A szorongás, mint alapélmény, mélyen gyökerezik a 20. század társadalmi és történelmi eseményeiben, különösen az államszocializmus idején. Rácz Győző "A szorongás fenomenológiája" című írása már a hellenizmusban is megfigyelhető jelenségként tárgyalja a magánember és az állampolgár szétválását, mely az államszocializmusban csak a saját képére formálta a társadalmi berendezések e potenciális hátulütőjét.
A szorongás, mint átfogó társadalmi jelenség
Mivel a társadalom egészét átható jelenségről van szó, a maga módján minden réteg érintett, a szocialista vezetők is, amikor a szociális vonatkozásoktól való megszabadulásra törekedtek. Ez ugyanis ellentmondásos feltétele volt a szocializmus előrehaladásának - fejti ki Szabó Máté politológus a szocializmus kritikájáról írt tanulmányában. Gervai András "Titkos Magyarország" című könyve ezekhez köti a besúgókat, megvizsgálva az ügynökjelentések megjegyzéseit. Vagyis az a szorongás, melyről Sopotnik is ír, kétoldalú: elnyomott és elnyomó szintúgy szorong.
A 20. század egyik meghatározó szociológusa, Niklas Luhmann szerint szellemi-lelki autonómiánk megingása a szorongásunk motorja. Már gyerekként is az állandó bizonytalanság vett körül minket: vajon kacaghatok-e, amikor a híradóban figyelem a beszédet tartó Kádár betűejtését, amikor nézem az átlátszó alantast, melyet fenségesnek hazudtak.
Az államszocializmus hagyatéka és a trauma
Ahogy nagyszüleinknek a világháborúk, szüleinknek ’56, nekünk a Kádár-éra az a pestis, melyről legalább Camus óta tudjuk, hogy sosem lehetünk teljesen biztosak a végérvényes lezártságában. Mivel traumánk egyik jellemző tünete a szorongás, ez a jelenség a poszt-szocialista társadalmakban kiemelten fontossá vált.
Az ipari forradalom társadalmi hatásai | Gulyás Csaba
Sopotnik Zoltán versei, melyekkel 1998-tól számos irodalmi kiadványban találkozhatunk, éppen ezt a továbbgyűrűző traumát dolgozzák fel. Mivel magam is Sopotnik korosztályába tartozom, nem csodálkozom azon, hogy a továbbgyűrűző trauma aligha enyhült, hiszen ránk sütötte bélyegét. Ezért, mint Fabricius Gábor "Más bolygója" is, a jelenünk a sötét közelmúlt, e szellemi fekete lyuk körül kering. Luhmann azt is hozzáteszi, amivel alapvető létjogosultságot kap ez az alapélmény Sopotnik kötetében: a versek egyik legerősebb sajátossága az az explicitség, a kor érzésének szavakkal megfoghatóvá tétele, mely éppen maghatározottságánál fogva képes saját kiváltójával, az államszocializmussal leszámolni, s megerősíteni a már-már széthulló autentikusságunkat.
Irodalmi kánon és szubkultúrák
A kötet egy másik meghatározó pillére az irodalmi kánon. Már a verseket bevezető meglepő mottó felhívja erre a figyelmet, mely Szegedy-Maszák Mihálytól idéz. Ebben a kánont kiterjedés nélkülinek, pontszerűnek látjuk, vagyis amikor a kánont elérés rögtön annak meghaladásába fordul át. Kosztolányi szavaival azt lehetne mondani a kánonról, hogy olyan, mint a meleg víz - bele vágyik az ember, de mihelyst benne van, már jönne is ki. Az ennek megfelelés, vagyis az állandó kánonformálás a jó költőnek inkább attribútuma, mint a csengő-bongó rím, Sopotnik ehhez tartja magát.
Harmadik lényeges jegye a kötetnek, hogy amíg progresszív kánonformáló, ezt erős gyökerekkel teszi. A gyakran mottókkal induló hommage-verseknek nevezett írások dialógusban állnak olyan szövegekkel/szerzőkkel - mint Orbán Ottó, Sziveri János, Csengey Dénes, Bólya Péter stb. -, melyeknek/akiknek az előző kánonokban játszott szerepe Sopotnik szerint jelentősebb, mint ahogy azt az irodalomtörténet tartja: a rehabilitációra azért van szükség, mert a szocializmus béklyóinak szorítása még mindig érződik rajtuk. A tisztelgés ezt a helyreállító gesztust jelenti. Efféle szándékával nincs egyedül a költő.
