Az abortusz témája hosszú ideje foglalkoztatja a filmkészítőket, és számos alkotás született már, amelyek különböző szemszögekből közelítik meg ezt az összetett és megosztó kérdést. Az elmúlt években különösen felerősödött a téma iránti érdeklődés, és több film is a közönség elé tárta a terhességmegszakítás körüli emberi drámákat, etikai dilemmákat és társadalmi kihívásokat.
Az „Unplanned” és Abby Johnson története
Az amerikai Abby Johnson életéről szóló Unplanned című film 2019 márciusában robbant be az Egyesült Államokban. A Pure Flix stúdió alkotása már a nyitó hétvégéjén visszahozta a gyártására fordított 6 millió dolláros összeget, és a stúdió egyik legjobban indító filmjévé vált az „Isten nem halott” 1. és 2. része után. Az 1059 vásznon debütáló film Abby Johnson, egy Planned Parenthood klinika korábbi igazgatójának igaz történetét meséli el.
Abby nyolc éven keresztül dolgozott a Planned Parenthood egyik texasi klinikáján, amikor egy sokkoló jelenet hatására megváltozott az élete: először hívták be egy abortuszhoz segédkezni, melynek során ultrahangon végigkövethette az egész procedúrát. A látottak hatására nemcsak otthagyja a szervezetet, de abortuszellenes aktivista és egy nonprofit lelkigondozó szervezet vezetője lesz belőle.
Az Unplanned stílusa szokatlan lehet az európai szem számára, az érzelmek túlzott, szinte már giccses ábrázolása nem jellemző a hazai filmes kultúrára. Azonban mindezek ellenére, talán pont azért, mert valós eseményeket közvetít, hamar magával ragadja a nézőt. Az alkotás nem fél feltenni azokat a kérdéseket, melyek az életvédelmi viták során előkerülnek. Kiegyensúlyozott alkotás, mely mindezek mellett nem fél kimondani alapvető igazságokat, és nem retten el a megrázó jelenetektől sem, melyek azonban pont annyira kapnak csak szerepet a filmben, amennyire az a történet szempontjából szükséges.
A néző Abbyvel együtt alakul, formálódik, átéli azokat a drámai eseményeket, melyeknek emlékei a film során többször visszaköszönnek, és főhősünkkel együtt újra meg újra feltesszük ugyanazokat a kérdéseket: hogyan lehet a bajba jutott nőkön segíteni? A párbeszédkészséghez azonban nyitottságra van szükségünk.
A kritikusok véleménye megosztó volt a filmmel kapcsolatban: a Rotten Tomatoes oldalon 53 százalékon állt, míg a keresztény nézők körében hatalmas sikert aratott, a közönségszavazáson 94 százalékot, a CinemaScore-on pedig A+ helyezést ért el.
A „Soha, néha, mindig” és a tinédzser lány drámája
A 2020-ban bemutatott Soha, néha, mindig című film egy drámai történetet tár elénk korunkról, mely egy fiatal lány, Autumn drámáját mutatja be, aki egy napon nem kívánt babavárás jeleit fedezi fel magán. A film, miközben szenvtelenül bemutatja a történéseket, rávilágít arra, mi zajlik egy nő drámai döntésének hátterében, s arra, mennyire végzetes következményei lehetnek annak, ha a család és a nő párja magára hagyják őt egy nehéz helyzetben.
Autumn szabadulni kíván a gyerektől, így az abortusz mellett dönt. Először egy helyi válságterheseket segítő életpárti központba megy, ahol a dolgozók kedvesen fordulnak hozzá, s megmutatják neki a benne fejlődő baba ultrahangképét, lejátsszák szívhangját. Ezek olyan igazságok, amelyeket nem lehet letagadni. Amikor azonban a lány viselkedéséből kiderül, hogy abortuszra készül, akkor sem ítélik el őt, hanem próbálják meggyőzni - továbbra is kedvességgel, emellett a Néma sikoly című film megrázó képsorozataival.
