A kismamák és anyukák gyakran találkoznak inkorrekt munkáltatói javaslatokkal vagy indoklásokkal, amelyekkel a cégek megpróbálják megtéveszteni őket. Fontos, hogy tisztában legyünk alapvető munkajogi ismereteinkkel, hiszen ha egyszer valamit aláírtunk, nehéz bizonyítani, hogy nem tudtuk, vagy hogy megtévesztettek minket.
Gyakori munkáltatói tévhitek és a valóság
Összegyűjtöttük a leggyakoribb mondatokat és a hozzájuk tartozó valós jogi helyzetet, hogy segítsünk elkerülni a csapdákat.
1. „Sajnos nem tudunk visszavenni, mert más dolgozik a munkakörödben.”
STOP! Ne hagyd magad! Amennyiben a gyermek 3 éves kora előtt térsz vissza (és ezt a törvényben rögzített határidőben, megfelelő módon jelezted), kötelező a munkáltatódnak foglalkoztatnia téged. Ha erre nincs módja, állásidő fizetésére kötelezett.
2. „Sajnos a szabadságaidat csak a GYES letelte után tudjuk kifizetni neked.”
Ajaj, itt is nagy gondok vannak! A szabadságokat a törvény szerint az akadályoztatás elhárulása után kell kiadni, azaz a fizetés nélküli szabadság megszakítása után. Ebben lehet némi eltérés (30 vagy 183 napon belül), de az, hogy várj akár egy évet is, az nonszensz!
3. „Mivel nincs munka számodra, mondj fel te.”
Ezt végképp nem kell elhinni! Ha nem tudnak számodra munkát adni, és a gyermeked még nincs 3 éves, állásidő fizetésére kötelesek, vagy másik munkát kell biztosítaniuk. Ha felmondasz, akkor elesel az esetleges végkielégítéstől és egyéb anyagi juttatásoktól.
4. „Írjuk alá a közöst, mindenkinek az lesz a legjobb!”
Neki biztosan, de neked kevésbé! Valószínűleg egy nagyobb összegű pénzről mondasz le, ami járna neked, ez akár több, mint egy évi kereseted is lehet. Soha ne írj alá közös megegyezést, mielőtt nem tájékozódtál alaposan arról, mennyi is járna neked!
5. „Sajnos most nincs munka, maradj inkább fizetés nélküli szabadságon továbbra is, jobb ez neked, mintha elküldenének…”
A fizetés nélküli szabadság igénybevétele a te döntésed, így ennek megszüntetése is a te döntésed. Ha nem kéred tovább, jogod van munkába állni újra, és a felmondási védelem miatt nem küldhetnek el rendes felmondással.
6. „Ha nem kapod a GYES-t, mert 8 órában visszajössz dolgozni, akkor felmondhatunk neked, nem vagy védve.”
Szép próbálkozás, csak nem igaz! Már régen módosult a Munka Törvénykönyve, tehát nem csak a GYES folyósítása véd meg a felmondástól. A jelenlegi megfogalmazás szerint a gyermek 3 éves koráig él a védelem, a GYES folyósításától függetlenül.
7. „A régi munkakörödbe nem tudunk visszavenni, de pályázz meg egy újat a többi külsős jelölttel együtt, és majd újra próbaidős leszel…”
Na nee! Lásd az 1. pontot: kötelesek visszafoglalkoztatni a régi munkakörödben, vagy ahhoz hasonló, megfelelő munkakörben.
8. „Jól van, gyere csak vissza, de majd áthelyezünk kiküldetéssel néhány hónapra egy másik városba, és akkor nem érsz oda időben a bölcsibe soha a gyerekért.”
Szép próbálkozás volt ez is, de ugye ezt már aztán végképp nem vesszük be, anyukák? Mert tudjuk, hogy a gyermek 3 éves koráig nem kötelezhet minket a munkáltató más helységben történő munkavégzésre.
Fontos tudni, hogy a bejegyzés megjelenése óta megszavazták a Munka törvénykönyvének változását. Érdemes tájékozódni a felmondási védelem módosulásairól.
A nyugati nő és az emancipáció torz kihívásai
A „nyugati nő” fogalma az elmúlt évtizedekben egyre hangsúlyosabbá vált, és sokszor tévesen értelmezett. A nyugati nő ugyanis öntudatos és büszke, kihúzott vállal és felszegett fejjel jár, folyamatos kihívás sugárzik a testtartásából, mint egy vadnyugati párbajhősnek.
