésének köze lehet édesanyja alkoholproblémáihoz, mások pedig úgy vélték, egyszerűen csak több időt akart tölteni az apjával. Végül 2011-ben Meadow az apjához költözött, aki nagyon örült ennek az új élethelyzetnek. „Egész életében az anyjával élt, és szeretne kapcsolatot az apjával. Most minden nagyon jól alakul” - nyilatkozta akkoriban Paul. Sajnos végül csak valamivel több mint két évig élvezhették egymás társaságát…

A tragikus vég: Az utolsó száguldás
Lassan 10 éve hiányoljuk Paul Walkert. A halál pedig épp akkor ragadta el, amikor a karrierje és a magánélete is végre sínen volt. Paul Walker 40 éves volt.
2013. november 30-ának reggelén Paul még szépen elköltötte a reggelit a lányával, sőt, már arról beszélgettek, hogy mikor vesznek karácsonyfát, és mi mindennel díszítik majd fel azt. Délután 15:30 körül Paul és jó barátja, a 38 éves Roger Rodas épp távoztak a színész jótékonysági szervezete, a Reach Out Worldwide egyik rendezvényéről a Rodas vezette vörös színű 2005-ös Porsche Carrera GT-vel. A kaliforniai Santa Clarita Valencia nevű városrészében, a Hercules Streeten repesztettek (a megengedett 70 km/h óra helyett kb. 130-150 km/h-val), amikor az autó kisodródott, és egy beton lámpaoszlopnak, valamint két fának is nekiütközött, majd kigyulladt. Rodas már az ütközéseket sem élte túl, Walker pedig a csapódások és az égési sérülések együttes hatásaiba halt bele. Mindkettejük teste a felismerhetetlenségig megégett.
Egyikük szervezetében sem találtak alkoholt vagy kábítószert, és úgy tűnt, sem mechanikai hiba, sem az útviszonyok nem játszottak szerepet a szerencsétlenségben. A rendőrség nem talált utcai versenyzésre utaló nyomokat sem. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a baleset elsődleges oka az autó sebessége és a gumiabroncsok kora volt. Paul Walker tragikus autóbelesetben lelte halálát, a járművet barátja és egyben üzleti partnere, Roger Rodas vezette.

Mivel a színész halálakor épp a Halálos iramban 7 forgatásának kellős közepén tartottak, a gyártó Universal stúdió bejelentette, hogy határozatlan időre szünetelteti a produkciót. Végül a filmet majdnem másfél évvel később, 2015. április 3-án mutatták be, és kolosszális kasszasiker lett, máig a franchise legsikeresebb darabja a világszerte megkeresett 1,5 milliárd dolláros bevételével.
Paul Walker holttestét elhamvasztották, hamvait pedig egy felekezeten kívüli szertartás keretében temették el a Los Angeles-i Forest Lawn Memorial Parkban. A színész 25 millió dolláros vagyonát egyetlen lányára, Meadow-ra hagyta, aki 2015-ben, 17 évesen megalapította a Paul Walker Alapítványt. A szervezet a fiatalok megsegítését és környezetük fellendítését tűzte ki célul, hogy az emberek képzettebbek és felkészültebbek legyenek a holnap kihívásainak kezeléséhez. Épp, ahogy Paul akarta volna.