A filmben leegyszerűsítő, kliséken alapuló megvilágításban jelennek meg az idősödő életvédő hölgyek, így nem derül fény arra a valóságra, mennyire sokszínű a pro-life mozgalom - számos fiatallal és férfiakkal is. Autumn továbbra is be akarja fejezni terhességét, ám Pennsylvania államban erre nincs lehetősége szülői beleegyezés nélkül, így New Yorkba utazik, ahová unokatestvére kíséri el, s itt hajtják végre az abortuszt (New York-ban egyébként ez a születés pillanatáig legális; Autumn a 18. hétben jár).
A film egyik legerősebb érzése a lány óriási magánya. Bár többen próbálnak segíteni neki, senki sem képes igazán közel férkőzni hozzá. A „Hogy vagy?”, „Minden rendben?” sablonos kérdésekre sablonosan, fásultan válaszol, s nem derül ki, valójában mi játszódik le benne. Ami nyomasztóvá teszi a filmet, az a sok hallgatás: mindez leképezi azt a csöndet, dermedtséget, amely sokszor ma is körülveszi ezt a témát egy családban, egy ismerősi körben, az érintettek között.
Megjelennek olyan szereplők is a történetben, akik látszólag passzívak: az imádkozó, Mária közbenjárását kérő szerzetesek és hívek a klinika előtt. Nem ítélkeznek, nem bántanak senkit, hanem szeretettel állnak és jelen vannak a kálváriánál - nemcsak a megfogant, de abortuszra ítélt baba, hanem a fiatal anya kálváriájánál is, mert ő ezt nem jogainak ünnepélyes kiteljesedéseként, hanem fájdalmas történésként éli meg, amit rezignált, bénult fásultsággal vesz tudomásul.
A film alatt és után végig nyitva marad az emberben két égetően fontos kérdés: Hol a megfogant gyermek apja? Hol vannak Autumn szülei? Az első kérdésre egyáltalán nem kapunk választ, legfeljebb sejtetést. A szülőket pedig a film elején láthatjuk, de a családi kapcsolatok nem szorosak, nem nyújtanak szeretetteljes hátteret. Nincs meg a melegséget adó családi fészek - sem a kismama, sem a benne fejlődő új élet számára. Jellemző erre a helyzetre az is, hogy amikor Autumn elutazik több napra egy másik államba, senki sem keresi őt a családjából. Szomorú képet ad társadalmunkról az, ahogyan a női-férfi kapcsolatok megjelennek a filmben: szétzilálódó viszonyok ezek, ahol nincs valódi kötődés. Inkább kihasználás, bántalmazások fordulnak elő.
Reméljük, hogy ez a film segít megérteni a válságba került nők állapotát, ezáltal együttérző segítségnyújtásra ösztönöz. Reméljük, hogy sikerül megtörni a hasonló helyzetben szenvedők dermedt magányát.
Az „Esemény” és a hatvanas évek Franciaországa
Szeptember végén érkezik a hazai mozikba Audrey Diwan Arany Oroszlán-díjas filmdrámája, az Esemény. Annie Ernaux regénye alapján készült alkotás egy fiatal tanuló, Anamaria történetét mutatja be, aki a hatvanas évek Franciaországában esik teherbe. Annie döntéshelyzetbe kerül, hiszen a jövője forog kockán. Ebben az időszakban illegális volt az abortusz az országban, így a lánynak nem csak a lelki terhekkel kell megküzdenie.
Anne fiatal egyetemista, akinek az egyetem a munkásosztályból való felemelkedés lehetőségét kínálja, és izgalmas intellektuális kihívást is jelent, szülei pedig nemcsak megszokták, de el is várják, hogy kitűnően teljesítsen. Neki is ez az álma: író szeretne lenni. Az előzményekről ekkor még semmit sem tudunk, és később se derül ki sokkal több, mint hogy súlytalan kalandról, egyetlen éjszakáról volt csak szó. A hatás azonban már nem ilyen jelentéktelen: Anne az első pillanattól kezdve tudja, hogy képtelen lenne megtartani a terhességet, a film egy pontján pedig kristálytisztán meg is fogalmazza, miért nem: „Akarok majd gyereket, de nem a saját életem árán.”