A "semmittevés", a kiürültség és az unalom nem csak az elnyomottak, de a társadalom egészét átható jelenségként jelentkezik. A Jereván-lakótelep esetében a kutatók (pl. Rácz 1995a, b, c, d; Rácz 1995) már a chicagóiak is észrevették, hogy a fiatalok "punnyadással" töltik idejük nagy részét, várva arra, hogy valami történjen. Ez az unaloműzés gyakran agresszióba torkollik, például verekedésbe vagy ablakbetörésbe.
A belső és külső szorongás megnyilvánulásai
A három nyitóvers mindegyike a következő mondattal kezd: „Vegyünk fel két tetszőleges pontot / a világban: hogy melyik kelet-európai, / azt a hiányérzet mondja meg.” Eszerint kelet-európainak lenni deficites létállapot, melyben a szorongás mellett a kétely volt a szocializmushoz köthető állandó alapérzés. Az iszony saját kiváltója, a szocializmus ellen hat ezekben a versekben. Nincs ez másként a kétellyel sem, mivel az tartja mozgásban a morált, a jó és rossz tudását. Kocsmától templombelsőig, szentképekig, angyalokig, krisztusi küldetésig - melyek néha egymás mellé kerülnek, például a Csúnyafőzelékben összekavarva bugyog a kettő: imát kérnek tőle, mire káromkodásba kezd - ezt az igen nagy ívű gondolatvilágot járja be a költő, sőt, minden költő és író, ha valóban jó.
Külföldi tapasztalatokból tudjuk (pl. Bennet, H. S.-J. Ferrel 1987), hogy a lakók munkanélküliek vagy segélyezettek. A Jereván-lakótelep még nem tart itt, nem is törekednek erre. A "szabadság" és a "kontroll" közötti feszültség, a keménység, a férfiasság keresése, mely csak ott rejtettek, a háttérben maradnak, a jövőtlenség érzése mind hozzájárul a szorongáshoz.
Az én (self) kialakulása és a társadalmi kohézió gyengülése
A szorongásnak intrapszichés vonatkozásai is vannak. A "pörgés" és "punnyadás" jelenségei (Rácz J.-M. kortárs csoportok, 1995b "Pörgés" és "punnyadás" I.; 1995c "Pörgés" és "punnyadás" II.; 1995d "Pörgés" és "punnyadás" III.) a szociális kötelékek (social bonds) gyengülésével jellemezhető. A kutatók (pl. Ferrell, 1978) pop videoklipeket elemzett, melyeknek nincs kihámozható sztorijuk sem, oksági, lineáris gondolkodást. A világban az értelem kis szigeteit alkotják, nincs szó a szubkultúrák közötti átjárásról, de a társadalmi intervenció hiánya kedvez a szorongás elterjedésének. A viktimizáció érzése, a kiszolgáltatottság tovább növeli a belső feszültséget.
Az „emberi arc, az emberi szellem időtállóságáról az irányított, fenyegető, eszeveszett, lelkeveszett hullámok között, ahol „a spiritualitásba poloskát szereltek jól képzett ügynökök” - ahogy Nagy László fogalmazott utolsó interjújában - is utal arra a szorongó légkörre, amelyben a személyiség fejlődése torzulhat. Dominka Ede Harald 1975-ben született Békéscsabán, jelenleg Budapesten él, egy napilap olvasószerkesztője, korrektora. Mellette pécsi nyelvtudományi doktorandusz, melynek keretében több országban járt magyar mint idegen nyelv tanárként. Korábban szintén Pécsett magyar nyelv és irodalom, esztétika és kiadói szerkesztő szakokon végzett, és ez is mutatja, hogy a humán szakembereken is erőt vesz a szorongás, és nem tudják elkerülni, hogy maguktól is megnyilvánuljon ez az érzés.