A nemek közötti kultúrharc és az asszertív érdekérvényesítés
Ez az egész abból a kultúrharcból fakad, amit az ideális nyugati nő évtizedek óta vív - a férfiak ellen, természetesen. A nyugati nő a folyamatos bizonyítás, lázadás és megmutatás állapotában él. A helyzet azért ellentmondásos, mert maga ez az ideálkép már mindannyiunkba belénk van égve. Sokan becsülik az ilyen nőket, és úgy nevelnék lányaikat, hogy mutassák meg, képesek egyedül is boldogulni, és igenis érnek annyit, mint bármelyik férfi. A probléma az, hogy ez a folyamatos, asszertív érdekérvényesítés a szakszervezeti vezetők attitűdje. Minél inkább megfelel ennek valaki, annál nyomasztóbb vele összezárva lenni, akár munka-, akár párkapcsolatban.
Mindez nyilván nem újdonság, hiszen a férfi- és nőmagazinok évtizedek óta másról sem szólnak, mint a nemi szerepek felborulásáról.
Az emancipáció és az asszimiláció határán
A viszonylag fejlett világban élő értelmiségi nők joggal büszkélkedhetnek a nemek egyenlősége terén elért eredményeikkel, a női emancipációval. És mégis: a nők elmúlt százötven évben a világ szerencsésebb tájain bekövetkezett felemelkedése minden csodálatunk és elismerésünk fenntartása mellett sem érdemli meg az emancipáció nevet. Az a kétségkívül szédületes fejlődés, ami az európai, észak-amerikai nők osztályrésze lett, nem párosult a férfiak és nők közötti egyenlőség eszméjének és gyakorlatának egyidejű elterjedésével.
A nők modern kori felemelkedése valójában nem emancipáció, hanem asszimiláció volt: csak meghatározott területeken és csak bizonyos, jobb helyzetű csoportoknak jutott több-kevesebb az addig csak a férfiaknak kijáró előjogokból. Az európai, észak-amerikai férfi belenyugodott a nők viszonylagos felemelkedésébe - ami a két világháború egyenes következményeképp amúgy is visszafordíthatatlan folyamat volt -, de csak azzal a feltétellel, hogy neki nem kell az addig egyoldalúan a nők által végzett, alacsonyabb rendűnek minősülő tevékenységekből és szerepekből a korábbiaknál lényegesen többet vállalnia.
Megszületett hát a kompromisszum: szolgáljanak helyettünk az alacsonyabb sorból jövő nők, legalább mi előbbre jutunk. Nem vettük észre, hogy ezzel már magunk fölé is húztuk az üvegplafont: határt szabtunk az egyenlőségünknek. Az emancipációt, vagyis a nemek egyenjogúságát, sőt, társadalmi egyenlőségét megkerülő asszimiláció a nők, mégpedig a jobb helyzetű, gazdagabb nők csoportjainak lehetővé tette, hogy a férfiak által élvezett előjogok egy részéből részesedjenek.
A nők korábbiakhoz képest tömeges beáramlása a termelő, alkotó munka színtereire, szerepvállalásuk a közéletben, és legelsősorban anyagi függetlenségük (még ha viszonylagos is) mellékesen nem várt eredménnyel járt. Az öntudatra ébredéssel ugyanis, amit a nők társadalmi felemelkedése magával hozott, nem számolt senki. Létrejött a „WW”, a ’western woman’, a gyűlölt nyugati nő, akinek akarata, ambíciója, elképzelései vannak, aki elfoglalt, aki fontos saját magának. És nem kivételszerűen, hanem tömegesen.
Modern kihívások a párkapcsolatokban és a női szerepvállalás
A modern, globalizált (vagyis szinte mindenki - minden férfi - számára elérhető) szexpiac hátterében tehát az asszimilált nyugati, nem mindig, nem mindenre, nem mindenképp, nem feltétlenül elérhető, alávethető nő, a „WW” nagy „NEM”-je sejlik fel. Igen, vannak, akik ilyen célra keresnek társat, és ez Nyugat-Európában tömeges. Funkcióhalmazt, kényelmet keresnek, problémátlanságot, garanciát. A biztonságuk a másik kiszolgáltatottságából következik. Akármit megtehetnek egy ilyen nővel, a nő mosolyogni fog, és azért ő a feleségük, mert akkor is mosolyog. Melós is valakinek a személyiségével, igényeivel foglalkozni, megnyílni, figyelni, egyeztetni, amikor a nő nem olyan, mint a puzzledarab csücske.