Az elhatározás szilárd, az idő sürget, Anne mégis hiába jár orvostól orvosig, nem kap segítséget, és fokozatosan légüres térbe kerül saját közösségében is. Többen elfordulnak tőle, pedig nemcsak az nyilvánvaló, hogy élethelyzete nem alkalmas egy gyerek felnevelésére, vagy hogy nem csak az ő felelőssége, ami történt, de az is, hogy azonnali segítségre lenne szüksége. Diwan megrázó filmje nemcsak Anne motivációit fejtegeti, hanem kíméletlenül mutat rá a fiatal lány környezetében élő emberek gyengeségeire is. Kellemetlenül ismerős szituációk és viselkedésformák ezek.
Bár tényleg nehéz általánosságban beszélni a terhességmegszakításról, a film mégis segít magunkban megfogalmazni néhány, Anne életén túlmutató gondolatot. Egyrészt azt, hogy hiába telt el hat évtized, és élünk más országban, vannak dolgok, amik felénk is, ma is éppen úgy működnek, mint a hatvanas évek Franciaországában. Másrészt azt, hogy régen, vagy máshol se volt soha olyan, hogy könnyű abortusz. Anne végső elkeseredésében saját maga akarja megszakítani a terhességét.
A film rávilágít arra is, hogy a prüdéria és bigottság azért ártalmas, mert az érdemi segítségnyújtást késlelteti, és végső soron arra is, hogy az abortusz a világ legmagányosabb dolga. Az Esemény gyönyörű fényképezéssel, ugyanakkor filterek nélkül mesél egy ma is húsbavágóan aktuális témáról, a történetvezetés másfél órára odaszögezi az embert a moziszékbe. Külön frissességet ad neki, hogy a szokásos kérdésfeltevés helyett nem az abortuszra váró nő döntését kérdőjelezi meg erkölcsi szempontból, hanem annak a világnak az erkölcstelenségét mutatja be, ahol emberhez nem méltó helyzetekbe sodródik az, aki a saját teste felett szeretne rendelkezni.
A „The Janes - A döntés joga” és az illegális abortuszhálózat
A The Janes - A döntés joga című dokumentumfilm egy chicagói, női aktivistákból álló csoport történetét meséli el, akik az ’70-es évek elején biztonságos, de illegális abortuszt biztosítottak a nők számára. A világjárvány, háború, gazdasági válság közepette a The Janes emlékeztet minket egy olyan problémára, ami sajnos a mai napig jelen van: még mindig harcolni kell a világ több részén a nők abortuszhoz való jogáért. A dokumentumfilm reakció az amerikai abortuszvitára is, ami tavaly újra fellángolt.
1965-ben Heather Booth, a Chicagói Egyetem hallgatója kapott egy telefonhívást. Egyik barátjának a nővére terhes lett, és segítségre volt szüksége. A fiatal nő kétségbeesetten próbált abortuszhoz jutni, öngyilkos gondolatai voltak, így Booth, aki politikai aktivistaként számos társadalmi ügy mellett kötelezte el magát, mindenképp segíteni akart neki. Felvette a kapcsolatot a Medical Committee for Human Rights nevű csoporttal, amely a rasszizmusra és más, az egészségügyben jelenlévő egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet, a szervezet pedig T.R.M. Howardhoz, egy polgárjogi vezetőhöz és sebészhez irányította, aki titokban abortuszokat végzett a városban. Ez nyolc évvel a Roe kontra Wade ítélet elfogadása előtt történt.
Az abortusz a legtöbb esetben illegális volt az Egyesült Államokban - Illinois, ahol Booth székhelye volt, csak bizonyos körülmények között engedélyezte az abortuszt, többek között akkor, ha a terhesség veszélyeztette az anya egészségét. A kockázatok ellenére Booth nem fordíthatott hátat a hozzá segítségért forduló nőknek. Terhes? Segítségre van szüksége? Így született meg a Janes, vagy más néven a Jane Collective néven ismert földalatti abortuszhálózat, melynek tagjai ma már a 70-es éveiket tapossák, sokan közülük pont olyan hétköznapi nők, mint mi vagyunk. Nem közszereplők, nem politikusok, nem orvosok, csak nők, akik harcoltak a nők jogaiért.
Mivel Booth nem bírt el a hívások áradatával, ezért elkezdett nőket toborozni a városszerte tartott politikai gyűléseken, amelyek közül sokan a polgárjogi mozgalomhoz, a háborúellenes mozgalomhoz és a Chicago Women’s Liberation Unionhoz kapcsolódtak. Erőfeszítései sikeresnek bizonyultak: tizenkét nő jelentkezett önkéntesnek, hogy abortusz-tanácsadást nyújtsanak. Az egyik új tag - Eleanor Oliver - vállalta, hogy a csoport első találkozójának házigazdája lesz. Hogy szolgáltatásukat ismertté tegyék, a tagok plakátokon és újságokban hirdetéseket terjesztettek a városban. Oliver felajánlotta a saját otthoni telefonszámát a hirdetésekhez, de javasolta, hogy álnevet használjanak. „Mit szólnál a Jane-hez? - emlékszik vissza az HBO dokumentumfilmjében. - Már senkit sem hívnak Jane-nek, és ez egy szép, egyszerű név.”
A jogi hátteret is érdemes kicsit jobban megismerni: abban az időben a reproduktív szolgáltatások - valamint a szexszel, terhességgel és fogamzásgátlással kapcsolatos gyakorlati, részletes információk - a legtöbb nő számára nehezen voltak elérhetők. Az abortusz eközben csak egyes államokban volt legális bizonyos körülmények között, többek között akkor, ha a nő életét veszélyeztette a terhesség, ha a magzat életveszélyes károsodást szenvedett, vagy ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés eredménye volt. Illinois, amely 1867-ben kriminalizálta az abortuszt, engedélyezte ezeket az úgynevezett terápiás abortuszokat, de egyébként betiltotta az eljárást. Két orvosnak kellett engedélyeznie a terápiás abortusz iránti kérelmeket, ám a legális abortuszt kérő nők kevesebb, mint öt százaléka kapott jóváhagyást - olvasható Laura Kaplan The Story of Jane: The Legendary Underground Feminist Abortion Service című könyvében. Azok a nők, akik nem tudtak legális abortuszhoz jutni, olykor illegális segítséget vettek igénybe, ám ezek a „szakemberek” gyakran nem higiénikus és veszélyes technikákat alkalmaztak.
A Janes működésének statisztikái:
| Év | Tanácsadások száma | Működési napok száma hetente | Tanácskérők száma alkalmanként | Átlagos díj abortuszonként (USD) |
|---|---|---|---|---|
| 1969 | 10 nő hetente | nincs adat | nincs adat | 600 (mai érték: 4900) |
| 1972 | nincs adat | 3 nap | 30 | nincs adat |
A mozgalom folyamatosan frissítette a velük együttműködni hajlandó orvosok listáját, azonban elsősorban egy, a dokumentumfilmben csak „Mike” néven azonosított férfival dolgozott együtt. A férfi tiszteletteljesen beszélt a nőkkel, és pontosan tájékoztatta őket, hogy mit csinál, miközben az abortuszt végzi. A beavatkozás után a Janes arra bátorította a nőket, hogy térjenek vissza az abortusz utáni ellenőrzésre, és kiosztották a The Birth Control Handbook (A születésszabályozás kézikönyve) című illegális útmutató másolatait, amelyet kanadai egyetemisták készítettek. Az 1970-es években azonban egy megdöbbentő felfedezés látott napvilágot: Mike elismerte, hogy nem igazi orvos. Egy orvos képezte ki, de nem volt engedéllyel rendelkező egészségügyi szakember.
Alakuló frakcióülés – sajtótájékoztató
Miután 1970-ben New Yorkban legalizálták az abortuszt a terhesség 24. hetéig, a Janes mozgalom tagjai között nézeteltérést okozott az abortuszok biztosításának nyíltan politizáló megközelítése. Egyes tagok azzal érveltek, hogy a csoport fő célja az kell, hogy legyen, hogy biztonságos, steril helyet biztosítson egy standard orvosi eljáráshoz. Mások viszont annak fontosságát hangsúlyozták, hogy cselekedni kell, hogy a politikai színtéren az alapvető jogok közé kerüljön az abortusz a nők számára.
A mozgalom tagjai tisztában voltak vele, hogy megszegik a törvényt a szolgáltatásukkal, és hogy a börtönbüntetés reális lehetőség. Még az abortusz elvégzéséről való beszélgetés is bűncselekmény elkövetésére irányuló összeesküvésnek minősült, ezért hetente változtatták a székhelyüket, mindig más tag otthonhában fogadva a jelentkezőket. Mindez azonban 1972. május 3-án megváltozott, amikor két nő értesítette a chicagói rendőrséget, hogy sógornőjük abortuszt tervez. A rendőrök vonakodva, de kötelességüknek megfelelően követték a sógornőt a találkozóra, majd a klinikára, ahova a Janes tagjai elvitték - az akció során hét aktivistát letartóztattak, akiket 11 rendbeli abortusz és abortuszra való összeesküvés vádjával vádoltak meg.
Miután nagy nehezen sikerült egy ügyvédet találni, aki az ügyük mellé állt, a tagok óvadék ellenében várták a tárgyalásukat, amit az ügyvédjük igyekezett minél jobban késleltetni, mert már a láthatáron volt a Roe kontra Wade ügyben az ítélethozatal, ami végül gyakorlatilag mind az 50 államban legalizálta az abortuszt. A Janes elleni összes vádat ezután ejtették. Nem sokkal a Roe kontra Wade ítélet után a Janes mozgalom abbahagyta tevékenységét, arra hivatkozva, hogy nincs rá szükség. A csoport ötéves fennállása alatt a becslések szerint 11 000 nőnek nyújtott segítséget az abortuszban.
Hollywood aranykorának rejtett drámái
A filmgyártás aranykorában, az 1920-as évektől az 1960-as évekig, még a legnagyobb sztárokat sem kerülhették el a visszaélések, és az abortusz kérdése is felmerült a kulisszák mögött. Az igazi dráma azonban a nagyvászon csillogó képkockái helyett a vágószoba sötétjében folyt.
Az Óz, a csodák csodája világhírű színésznője, Judy Garland többízben is áldozatául esett a hollywoodi díszletek között zajló kegyetlenségeknek. Garland mindkét abortuszára édesanyja támogatásával került sor, Jean Harlow álnéven, vakbélműtét okán jelentkezett be a klinikára, míg Lana Turner egy szállodai szobában, érzéstelenítés nélkül kényszerült elvégeztetni a testileg és lelkileg is fájdalmas beavatkozást. Egyedül Loretta Young, Oscar-díjas színésznő számított kivételnek, aki - hogy megtarthassa gyermekét és karrierjét -, kijátszotta a rendszert.
A régi stúdiórendszerben uralkodó hiedelem szerint minden, amit a művészek mondanak vagy tesznek, alááshatja a vállalat hírnevét, ezért annak érdekében, hogy a vezetők kontroll alatt tartsák sztárjaikat és elejét vegyék a botrányoknak, bevett gyakorlatnak számított a lehallgató készülékek alkalmazása. Nem csupán a már említett veszélyes étvágycsökkentő készítmények keserítették meg például Judy Garland életét, aki mire 16 évesen befejezte az Óz, a csodák csodája forgatását, már barbiturát- és amfetaminfüggőként ugrott fejest következő szerepébe. Hollywood aranykora, a csillogás és a glamour ellenére, számos sötét titkot és emberi drámát rejtett a színfalak mögött, amelyek közül az abortusz kérdése is része volt a korszak nehézségeinek és kihívásainak.